2010. nov. 23.

Hermés – Eau d’Hermés (1951) 10/10

Edmond Roudnitská-t nem véletlenül tartják minden idők egyik legtehetségesebb parfümőrének, olyan remekművek kerültek ki az orra alól, mint a Diorissimo, az Eau Sauvage, a Diorella, vagy épp Rochas Femme-ja és Moustache-a, de szerintem még ezek a nagy nevű, klasszikusnak számító parfümök is eltörpülnek a kissé kakukktojás Eau d’Hermés vad zsenialitása mellett. Ezzel az alkotással Roudnitska létrehozott egy niche parfümöt, még mielőtt maga a niche kifejezés megszületett volna és egy olyan illatot kotyvasztott össze a boszorkánykonyháján, amely csupán egy nagyon szűk rétegnek nyeri el a tetszését, azokat viszont teljes egészében leveszi a lábáról. Ebbe a szűk rétegbe tartozik napjaink egyik legjobb parfümőre, Jean-Claude Ellena is, aki eme csodálatos parfüm előtt tisztelegve és belőle ihletődve alkotta meg a szintén zseniális Déclaration-t, és aki – mint a Hermés hivatalos orra - nemrég újra is hangolta az idő által megkoptatott Eau d’Hermés illathúrjait.

Bár egy nagyon komplex parfümről van szó, az én fejemben alapvetően két illatjegy jelenik meg, ha az Eau d’Hermés-re gondolok, mégpedig a gyömbér és a római kömény; minden más ezeknek a háttérbe szorul és csak az ékesítésüket szolgálja. Tudom, hogy az illatpiramis nem említi a gyömbért, de számomra a lédús és savanyú citrusok fanyar illata, a római kömény fantasztikus aromájával társulva, mindig azt juttatja eszembe, amint curry-hez készülődve frissen reszelt gyömbért, hagymát és római köményt pirítgatok a serpenyőben. Imádom az illatát, és az Eau d’Hermés meglepően hasonlít rá, épp csak annyi különbséggel, hogy Edmond Roudnitska zsenialitásának és a finoman jelen lévő kísérő jegyeknek köszönhetően szinte elegánssá, de mindenesetre férfiassá és viselhetővé válik. A kisérő jegyek közül a levendulát érdemes megemlíteni, amely a fejillatban egészíti ki néhány percig a citrom/gyömbér-római kömény párost, a szívillatban egy nagyon halvány bőrös jegy és egy leheletny fahéj kapcsolódik hozzuk, végül pedig a leszáradást –amire öt-hat órát kell várni - egy kevés tölgymoha teszi szúrósabbá.

Egy másik dolog, amire az Eau d’Hermés emlékeztet, az nagytatám, amint estefelé hazatér a takarásból, fáradtan, izzadtságtól átnedvesedett inggel, szénaszálakkal a hajában és a reggeli arcszesz emlékét párologtatva magából. Természetesen a római kömény a felelős a rettegett izzadtságszagért, aminek az Eau d’Hermés a fekete ló státusát is köszönheti, ezért a kömény-fóbiások óvakodjanak tőle. Ez a parfüm egy tömény, erősen állatias és természetközeli illattal bír, amelyben vad szépség és izzó szenvedély lakozik, de amely biztosan nem lesz mindenki kedvence, egyszerűen azért, mert az átlagparfümökhöz szokott orr számára furcsa, és mert nincs „tisztaságillata”. Én erről úgy vélekedem, hogy ha tisztaságillatú akarok lenni, akkor nem parfümöt használok, hanem megmosdom.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy az Eau d’Hermés egy örök klasszikus, amely a benne rejlő életenergiának köszönhetően sosem fog öregesnek, divatjamúltnak hatni – legfennebb szokatlannak - és minden parfümöt szerető embernek ki kellene próbálnia, még mielőtt valaki tévedésből be nem szünteti a gyártását.

Illatjegyek: citrusok (bergamott, petitgrain), geránium, levendula, fahéj, római kömény, moha, cédrus, szantálfa, vanília, nyírfa

Kreátor(r): Edmond Roudnitska/ Jean-Claude Ellena

17 megjegyzés:

  1. Szia Szimat!
    Szerinted jobb, mint a Declaration? A Declarationt ismerve es hasznalva, hozzzam illobb illatot meg nem ereztem parfumben, de az Eau de Hermes-t sajnos nem volt alkamam megismerni.
    Ja es amugy meg kivancsi lennek a velemenyedre(mar ha van) a Roadsterrol es Greeen Irish Tweedrol, en nagyon szeretem oket is.
    Tisztelettel
    Lehel

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok! Hol sikerült green irish Tweed parfümöt venned?

    VálaszTörlés
  3. Régen a kedvencem a Cool Water volt és mindenhol azt olvasom hogy eléggé hasonlít hozzá az illata, Igaz ez?

    VálaszTörlés
  4. Szia Lehel!
    Mint láthattad, nekem mindkét parfüm nagy kedvencem, de ha csak egyet választhatnék közülük, akkor az a Déclaration lenne. Szerintem egy picit könnyebben és gyakrabban viselhető, emellett meg a tartóssága és a hatósugra is jobbnak mutatkozik rajtam. Ugyanakkor különleges alkalmakra biztos, hogy az Eau d'Hermés-t tenném magamra, szóval nem egy könnyű döntés...

    A Green Irish Tweed-et még nem illatoltam, én is csak annyit tudok róla, hogy sokan hasonlónak tartják a Cool Water-hez, de ha sikerül megszaglásznom, akkor biztosan lesz cikk róla.
    A Roadster-t egyszer már teszteltem, akkor közepesnek találtam, de ha tudom, újralátogatom, és meglátjuk mi sűl ki belőle.

    VálaszTörlés
  5. Szia Szimat!
    Kosz a gyors valaszt! Zene fuleimnek kb. ezt a valaszt is vartam.
    Declaration mindenek felett!
    Kivancsian varom a tovabbi cikkeid.
    A Green Irish Tweed kontra Cool Water csataban szerintem, mindkettot kiprobalva, a Cool Water messze elmarad a GIT mogott, az illat osszetettsege szempontjabol, viszont az ara is csak harmada az elobbinek. Tagadhatatlan a hasonlosag a ketto kozott, de barki a GIT-et valasztana, ha bekotott szemmel, csak az orra hagyatkozva kellene valasszon. Ezer kozul is felimerheto.
    Nevtelennek:
    En innen vettem:http://www.fragrancex.com/products/_lid_G-am-pid_464M-am-cid_Cologne__products.html,
    Meg itt is kaphato: http://strawberrynet.com/product-search/?searchLineId=&searchField=green+irish.
    Az elso honlaprol mar 5-6 alkalommal rendeltem, az egyetlen gond, hogy az USA-beli dolgokra vamilleteket is kell fizetni.
    A masodik honlaprol 2 parfumot rendeltem, a szallitas Svedorszagbol volt, mint azt a postai belyegzo bizonyitja, itt nem volt vamilletek.
    Tisztelettel
    Lehel

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a válaszokat kedves Lehel!
    Tisztelettel
    Attila

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Örülök, hogy írtál erről az illatról, pláne, hogy ilyen jókat!:) Nő létemre nagy kedvencem és gyakran viselem. Mindig csodálkozom, ha azt olvasom, hogy nehezen viselhetőnek tartják - én a legkényelmesebb parfümjeim közé sorolom, annak ellenére, hogy, minként az urbánus legenda is tartja, valóban van benne valami fülledt, valami cifra gondolatokat előcsalogató dögösség, de annyira diszkréten, hogy szerintem azt csak az veszi észre, akiben amúgy is ott a hajlandóság.
    Én azt mondom, magasan veri a Declaration-t, a Cool Waterhez pedig nincs sok köze.
    A.

    VálaszTörlés
  8. azt szertném kérdezni, hol tudtad beszerezni ezt az illatot?:) imádom a blogod, végre egy parfüm blog amit a férfiak is élvezhetnek :)

    VálaszTörlés
  9. Szia A.!
    Nagyon örvendek, hogy nő létedre tanubizonyságot teszel az Eau d'Hermés mellett, ezzel minket, férfiakat is bátorítasz, hogy ilyen "tökös" illatokat viseljünk :) Egyébként szerintem sem egy nagyon nehezen viselhető illat - azt csak a Déclaration-hoz viszonyítva írtam - inkább csak arról van szó, hogy ritkábban adódik alkalom a viselésére. Én úgy érzem, hogy az Eau d'Hermés izgalmasabb pillanatokra való, mint az átlagos hétköznapok.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Névtelen Kommentelő!
    Köszönöm a dícséretet, örvendek, hogy élvezetesnek találod az írásaimat. Kérdésedre sajnos nem tudok igazán jó választ adni, valamiért nem igazán lehet mifelénk megtalálni az Eau d'Hermés-t. Én az illatmintámat a theperfumedcourt.com-ról rendeltem, egész üveget meg a a fragrancex.com-on és a Hermés hivatalos honlapján, a hermes.com-on láttam, de nem vagyok benne biztos, hogy szállítanak-e hozzánk. Valakinek van jobb ötlete?

    VálaszTörlés
  11. A theperfumedcourt.com es a fragrancex.com szallit az unioba. En mindkettotol rendeltem tobbszor is.
    Tisztelettel
    Lehel

    VálaszTörlés
  12. Imádom a római köményt de csak zamatos citrusok társaságában, amit az EdH is magáénak mondhat, a baj, h csak rövid időre. Miután a fejillat lecsengett én csak a római kömény és gyömbér frigyét érzem működni... Így a Déclaration-re teszem le a voksom.

    VálaszTörlés
  13. Az első néhány óra tüzijátékát én is jobban élvezem, mint az azt követő stádiumot, ami tényleg kevésbé zamatos, de azért azzal sincsenek problémáim, gond nélkül megtűrném a bőrömön :)
    Egyébként úgy látom, hogy komoly Déclaration rajongótábor van kialakulóban :P

    VálaszTörlés
  14. És az eredeti cikk:
    http://perfumeposse.com/2008/02/06/eau-dhermes/

    A.

    VálaszTörlés
  15. Köszi a linket. Egyébként mihez képest ez az eredeti cikk?

    VálaszTörlés