Montale - Patchouli Leaves (2005) 7.5/10

Montale bácsi az utóbbi időben elvesztette a megbecsülésemet, és az elmúlt egy-két évben már nem igazán követtem az új kreációit, de ma az illatmintás dobozomban turkálva ráakadtam egy aprócska üvegcsére, amely eszembe juttatta, hogy egykoron mennyire is rajongtam a szaúdi királyi család hajdani mesteréért. A Patchouli Leaves (Pacsuli Levelek) egyike volt az első pacsulis illataimnak, és akkoriban nagyon lenyűgözött természetessége, ereje, és sötét, földes illata. Lássuk, mai szemmel milyennek találom!

Az első gondolatom, amikor a bőrömre fújtam a sötét, olajos folyadékot, ma is az volt, hogy: Basszus, ez nagyon erős! A következő, pedig az, hogy: Hmm, nem igazán egyedi... Persze, ha alaposan belegondolok, akkor a legtöbb pacsuli témájú illat azért elég hasonló, meg ha még jobban belegondolok, akkor az az illat, amely a legjobban emlékeztet a Patchouli Leaves-re (Cuir Tabac) jóval utána jelent meg, úgyhogy tulajdonképpen ezt nem róhatom fel neki hibaként. A bivalyerős kezdet - ami főként nyers, zöldes és kissé erjedt pacsuliból áll - is csak az első öt percben tűnik soknak, aztán szépen elcsitul a vihar, és egy jól érezhető, de nem tolakodó, megnyugtató illattá alakul.
 
A Montale honlapja szerint a parfümben felhasznált pacsuli előzőleg két évig tölgyfa hordókban volt érlelve. Ezt a magam részéről csak egy hangzatos reklámszövegnek tartom, az viszont tény, hogy fél óra elteltével valóban kifejezetten fássá, vaníliássá válik a szívillat, akárcsak az egy-két évre barrique-olt merlot borok bouquet-ja. Tulajdonképpen ez az a pont, ahol a pacsuli szépen-lassan, mintegy titokban átalakul egy fás ámbrává. Ugyan marad még néhány csepp a kezdeti, csodálatos minőségű, piszkos, földes pacsuliból is, de az irányítás már az édes, meleg, és szinte gourmandba hajló ámbrás, vaníliás, labdanumos alap kezében van. A minőséggel persze itt sincs gond, minden puha, selymes, barátságos, és megnyugtató, az élek szépen le vannak kerekítve, az alapanyagok össze vannak simulva, de én azért egy kicsit bánom a pacsuli háttérbe szorulását. Elvégre mégiscsak ő a névadó, és az ő jelenléte szolgáltatta az izgalmat, pikantériát is. Na de, annak kell örvendeznünk, amink van, ez az alap pedig még jó sokáig van - rajtam legalább tíz-tizenkét órát elidőz, mielőtt búcsút intene a bőrömnek.

Összességében a Patchouli Leaves-t egy jó alapanyagokból építkező, korrektül összerakott, és nagyon jó ár-érték arányt felmutató parfümnek tartom, amely kezdő pacsulisoknak komoly élmény lehet, és kényelmi illatként is jó szolgálatot tud tenni, számomra azonban az  első fél órát követően kissé puhánynak tűnik, és az izgalmat, komplexitást is hiányolom belőle. Ha ti is így éreztek, akkor ajánlom figyelmetekbe az Etro, Les Néréides, Villoresi, és a Parfumerie Generale pacsulijait, amelyek csavarosabb módon tálalják ugyanezt a témát, ha viszont épp a Montale egyszerűségét kedvelitek, akkor talán nem ártana kipróbálnotok a Mazzolari pacsuliját is.

Illatjegyek: ámbra, labdanum, fehér mósusz, vanília, pacsuli

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Aoud Cuir d’Arabie (2006) 6.5/10

A parfümvilág két talán leggorombább illatjegye az aoud és a bőr. Ezekből általában már az egyik is bőven elég ahhoz, hogy megvadítson, és sötéten füstölgővé változtasson egy parfümöt, Montale azonban úgy döntött, hogy egy fedél alá hozza ezt a két szőrös szívű vénlegényt, és megnézi, hogyan boldogulnak együtt. Az Aoud Cuir d’Arabie (Arab bőrös aoud) névre hallgató végeredmény pedig hozta a papírformát – Tauer Lonestar Memories-a, és a Boadicea The Victorious Complex-e mellett ez a legsötétebb, legagresszívabb parfüm, amelyhez valaha is szerencsém volt.

Ha ismerünk már egy-két aoudos Montale alkotást, mint például a Black Aoud, vagy Aoud Lime, akkor tulajdonképpen nagy meglepetés már nem érhet az Aoud Cuir d’Arabie fejillatában; minden a megszokott módon, és formában jelentkezik, csak mintegy négyzetre emelt brutalitással, ezért aoud-szűzeknek nem is ajánlom, hogy itt kezdjék az ismerkedést. Sokkoló lehet. A parfüm az aoud keserű száraz, sötét, erősen vegyszeres, és motorolajas illatával nyit, s ezt a hatást csak tovább fokozza a háttérben mocorgó bőrös akkord. Szerencse, hogy jutott egy kevés a fejillatba Montale egyik kedvenc alapanyagából, a rózsából is, amely fanyar, édeskés, romantikus illatával kellemesen enyhíti a durva, füstös, fás jegyeket. Amíg a rózsa kitart (kb. háromnegyed óra), addig én is szeretem az Aoud Cuir d’Arabie-t, az elillanása után azonban nagyon örömtelennek, barátságtalannak érzem a hátramaradt alapot. Ekkorra ugyan az aoud is visszafogja az agarakat, de erőre kap a bőr, és vele együtt a füstös, kátrányos jegyek. Általában szeretem a füstöt, de csak akkor, ha édes, fűszeres jegyek formájában tűz is van mellette, itt azonban semmi nincs rajta kívűl, csak bánat, és arrogancia. A Montale által arab bőrnek nevezett aroma közel sem annyira összetett, és kifinomult, mint a Knize Ten, a Cuir de Russie, vagy akár a Cuir Ottoman bőre, csak egyszerű szürke, száraz keserűség, és ez szerintem nem elég ahhoz, hogy egymagában helyt álljon.

Nagy kár azért a szűkre szabott (vagy a bőröm által elnyelt?) rózsás jegyért, mert ha az kitartott volna, akkor a szeretetem is tovább tartott volna, bár valószínűleg akkor sem tudta volna kiütni a Black Aoud-ot a nyeregből. Így azonban csak egy megkeseredett, szigorú illat lett belőle, amelynek van ugyan karaktere, és el tudok képzelni olyan helyzetet, amelyhez jól illene, de szerintem túlságosan rossz hangulatú ahhoz, hogy gyakran megkívánjam.

Melléklet: A parfüm hatósugara és intenzitása nagyon jó, tartóssága viszont meglepő módon már nem annyira; rólam öt-hat óra alatt leolvad.

Illatjegyek: rózsa, aoud, bőr, dohány, égett fa

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale - Greyland (200?) 7/10

Pierre Montale tehetségéhez, kreativitásához, és bátor megoldásaihoz nem férhet kétség, de olykor (az utóbbi időben egyre gyakrabban) butácska, olcsó tucattermékek is becsúsznak az alkotásai közé. A Greyland (Szürkeföld) - Magyarországon az egyik legnépszerűbb Montale alkotás - valahol félúton van a zseniális és a közönséges szemét között, s elég hosszú időbe telt, míg sikerült egy kiforrott álláspontra jutnom vele kapcsolatosan.

Kezdjük mindjárt a legelején: a fejjegy maga a tökély. Egy csodálatosan kevert fűszeres, fás, markáns férfiillat kezdi bontogatni a szárnyait a bőrömön, amelyben egyszerre fedezhető fel a száraz feketebors, a pikáns gyömbér, és a diszkrét keleties hangulatot árasztó, ínycsiklandó kardamom-római kömény páros. Ehhez csatlakozik még egy leheletnyi füstösség, és kész is van az akkord, amely akár a Déclaration-t is pótolhatná az életemben. Sajnos azonban a metamorfózis során valami teljességgel balul üt ki, s a gyönyörű pillangó helyett egy szürke, kopott molylepke terem a bőrömön. A szívillat - amelyhez körülbelül harminc perc alatt jutunk el - nem más, mint egy unalmas, egysíkú, szintetikus cédrus, itt-ott egy parányi fűszerrel, meg némi bágyadt, édeskés alappal alátámasztva. Elméletileg ez az alap szantálfa, bőr, guajakfa, labdanum, vetiver és rózsa elegyéből kellene álljon, és ha valóban így lenne, akkor most talán egy remekműről beszélnénk. Azt hiszem, azzal is megelégednék, ha mondjuk csak a szantálfa, és némi igazi Montale féle rózsa dolgozna az alapban, esetleg egy erőteljes bőr jegy, egy kevés labdanummal megédesítve - de tulajdonképpen bármi a fentiekből jobb lenne ennél a sápadt, üres, kidolgozatlan cédrusfánál. Persze nem vagyok parfümőr, lehet, hogy ezek a csodálatos fejjegyek egyszerűen nem jöhetnének létre egy karakteresebb alap mellett, így nem fogom nagyon megszidni Montale-t, de sajnos dicséretet sem érdemel. Pedig mennyire szerettem volna... A parfüm tartóssága rajtam három-négy óra, közepes hatósugárral, amit nem is igen bánok, mivel az első harminc percet követően nem sok örömemet lelem a szürke, fás illatában.

Miután eléggé kitomboltam magam az alap okozta csalódás miatt, egy másik problémát is megemlítenék. A Greyland feltűnően sok hasonlóságot mutat a mostanra letűnt Gucci pour Homme-al, és a Commes des Garcons 2 Man-nel is igencsak sok a közös pontja. A fejillata ugyan mindkettőénél szebb, jobban kidolgozott és természetesebbnek hat, de a leszáradásról már nem mondhatjuk el ugyanezt, s az sem vet különösebben jó fényt a parfümőrre, hogy mindkét alkotás a Greyland előtt jött létre. Összességében azt gondolom, hogy a Greyland nem egy újító, eredeti alkotás, de egy jobban sikerült alappal igazi ékköve lehetett volna ennek a marcona, férfias, fás műfajnak. Kár érte...

Illatjegyek: bőr, bors, cédrus, gyömbér, mósusz, rózsa, szantálfa, vetiver, guajakfa, labdanum

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Boisé Vanille (2006?) 8.5/10

A nevükben vaníliát hordozó parfümöktől általában azt várjuk el, hogy domináns vanília illatuk legyen, egy-két apró szépségpöttyel, csavarral, esetleg pótkerékkel kiegészítve. Ehhez képest a Boisé Vanille (Fás vanília), nem kifejezetten vaníliás, és még csak nem is találom különösebben fásnak. Persze, van benne vanília, meg fás jegyek is sodródnak itt-ott az árral, de a Boisé Vanille egy sokkal komplexebb, bonyolultabb parfüm, semhogy ez a név hűen jellemezné. Na, de nem fogok fennakadni egy félrevezető névválasztáson, a lényeg, hogy mit tud a parfüm, és e tekintetben nincs okom panaszra.

Montale korai alkotásaira, amelyek még igazán jók voltak, jellemző az erős karakter, testes, robosztus szerkezet, és a nagyon jó minőségű alapanyagok használata. A Boisé Vanille is egyértelműen ebből a korszakból származik, már az üvegcsében megbúvó sötét borostyánszín, olajas állagú folyadék is jelzi, hogy itt bizony valami jóra, de legalábbis sűrű, erőteljes illatra számíthatunk. A parfüm fejillatában elsőként a bors és a fanyar citrusok hallatnak magukról, amelyeket azonban pillanatokon belül egy nagyon sötét tónusú, kissé füstös, balzsamos-gyantás alap ellenpontoz. Az erőteljes, száraz levendula, és a kissé visszafogottabb pacsuli egy mélyzöld, aromás árnyalatot is kölcsönöz az illatnak, s tovább erősíti annak férfias jellegét. A vanília ebben a stádiumban szinte egyáltalán nem érzékelhető, s a leszáradás során is csak a kissé édeskésen porossá váló alapban hallat magáról, ahol azonban a tonkabab is legalább annyira jelen van. A megszokott, gourmand vattacukros-sütis vanília helyett, ezt az akkordot inkább úgy lehet elképzelni, mint egy hosszú időre rumba áztatott, nedvesen fénylő, sötét vaníliarúdat: markáns, száraz, és csak igen kicsit édes. A Boisé Vanille tulajdonképpen elég líneáris parfüm, így a leszáradás során egyetlen pillanatára sem válik uralkodóvá a vaníliás-tonkababos alap, csak a némiképp fanyar, füstös, levendulás lombkoronának szolgáltatja a törzset. A parfüm tartóssága bombajó, rajtam egész nap kitart, hatósugara pedig érdekes módon közel marad a viselőjéhez, de ott annál intenzívebben érződik.

A Boisé Vanille egy jó parfüm, de ha valaki a nagymama desszertjeiből ismert cukros vaníliát keresi benne, az csalódni fog. Ez egy kemény, karakteres, sötét és férfias alkotás, amely stílusában sokkal inkább hasonlít az ugyancsak Montale keze alól kikerült Blue Amber-re, mint bármilyen pihe-puha vaníliafelhőre. Bár uniszex parfümként hirdetik, én elsősorban középkorú, naptól cserzett bőrű, szigorú tekintetű férfiakon tudom elképzelni, de persze ettől még a fehér bőrű és kevésbé szigorú arcvonású személyek is bátran viselheti, ha szeretik az illatát.

Illatjegyek: bergamott, jamaica-i bors, citrom, bourbon geránium, olasz írisz, kanadai cédrus levelek, levendula, pacsuli, tonkabab, vanília

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Roses Musk (200?) 6.5/10

Nemrég láttam a Neroli honlapján, hogy Montale Roses Musk-ja az egyik legkeresettebb női parfümük (egészen pontosan a negyedik helyen van a Teinte de Neige, Love in White és Kiss Me Tender mögött). Hát… Ha rajtam múlna, biztos nem lenne ilyen előkelő helyen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nagyon rossz parfüm a Roses Musk, de annyi izgalmasabb, komplexebb személyiségű illat lapul a Neroli polcain, hogy nem igazán értem, miért választják ilyen sokan ezt az egyszerű, niche parfümnek alig-alig beillő rózsát. Talán ez áll legelöl a polcon…

Montale-ról tudjuk, hogy jó érzéke van a rózsához, ezt sokszor és sokféleképpen igazolta már nekünk (lehet, hogy túl sokszor is), s tulajdonképpen a Roses Musk-ot - ezt a pézsmarózsa (Rosa moschata) ihlette parfümöt - is tisztességesen összerakta, épp csak egy-két apróságról feledkezett meg. Furcsa módon elmulasztotta a parfümön hagyni a saját kézjegyét, úgymond kifelejtette önmagát, a rá jellemző nyers erőt és darabosságot, vagy bármi egyebet, amiből érezhetnénk, hogy ezt ő hozta a világra, az ő érzéseit, gondolatait tükrözi. Ami azonban engem még ennél is jobban zavar, az a parfüm komplexitásáról való teljes megfeledkezés. A Roses Musk annyira egyszerűnek tűnik, hogy egy kis győzködés árán, akár azt is hajlamos lennék elhinni róla, hogy csak az illatpiramisban említett négy illatjegyet tartalmazza (egy átlagos parfüm több tíz, vagy akár száz különböző illatanyagból van megkomponálva).

A fejillat egy könnyed, kissé citrusos, erdei gyümölcsös rózsából áll, amely üdének és harmatosnak hat, mint egy frissen leszakított, áttetsző szirmú virág. Határozottan kellemes, de nem hat az újdonság erejével, ilyent már sokszor éreztünk (pl: Francis Kurkdjian Miss Charming-ja). Néhány perc után alábbhagy a frissesség, kissé besűrűsödik az illat, a gyümölcsök likőrössé válnak, a rózsa meg picit édesebbé, s megjelenik egy halvány, diszkrét, teljesen ártatlan és tiszta mósusz is, amitől az egész parfüm szintetikusabbá válik. Ezek után már semmi nem történik, talán csak az édesség és puhaság fokozódik egy kicsit, de ahhoz nem elég, hogy megmozgassa a fantáziámat.

Persze nagyon kellemes, friss és lánykásan üde amit érzünk, így valamelyest érthető a nagy népszerűsége, de ahogy Coco Chanel is mondta, egy nőnek nem olyan kell legyen az illata, mint egy virágé, hanem mint egy nőé *. Márpedig a Roses Musk nagyrészt csak rózsa. Modern, tetszetős, kellemesen puhára csiszolt rózsa, de semmivel sem több. Számomra ez inkább szobaillatosító, esetleg öblítő, de nem parfüm.

* - Ez nem idézet, inkább csak parafrázis. Ha valaki tudna segíteni abban, hogy miként szól a pontos idézet, annak nagyon örvendenék.

Illatjegyek: jázmin, rózsa, mósusz, ámbra

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Black Aoud (2006) 10/10

A Black Aoud 2006-ban jelent meg, de máris bevéste magát a parfüm-történelembe, méghozzá szép nagy betűkkel. Mindössze néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy Pierre Montale-t és parfümházát a csúcsra repítse, és ugyanakkor kirobbantson egy igazi aoud-őrületet, amely napjainkban fekete halálként viharzik végig a világ niche parfümházain, mindenhol újabb aoudos illatok felbukkanását eredményezve (lásd: By Kilian, Byredo, Le Labo, L’Artisan, Czech & Speake, Comptoir Sud Pacifique, Bond No.9, Juliette Has a Gun stb.) Természetesen ez az aoud-járvány annak is köszönhető, hogy a Firmenich és a Givaudan illatszergyártó mamutcégek jóvoltából világszerte - az eredeti aoud árának töredékéért - beszerezhető a szintetikus aoud, de a legfontosabb tényező szerintem mégiscsak a Black Aoud hatalmas sikere volt. Lássuk hát, mitől olyan jó ez a parfüm…

Pierre Montale hosszú évekig a szaúdi királyi család hivatalos parfümőre volt, ahol megismerhette és magába szívhatta az ottani hagyományokat, illatkultúrát, a Black Aoud pedig ezen tapasztalatok tökéletes szintézise – legalábbis az én orrom számára. Ez a parfüm nem egy bonyolult alkotás, nincsenek benne ravasz trükkök és rejtett finomságok, viszont annyira hatalmas, rusztikus és gazdag illat, amilyennel a Montale előtti Európában csak nagyon ritkán találkozhattunk, annál inkább Kelet-Ázsiában, az Aquilaria malaccensis fa és az illatos rózsamezők hazájában. A Black Aoud fejillata szinte kizárólag az aoudról szól, amely egyszerre sötét és csillogó, keserű és mézédes, száraz és simogató, kámforos és füstös, fűszeres és fás, s ami a legfeltűnőbb benne, az a furcsa gyógyszeressége. Hosszasan nyomoztam, hogy kiderítsem a Montale által használt aoud származását, és arra az eredményre jutottam, hogy termesztett és Phaeoacremonium parasitica-val mesterségesen megfertőzött, majd megcsapolt fáktól származik, ami messze nem a legjobb minőséget eredményezi, de legalább nem szintetikus. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk a dologba, akkor ennek az egésznek semmiféle jelentősége nincs, mindaddig, amíg tetszik, amit érzünk. Márpedig az én orromnak kifejezetten tetszik ez az aoud és a háttérből fokozatosan előszivárgó sűrű, édes, szirupszerű rózsától csak még szebbé válik a parfüm. Ez a rózsa hatalmas erővel rendelkezik, úgy a hatósugara, mint a tartóssága lenyűgöző és az első óra után szinte teljesen átveszi az irányítást az aoudtól, amely innentől kezdve csak a statiszta szerepét tölti be. Ami a leszáradás során még előkerül a sötétből az egy kevés puha mósusz, valamint egy csipet földes pacsuli, mely jól kiegészíti a rózsa olykor már kegyetlennek tűnő édességét, de igazán nagy változásra nem kell számítani. Rajtam a parfüm tartóssága huszonnégy óra körüli és a hatósugara is bődületesen jó, egy-két fújás messzemenően elég belőle.

Bár az alapötlet sem volt különösebben eredeti – hiszen egyértelműen Szaud-Arábiából származott – és azóta világszerte rengeteg hasonló parfüm készült (melyeknek nagy részéért maga Montale a felelős), mégis úgy gondolom, hogy a Black Aoud valamit letett az asztalra. Egyrészt felnyitotta a szemünket erre az izgalmas, csodálatosan komplex anyagra, másrészt meg annyira egyszerűen és földbedöngölő erővel ábrázolta a témát, hogy azt nehéz lesz felülmúlni. Nekem Szaladint juttatja eszembe, Damaszkusz meghódítóját, ugyanaz a nagyság, bátorság és történelmi légkör lengi körül, mint az említett szultánt. Persze lehet kísérletezni, újabb parfümöket kipróbálni, hatalmas az aoudos parfümválaszték és talán vannak/lesznek olyanok, amelyek szebbek, kifinomultabbak, jobban megfelelnek egyéni ízlésünknek, de a mindenkori alapmű mégiscsak a Black Aoud marad.

Illatjegyek: kambodzsai aoud, mandarin, pacsuli, rózsa, mósusz

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Attar (2007) 7/10

A parfümiparban a rózsa illatának kinyerésére három fő módszer használatos: a szuperkritikus szén-dioxid extrakció, amely egy csúcstechnológián alapuló eljárás; az illóolajak különböző oldószerekkel történő kioldása a szirmokból, amely a rózsa abszolútnak nevezett anyagot eredményezi és végül, de nem utolsósorban a gőzdesztilláció, amely a legősibb módszer a három közül. Ez utóbbinak az eredménye az úgynevezett rózsa ottó, avagy rózsa attar, amely nem más mint színtiszta rózsa-illóolaj és termelői csillagászati áron hozzák forgalomba. Legfőbb előállítójának Bulgária számít, de Marokkó, Irán és Törökország is nagyon igyekszik, s az utóbbi időben a minden lében kanál Kína is bekapcsolódott a versenybe. Az attar egyébként egy urdu származású szó és eredetileg isteni illatot jelentett, de manapság ezzel a kifejezéssel illetik a főként Közel-Keleten népszerű mindenféle olaj alapú parfümöket is, amelyeknek egyik fő alkotóeleme természetesen a rózsa ottó.

E kissé hosszúra nyúlt bevezető után végre rátérhetünk Montale Attar-jára is, amellyel kapcsolatban az egyik legfontosabb tudnivaló az, hogy ez nem egy olaj alapú parfüm, hanem az európai hagyományoknak megfelelően alkoholban vannak feloldva az illatanyagok, így Montale Attar-ja nem egy igazi attar, csupán egy azt mímelő, megidézni próbáló kreáció. Sajnos igazi attarhoz ezidáig nem volt szerencsém, így nincs viszonyítási alapom, de az teljesen egyértelmű, hogy Montale alkotása is „hozza” a Közel-Kelet illatát. Köszönhető ez nagyrészt a kezdeti oud felhőnek, amely Montale fő fegyvere és amelyet itt is nagyon jól kezel, bár a tőle megszokottnál kisebb mennyiségben. A kesernyés, füstös és kámforos oud alatt egy eleven, szúrós szagú rózsa lapul, amely az első fél óra elteltével mocorogni kezd és rövid időn belül teljesen átveszi a hatalmat az oudtól, ami nem tesz különösebben boldoggá. Szerintem ugyanis ez a rózsa nem egy igazán kellemes rózsa, szúrósnak, testetlennek és fanyarnak érzem, közelében nincs a Black Aoud lehengerlő erejű, gazdag és telt rózsájának. Emellett még egy kevés sáfrányra emlékeztető illat is betolakodik a képbe, melyhez hasonlót az Aoud Lime-ban érezhettünk és amely szintén nem segít a parfüm kerekebbé tételében. Ami meg az alap kevéske szantálfáját illeti, az egyáltalán nem teszi krémesebbé, puhábbá az illatot, sokkal inkább Villoresi Sandalo-jához hasonlóan szigorú és száraz.

Összességében úgy gondolom, hogy Montale Attar-ja részben teljesíti a küldetését, ugyanis tényleg közel-keleti hangulatot áraszt, a tartóssága sem rossz, de sajnos a rózsa-szantálfa párosa nem nyerte el a teszésemet. Számomra a Black Aoud és az Aoud Lime teljességgel szükségtelenné teszi az Attar birtoklását, de elképzelhetőnek tartom, hogy valakinek épp ez a kissé szúrós, rideg és sötét rózsa nyeri el a tetszését . Próbáltatok már igazi attart?

Illatjegyek: oud, bulgár rózsa, Mysore-i (májszori) szantálfa

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Blue Amber (2006) 8/10

A hatalmas nyári hőség általában nem kedvez a parfümök nehézsúlyú világbajnokának, az ámbrának, de ennek ellenére néha megkívánom a kedvenc illatjegyemet és kénytelen vagyok magamra fújni belőle. Így esett ma a választásom Montale Kék Ámbrájára, amely - mint ahogy a neve is jelzi - egy könnyedebb interpretációja ennek a testes, meleg jegynek. Csodára azonban ne számítsunk, mivel a vér nem válik vízzé; sem Montale sem pedig az ámbra nem tagadja meg önmagát és az élettel teli fejjegyek mögül rövid idő után előtör a gazdag, orientális ámbratenger.

Számomra ez az illat egyáltalán nem kék, sokkal inkább mélyzöld és arany kombinációja, amelyben az aromás, enyhén citrusos jegyek képviselik a zöld színt és a vaníliás-ámbrás alap az aranyat. A bőrre való kifújást követően rögtön orrba vág a gyógynövényesnek ható fejjegy, amelynek épp csak egy fikarcnyi citrusosságot ad a bergamott és koriander párosa. Már ebben a stádiumban is jól kivehető az ámbra, amely az idő múltával csak még erősebbé válik, azonban sosem lesz túlontúl édes, vagy nyomasztó, köszönhetően egy kevés szokatlan illatú pacsulinak, amely egy könnyed motorolajasan markáns jelleget ad a parfümnek. Érdekes, hogy ezt a pacsulit csak akkor érzem, ha egészen közelről szimatolom a bőrömet, távolról csak a gyantásan édes, meleg ámbra vehető észre, egy leheletnyi vaníliával megtámogatva. Azt hiszem, hogy a bőrömön érzett illat az izgalmasabb és érdekesebb, viszont az aurája az, ami igazán kellemessé teszi a viselését. Amint azt Montale-tól megszokhattuk, a tartósság és a hatósugár miatt nem kell aggódnunk, a Blue Amber-től is legalább nyolc-tíz óra illatozásra számíthatunk és már két-három fújás is bőven elég belőle.

Ezt a parfümöt az teszi igazán különlegessé, ahogy Montale-nak a koriander és pacsuli segítségével sikerül kordában tartania az édességet, anélkül, hogy elnyomná, tönkretenné az ámbra testes, robosztus szépségét, ugyanakkor épp ez a néha motorolajra, máskor meg füstön aszalt szilvára emlékeztető jegy az ami felhőt hoz a szeretetem egére. Bár egy kiváló parfümnek tartom a Blue Amber-t, mégis közelebb áll a szívemhez a Serge Lutens féle Ambre Sultan, amely egy mélyebb, kerekebb ámbra, vagy a Parfum d’Empire száraz, férfias Ambre Russe-ja; így maradnak a langyos nyáresték, amikor az előbb említett két parfüm már túl sok lenne, de a Kék Ámbra még könnyedén viselhető, sőt, talán a legszebb arcát mutatja.

Illatjegyek: bergamott, geránium, koriander, pacsuli, vetiver, ámbra, vanília

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Pure Gold (2009) 5/10

Nem igazán értem ezt a Montale fickót. Néha olyan remekművekkel áll elő, mint az Aoud Flowers, vagy a Black Aoud, máskor meg összedob egy Soleil de Capri-t, vagy épp egy Pure Gold-ot, amelynek se füle, se farka. Egyszerűen nem látom be, hogy miért lenne szüksége a Montale sorozatnak egy átlagos, gyümölcsös-virágos illatocskára, melyhez hasonló nem egy akad a Sephora-ban is. Az utóbbi években rengeteg új parfüm látott napvilágot a Montale házban, de nekem úgy tűnik, hogy az illatok szaporodásával egyenes arányban fogy Pierre Montale kreativitása is. Hogy miért erőlteti mégis az újabbnál újabb alkotások piacra dobását? Feltételezem, hogy itt is az anyagiak állnak a háttérben.

A Pure Gold igazán eladható névvel rendelkezik és a kompozíció is kellőképpen „aranyos” és konvencionális ahhoz, hogy a parfüm jó eladási mutatókat produkálhasson, de szerintem az igazi Montale rajongók nem ezt várják a mestertől. A fejillatban a mandarin savanykás, gyümölcsös jellege az uralkodó, amelyhez egy kevés fehér virág (leginkább jázmin) társul, könnyed, nőies eleganciát biztosítva a parfümnek. Ehhez csatlakozik néhány perc elteltével a sárgabarack, mely tovább hangsúlyozza az illat gyümölcsösségét és kissé megédesíti a kompozíciót. Hamarosan előkerül egy enyhén szúrós, fémes jellegű valami is, amely szerintem az arany fémességét hívatott visszaadni és amely valamennyire sikerül is neki. Tulajdonképpen az egész alkotásban ez az egyetlen kreatív elem, de mégsem nyerte el az orrom tetszését. Túl hűvössé és távolságtartóvá teszi a szívillatot és ez nem áll összhangban az én elképzelésemmel az aranyról. Én egy sokkal gazdagabb, testesebb illatra számítottam, amelyben a vanília, pacsuli és mósusz képezte alap dominál, de itt szinte észrevétlenek maradnak ezek a jegyek. Egy tokaji aszút vártam és ehelyett egy túl sok savval rendelkező chardonnay-t kaptam, így azt hiszem érthető, ha grimaszkodom. A teljes leszáradás körülbelül hat órát tart a bőrömön és ez alatt mindhiába várok a meleg, vaníliás alapra, így végül is örvendek, amikor teljesen búcsút mond a bőrömnek.

Összegezve a dolgokat, két problémám is van a Pure Gold-dal. Egyrészt nem különösebben kellemes, savanykásnak, testetlennek találom, másrészt nélkülözi mindazt a sötét, vad kreativitás, amelyet Montale-tól megszokhattunk és amelyet én továbbra is elvárnék. Nem rég olvastam valahol, hogy az igazi mestermű az, melyet alkotója maga is szívesen viselne, használna. Én nem hiszem, hogy Montale szívesen öltené magára a Pure Gold-ot…

Illatjegyek: jázmin, mandarin, narancsvirág, sárgabarack, mósusz, pacsuli, vanília

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale – Aoud Lime (2006) 8/10

Az Aoud Lime, az Aoud Cuir d’Arabie mellet talán a legférfiasabb tagja a Montale népes oud sorozatának. Míg a legtöbbjük orientális, kerek illat és az oud melegségét hangsúlyozza ki, uniszex vagy női vizeken evezve (lásd White Aoud, Red Aoud vagy akár a Black Aoud is), addig az Aoud Lime egy csontszáraz, markáns és meglepően férfias illat, amelyben az oud is egy új arcát mutatja.

A kezdet orrbavágó, mint ahogy azt a többi oudot tartalmazó Montale-tól is megszokhattuk, itt azonban a folytatás sem lesz könnyedebb, puhább, mintha az oud ereje mindvégig kitartana. És ez a mindvégig legalább tizenkét-tizennégy órát jelent, így ne fogjunk neki a tesztelésnek, vagy a viselésének, csak ha biztosak vagyunk benne, hogy ez az, amit egész nap érezni szeretnénk magunkon. A fejjegyben ott találjuk a sötét, kesernyés, gyógyszerszagú oudot, amely talán minden eddiginél szigorúbb és keményebb és ezt a hatást még csak jobban kiemeli a lime szúrós, savanyú jellege, amitől valósággal összefut a szájamban a nyál. Számomra érthetetlen módon az illatpiramis nem tünteti fel a lime-ot, pedig a parfüm nevében is megjelenik és az orrom sem hagy kétséget az ittléte felől. Ugyanakkor az oudnak köszönhetően, nem a legtöbb parfümből megszokott könnyed, citrusos lime ez, hanem egy sűrű, kesernyés-savanykás illat, amely határozott, férfias karakterrel rendelkezik. Ez a két jegy végigkíséri az illatot a kezdettől a leszáradásig, és bár akadnak kissebb vátozások, a hatalom mindvégig az ők kezükben van.

Egy ilyen kissebb változás a rózsa megjelenése, de ez nem egy mély, lehengerlő rózsa, sokkal inkább olyan, mint egy cukormentes rózsaital, könnyed, friss és enyhén savanykás, így az Aoud Lime sértetlenül megőrzi a száraz jellegét. Ezzel az akkorddal Montale újra bebizonyítja, hogy a rózsa egy ezerarcú növény és ügyesen használva szinte bármelyik parfümben megtalálja a helyét. A leszáradás utolsó óráiban megjelenik a szantálfa is, amely mint mindig, most is jól beilleszkedik a rózsa és az oud közé.

Az Aoud Lime-ot én elsősorban klubbokban és bulikban tudom elképzelni, kellőképpen modern, karakteres és férfias ahhoz, hogy észrevetesse magát és nem mellesleg, az ereje is megvan ahhoz, hogy felülkerekedjen a mindent elborító cigifüstön. Olyan érzést kelt bennem, mint egy fekete, csillogó bőrűlés, amelyen a discofények villognak.

Illatjegyek: oud, pacsuli, rózsa, szantálfa, sáfrány, írisz, ámbra

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale - Sweet Oriental Dream (2006) 8/10

A lokum (más néven rahát) egy cukorból, keményítőből és rózsavízből készülő tradicionális török édesség, amely a tizenkilencedik század óta Európa többi részében is nagy népszerűségnek örvend és mostanra rengeteg új ízváltozata is megjelent. Ezen a különleges, keleti csemegén alapul Montale egyik legkelendőbb parfüme, a Sweet Oriental Dream.

A fejillatból rögtön kiderül, hogy ez az illat nem köt kompromisszumokat, nem próbálja meg elcsendesíteni a tömény édességet, hanem úgy tárja az orrunk elé a lokumot, ahogyan azt a török cukrászdákban vagy bazárokban is megtalálhatjuk. Lehengerlően erős, mézes és szirupos a nyitány, amiből elősejlik a rózsavíz szépsége és a fahéjra, szegfűszegre emlékeztető fűszeresség. Ez az egyik “legízletesebb” gourmand akkord, amit parfümben valaha is éreztem és rögtön kedvem támad egy nagy adag baklava bekebelezéséhez. A lendületes kezdet után fokozatosan eltűnik a fűszeresség és a rózsa is veszít az erejéből, így maradunk a mézes édességgel, ami már kevésbé izgalmas, de még mindig képes beindítani a nyáltermelést. A szívillatban fokozatosan megjelenik a mandula és a vanília, ami kissé púderessé teszi az összhatást és még éhesebbé engem. Ha alaposan elmerülök a csuklóm szaglászásában, akkor egy cukros, kesernyés cseresznye-akkordot is érezni vélek, ami jól kiegészíti a törökös jelleget. Az alapillatban a vanília uralkodik és a tömény, ragacsos illat apránként leszárad egy puha, meleg de lényegesen kevésbé fullasztó alappá, ami aztán egész nap körülleng, olyan érzést keltve, mintha mindvégig egy cukrászdában ücsörögnénk. Ami a hatósugarát illeti, az első néhány órában egy igazi hangoskodó illat, amit nem lehet nem észrevenni, aztán fokozatosan bőrközelivé válik és ott is marad az elkövetkező tíz-tizenkét órában.

Szerintem a Sweet Oriental Dream egy igazán jelentős képviselője a gourmand illatcsaládnak és mindenképp érdemes próbára tenni, kivált azoknak, akik szeretik a török édességeket. Vigyázni kell azonban az adagolásával, mert nagy mennyiségben könnyen émelyítővé válhat. Én például csak hidegben és éhgyomorra szeretem magamon érezni, olyankor nem zavar a szirupossága. Esti séta a ropogós hóban: ez az a közeg, ahol igazán elemében érzi magát ez a parfüm. Elsősorban női illatnak tartom, de édesszájú férfiak is próbálkozhatnak vele, a cukorbetegek azonban óvakodjanak tőle.

Szeretitek a lokumot?

Illatjegyek: mandula, méz, rózsa, gyümölcsök, vanília

Kreátor(r): Pierre Montale

Montale - Aoud Flowers (2006) 10/10

Az oud (aoud) a Délkelet-Ázsiában élő Aquilaria fa kérgéből kivont gyanta, amiből aztán illatos olajat készítenek. Hosszú évszázadokon keresztül csak a keleti nemesség használhatta, ugyanis a jó minőségű oud az arany árának másfélszeresébe kerül. Pszichoaktív hatást tulajdonítanak neki, ezért igen népszerű, mint meditációs segédeszköz és aromaterápiaként is megállja a helyét. Pierre Montale sok éven keresztül a szaúdi királyi család parfümőre volt és itt lett a keleti illatok és alapanyagok szakértője, aztán visszatért Franciaországba és megmutatta nekünk, hogy mitől döglik a légy. Az elsők között volt Európában, aki erre a különleges anyagra támaszkodva készítette parfümeit, és szerintem igen nagy mértékben neki köszönhető, hogy 2009-ben a niche parfümériák egyik legnépszerűbb alapanyaga az oud volt.

Az Aoud Flowers a Montale-tól megszokott brutális fejjegyekkel bír, az oud robbanásszerűen lepi el a szaglóhámunkat és kezdő orra ez akár ijesztően is hathat. Fogorvosi rendelő, kámfor, dohány, füst, tömjén, pörkölt kávé és még ezeregy dolog juthat az eszünkbe, azonban ezt a komplex illatot élethűen leírni lehetetlen. Érezni kell. Az ismerkedéshez szerintem egy ideális illat az Aoud Flowers ugyanis egyszerre megvan benne az oud nyerssége, durvasága és egy édeskés rózsa, ami valamelyest kiegyensúlyozza az illatot, így a széplelkűek is találhatnak benne szeretnivalót. Azonban ne essünk abba a tévedésbe, hogy egy népszerű, könnyű illatnak gondoljuk. Az oud sosem lesz népszerű, mint ahogy a komolyzene sem. A kezdeti robbanás ugyan lecsendesedik de sosem szűnik meg, a leszáradás során végig kísért az oud, így sosem maradunk “csak” egy egyszerű rózsával. Ez a két domináns jegy mellett más illatmolekuláknak már nem sok esélyük marad, talán csak egy meleg, fás akkordot tudok felfedezni, ami valószínűleg a guajakfa (Guaiacum officinale). A végeredmény egy igazán különleges rózsaparfüm, ami balzsamos, fás, meleg és ugyanakkor számomra szinte érthetetlen módon frissességet áraszt. Bár gyakran vádolják Montale-t azzal, hogy túl sok hasonló jellegű oud-rózsa kompozícióval állt elő, szerintem egy ilyen remekműért megéri kísérletezni (még akkor is ha néha déjà vu-nk támad a Montale kínálatban szaglászódva). Tartóssága miatt nem kell aggódni, egyike a legerősebb illatoknak. Mindenki észre fogja venni.

Ha még nem illatoltatok oudot, akkor itt a tökéletes kiindulópont, de ha már van tapasztalatok ezen a téren, az Aoud Flowers akkor is megér egy misét. Az Y kromoszómával rendelkező személyek valószínűleg túl nőiesnek fogják találni, nekik viszont ott van a Black Aoud , hogy elmerüljenek Kelet illatvilágában. Kíváncsi lettél?

Illatjegyek: geránium, bergamott, mósusz, teakfa, guajakfa, oud, rózsa

Kreátor(r): Pierre Montale