Penhaligon’s – Sartorial (2010) 7.5/10

Úgy tűnik, hogy Bertrand Duchaufour az utóbbi egy-két évben mindenhol ott volt: ontotta a parfümöket a L’Artisan-nál (Nuit de Tubéreuse, Traversée du Bosphore, Mon Numéro Collection), átvette Celine Ellena-tól a The Different Company irányítását (Oud Shamash), dolgozott az Eau d’Italie-nak (Jardin du Poete), kontárkodott a Frapin-nál (1697), főzicskélt a Parfums MDCI-nél (La Belle Helene), Marc Atlan-nak elkészítette a Petite Mort nevű csodaillatot, s mindemellett a Penhaligon’s háza táján is egyre nagyobb szerepet tölt be. A 2009-es, jól sikerült Amaranthine után rábízták az Anthology Collection felélesztését, s a rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált Sartorial (Szabóság) is az ő orra alól került ki.

A Sartorial-t a Penhaligon’s elmondása szerint a londoni Saville Row 16. alatt található Norton & Sons arisztokrata szabóság illata inspirált, így nem meglepő, hogy Duchaufour a komponálás során egy olyan klasszikus férfi eleganciát hordozó témakörhöz nyúlt vissza, mint amilyen a fougére. Az viszont már annál meglepőbb, hogy a Sartorial erősen emlékeztet minden idők egyik legelcsépeltebb, legvulgárisabb aromás fougére-jére, a Fabergé féle Brut-ra, amely minden, csak nem a londoni arisztokrácia illata. Talán egy kis ironikus játék ez Duchaufour-tól, vagy talán az olcsó népszerűség keresése, de az is lehet, hogy a sznobok orrának megvezetése.

Persze nem állnak azért olyan nagyon rosszul a dolgok, Duchaufour vigyázott arra, hogy a Sartorial-ban minden a helyén legyen. Kissé lenyesegette a Brut durva széleit, kivasalta a ráncait, hozzávarrt egy remekbe szabott tölgymohás (k)alapot, hímzett mellé egy elegáns kesztyűt, a végeredmény pedig egy kellemes, jól viselhető, s nyomokban régimódi eleganciát is hordozó illat lett. A parfüm kifejezetten aromásan indít, a szokásos citrusok mellett egy púderes, zöld és édeskés ibolyalevél terebélyesedik, melyet némi fémes-ózonos jelleg tesz egy kicsit modernebbé. Eddig inkább borbélyműhely, mint szabóság. A szívillathoz érkezve, csatlakozik az ibolyához egy karamellizált hatású levendula, egy édes-púderes, kumarinos tonkabab (mindkettő nélkülözhetetlen fougére elem), meg némi poros hatású bőr is. A Sartorial ennél a pontnál szerintem túlságosan is közel kerül a Brut émelyítően édes, sűrű, vasalógőzös jellegéhez; nekem mindenesetre soknak tűnik a hintőpor. Szerencsére az alapillathoz érve megint helyrebillen a mérleg, az aromás-púderes édesség mögött megjelenik a hűvösebb, kissé szúrós tölgymoha, meg talán némi pacsuli, s így a parfüm megint élvezetessé válik. A Sartorial tartóssága egész jó, hatósugara meg talán túlzottan is az (néhány csepp simán betöltötte a szobámat).

Összességében egy profi módon megalkotott parfümnek tartom a Sartorial-t, amely nem fog Duchaufour szégyenére válni. Kreativitás, eredetiség ugyan nem sok rejlik benne, de mégsem érzem egy fölöslegesen kiadott parfümnek: megérdemli a Brut, hogy a sznobok és az arisztokraták is megismerkedjenek az illatával.

Illatjegyek: aldehidek, ózon hatás, fémes jegyek, ibolyalevél, kardamom, neroli, feketebors, friss gyömbér, méhviasz, ciklámen, hársfa virágja, levendula, bőr, pacsuli, mirha, cédrus, tonkabab, tölgymoha, fehér mósusz, méz, öreg fa, vanília, ámbra, gurjun fa balzsama (Dipterocarpus spp.)

Kreátor(r): Bertrand Duchaufour

Penhaligon’s – Amaranthine (2009) 9/10

A Penhaligon’s egy, az 1860-as években William Henry Penhaligon által megalapított cég, mely a kezdetekben mindenféle piperecikkeket gyártott és forgalmazott, majd 1870-ben betört a parfümpiacra is, és 1872-ben a legendás Hammam Bouquet-tel már az első komoly sikereit is elérte. Ezt a kezdeti fellángolást követte még néhány népszerűbb illatuk, úgymint a Blenheim Bouquet és az English Fern, majd következett egy nagyon rossz periódus a parfümház életében, ami a cég bezárásához vezetett. Így történhetett meg az, hogy 1975-ben két lelkes parfümrajongónak, Sheila Pickles divattervezőnek és Franco Zeffirelli filmrendezőnek saját költségén kellett újraélesztenie a Penhaligon’s-t és ezzel együtt a már feledésbe merülő parfümeiket is. A parfümház restaurálása során megőrizték a márka klasszikus, régimódi és rendkívűl elegáns vonalait, amelyhez mind a mai napig ragaszkodnak, az egy Amaranthine-től eltekintve, mely egy kifejezetten modern és fiatalos alkotás, egy igazi kakukktojás a Penhaligon’s kínálatában.

Bertrand Duchaufour tehetséges fickó, ezt eddig is bizonyította már az olyan remekművekkel, mint a Timbuktu, Dzongkha, Méchant Loup, Kyoto vagy akár a Jubilation XXV (amit én nem igazán szeretek, de mindenki más agyondícsér), az Amaranthine megalkotásával azonban azt is bebizonyította, hogy nem csak egy szűk területen - a tömjének világában - érzi otthon magát, hanem bármilyen műfajban képes maradandót alkotni. Az Amaranthine ugyanis egy nagyszerű parfüm, egy könnyed, vidám, mégis gazdag és puha virágos alkotás a trópusokról, melyhez foghatót még sosem éreztem. A fejillatában vajpuha, krémes fehér virágok keverednek a friss, de egyáltalán nem harsány zöld jegyekkel (zöld tea vagy banánfa levél?) és ehhez csatlakozik a zseniálisan kitalált kardamom, amely az egész akkordnak fűszeres mélységet és erotikus töltetet ad. Nagyon jól eltalált kezdet, amely egyszerre édes, krémes, virágos és fűszeres, mégis az egész kompozíció valahogy rendkívűl könnyednek, levegősnek és frissnek hat. Nem győzöm eleget dícsérni…

A leszáradás során kissé ugyan elhalványulnak a fejillat zöld jegyei, felerősödnek a virágok (főként az ylang-ylang meg a jázmin) és a vaníliás-tejes jelleg is bátrabbá válik (itt kissé emlékeztet a szintén Duchaufour alkotta Havana Vanille-ra), ráadásul a szegfűszeg is előbátorkodik a rejtekéből, de a könnyed levegősség érzete mindvégig kitart. Rajtam az Amaranthine hat-hét órán keresztül illatozik és végül egy tejes, tonkababos, kissé fás alapban ér véget, amely már az orientális műfaj határait súrolja, de annál áttetszőbb és lágyabb, akár egy angyal szárnyacskája.

Az Amaranthine szót többféleképpen is értelmezhetjük: egyrészt eredhet az Amaranthus szóból, amely egy bíborvörös virágú növénynemzetség (Magyarországon is élő változata a disznóparéj), másrészt jelentheti azt is, hogy örökkévaló, örök szépség. Én az utóbbi magyarázat fele hajlom, ugyanis ez tényleg egy éteri szépségű, ártatlan és mégis nőies illatköltemény, amelyért minden bizonnyal érdemes volt a Penhaligon’s-nak felrugni a hagyományokat és valami újjal próbálkozni.

Illatjegyek: zöld tea, fehér frézia, banánfa levél, koriandermag olaj, kardamom, rózsa, szegfű, szegfűszeg olaj, narancsvirág, ylang-ylang, egyiptomi jázmin, mósusz, vanília, szantálfa, sűrített tej, tonkabab

Kreátor(r): Bertrand Duchaufour