Parfumerie Generale - Indochine 25 (2011) 7.5/10

Pierre Guillaume az elmúlt évekbe a gourmand parfümök legnagyobb mesterévé képezte magát, és műfajon belül egy olyan egyedi stílusra sikerült szert tennie, amely avatottabb orr számára szinte azonnal felismerhető. Legutóbb az afrikai ihletésű Aomassai-ról zengtem ódákat, most pedig a hasonló karakterű Indochine-t vettem górcső alá, amelynek ötlete egy Mekong-i hajókázás ideje alatt fogalmazódott meg hősünkben.

Guillaume szereti az egzotikus jegyeket - majd' minden alkotásába belecsempész egy-két olyan alapanyagot, amiről még sosem hallottam - és ezúttal sem okoz csalódást, ugyanis az illatjegyek között szerepel a Kampot bors (egy különleges típusú fekete bors), valamint a thanaka fa, amelynek púderes állagú, illatos őrölt kérgét Burmában előszeretettel használják arcpakolásként. Lévén, hogy ezeket az illatanyagokat önálló formájukban sosem éreztem, a leírásuktól eltekintenék, és megpróbálom a segítségük nélkül felvázolni az Indochine-t. A parfüm egy varázslatos, friss, fűszeres, mégis édes akkorddal indít, amely a kardamom és a méz izgalmas kontrasztja köré épül, némi fás, púderes aláfestéssel, na meg az Aomassai-ból is ismert különleges diós jeggyel. Tíz-tizenöt perc elteltével nagy bánatomra elcsitulnak a fejjegyek, és színpadra lép a benzoén, amely a parfüm gerincét képezi, és kellemes tömjénes, fás, vaníliás, ámbrás jelleggel rendelkezik. Mellette egy csipetnyi fekete bors, meg egy könnyedebb tejes, fás, levegős jegy munkálkodik. Ez a stádium is teljesen rendben van, de a nyitány zsenialitásához képest egy kicsit laposnak, egysíkúnak hat. Rajtam három-négy órát tart ez az akkord, egyre fásabbá válva, aztán jön a hideg zuhany: az Indochine nyomtalanul eltűnik. Bizony, gourmand parfüm létére mindössze négy órát tud, és ezen a tényen a viszonylag jó hatósugara sem tud sokat szépíteni.   

Az Indochine-ba nagy várakozással vágtam bele, és az első negyedórától tökéletesen meg is kaptam azt, amire számítottam, de a folytatással sajnos már nem lehettem ennyire elégedett. Persze, még így is egy egész jó kis parfümnek tartom, és tíz-húsz millit simán el tudnék koptatni belőle, de a gourmandok koronázatlan királyának, az Aomassai-nak ez a trónkövetelő miatt nem kell aggódnia.

P.S: A kardamom-méz párost szívesen elszaglásznám más kompozíciókban is. Tudtok ilyen parfümökről? 

Illatjegyek: fás jegyek, friss fűszerek, édes ámbra, púder, sziámi benzoén, Kampot bors, ceyloni kardamom, burmai thanaka fa (Murraya spp., Hesperethusa crenulata), láoszi méz

Kreátor(r): Pierre Guillaume

Czech & Speake - Citrus Paradisi (2000) 5/10

Az előkelő angol parfümház, a Czech & Speake stílusát nem sűrűn szokták az Etat Libre d'Orange-éhoz hasonlítani, a Citrus Paradisi kapcsán nekem mégis az ELDO fenegyerekei, és az ők bizarr humoruk jutott eszembe. A grapefruit latin nevére (Citrus x paradisi) keresztelt illatkölteményük ugyanis leginkább egy viccnek, fricskának tűnik, és szerintem sokkal jobban működne, ha mondjuk Urine de Chat néven az ELDO "gondozásában" jelent volna meg, mint így, egy elitista márka elegáns üvegében, az angol sznobok polcán. A helyzet ugyanis az, hogy ennek a kölninek macskavizelet szaga van...

Nem tartom magam nagy grapefruit rajongónak, de ezidáig különösebb ellenszenvet sem éreztem iránta, ebben a kompozícióban azonban valami nagyon rosszul sült el, és ez az ártatlan citrus valósággal kivetkőzött önmagából. A nyitányt követő egy-két percben még egészen jónak tűnik a fanyar grapefruit és a markáns tölgymoha férfias párosa, de aztán váratlanul elfajulnak a dolgok, a Citrus Paradisi szúróssá, durvává, és határozottan macskapisi szagúvá válik. Néhány évvel ezelőtt ezt a hatást minden bizonnyal a civetnek tulajdonítottam volna, de az idén volt szerencsém igazi civetet illatolni, és kiderült, hogy annak nem is annyira vizelet, mint inkább fekália szaga van. Szóval, ebben a kompozícióban szerintem nem ő a hunyó; én inkább a savanykás grapefruit és a szúrós szagú fekete bors összjátékának tudom be a bakit, amire csak rátesz egy lapáttal a szokatlanul intenzív tölgymoha is. Ezt követően komolyabb változás már nem is következik be, talán csak egy kicsit porosabbá, fáradtabbá válik a Citrus Paradisi, de a jó öreg macskapisis bájából semmit nem veszít. Rajtam a tartóssága EdC mivoltához képest kifejezetten jó (3-4 óra), hatósugarát pedig inkább bőrközelinek mondanám.

Összességében, ha humoros kedvetekben vagytok, akkor bátran essetek neki a Citrus Paradisi-nek, komoly illatként azonban csak megfáradt, a világtól elszakadt, arisztokratikus hajlamú öreguraknak ajánlom. De inkább ők is keressenek valami mást...

Illatjegyek: kaliforniai grapefruit olaj, rozmaring, zsálya, fekete bors, koriander, pacsuli, tölgymoha, civet, ámbra

Kreátor(r): John Stephen

Roja Parfums - Amber Aoud (2012) 8/10

Roja Dove igencsak jól csengő névnek számít az illatos berkekben. A napjainkban a második parfüm-pápaként tisztelt Dove (az első természetesen Luca Turin) 1957-ben született Sussex-ben, és már kora ifjúságában nagy érdeklődést tanúsított az illatok iránt, de igazán csak akkor bolondult bele a parfümök világába, amikor a huszonegyedik születésnapján meglepte magát egy kiruccanással a párizsi Guerlain boutique-ba. Ezt követően képtelen volt bármilyen más életpályára is gondolni, és addig esdekelt Robert Guerlain-nek, míg az - lenyűgözve a fiatalember kitartásától - felajánlott neki egy állást. A következő húsz évet Dove a Guerlain-nél töltötte, és szorgalmának, meg tehetségének köszönhetően egészen a Professeur du Parfum címig vitte. 2001-ben, megelégelve a Guerlain-nél elért sikereket, önálló vállalkozásba kezdett Roja Dove Public Relations név alatt (RDPR Limited), majd 2004-től Roja Dove Haute Parfumerie néven folytatta az általa jónak tartott parfümházaik termékeinek forgalmazását a Harrods-ban. Időközben természetesen több parfümházzal, és intézménnyel is együttműködött, jó néhány parfüm gyermekágyánál is asszisztált, és persze folyamatosan hallatta a hangját a parfümökről.  2007-ben úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy saját illataival is megörvendeztesse a vásárlóit, és három parfümöt dobott piacra (Enslaved, Unspoken, Scandal), majd 2011-ben a Roja Parfums névre váltva, gyors tempóban újabb tizenkét parfüm került a polcaira.

Roja Dove kizárólag a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozik, alkotásai Parfum koncentrációban készülnek, így többé-kevésbé érthető, hogy az áruk a csillagos ég fele mutat. Ezen kívül viszonylag nehéz is hozzuk jutni, így valószínűleg sosem próbáltam volna ki őket, ha egy kedves olvasóm nem küld nekem egy mintát. De mivel egy kedves olvasóm küldött nekem egy mintát, kipróbálhattam az egyik legújabb Roja illatot, az Amber Aoud-ot, és mondhatom, kellemes találkozás volt. Szerintem a legfontosabb jellemző ezzel a parfümmel kapcsolatban a minőség szó. Már a folyadék sűrű, borostyános színén is érződik, és a leszáradás utolsó pillanatáig nem hagy magamra az a meggyőződés, hogy itt minden a lehető legjobb minőségű. Az illat egyébként nem egy nagy reveláció, ha valaki szagolt már néhányat Montale rózsás aoudjai közül, akkor az nem fog hasra esni a meglepetéstől, az alapanyagok kerek, telt szépsége azonban kiemeli közülük. Az Amber Aoud sötét, édes, fogorvosi aouddal indít, majd mély rózsával, puha jázminnal, sáfránnyal és vaníliás ámbrával folytatódik, a végére pedig visszatér az aoud, egy komolyabb, főként szantálfából álló alap kíséretében. A leszáradás gyönyörűen megy végbe, mindenki a helyén van, és a legjobb formáját mutatja, egyszerűen nem lehet belekötni. A tartósság és a hatósugár szintúgy remekbe szabott.

Az Amber Aoud egy közel tökéletesen kivitelezett parfüm, mégsem kap tőlem maximális elismerést, és ennek két oka van. Egyrészt nincs benne semmi eredeti, másrészt meg rettenetesen magas az árfekvése. És ez a kettő együtt nekem soknak bizonyult. Ha elérhetőbb ára lenne, akkor bárkinek ezt ajánlanám a Montale-ok ellenében (talán a Black Aoud-ot kivéve), és ha egy tökéletesen egyedi illat lenne, akkor esetleg az árát is el tudnám fogadni, így azonban kénytelen vagyok pontokat levonni. Ettől függetlenül nagyon jól szórakoztam a tesztelése alatt, és ez úton is szeretném megköszönni a mintát! 

Illatjegyek: aoud, rózsa, jázmin, ylang-ylang, cédrus, szantálfa, szerecsendió, sáfrány, Cashmere

Kreátor(r): Roja Dove

Erik Kormann - Eau de Fröhliche (2010) 9/10

Erik Kormann a berlini 1000 & 1 Seife szappanbolt tulajdonosa, aki "mellékállásban" az Aromatisches Blog írója, és néha jópofa parfümökkel is megörvendezteti olvasóit. Leghíresebb kreációja az Eau de Fröhliche (Vidám víz), amely - mint ahogy azt a neve is érzékelteti - a Karácsony örömteli hangulatát hivatott megidézni, és véleményem szerint ez nagyszerűen sikerül is neki.

Rutinosabb parfümrajongók biztos ismerik azt az érzést, amikor elolvasva a parfüm illatjegyeit, kialakítanak magukban egy képet, aztán amikor ténylegesen kipróbálják a cuccot, akkor valami merőben mást, egyszersmind sokkal jobbat találnak az üvegben. Na, én pontosan így jártam az Eau de Fröhliche-vel. Az illatjegyek alapján a megszokott, orientális-tömjénes illatra számítottam, valahol a Messe de Minuit, a Jubilation XXV, és az Avignon határmezsgyéjén, de az üvegből kitóduló sötét, bizarr, és mégis ellenállhatatlanul mosolyra fakasztó, csokoládésan gyantás illatkölteményre semmi sem készített fel. Az Eau de Fröhliche egy olyan parfüm, amely nem hasonlítható egyetlen másik alkotáshoz sem, de még az illatjegyei sem olyannak mutatkoznak, amilyennek azt elvárnánk tőlük. A tömjén például szinte teljesen felismerhetetlen, a sárgarépás, földes írisszel, és a pacsulival karöltve egy hihetetlenül izgalmas akkordot hoz létre, amelyből teljességgel hiányzik az ettől a jegytől megszokott misztikus, templomi hangulat. Engem a leginkább a keserű csokoládéra emlékeztet az illata, de egyáltalán nem a gourmand irányból megközelítve, inkább hűvösen, picit füstösen és fenyőgyantásan, ami gyönyörűen megteremti a Karácsony hangulatát, viszont az édesség hiányában, a nyálelválasztó mirigyeimre semmilyen hatással nincs. Éppen ezért, bár erőteljes, tartós illatról van szó (hét-nyolc óra), én sosem éreztem nyomasztónak, kellemetlennek a jelenlétét.

A fentebb taglalt fő illatvonulaton kívül felfedezhető a parfümben egy diszkrét málnás-gyümölcsös jegy is, ami egy csipetnyi fanyarságot, pikantériát csempész az Eau de Fröhliche-be, ügyesen megtörve ezzel a szárazabb jegyek monotóniáját. Az alapban feltűnik még a tonkabab és a vanília is, de nagy változásra ne számítsunk – ez a parfüm nem egy átalakulóművész, igaz, hogy jelen esetben ezt nem is érzem indokoltnak. Így is épp elég izgalmas, és kellőképpen lefoglalja a magamfajta kutató orrocskákat.

Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a parfümöt, persze azzal a kitéttel, hogy a viseléséhez szükségeltetik egy kis bátorság, szemtelenség. De ha viselni nem is akarjuk, egy kis otthoni szórakozásra, kísérletezésre is tökéletes választás. Engem teljesen megfogott, és az elkövetkező néhány napra megnyerte a teljes bőrfelületemet.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Illatjegyek: málna, gyümölcsös jegyek, kardamom, tömjén, írisz, tonkabab, tolu balzsam, pacsuli, vanília, rózsafa

Kreátor(r): Erik Kormann

Etro - Etra (1999) 8/10

Az Etro egy jó kis parfümház, valamiért mégis keveset lehet hallani róluk, és kapun belül ez a helyzet fokozottan érvényes az Etra-ra, amely teljesen elveszik népszerűbb társai (Messe de Minuit, Shaal Nur, Vetiver, Palais Jamais) árnyékában. Pedig ezt a parfümöt még a görög istenek is a pártfogásuk alá vették: a parfümőr múzsájául az az Etra (Aithra) szegődött el, aki elsősorban Théseus anyjaként írta be magát a történelembe, de Szép Heléna személyes szolgálólányaként is volt egy-két fontosabb pillanata Trójában. A művész és a múzsa munkájának gyümölcse pedig - az Etro szavaival élve - egy álom az ideális, érzelmes, és könnyed szerelemről. (Azt ne kérdezzétek, hogy ez a sok szerelem miként kapcsolódik Etra személyéhez, mert arra nem sikerült rájönnöm.)

Ennyit a parfüm hátteréről, és most lássuk, hogy mi is lapul az üvegcsében. Az Etra egy kellemesen élénk, korianderes, borsos fejillattal indít, amely pillanatok alatt "kinyílik", és átcsap egy komlex, gazdag szívillatba. Itt egyszerre jelentkeznek a virágos (rózsa, jázmin), és fás jegyek (szantálfa, rózsafa), de a fődíjat a fűszerek viszik el, melyek közül különösen meghatározó az ánizs jelenléte. Tudom; az illatpiramis nem említi az ánizst, de a koriander, fahéj, kardamom, bors, és szegfűbors összjátéka egy határozottan ánizsra hajazó illatot szül. Nekem nagyon tetszik ez a szívillat - bár kifejezetten komplex, orientális jellegű, mégis sikerül valamiképpen könnyednek, légiesnek, álomszerűnek maradnia. Ez a hatás az idő múltával pedig csak fokozatosan erősödik, mígnem öt-hat óra elteltével egy lágy, selymes alapban ér véget, benne vaníliával, ámbrával, és egy csipetnyi maradék fűszerrel (főként fahéjjal).

Az Etra egy orientális parfüm azoknak, akik nem rajonganak a fullasztó illatfelhőkért, mégis szeretnének a hűvösebb időben valami meleg, fűszeres, különleges illatot magukra ölteni. Luca Turin szerint ez a parfüm Issey Miyake Feu d'Issey-ének középszerű másolata, de mivel az a parfüm hosszú ideje megszűnt létezni, és valószínűleg már sosem fogom tudni kipróbálni, ezért némi Vanille-Tonka hasonlatosságtól eltekintve, én kifejezetten egyedi illatnak találom az Etra-t. Ha tehetitek, próbáljátok ki, mert bár Szép Helénává senkit nem fog változtatni, egy kellemes illatot garantáltan kölcsönöz majd a viselőjének.

Illatjegyek: koriander, jamaica-i bors, ceylon-i fahéj, tej, kardamom, rózsafa, jázmin, rózsa, geránium, szegfűbors, cédrus, szantálfa, vanília, mósusz, ámbra

Kreátor(r): ismeretlen

Etat Libre d'Orange - Antihéros (2006) 7.5/10

Az Antihéros (Ellenhős) egy kifejezetten bonyodalom mentes parfüm, meg amúgy is sietek, úgyhogy nem fogom hosszú lére ereszteni a dolgot. Ez a parfüm egyike azon ritkaságszámba menő Etat Libre d'Orange alkotásoknak, amely nem a polgárpukkasztásra specializálódott, és bár a névválasztás finoman csipkelődő és ironikus, az üvegben rejlő folyadék tökéletesen ártalmatlan, és döbbenetesen tiszta.

Antoine Maisondieu bizonyára nem akarta lehozni a csillagot az égről, amikor ennek a parfümnek a megkomponálásába fogott, és az eléje tárt, szürke hétköznapok apró-cseprő gondjaival csatározó, esetlenségébe könnyen beletörődő ellenhőst, a lehető legegyszerűbb módon festette le. Vett egy adag jó minőségű, színtiszta levendula kivonatot, a tartósságát növelendő hozzáadott némi fehér mósuszt, meg néhány csepp fás jegyet, és már kész is volt az átlagember tiszta, diszkrét, kellemes illat. De jó is lenne, ha minden átlagember ilyen illatot árasztana magából...

A parfüm egyébként tényleg épp olyan egyszerű szerkezetű, amint azt az illatjegyek, meg már én is sugalltam. A fej-, meg szívillatot egy friss, természetes, koumarinban szegény, adsztringens levendula uralja, amelyet egy végtelenül tiszta, és meglepően kellemes mósuszos, leheletnyit fás alap követ. És ezzel vége is a dalnak. A tartóssága egyébként nem rossz (rajtam legalább öt-hat óra), és a hatósugara is rendben van, komplexitásról viszont aligha beszélhetünk.

Az Antihéros egyáltalán nem kreatív parfüm, művészinek sem igazán nevezhető, viszont egy kitűnő funkcionális termék. Én azt szeretem benne a legjobban, hogy a levendulája nincs telítve az oly népszerű koumarinnal, és nem csap át egy túlontúl édes, púderes alapba, hanem mindvégig tiszta, friss és élénk tud maradni. Ha valaki tisztaságillatra vágyik, akkor ezzel próbálkozzon, és hagyja a mall-ok polcait a fenébe!

Bővítmény:Tegnap váratlanul beugrott, hogy mire hasonlít az Antihéros alapja: az Infusion d'Iris könnyed, szappanos, kamillás leszáradását idézte fel bennem, annyi különbséggel, hogy az írisz helyett a levendula trónol a puha mósuszágyon. 

Illatjegyek: levendula, mósusz, fás jegyek

Kreátor(r): Antoine Maisondieu