L’Artisan Parfumeur – Jour de Féte (2004) 8/10

Gyerekkoromban gyakran ruccantunk át családostól Gyulára, a Várfürdőbe, egy kis nyaralás céljából, ahol aztán ettünk-ittunk (igazából zabáltunk), úszkáltunk és folyton-folyvást jól éreztük magunkat. És itt ismertük meg a világ legjobb pörkölt manduláját, ami fantasztikus, fahéjas, vaníliás karamellizált cukorréteggel volt bevonva és amelyet forrón, irgalmatlan mennyiségben tömtünk magunkba. Sajnos, az utóbbi néhány évben nem vitt az útunk Gyula fele és ha az értesüléseim nem csalnak, akkor azóta eltűnt a mandulaárus pultja is a strand területéről és biztos vagyok benne, hogy a mindent elárasztó illatú karamellizált mandula és mogyoró nélkűl a Várfürdő sem ugyanaz már, mint régen. Csonka, akár egy nagymama nélküli családi összejövetel. Számomra ennek a tovatűnt, ínycsiklandozó mandula-finomságnak az illatához kötődik a L’Artisan Jour de Féte-je (Ünnepnap), amely a legjobb mandulás parfüm, amivel valaha is találkoztam és amely - mint megtudtam - szintén tovatűnt.

Úgy tűnik, elkalandozhatott a figyelmem néhány évre, ugyanis én csak ma vettem észre, hogy már 2007-ben beszüntették a Jour de Féte gyártását és a legtöbb forgalmazónál mostanra nem is lehet megtalálni. Így megy ez. Olivia Giacobetti egyik legártatlanabb alkotása egy mesés szépségű mandula-marcipán jeggyel indít, amely mellé Olivia odabiggyesztette a kézjegyét is, egy furcsa, kissé szintetikusnak ható, friss, fás jegyet, amelyet én elsősorban az En Passant-ban éreztem, de a Philosykos leszáradásában is felfedezhető egy hasonló aroma. Ott a fehér cédrusnak tudtam be ezt a hatást, de most már úgy gondolom, hogy talán a titokzatos búza jegynek az eredménye. Tulajdonképpen nem is annyira fontos, hogy minek nevezzük ezt a minden bizonnyal szintetikus jegyet, a lényeg, hogy az En Passant orgonája és a Philosykos fügéje után, most a mandulával is fantasztikus párost alkot, frissé és modernné teszi az illatot, annélkül, hogy bármit is elvenne a gourmand jellegéből. Sajnos ez a lenyűgöző kezdet alig egy óra után elveszíti a mandulás jellegének nagy részét és egy puha, meleg és kissé púderes vaníliává szelídül, amelyhez épp csak egy gyűszűnyi íriszt adtak, hogy kordában tartsa az édességét.

A Jour de Féte egy nagyon diszkrét és végtelenül egyszerű illat, halkszavú és mindvégig bőrközelben marad (ami nem feltétlenül hiba), de a tartóssága sajnos nem tudja túllépni a L’Artisan árnyékát: négy-öt óra után nyomtalanul elillan a bőrömről. Én leginkább csendes, otthonűlős délutánokon tudom elképzelni ezt a parfümöt, amolyan kényelmi illatként, de azt hiszem, hogy szűk körű családi összeröffenéseken (pl. Karácsony este) is jól működne.

Végezetül még egy apróság: több helyen is olvastam, hogy az Etro Heliotrope-ja kitöltheti a Jour de Féte nyomában maradt űrt, de miután egymás mellett teszteltem őket, számomra egyértelművé vált, hogy a fantasztikus marcipános jegynek a nyomába sem érhet a Heliotrope szintetikus mandulája. Ha szeretitek, igyekezzetek beszerezni az utolsó üvegeket, mert itt az elkerülhetetlen vég.

Illatjegyek: mandula, hegyi babér virágja (Kalmia latifolia), búza, írisz, bourbon vanília, cédrus

Kreátor(r): Olivia Giacobetti