Badgley Mischka - Badgley Mischka (2006) 7/10

A Badgley Mischka divatház Mark Badgley és James Mischka közös erőfeszítésének gyümölcseként született meg 1988-ban, az Egyesült Államokban. A főként régi hollywoodi filmekből ihletődő ruhakölteményeik rövid idő alatt meghódították a világot, és napjainkban a Badgley Mischka már a tíz legjobb amerikai divatház egyikeként van számon tartva, így szinte törvényszerű volt, hogy a parfümiparban is kipróbálják magukat. A belépőjükre 2006-ban került sor, amikor is piacra dobták a nem sok kreativitásra utaló Badgley Mischka névvel ellátott parfümüket, amelyet meglepően jól fogadott a szaksajtó, és a közönség soraiban is hamar megtalálta a rajongóit. Hogy csak egy példát említsek, a Tania Sanchez és Luca Turin alkotta kritikus-páros a maximális öt csillagra méltatta a Badgley Mischka-t, és beválasztotta minden idők tíz legjobb hangos, erőteljes parfüme közé.

Ezidáig nem sok babér termett a blogomon a gyümölcsös parfümöknek, de a sok jó kritika hatására reménykedtem, hogy a Badgley Mischka képében végre egy igazi gyümölcsös gyöngyszemre bukkanok. Sajnos azonban ezúttal sem fogok tudni koszorút osztani. Megeshet, hogy az én készülékemben van a hiba, de számomra ezek az oly népszerű, és hangoskodó gyümölcsös jegyek közönségesnek, és hívalkodónak tűnnek - nem találom bennük sem a kifinomultságot, sem pedig a másik pólust, az őserőt, az állatias mélységet. A Badgley Mischka egy ömlengős, terebélyes, de meglepően élénk gyümölcsáradattal nyit, amelyben egyszerre fedezhető fel a túlérett alma, ribizli, barack, gránátalma, és áfonya illata, s egy kis odafigyeléssel még a passiógyümölcs aromáját is ki lehet hámozni a kavalkádból. Egész jól összerakott akkord ez, amelyben az édes, és a fanyar, pezsgő jegyek szépen ki vannak egyensúlyozva, így a hatalmas hangerő ellenére sem nevezhető kellemetlennek, vagy nyomasztónak, de ugyanakkor – sajnos - az egészet belengi az olcsó népszerűség unalmas légköre.

A leszáradás során meglepően kevés változás áll be – a virágos jegyek, a barackos tónusú illatvirágot leszámítva a háttérben maradnak, és a szantálfa is csak egy áttetsző, karcsú gyümölcskosár formájában van jelen. Az egyetlen jegy amely kimagaslik az alapból, az a meleg pacsuli, amely a gyümölcsökkel karöltve egy elég erőteljes Angel utánérzetet kelt. Persze itt jóval több a gyümölcs, és kevesebb a folytogató édesség, mint a méltán népszerű Thierry Mugler parfümben, de a rokoni szálak letagadhatatlanok. Ha valaki soknak találta az angyalok édességét, de egyébként szimpatikusnak találta őket, akkor az bátran adhat egyesély a Badgley Mischka-nak. A parfüm tartóssága az Angel-éhez hasonlóan kifejezetten jó, a hatósugaráról meg csak annyit, hogy Turin-ék nem véletlenűl a hangos parfümök top tízébe választották be.

Tulajdonképpen nem rossz parfüm a Badgley Mischka, minden jegy a helyén van, az alapanyagok is egész jó minőségűeknek tűnnek, és ha valaki szereti a fruitchouly-kat, akkor ebben a műfajban aligha talál jobbat Richard Herpin művénél. Hogy mégsem tudott meghódítani, az a gyümölcsös parfümökkel való inkompatibilitásomnak tudható be, meg talán az eredetiség hiányának. Hiába boldog, mosolygós, energikus, és totálisan nőies az illata, mégis csak egy butácska, túl hangosan és túl sokat csacsogó, kissé kapatos hölgyön tudom elképzelni. Aki persze egy gyönyörű, holywood-i filmekből ihletődött ruhakölteményt visel...

Illatjegyek: őszibarack, piros erdei bogyók, fekete ribizli, illatvirág, jázmin, babarózsa, szantálfa, mósusz, szarvasbőr, ámbra, pacsuli

Kreátor(r): Richard Herpin

Heeley - Cuir Pleine Fleur (2008) 8.5/10

Mostanában se szeri, se száma az újonnan megjelenő bőrös parfümöknek, és rengeteg eredeti, izgalmas kombinációban láthatjuk viszon ezt a klasszikus alapanyagot, az ibolyára azonban, mint lehetséges társra, látszólag nem sokan gondolnak. Pedig ha tudnák, hogy milyen jó… Úgy tűnik, ezidáig csak James Heeley-nek, és az ismeretlenség homályába burkolózó parfümőrének jutott eszébe ez a merész társítás, és a Cuir Pleine Fleur névre keresztelt illatukban gyönyörűen ki is aknázták az ötletben rejlő lehetőséget.

Ennek a parfümnek már az elnevezése is nagyon igényes, és kifinomult: a Cuir Pleine Fleur egy lefordíthatatlan szójáték, amely egyszerre jelent nagyon jó minőségű, puha bőrt, és virágokkal teli bőrt is. (Ha hiányos francia nyelvismereteimből kifolyólag rosszul értettem, akkor bátran javítsatok ki!). Az pedig már a parfümőr ügyességét dicséri, hogy ezt a szójátékot sikerült átvinnie az illatba is, és a létrejött alkotás tényleg egyszerre virágos, és rendkívűl puha, finom és előkelő. Az első, ami meglegyint a fejillatban, az a friss bergamott, de ezt rögtön követi az édeskés, zöld ibolyalevél, meg egy kesernyés, száraz akkord, ami vetiverből, és bőrből áll. A legtöbb bőr központú parfüm meglehetősen sötét, és szigorú légkörű, itt azonban a jelentős mennyiségű elegáns és kissé régimódi ibolyalevél szépen megédesíti a “füstjét”, aminek köszönhetően egy már-már mosolygós, baráti hangulat jön létre.

Az első fél órát követően jelenik meg a fahéj és a méz, de csak nagyon diszkréten, mintegy kiemelve az ibolya édes pikantériáját. Ha nem tudnám, hogy itt kell lenniük, talán sosem veszem őket észre, pedig valószínűleg fontos szerepük van az ibolyás jelleg fenntartásában. Hasonlóképpen, a virágos jegyek sem túl lármásak, egyetlen pillanatra sem veszélyeztetik a bőr és az ibolyalevél központi pozícióját, inkább csak lágyan beleolvadnak a háttérbe, tovább erősítve az illat elegáns, szofisztikált jellegét. A várttal ellentétben, a leszáradás során a Cuir Pleine Fleur nem egyre bőrösebb és szárazabb lesz, hanem fokozatosan puhábbá, édesebbé, púderesebbé válik, és az utolsó egy-két órára a bőr már inkább emlékeztet egy férfiasabbra sikerült íriszre, mint a megszokott goromba, füstös illatra. Tartósság és hatósugár egyaránt jónak mondható, de nem tolakodó, inkább csak úgy lazán körbelengi a viselőjét.

Amikor az Esprit du Tigre kritikámat írtam, akkor úgy említettem ezt az illatot, mint ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, azóta azonban változott a leányzó fekvése. Most már igenis látom a benne rejlő előkelőséget, és időtálló szépséget, s az ötlet eredetiségét, az alkotói kreativitást is hiba lenne alábecsülni. Bár nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy miért – talán az ibolyalevél az oka - de a Cuir Pleine Fleur engem erősen emlékeztet a Fahrenheit-ra, és meg merem kockáztatni*, hogy ha nem egy apró niche parfümháznál jelenik meg, hanem mondjuk a Dior-nál, akkor a Fahrenheit-hoz hasonló siker lehetett volna. Egy parfüm, amely új irányt adhatna a kissé eltévelyedett férfi illatoknak.

* - Csak azért nem merem biztosan kijelenteni, mert a Fahrenheit megjelenése óta eltelt közel negyed évszázadban látszólag alaposan megváltozott (értsd: elbutult) a fogyasztói társadalom.

Illatjegyek: ibolyalevelek, bergamott, fahéj, méz, szarvasbőr, rózsa, galagonya, vetiver, cédrus, nyírfa, fehér akác, kasztóreum

Kreátor(r): ismeretlen

Carner Barcelona - Tardes (2010) 5/10

Nemrég Magyarországra is megérkezett az utóbbi idők legzajosabban felkonferált niche parfümháza, a Carner Barcelona, és az illatok olyan mértékben kezdték gyűjteni a dicséreteket a világhálón, hogy egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy kihagyjam őket. A Sara Carner által 2009-ben megalapított parfümház Barcelona kozmopolita, törtető, szabad légköréből ihletődött, a parfümök pedig elegáns, minimalista, sőtét fakupakkal ellátott üvegcsébe kerülnek, amelyek a Carner lány fás jegyek iránti vonzalmát tükrözik.

A Tardes (Délután) a nagy tehetségnek tartott Daniela Andrier orra alól került ki, és egy békés, harmónikus nyári délutánnak állít emléket - egy könnyed séta a gabonaföldeken, a mandulafák árnyékában, a vadrózsával, és gerániummal csipkézett dombok között. Ez egész jól hangzik, s még az sem zavar meg a leírás élvezetében, hogy egész nyilvánvalóan szöges ellentétben van Gaudi városának dinamikus, modern légkörével, ami ugyebár a parfümházat is kellene jellemezze. Minden jó, ha a vége jó, mondom, és a csuklómra löttyintek egy tisztességes adagot a mintámból. Sajnos azonban itt már a kezdet sem fényes, s a továbbiakban csak tovább romlanak a dolgok. A Tardes fejillatában egy pillanatra ugyan még érezni lehet egy kifejezetten kellemes, üde rózsaakkordot, és egy csipetnyi zöld fényű gerániumot, hogy aztán néhány perc elteltével mindent elborítson az édes, émelyítő púderesség. Van egy kevés mandula is ebben a púderfelhőben, de a nyomába sem érhet a Jour de Féte ínycsiklandozó gyönyörűségének, mivel az akkord nagyobb része egyszerű tonkabab, pontosabban annak koumarin nevezetű illatanyaga, és valósággal megfojtja a mandulát. Jó dolog a koumarin, ha ügyesen, mértékkel van használva, más jegyek kiegészítésére, itt azonban nagyon egyedül marad, és az eredmény egy meglepően vulgáris, olcsó hatású illat, amihez hasonlót a mainstrem polcokon is találhatunk szép számmal. Ha nagyon kitartóan boncolgatom a szívjegyet, akkor fel lehet benne fedezni még valami fásat, növényeset, ami talán a zeller, vagy a cédrus lehet, de igazán jelentéktelen akkord - ha nem kerestem volna tudatosan, akkor soha észre nem veszem. A parfüm tartóssága egész jó (hét-nyolc óra), melynek a végére egy karamellizált levendulás illattá alakul át, amely ugyancsak tele van koumarinnal, meg némi vaníliavirággal, de kicsit kevésbé púderes, és már nem annyira nyomasztó, mint a szívillat.

Az elmúlt időszakban elég sokat volt rajtam ez a parfüm, és most már nagyon örvendek, hogy végre megírtam, és befejezhetem a tesztelését. Annak ellenére, hogy csak az egyik csuklómon viseltem, rendszeresen zavarónak, fárasztónak éreztem; folytogató levegőjű parfümériák, és könnyűvérű, túlillatosított nők képei váltogatták egymást a fejemben. Egy púderes parfüm igazán érzéki, nőies tud lenni, és a Citizen Queen, a L'Heure Bleu, vagy akár a Teint de Neige is a magasba emelhet egy hölgyet, a Tardes szerintem azonban inkább nehezékként működik.

Összegzés: Lehet, hogy túl szigorúan bánok ezzel a parfümmel, és egy kis jóindulattal adhatnék neki egy hatost, esetleg hat felet, de úgy gondolom - és ezt mindenképp érzékeltetni szeretném - hogy nincs szükségünk ezekre az illatokra, a hasonló újkeletű niche parfümházakra, és az elrugaszkodott áraikra. Ez egy népbutító parfüm, nagyszerű marketinggel, hangzatos leírással és illatjegyekkel, szép üveggel, és már veszik is mint a cukrot, pedig a mögötte rejlő kreativitás, és művészi munka közelít a nullához, s szerintem még az alapanyagok minősége sem jobb egy átlag mainstream parfüménél. Nem fogom hiányolni, ha egyszer csak megszűnik létezni.

Illatjegyek: egyiptomi geránium, bulgár rózsa, rózsafa, mandula, virginiai cédrus, zeller, szilva, venezuelai tonkabab, mósusz, vaníliavirág

Kreátor(r): Daniela Andrier

Parfum d'Empire - Azemour Les Orangers (2011) 9.5/10

Azemmour, avagy Azamor egy aprócska, de gazdag tradíciókra és dicső múltra visszatekintő városka a marokkói tenger partján, nem messze Casablancától. Marc-Antoine Corticchiato parfümőr - miután kimerítette a nagy birodalmak által nyújtott ihletforrásokat - visszatért ifjonti éveinek eme gyönyörű helyszínére, és ezúttal önnön történelmét öntötte illatos formába. Marokkó mindig is híres volt fűszerekben gazdag piacairól, és termékeny narancsligeteiről, így nem meglepő, hogy Corticchiato gyermekkori emlékeiben is ezek az illatok játsszák a főszerepet, és azt, hogy a tengerpartról, meg a sós víz illatáról szinte teljesen megfeledkezett a mester, személy szerint egyáltalán nem bánom.

Ritkán ugyan, de néha összejön, hogy elolvasva egy parfüm leírását, kialakítok magamban egy képet, és miután megérkezik az illatmintám, pontosan azt találom benne, amire számítottam. Az Azemour esetében is éppen ez történt, és nem is eshetett volna meg jobbkor, mert miután elolvastam az illatjegyeit, és egy-két rövid leírást, egy nagyon pozitív elképzelésem alakult ki róla, s már alig vártam, hogy rátehessem a kezem egy illatmintára. Aztán születésnapomra be is futott a minta, én pedig egy-két szippantás múlva már tudtam, hogy nem lesz gond: az Azemour jó cucc. A parfüm a legjobb narancsillattal indít, amit a Concentré d'Orange Verte óta éreztem; lédús, sziporkázó, édes és savanyú, s egy kevéske citromnak köszönhetően vérpezsdítően friss. Ha csak ezzel maradnék sem panaszkodnék, de Corticchiato nem azért napjaink egyik legjobb parfümőre, hogy egyszerű parfümöket készítsen. Az igazi tánc csak az első fél óra elteltével kezdődik, amikor a narancs kissé alábbhagy az intenzitásból, és teret enged a szívillat fűszereinek és virágainak. Először a koriander és a római kömény bukkan elő egy animális, izzadt, piaci hangulatot kölcsönözve az illatnak (zseniális!), majd fokozatosan és diszkréten megjelennek a borsos jegyek is, valamint egy-két rózsabimbó, meg narancsvirág. Természetesen mindez a zöld, narancsos illat hátterében történik, amely egyértelműen az illat fő komponense, még ha nem is tudja tartani a nyitány szikrázó intenzitását.

Számomra körülbelül az első óra végén válik nyilvánvalóvá, hogy az Azemour egy chypre. Ekkora jelenik meg teljes pompájában a jellegzetes, száraz-szúrós tölgymoha, meg egy csipetnyi bőr és talán galbánum, a naranccsal és a római köménnyel egy olyan izgalmas és komplex illatot alkotva, amely Edmond Roudnitska fénykorát idézi (Eau Sauvage, Eau d'Hermés, Diorella stb.). Jobban szemügyre véve a parfümöt, tulajdonképpen egészen nyílvánvaló a Roudnitska-hasonlóság, csak míg a nagy öreg bergamottal, bazsalikommal, vagy virágokkal költötte a gyönyörű, római köményes chypre-jeit, addig Corticchiato egy némiképp modernebb, narancsos jeggyel dolgozik. Én azokat is imádtam, ezt is imádom.

Bár az Azemour az egyik legkönnyedebb illat a Parfum d'Empire istállóban, ráadásul a legillanékonyabb jegyekről, a citrusokról szól, a tartóssága mégis igencsak jó; rajtam simán hozza a hat-hét órát, és a hatósugara, intenzitása is rendben van. Ha szimpatikus Roudnitska stílusa, vagy úgy általában a chypre-ek, és egy jó nyári parfümöt kerestek, akkor a jelenlegi mezőnyben aligha találtok szebbet, jobbat az Azemour-nál. Engem teljesen meggyőzött, most már csak én kell meggyőzzem a barátnőmet.

Megjegyzés: Az illatjegyek között ugyan megjelennek vizes, jódos elemek, és egyes kritikusok érezni is vélik őket, számomra azonban nem létezőek, és őszintén szólva nem is hiányolom a "frissességüket". Ti érzitek őket?

Illatjegyek: narancs, grapefruit, mandarin, cédrátcitrom (Citrus medica), koriander, fekete ribizli, római kömény, feketebors, rózsaszín bors, galbánum, neroli, geránium, narancsvirág, bőr, rózsa, széna, tölgymoha, henna, jód, ciprus

Kreátor(r): Marc-Antoine Corticchiato

Etat Libre d'Orange - Fat Electrician (2009) 9/10

Nem szeretnék senkinek az önérzetébe gázolni, de töredelmesen be kell vallanunk, hogy a villanyszerelő szót hallva a legtöbb embernek nem kifejezetten a parfümök jutnak elsőként eszébe, s ha ehhez a kövér jelző is társul, akkor még inkább eltávolodunk a művészi szépségű illatok világától. Ennek ellenére a Fat Electrician (Kövér villanyszerelő) egy parfüm neve, méghozzá nem is akármilyené. Ezúttal az Etat Libre d'Orange üdvöskéi nem az erotikára fektették a hangsúlyt, hanem annak ellentétére, a szexuális hanyatlásra, slamposságra, az eredmény pedig az lett, hogy összehozták az egyik legkellemesebb, legkönnyebben viselhető illatukat.

Antoine Maisondieu elmondása szerint az alkotói folyamat során egy olyan parfümöt próbáltak létrehozni, amely az olíva levelek fémesen csillogó, ezüstös színét tükrözi, az alapja pedig gesztenyekrémet idézően édes, és telt. Feltételezem, hogy a fémes, ezüstös színek az ifjúságot, meg villanyszerelői szakmát jelképezik, míg a gesztenyekrém az öregedést és az elhízást, de összességében nem vagyok elragadtatva ettől a szimbolikától. Meg egyébként is; nekem nem is tűnik fémesnek a parfüm. Számomra a fejillat a zöld, földes és zéró citrusosságot tartalmazó vetiverről szól, amelyet némi fanyar mirha, és egy kissé erjedő illatú valami egészít ki, ami részemről akár az olíva levél is lehet. Szerencsére ez az erjedt illat egy pillanat alatt feloldódik a légkörben, és átadja a helyét egy keserédes, diós akkordnak, amely döbbenetesen jól illik a vetiverhez. Általa egy ezidáig csak sejthető barátságos, gourmand oldala mutatkozik meg ennek az indiai fűfélének, amire utalások ugyan már voltak itt-ott (pl: L'Occitane Vetyver), de ebben a parfümben teljes fényében tündököl. Gyönyörű, ahogy a fás, gyökeres illatú vetiver egybeolvad a puha, vaníliás dióval, és egy krémes, barátságos, nyugalmat árasztó aromát eredményez. Az hat-hét órán átívelő leszáradás során a parfüm fokozatosan lágyul és édesedik, egyre nagyobb teret engedélyezve a vaníliának, de hála a mindvégig kitartó hűvös, zöldes, fás árnyalatnak, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a Fat Electrician főállásban egy maszkulin vetiver, és csak aztán desszert. A parfüm hatósugara sajnos nem igazán jó, de ezt bőkezű permetezéssel ellensúlyozhatjuk, annál is inkább mivel a vetivernek megvan az a jó tulajdonsága, hogy szinte képtelen nyomasztóvá válni.

Mivel hosszas töprengés során sem tudtam igazán felfejteni a Fat Electrician elnevezés burkát, javasolom hogy feledkezzünk meg róla, vagy könyveljük el egy groteszk poénként (mivel valószínűleg az is), és reménykedjünk, hogy a következő alkotásuknak nem adják majd az Izzadt informatikus, neadjisten Szőrös titkárnő nevet. Ha ez megvan, akkor elkezdhetjük élvezni ezt az egyszerű, de nagyszerű parfümöt, amely az igazi jó barátokhoz hasonlóan rendelkezik azzal a ritka képességgel, hogy mindig kéznél van, és a legrosszabb formánkban sem utasít vissza. A Fat Electrician semmiféle eleganciát, megjelenést nem igényel a viselőjétől, és nem is kényszerít rá - egyszerűen csak egy laza, természetes és kellemes illat. Ha szakadt farmerben, kopott pólóban, és egy elnyűtt sportcipőben indulok neki a világnak, ez a parfüm akkor is jól működik, és ha egész nap otthon akarok ténferegni egy szál boxeralsóban, rá akkor is számíthatok. Gyanítom, hogy nagyon rövid idő alatt a leggyakrabban használt parfümömmé válna, ha egyszer egész üveg formájában kerülne be a gardróbomba.

Illatjegyek: vetiver, olíva levél, opoponax, mirha, vanília

Kreátor(r): Antoine Maisondieu