Christian Dior – Diorella (1972) 9/10

Edmond Roudnitska citrusos-virágos parfümökben szerintem verhetetlen. Kialakított magának egy egyedi, csak rá jellemző, és szinte azonnal felismerhető stílust, amelybe aztán teljesen beleásta magát és a legtöbb alkotása ennek a stílusnak a tökéletesítésére irányuló törekvésként fogható fel. (Lásd: Diorama, Eau d’Hermés, Eau Sauvage, Le Parfim de Thérése stb.) Ebből a szempontból egyik nagy rajongóját és egyben napjaink egyik legnépszerűbb parfümőrét, Jean-Claude Ellena-t szokta eszembe juttatni, aki szintén kialakított magának egy minimalista, könnyed stílust és évek óta csak azon belül építkezik. Ma, a Roudnitska féle Diorella-t tesztelve megint csak eszembe jutott Jean-Claude Ellena: ahogyan ő összefoglalta karrierje fontosabb állomásait a Voyage d’Hermés-ben, szerintem ugyanúgy hozta össze Roudnitska a korábbi kedvenceit a Diorella-ban, amely egyszerre juttatja eszembe több híres alkotását is.

A Diorella 1972-ben jelent meg, és ezt követően már csak néhány kevéssé fontos Roudnitska alkotás látott napvilágot. (Némiképp kivételt képez a Le Parfum de Thérése, amelyet 2003-ban adott ki Frederic Malle, de ennek a receptjét is a 60’-as években jegyezte le Roudnitska, tehát tulajdonképpen ez is a Diorella előttről származik). Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a Diorella bevallottan Roudnitska kedvenc parfüme volt, akkor talán érthetővé válik a hanyatlás. Elképzelhető, hogy a Diorella-ban megtalálta a tökéletes formulát, amely maradéktalanul kielégítette őt és ezek után már semmi nem késztette további illatok komponálására. Ez persze csak találgatás és valószínűleg sosem fogjuk megtudni a választ. Akár még az is lehet, hogy egyszerűen csak nem kapott több felkérést az öreg…

Mint már említettem, engem a Diorella egyszerre több Roudnitska műre is emlékeztet. A fejillata élénk, fűszeres, gyömbérhez hasonló citrusai az Eau d’Hermés-t juttatják eszembe, de annak izgalmas, állatias római köménye nélkül. Itt ehelyett egy elegáns és visszafogott sárgadinnye, meg némi kesernyés zöld jegy szerepel. Az összhatás friss, természetes és igazi retro. A szívillat ugyancsak ez a bergamottos, zöld akkord mentén halad, és amikor megjelennek benne a friss, tavaszias, növényes jellegű virágok, akkor egyszerre jut eszembe az Eau Sauvage virágos szíve, meg a Diorissimo sziporkázó gyöngyvirága. Nekem a virágok közül a lonc tűnik a legmeghatározóbbnak, de egy kevés fűszeres szegfű is ki- kidugja a fejét a csokorból. Ezt a vidám sokaságot egy igazi chypre-hez méltóan egy mogorva, kesernyés, de ezúttal nem különösebben szúrós tölgymoha kíséri, na meg van itt még valami nehezen azonosítható, állatias, izzadt test kipárolgását idéző jegy is (indol?), ami mélységet, érzékiséget ad az illatnak. Talán nem annyira izgalmas, mint az Eau d’Hermés imádnivaló római köménye, de kétségtelenül ez is nagyon rendben van, mintha csak egy piszkos, izzadó bestia mocorogna a citromfák és virágzó loncbokrok árnyékában. Nem tudom, hogyan hozza létre és miként csempészi bele minden parfümébe Roudnitska ezt a dekadens, életteli hatást, amely annyira különbözik napjaink tisztaságillataitól, de az tény, hogy minél többet érzem, annál jobban szeretem. A Diorella tartóssága citrusos illathoz képest egész jó (kb. öt-hat óra), hatósugara meg kartávolságon belüli, de ott rendszeresen jelentkezik.

Összességében a Diorella nem lett a a kedvenc Roudnitska parfümöm (az továbbra is az Eau d’Hermés), de ettől még egy nagyszerű, zseniálisan megkomponált illat. Ráadásul női parfüm létére szerintem simán megállja a helyét a legférfiasabb férfin is, úgyhogy ha valaha is ilyen parfüme lesz a barátnőmnek, biztos rendszeresen fogok tőle lopni.

Illatjegyek: citrom, bergamott, bazsalikom, sárgadinnye, zöld jegyek, őszibarack, lonc, jázmin, rózsa, szegfű, ciklámen, tölgymoha, vetiver, pacsuli, mósusz

Kreátor(r): Edmond Roudnitska