Annick Goutal - Ambre Fétiche (2007) 9/10

Ámbrából igazán rosszat még senki nem tudott nekem mutatni, így nem lepődtem meg azon sem, hogy az Annick Goutal féle interpretáció is fekszik az orromnak, az viszont annál jobban meglepett, hogy Isabelle Doyen-ék mennyire egyedi, izgalmas módon tálalták fel ezt a klasszikus illatjegyet. A Les Orientalistes sorozat prominens tagjának ugyan sokat sejtető a neve, és az illatjegyei is jól hangzanak, de ettől a parfümháztól - talán a Sables-t leszámítva - egyetlen merész, kísérletező illattal sem találkoztam, így az Ambre Fétiche esetében is egy jó minőségű, de óvatos, kissé nőies ámbrára számítottam.

Ehhez képest, rögtön a fejillattól hasra estem. Annyira egyedi, semmihez sem fogható ez az aroma, amilyent már rég nem éreztem parfümben. Hirtelenjében egyetlen asszociációm támadt, mégpedig a kolozsvári Massimo Dutti boutique légköre, amely finoman szólva is bizarr. Nem tudom, hogy a világ minden pontján ilyen-e a Massimo Dutti üzletek illata, de ha igen, akkor érdemes szemügyre vennetek: kutyatáp, főtt kukorica, fa, füst és bőr furcsa, de egyáltalán nem kellemetlen keveréke. Én kis híján függővé váltam tőle. Az Ambre Fétiche számomra ennek az aromának a kifinomultabb, könnyebben befogadható változata; a kutyatáp eltűnt, viszont maradt a főtt kukorica, a puha bőr, a fűrészmosztos, fás illat és csatlakozott hozzuk egy nagyon kellemes, füstös, száraz tömjén. E mögé a díszes társaság mögé van beépítve az ámbra, amely nagy örömemre nem a túlontúl édes fajtából való, hanem száraz, csiszolatlan, és kissé púderes - engem leginkább az Ambre Russe ámbrájára emlékeztet.

Az első óra ennek a csodálatos, füstös-fás-kukoricás akkordnak a jegyében telik el, aztán a parfüm fokozatosan változni kezd. Alábbhagy a tömjén és a kukorica, s apránként teret nyer az ámbra hatást megteremtő/kiegészítő labdanum-benzoé-vanília tömb, amelytől kissé édesebbé válik az illat, de tényleg csak kissé; egyáltalán nem kerülünk szirupos, gourmand magaslatokba. Ugyanakkor megerősödik a parfüm fás jellege is, s egy csipetnyi írisznek köszönhetően a púderességre is nagyobb hangsúly kerül. Csodára azonban ne számítsunk, a fejjegyekhez hűen az Ambre Fétiche mindvégig kitart a száraz, fás, szikár jellege mellet, aminek okán én inkább férfias illatnak nevezném, de ezzel egyetlen hölgyet sem szeretnék elijeszteni a kipróbálásától. A parfüm tartóssága és hatósugara is egyaránt kielégítő (rajtam megbízhatóan hozza a nyolc órát), az intenzitása meg az Encens Flamboyant-ot juttatja eszembe. Mindvégig érezhetően jelen van, de egyetlen pillanatra sem válik nyomasztóvá, a fás jegyek szépen fellazítják az ámbrát.

A névválasztással ugyan nem vagyok teljes mértékben kibékülve - az én fejemben a fétis szócskához az erotika és perverzió kifejezések kapcsolódnak, ebből pedig nem sokat találtam az illatban - de ettől még egy igencsak jó parfümnek találom az Ambre Fétiche-t. A kezdeti bizarr illatjegyek elülte után a viselhetőség szempontjából is jól vizsgázik a parfüm, hűvösebb időben szerintem gond nélkül használható akár hétköznapokon, hétköznapi emberek között is. Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni a mezőgazdászos asszociációimtól, próbáljátok ki, ha tehetitek, mert tényleg jó anyag!

Illatjegyek: ámbra, tömjén, labdanum, sztórax (Liquidambra styraciflua, Liquidambra orientalis), benzoé viasz (Styrax tonkinensis, Styrax benzoin), írisz abszolút, vanília, orosz bőr

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal

Annick Goutal – Le Chévrefeuille (2002) 7/10

Az Annick Goutal parfümház 2001-ben indította útjára a Les Soliflores Collection-t, melynek minden darabja egyszerű, letisztult alkotás és egy konkrét virágra összpontosít. A sorozat tagjai állítólag limitált kiadásban jelennek meg, de ennek ellenére világszerte könnyen beszerezhetőek, és figyelembe véve az egyre növekvő népszerűségüket, szerintem még jó ideig nem is fognak eltűnni a polcokról. Nekem különböző internetes források alapján összesen hét tagot sikerült összeszámlálnom (La Violette, Le Muguet, Le Chévrefeuille, Des Lys, Le Jasmin, Néroli, Le Mimosa), melyek közül a Des Lys már nincs forgalomban, de ha valamit kifelejtettem, akkor bátran jelezzétek.

Az elmúlt tavasz során többször is megragadta a figyelmemet egy különleges, fehéres-sárgás virágzatú cserje, melynek csodálatos, jázminra emlékeztető, de annál üdébb illata valósággal magához láncolta az orromat. Egészen addig sosem volt dolgom ezzel a növénnyel, így sejtelmem sem volt, hogy mi lehet a neve, de rövid nyomozás után kiderítettem, hogy a japán loncról (Lonicera japonica) van szó, és innen már egyenes út vezetett egy Le Chévrefeuille illatmintához. A minta pedig felemás eredményt ért el: a várva-várt, természetből megismert, nagy sóhajokra késztető lonc illatát számomra sajnos nem tudta visszaadni, de természetes, mosolygós frissessége így is elnyerte a tetszésemet. Míg az igazi lonc - bár kecses és üde - mégis kissé édes, tejes és kifejezetten erotikus, éjszakai hangulatú, addig a Le Chévrefeuille a kora nyári hajnalok irányából közelíti meg a témát és csak a virág zsenge, harmatos frissességére koncentrál. Ehhez Isabelle Doyen és Camille Goutal nagy adag citromot és petitgraint adott a lonc mellé, mellyel egy bájosan könnyed és hamvas szépségű fejillatot hoztak létre. A citrusos-virágos jegyek között feltűnik egy eleven zöld akkor is (paradicsomlevél?), amely még csak tovább erősíti az üde hatást, és bár a szívillatban kissé felerősödik a lonc jelenléte, a parfüm egyetlen pillanatra sem közelíti meg azt az érzéki, ábrándos szépséget, amit a fehér-sárga virágoktól kaptam. A Le Chévrefeuille nagyon rövid életű, két-három óra után egy jellegtelen, citrusos-virágos bőrközeli illattá szárad le, amely már inkább tűnik egy testápoló emlékének, mint parfümnek, s további egy óra után végképp elillan. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a hatósugara rendben van, így bátor kézzel adagolva jól érezhető illatfelhőt von a viselője köré, s ezzel jelentősen megszépíti a nap első néhány óráját.

Nem azt kaptam, amit vártam tőle, de ennek ellenére nem tartom rossz parfümnek a Le Chévrefeuille-t. Természetes vidámság és fiatalos hangulat árad belőle, nehezen tudnék jobb parfümöt elképzelni egy kora reggel strandra induló lánykának. A tökéletes lonc-parfüm keresése ugyan tovább folytatódik, de gazdagabb lettem egy kellemes nyári illattal. Szeretitek a loncot?

Illatjegyek: petitgrain, citrom, zöld jegyek, lonc, vadon élő nárcisz, jázmin

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal

Annick Goutal – Duel (2003) 6.5/10

Mindig is nagy érdeklődést tanusítottam a teás illatok iránt, és néha egy-két igazi gyöngyszemet is találtam köztük (lásd: Tea for Two), így amikor egy olvasóm jóvoltából lehetőségem támadt Annick Goutal férfiaknak szánt teás parfümének megillatolására, nagy örömmel vágtam bele a tesztelésbe. Az első próba után felemás érzésekkel maradtam - egyrészt tetszett a Duel természetessége, egyszerűsége, másrészt valahogy megfoghatatlannak, üresnek és sterilnek éreztem, semmiféle emléket vagy érzelem-húrt nem pendített meg bennem - ez a bizonytalanság pedig többszöri tesztelés után is csak nehezen adta meg magát. Végül arra a semmitmondó de megnyugtató következtetésre jutottam, hogy nekem sosem lesz szükségem erre a parfümre, de azért minden bizonnyal megvan a létjogosultsága.

A Duel/Párbaj (elképzelni sem tudom, hogy miért ezt a nevet kapta) egy érett, lédús narancs akkorddal nyit, amely mellett némi zöldes jegyek is kivehetőek, majd nemsokára csatlakozik ehhez egy halvány füstösség, amely annyira áttetsző, hogy ha csak egy leheletnyivel is halványabb volna, akkor talán már nem is létezne. Szerintem ez a finom kis füstösség, a zöld jegyekkel karöltve hivatott megidézni a maté teát, amely a valós életben az erősen energetizáló, frissitő hatásáról vált ismertté, ebben a környezetben azonban inkább bágyadtnak és visszafogottnak tűnik, nem érzem benne a lendületet. A leszáradás során a parfüm egyre fanyarabbá, fásabbá, fénytelenebbé válik és talán az írisznek köszönhetően egy kicsit poros meg fémes jelleget is kap, melynek következtében a férfias oldala fele billen a mérleg. A sokak által emlegetett bőrt én nem mondanám meghatározónak, szerintem durva túlzás lenne a Duel-t bőrös parfümnek nevezni, sokkal inkább egy tea-illat egy fikarcnyi puha bőrt idéző szárazsággal az alapban. Tartósságáról sajnos semmi jót nem tudok mondani, rajtam legjobb esetben sem maradt négy óránál többet, de általában már egy-két óra után is alig lehetett érezni.

Összességében úgy gondolom, hogy egy kellemes és rendkívűl természetesnek ható kezdetet sikerült Isabelle Doyen-éknek lapos szürkeségbe folytaniuk, de ami ennél is jobban zavar, az a parfüm hatósugara. A parfüm szó a per fumum (füstön keresztül) kifejezésből származik, a régi időkben ugyanis az emberek a füstben felszálló aromákkal próbáltak az isteneikkel beszélni, nekik üzenni. Ebből is látható, hogy a parfüm egyik feladata az, hogy érezhető legyen, üzenetet vigyen, azonban a Duel egy fél óra után annyira bőrközelben marad, hogy nemhogy az isteneknek, de még a közvetlen mellettünk állóknak sincs esélyük “fogni az adást”. Szuper diszkrét, és észrevétlenségre vágyó férfiaknak talán épp erre van szükségük, én azonban a továbbiakban, ha egy zöldes tea-parfümre vágyom, akkor inkább a Bvlgari Eau Parfumée au Thé Vert-jét, vagy a L’Artisan Thé pour un Été-jét választom, ha meg egy kis fanyar füstöt kívánok, akkor Annick Goutal Duel-hez hasonló stílusú, de jobban kivitelezett, izgalmasabb Encens Flamboyant-ja után nyúlok.

Illatjegyek: narancs, petitgrain, abszint, bőr, maté tea levelek, írisz gyökér, dohány, mósusz, guajakfa (Lignum Vitae)

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal

Annick Goutal – Encens Flamboyant (2007) 9/10

Egy segítőkész és nagylelkű olvasómnak köszönhetően jó néhány illatmintával gazdagodtam és nagy örömömre ott lapult köztük Annick Goutal Encens Flamboyant-ja (Lángnyelvű Tömjén) is, amelyre igen régóta kiváncsi vagyok. Ez a parfüm a Les Orientalistes sorozat tagjaként jelent meg az Ambre Fétiche-el és a Myrrhe Ardente-vel karöltve, majd 2008-ban a Musc Nomade is követte őket. A sorozatot a tizenkilencedik század festészete ihlette, azon belül is a keleti háremek szépséges rituáléit megörökítő alkotások, így azt hiszem, nem meglepő, hogy mind a négy illat a keleties, édes, meleg és fűszeres jegyek kavalkádjából lett kikeverve.

Számomra az Encens Flamboyant-al való ismerkedés egy kis csalódással kezdődött, ugyanis egy orientális parfümhöz és az elvárásaimhoz képest meglepően légies és áttetsző a szövete, mintha csak egy távoli füstölőből szivárogna felém a tömjén illata, és nem a csuklómon volna. Többszöri teszteléssel és a parfümről alkotott belső képem módosításával azonban kifejezetten megszerettem a kifinomúlt, könnyen viselhető és mégis misztikus hangulatú aromáját, s boldogan viselném, ha egy egész üveg a rendelkezésemre állna. A parfüm fejillatában rögtön összetalálkozunk egy kesernyés, kissé fanyar és füstös jeggyel, amely finoman fűszerezett, mintha csak a tömjént kardamom , fekete bors és zsálya társaságában égették volna el. Egy fél óra elteltével a füst kissé elcsitul (de sosem tűnik el teljesen), teret adva a szerecsendió és a fenyőbalzsam párosának, megédesítve és gyantás jellegűvé téve az illatot, de ez az édesség sosem emelkedik szirupos magasságokba, bármennyit szimatolom is a csuklómat, egyetlen pillanatra sem érzem nehéznek, vagy nyomasztónak. Ha nagyon igyekszem, akkor a mastic különleges, fűszeresen gyantás illatát is ki tudom venni a kavalkádból - amit leginkább török és görög süteményekből ismerhetünk – de nem nevezném domináns jegynek. Ezek után nagy változás már nem áll be az illat életében, de ez a kissé fűszeres, gyantás és füstös illat még jó ideig elkísér. Hatósugara rajtam egészen méretes, de mint már mondottam, kifejezetten könnyed és áttetsző, nem válik tolakodóvá.

Az Encens Flamboyant egy atipikus tömjén-parfüm, ugyanis nem a templomok spirituális légkörét eleveníti fel, hanem sokkal inkább az ősz hangulatát, az égő falevelek, fűszerek és meleg gyanták kellemes, megnyugtató illatát idézi elém. Éppen ezért, számomra ez a parfüm nem az Avignon (Commes des Garcons), Messe de Minuit (Etro) és Lorenzo Villoresi Incensi-jének sorát hosszabbítja, hanem valahol a L’Artisan fűszeres Tea for Two-ja és Christopher Brosius evokatív, az őszt megtestesítő Burning Leaves-e között van, félúton.

Illatjegyek: kardamom, fekete bors, rózsabors, szerecsendió, zsálya, fenyőbalzsam, tömjén, mastic gyanta (Pistacia lentiscus)

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal

Annick Goutal – Sables (1985) 9/10

Annick Goutal a sikeres zongoraművésznő, majd modell 1980-ban egy teljesen új irányt adott az életének: megalapította Párizsban első illatos boltocskáját és ezzel rálépett az illatkreátorok rögös ösvényére. 1999-ben bekövetkezett halálát követően lánya, Camille és Isabelle Doyen parfümőr folytatta a tradíciókat, azonban addigra az Annick Goutal név fémjelezte parfümök már világszerte elismertek voltak. Ebből a kezdeti korszakból származik a Sables is, amelyet Annick Goutal a férje kérésére alkotott meg, aki szeretett volna egy illatot, amely a Ré szigetén eltöltött közös nyaralásukra és a forró homokdünékre emlékeztetheti. Hogy végül sikerült-e megidézni a közös nyaralás romantikus pillanatait, arról nem szól a fáma, de a Sables hatalmas siker lett és mostanra igazi klasszikusnak számít a niche parfümök körében.

Bár tudtam, hogy mire számíthatok, az első teszteléskor mégis sokkolóan hatott rám a Sables fejillata. A brutálisan erős és egyben káprázatosan egyedi kezdet elsősorban a szalmavirágnak köszönhető, amely egy ritkán használt, ám annál szebb illatjegy, és amelynek aromája keserédes, növényes jellegű, leginkább a juharszirup ínycsiklandozó, ragacsos aromájához hasonlítható. Ez az akkord több mint egy fél órán keresztül egyeduralkodóként tündököl a bőrön, sziklacsúcsként kimagasodva a többi jegy közül, majd kissé lecsendesedik, esélyt adva a száraz, fás feketeborsnak és egy csöppnyi fahéjnak, hogy jelezze a jelenlétét. Emellet még érezni lehet egy könnyed füstös fuvallatot is, ami talán csak még fokozza a gourmand jelleget és még inkább eszünkbe juttathatja a juharszirupot. A leszáradás során (ami jó pár órát eltart), fokozatosan előtűnik az ámbrás-vaníliás alap karamellszagú melegséget adva az illatnak, de a szalmavirág is makacsul ragaszkodik a már meghódított területhez, így ezt az aromát sem kell nélkülöznünk. Ez a stádium szerintem már gond nélkül uniszexnek nevezhető és egyetlen nőnek sem kellene, hogy gondot okozzon a viselése. Hatósugara, a bődületes kezdet után visszavesz az erejéből és a továbbiakban viszonylag közel marad a bőrhöz, de még hosszú ideig jól érezhető marad.

A Sables olyannyira meleg illat, hogy szinte már éget, és bár szerintem egyáltalán nincs nyaralás illata és nem is igazán viselhető nyáron, mégis elképzelhető, hogy Annick Goutal férjében felidézte a forró homokdünék felől fúvó, száraz szalmavirágokat kergető szellő simogatását. Romantikus kép egy fantasztikusan egyedi, gourmand alkotás mögött, amely a sok testes, meleg jegy ellenére sosem válik túl édessé, vagy nehézzé, sőt, a szalmavirágnak köszönhetően még valami vibráló, kesernyés feszültséggel is rendelkezik, aminek a férfias kisúgárzását köszönheti. Kötelező darab.

Illatjegyek: szalmavirág (immortella), fahéj, indonéz feketebors, Mysore–i szantálfa, füstös tea, ámbra, vanília

Kreátor(r): Annick Goutal