2012. dec. 30.

Parfumerie Generale - Indochine 25 (2011) 7.5/10

Pierre Guillaume az elmúlt évekbe a gourmand parfümök legnagyobb mesterévé képezte magát, és műfajon belül egy olyan egyedi stílusra sikerült szert tennie, amely avatottabb orr számára szinte azonnal felismerhető. Legutóbb az afrikai ihletésű Aomassai-ról zengtem ódákat, most pedig a hasonló karakterű Indochine-t vettem górcső alá, amelynek ötlete egy Mekong-i hajókázás ideje alatt fogalmazódott meg hősünkben.

Guillaume szereti az egzotikus jegyeket - majd' minden alkotásába belecsempész egy-két olyan alapanyagot, amiről még sosem hallottam - és ezúttal sem okoz csalódást, ugyanis az illatjegyek között szerepel a Kampot bors (egy különleges típusú fekete bors), valamint a thanaka fa, amelynek púderes állagú, illatos őrölt kérgét Burmában előszeretettel használják arcpakolásként. Lévén, hogy ezeket az illatanyagokat önálló formájukban sosem éreztem, a leírásuktól eltekintenék, és megpróbálom a segítségük nélkül felvázolni az Indochine-t. A parfüm egy varázslatos, friss, fűszeres, mégis édes akkorddal indít, amely a kardamom és a méz izgalmas kontrasztja köré épül, némi fás, púderes aláfestéssel, na meg az Aomassai-ból is ismert különleges diós jeggyel. Tíz-tizenöt perc elteltével nagy bánatomra elcsitulnak a fejjegyek, és színpadra lép a benzoén, amely a parfüm gerincét képezi, és kellemes tömjénes, fás, vaníliás, ámbrás jelleggel rendelkezik. Mellette egy csipetnyi fekete bors, meg egy könnyedebb tejes, fás, levegős jegy munkálkodik. Ez a stádium is teljesen rendben van, de a nyitány zsenialitásához képest egy kicsit laposnak, egysíkúnak hat. Rajtam három-négy órát tart ez az akkord, egyre fásabbá válva, aztán jön a hideg zuhany: az Indochine nyomtalanul eltűnik. Bizony, gourmand parfüm létére mindössze négy órát tud, és ezen a tényen a viszonylag jó hatósugara sem tud sokat szépíteni.   

Az Indochine-ba nagy várakozással vágtam bele, és az első negyedórától tökéletesen meg is kaptam azt, amire számítottam, de a folytatással sajnos már nem lehettem ennyire elégedett. Persze, még így is egy egész jó kis parfümnek tartom, és tíz-húsz millit simán el tudnék koptatni belőle, de a gourmandok koronázatlan királyának, az Aomassai-nak ez a trónkövetelő miatt nem kell aggódnia.

P.S: A kardamom-méz párost szívesen elszaglásznám más kompozíciókban is. Tudtok ilyen parfümökről? 

Illatjegyek: fás jegyek, friss fűszerek, édes ámbra, púder, sziámi benzoén, Kampot bors, ceyloni kardamom, burmai thanaka fa (Murraya spp., Hesperethusa crenulata), láoszi méz

Kreátor(r): Pierre Guillaume

2012. dec. 28.

Czech & Speake - Citrus Paradisi (2000) 5/10

Az előkelő angol parfümház, a Czech & Speake stílusát nem sűrűn szokták az Etat Libre d'Orange-éhoz hasonlítani, a Citrus Paradisi kapcsán nekem mégis az ELDO fenegyerekei, és az ők bizarr humoruk jutott eszembe. A grapefruit latin nevére (Citrus x paradisi) keresztelt illatkölteményük ugyanis leginkább egy viccnek, fricskának tűnik, és szerintem sokkal jobban működne, ha mondjuk Urine de Chat néven az ELDO "gondozásában" jelent volna meg, mint így, egy elitista márka elegáns üvegében, az angol sznobok polcán. A helyzet ugyanis az, hogy ennek a kölninek macskavizelet szaga van...

Nem tartom magam nagy grapefruit rajongónak, de ezidáig különösebb ellenszenvet sem éreztem iránta, ebben a kompozícióban azonban valami nagyon rosszul sült el, és ez az ártatlan citrus valósággal kivetkőzött önmagából. A nyitányt követő egy-két percben még egészen jónak tűnik a fanyar grapefruit és a markáns tölgymoha férfias párosa, de aztán váratlanul elfajulnak a dolgok, a Citrus Paradisi szúróssá, durvává, és határozottan macskapisi szagúvá válik. Néhány évvel ezelőtt ezt a hatást minden bizonnyal a civetnek tulajdonítottam volna, de az idén volt szerencsém igazi civetet illatolni, és kiderült, hogy annak nem is annyira vizelet, mint inkább fekália szaga van. Szóval, ebben a kompozícióban szerintem nem ő a hunyó; én inkább a savanykás grapefruit és a szúrós szagú fekete bors összjátékának tudom be a bakit, amire csak rátesz egy lapáttal a szokatlanul intenzív tölgymoha is. Ezt követően komolyabb változás már nem is következik be, talán csak egy kicsit porosabbá, fáradtabbá válik a Citrus Paradisi, de a jó öreg macskapisis bájából semmit nem veszít. Rajtam a tartóssága EdC mivoltához képest kifejezetten jó (3-4 óra), hatósugarát pedig inkább bőrközelinek mondanám.

Összességében, ha humoros kedvetekben vagytok, akkor bátran essetek neki a Citrus Paradisi-nek, komoly illatként azonban csak megfáradt, a világtól elszakadt, arisztokratikus hajlamú öreguraknak ajánlom. De inkább ők is keressenek valami mást...

Illatjegyek: kaliforniai grapefruit olaj, rozmaring, zsálya, fekete bors, koriander, pacsuli, tölgymoha, civet, ámbra

Kreátor(r): John Stephen

2012. dec. 27.

Roja Parfums - Amber Aoud (2012) 8/10

Roja Dove igencsak jól csengő névnek számít az illatos berkekben. A napjainkban a második parfüm-pápaként tisztelt Dove (az első természetesen Luca Turin) 1957-ben született Sussex-ben, és már kora ifjúságában nagy érdeklődést tanúsított az illatok iránt, de igazán csak akkor bolondult bele a parfümök világába, amikor a huszonegyedik születésnapján meglepte magát egy kiruccanással a párizsi Guerlain boutique-ba. Ezt követően képtelen volt bármilyen más életpályára is gondolni, és addig esdekelt Robert Guerlain-nek, míg az - lenyűgözve a fiatalember kitartásától - felajánlott neki egy állást. A következő húsz évet Dove a Guerlain-nél töltötte, és szorgalmának, meg tehetségének köszönhetően egészen a Professeur du Parfum címig vitte. 2001-ben, megelégelve a Guerlain-nél elért sikereket, önálló vállalkozásba kezdett Roja Dove Public Relations név alatt (RDPR Limited), majd 2004-től Roja Dove Haute Parfumerie néven folytatta az általa jónak tartott parfümházaik termékeinek forgalmazását a Harrods-ban. Időközben természetesen több parfümházzal, és intézménnyel is együttműködött, jó néhány parfüm gyermekágyánál is asszisztált, és persze folyamatosan hallatta a hangját a parfümökről.  2007-ben úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy saját illataival is megörvendeztesse a vásárlóit, és három parfümöt dobott piacra (Enslaved, Unspoken, Scandal), majd 2011-ben a Roja Parfums névre váltva, gyors tempóban újabb tizenkét parfüm került a polcaira.

Roja Dove kizárólag a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozik, alkotásai Parfum koncentrációban készülnek, így többé-kevésbé érthető, hogy az áruk a csillagos ég fele mutat. Ezen kívül viszonylag nehéz is hozzuk jutni, így valószínűleg sosem próbáltam volna ki őket, ha egy kedves olvasóm nem küld nekem egy mintát. De mivel egy kedves olvasóm küldött nekem egy mintát, kipróbálhattam az egyik legújabb Roja illatot, az Amber Aoud-ot, és mondhatom, kellemes találkozás volt. Szerintem a legfontosabb jellemző ezzel a parfümmel kapcsolatban a minőség szó. Már a folyadék sűrű, borostyános színén is érződik, és a leszáradás utolsó pillanatáig nem hagy magamra az a meggyőződés, hogy itt minden a lehető legjobb minőségű. Az illat egyébként nem egy nagy reveláció, ha valaki szagolt már néhányat Montale rózsás aoudjai közül, akkor az nem fog hasra esni a meglepetéstől, az alapanyagok kerek, telt szépsége azonban kiemeli közülük. Az Amber Aoud sötét, édes, fogorvosi aouddal indít, majd mély rózsával, puha jázminnal, sáfránnyal és vaníliás ámbrával folytatódik, a végére pedig visszatér az aoud, egy komolyabb, főként szantálfából álló alap kíséretében. A leszáradás gyönyörűen megy végbe, mindenki a helyén van, és a legjobb formáját mutatja, egyszerűen nem lehet belekötni. A tartósság és a hatósugár szintúgy remekbe szabott.

Az Amber Aoud egy közel tökéletesen kivitelezett parfüm, mégsem kap tőlem maximális elismerést, és ennek két oka van. Egyrészt nincs benne semmi eredeti, másrészt meg rettenetesen magas az árfekvése. És ez a kettő együtt nekem soknak bizonyult. Ha elérhetőbb ára lenne, akkor bárkinek ezt ajánlanám a Montale-ok ellenében (talán a Black Aoud-ot kivéve), és ha egy tökéletesen egyedi illat lenne, akkor esetleg az árát is el tudnám fogadni, így azonban kénytelen vagyok pontokat levonni. Ettől függetlenül nagyon jól szórakoztam a tesztelése alatt, és ez úton is szeretném megköszönni a mintát! 

Illatjegyek: aoud, rózsa, jázmin, ylang-ylang, cédrus, szantálfa, szerecsendió, sáfrány, Cashmere

Kreátor(r): Roja Dove

2012. dec. 24.

Erik Kormann - Eau de Fröhliche (2010) 9/10

Erik Kormann a berlini 1000 & 1 Seife szappanbolt tulajdonosa, aki "mellékállásban" az Aromatisches Blog írója, és néha jópofa parfümökkel is megörvendezteti olvasóit. Leghíresebb kreációja az Eau de Fröhliche (Vidám víz), amely - mint ahogy azt a neve is érzékelteti - a Karácsony örömteli hangulatát hivatott megidézni, és véleményem szerint ez nagyszerűen sikerül is neki.

Rutinosabb parfümrajongók biztos ismerik azt az érzést, amikor elolvasva a parfüm illatjegyeit, kialakítanak magukban egy képet, aztán amikor ténylegesen kipróbálják a cuccot, akkor valami merőben mást, egyszersmind sokkal jobbat találnak az üvegben. Na, én pontosan így jártam az Eau de Fröhliche-vel. Az illatjegyek alapján a megszokott, orientális-tömjénes illatra számítottam, valahol a Messe de Minuit, a Jubilation XXV, és az Avignon határmezsgyéjén, de az üvegből kitóduló sötét, bizarr, és mégis ellenállhatatlanul mosolyra fakasztó, csokoládésan gyantás illatkölteményre semmi sem készített fel. Az Eau de Fröhliche egy olyan parfüm, amely nem hasonlítható egyetlen másik alkotáshoz sem, de még az illatjegyei sem olyannak mutatkoznak, amilyennek azt elvárnánk tőlük. A tömjén például szinte teljesen felismerhetetlen, a sárgarépás, földes írisszel, és a pacsulival karöltve egy hihetetlenül izgalmas akkordot hoz létre, amelyből teljességgel hiányzik az ettől a jegytől megszokott misztikus, templomi hangulat. Engem a leginkább a keserű csokoládéra emlékeztet az illata, de egyáltalán nem a gourmand irányból megközelítve, inkább hűvösen, picit füstösen és fenyőgyantásan, ami gyönyörűen megteremti a Karácsony hangulatát, viszont az édesség hiányában, a nyálelválasztó mirigyeimre semmilyen hatással nincs. Éppen ezért, bár erőteljes, tartós illatról van szó (hét-nyolc óra), én sosem éreztem nyomasztónak, kellemetlennek a jelenlétét.

A fentebb taglalt fő illatvonulaton kívül felfedezhető a parfümben egy diszkrét málnás-gyümölcsös jegy is, ami egy csipetnyi fanyarságot, pikantériát csempész az Eau de Fröhliche-be, ügyesen megtörve ezzel a szárazabb jegyek monotóniáját. Az alapban feltűnik még a tonkabab és a vanília is, de nagy változásra ne számítsunk – ez a parfüm nem egy átalakulóművész, igaz, hogy jelen esetben ezt nem is érzem indokoltnak. Így is épp elég izgalmas, és kellőképpen lefoglalja a magamfajta kutató orrocskákat.

Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a parfümöt, persze azzal a kitéttel, hogy a viseléséhez szükségeltetik egy kis bátorság, szemtelenség. De ha viselni nem is akarjuk, egy kis otthoni szórakozásra, kísérletezésre is tökéletes választás. Engem teljesen megfogott, és az elkövetkező néhány napra megnyerte a teljes bőrfelületemet.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Illatjegyek: málna, gyümölcsös jegyek, kardamom, tömjén, írisz, tonkabab, tolu balzsam, pacsuli, vanília, rózsafa

Kreátor(r): Erik Kormann

2012. dec. 13.

Etro - Etra (1999) 8/10

Az Etro egy jó kis parfümház, valamiért mégis keveset lehet hallani róluk, és kapun belül ez a helyzet fokozottan érvényes az Etra-ra, amely teljesen elveszik népszerűbb társai (Messe de Minuit, Shaal Nur, Vetiver, Palais Jamais) árnyékában. Pedig ezt a parfümöt még a görög istenek is a pártfogásuk alá vették: a parfümőr múzsájául az az Etra (Aithra) szegődött el, aki elsősorban Théseus anyjaként írta be magát a történelembe, de Szép Heléna személyes szolgálólányaként is volt egy-két fontosabb pillanata Trójában. A művész és a múzsa munkájának gyümölcse pedig - az Etro szavaival élve - egy álom az ideális, érzelmes, és könnyed szerelemről. (Azt ne kérdezzétek, hogy ez a sok szerelem miként kapcsolódik Etra személyéhez, mert arra nem sikerült rájönnöm.)

Ennyit a parfüm hátteréről, és most lássuk, hogy mi is lapul az üvegcsében. Az Etra egy kellemesen élénk, korianderes, borsos fejillattal indít, amely pillanatok alatt "kinyílik", és átcsap egy komlex, gazdag szívillatba. Itt egyszerre jelentkeznek a virágos (rózsa, jázmin), és fás jegyek (szantálfa, rózsafa), de a fődíjat a fűszerek viszik el, melyek közül különösen meghatározó az ánizs jelenléte. Tudom; az illatpiramis nem említi az ánizst, de a koriander, fahéj, kardamom, bors, és szegfűbors összjátéka egy határozottan ánizsra hajazó illatot szül. Nekem nagyon tetszik ez a szívillat - bár kifejezetten komplex, orientális jellegű, mégis sikerül valamiképpen könnyednek, légiesnek, álomszerűnek maradnia. Ez a hatás az idő múltával pedig csak fokozatosan erősödik, mígnem öt-hat óra elteltével egy lágy, selymes alapban ér véget, benne vaníliával, ámbrával, és egy csipetnyi maradék fűszerrel (főként fahéjjal).

Az Etra egy orientális parfüm azoknak, akik nem rajonganak a fullasztó illatfelhőkért, mégis szeretnének a hűvösebb időben valami meleg, fűszeres, különleges illatot magukra ölteni. Luca Turin szerint ez a parfüm Issey Miyake Feu d'Issey-ének középszerű másolata, de mivel az a parfüm hosszú ideje megszűnt létezni, és valószínűleg már sosem fogom tudni kipróbálni, ezért némi Vanille-Tonka hasonlatosságtól eltekintve, én kifejezetten egyedi illatnak találom az Etra-t. Ha tehetitek, próbáljátok ki, mert bár Szép Helénává senkit nem fog változtatni, egy kellemes illatot garantáltan kölcsönöz majd a viselőjének.

Illatjegyek: koriander, jamaica-i bors, ceylon-i fahéj, tej, kardamom, rózsafa, jázmin, rózsa, geránium, szegfűbors, cédrus, szantálfa, vanília, mósusz, ámbra

Kreátor(r): ismeretlen

2012. dec. 4.

Etat Libre d'Orange - Antihéros (2006) 7.5/10

Az Antihéros (Ellenhős) egy kifejezetten bonyodalom mentes parfüm, meg amúgy is sietek, úgyhogy nem fogom hosszú lére ereszteni a dolgot. Ez a parfüm egyike azon ritkaságszámba menő Etat Libre d'Orange alkotásoknak, amely nem a polgárpukkasztásra specializálódott, és bár a névválasztás finoman csipkelődő és ironikus, az üvegben rejlő folyadék tökéletesen ártalmatlan, és döbbenetesen tiszta.

Antoine Maisondieu bizonyára nem akarta lehozni a csillagot az égről, amikor ennek a parfümnek a megkomponálásába fogott, és az eléje tárt, szürke hétköznapok apró-cseprő gondjaival csatározó, esetlenségébe könnyen beletörődő ellenhőst, a lehető legegyszerűbb módon festette le. Vett egy adag jó minőségű, színtiszta levendula kivonatot, a tartósságát növelendő hozzáadott némi fehér mósuszt, meg néhány csepp fás jegyet, és már kész is volt az átlagember tiszta, diszkrét, kellemes illat. De jó is lenne, ha minden átlagember ilyen illatot árasztana magából...

A parfüm egyébként tényleg épp olyan egyszerű szerkezetű, amint azt az illatjegyek, meg már én is sugalltam. A fej-, meg szívillatot egy friss, természetes, koumarinban szegény, adsztringens levendula uralja, amelyet egy végtelenül tiszta, és meglepően kellemes mósuszos, leheletnyit fás alap követ. És ezzel vége is a dalnak. A tartóssága egyébként nem rossz (rajtam legalább öt-hat óra), és a hatósugara is rendben van, komplexitásról viszont aligha beszélhetünk.

Az Antihéros egyáltalán nem kreatív parfüm, művészinek sem igazán nevezhető, viszont egy kitűnő funkcionális termék. Én azt szeretem benne a legjobban, hogy a levendulája nincs telítve az oly népszerű koumarinnal, és nem csap át egy túlontúl édes, púderes alapba, hanem mindvégig tiszta, friss és élénk tud maradni. Ha valaki tisztaságillatra vágyik, akkor ezzel próbálkozzon, és hagyja a mall-ok polcait a fenébe!

Bővítmény:Tegnap váratlanul beugrott, hogy mire hasonlít az Antihéros alapja: az Infusion d'Iris könnyed, szappanos, kamillás leszáradását idézte fel bennem, annyi különbséggel, hogy az írisz helyett a levendula trónol a puha mósuszágyon. 

Illatjegyek: levendula, mósusz, fás jegyek

Kreátor(r): Antoine Maisondieu

2012. nov. 26.

Lorenzo Villoresi – Teint de Neige (2000) 8/10

A Teint de Neige (A hó színe), Lorenzo Villoresi legnépszerűbb alkotása maga a megtestesült púderes álom. Vagy inkább rémálom lenne? Mert bizony, Magyarország legkeresettebb niche parfüme, hatalmas rajongótábora mellett rengeteg “ellenséggel” is rendelkezik, és talán nem véletlenül.

Villoresi mestertől megszokhattuk már, hogy nem sokat óvatoskodik, és parfümei nem a diszkrécióról szólnak -  ha ő egyszer valamihez a nevét adja, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az egy markáns, térölelő illat lesz. A Teint de Neige esetében azonban sikerült önmagát is felülmúlnia, és egy olyan parfümöt alkotott, amelyből mindössze két-három fuvallat szükségeltetik ahhoz, hogy akár egy egész báltermet is illatfelhőbe burkoljunk, érzékenyebb szaglószervű társainknak pedig már néhány csepp is gyönyörű fejfájást képes okozni. Persze, ez egymagában még nem jelenti azt, hogy a Teint de Neige rossz parfüm – mint ahogy nem is az – csak nem árt óvatosan  bánni vele, mert ez a fagyi könnyen visszanyalhat.

A zsírkőből készített, illatosított púder, vagy talkum már hosszú ideje a női boudoir-ok elmaradhatatlan kelléke, és szinte egybeforrt a szépségápolás fogalmával. Lorenzo Villoresi ennek a púdernek a platóni ideáját ragadta meg és adta vissza parfüm formájában – véleményem szerint szinte tökéletesen. A bőrre kifújva egy picit fanyar, acetonos aromával indul az utazás, de aztán pillanatok alatt elárasztja a szaglóhámunkat, és vele együtt az egész környezetünket a puha, édes, rózsaszín, végtelenül púderes illatfelhő. Ebben az egyszerre andalító, és émelyítő kavalkádban a mandula és a rózsa játssza a főszerepet, a vaníliavirág, mósusz, és tonkabab hathatós segítségével, de ez nem az az illat, amelyet érdemes alkotóelemeire bontani. Itt egységes egészként kell élvezni, a nagy pelyhekben aláhulló, illatos púderzuhatagot, amely 14-16 órán keresztül el sem áll. Változás is mindössze annyi történik benne, hogy míg az első órákban a rózsa van előtérben, addig a vége felé már a mósuszos, vaníliavirágos árnyalat a meghatározóbb.

A Teint de Neige-el Villoresi egy elcsépelt, sokszorosan kimerített területen tudott, ha nem is újat, de valami maradandót, kiemelkedőt teremteni. Köszönhető ez annak, hogy amíg a legtöbb púderes parfüm csak bután nyomja a képünkbe az egysíkú, nyomasztó édességét, addig a Teint de Neige-ben az ügyesen használt rózsának köszönhetően van egy csipetnyi fanyarság is, ami némiképp ellensúlyozza a melegebb, pihe-puha jegyeket. Na meg, az sem elhanyagolandó szerintem, hogy míg a legtöbb púderes parfüm alapját az olcsó, közönséges tonkabab határozza meg, addig itt lényegesen finomabb vaníliavirágos, mósuszos jegyek munkálkodnak. Összességében úgy gondolom, hogy a Teint de Neige okosan használva egy kifejezetten elegáns, romantikus, vintage hangulatot árasztó parfüm tud lenni, amelyet minden nőnek érdemes legalább egyszer az életben kipróbálni.

Illatjegyek: ylang-ylang, jázmin, púderes jegyek, rózsa, tonkabab, mósusz, vaníliavirág

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi 

2012. nov. 19.

Lubin - Le Vetiver (2007) 7/10


A Lubin-nak már a régi szép időkben is volt egy Le Vetiver nevezetű illata, ami többé-kevésbé nyomtalanul eltűnt a parfümház második világháborút követő bukása során, így amikor 2005-ben új életre kapott a cég, a híres vetiveres parfümüket is szinte a semmiből kellett újraalkotniuk. A vetiver egy népszerű, könnyen viselhető alapanyag, ami minden parfümház kínálatában hasznos elem lehet. Erre a legjobb példa minden  bizonnyal a Guerlain hosszú évtízedek óta sikeres Vétiver-e, és Lucien Ferrero parfümőr nem is próbált meg a legjobbnál is jobbat alkotni - fogta a Guerlain remekművet, és szépen lemásolta. Az eredmény - mi más is lehetett volna - egy nagyszerű parfüm, amely mindenféle eredetiséget nélkülöz, viszont igen kellemes, karakteres viselet.

A kissé nehezen értelmezhető fülszöveg szerint a parfüm egy szokatlanul havas estén született a párizsi Notre Dame-ban. A hideg, huzatos dóm, a füstölgő tömjén, és a meleg után áhítozó emberek voltak az ihletői ennek a téli vetivernek. Később, a gyerekek, akik nem voltak tisztában a vetiver szó jelentésével, azt képzelték, hogy a Vetiver a kelta erdők mélyén élő titokzatos szörny, és ez a történet fokozatosan beivódott a helyiek mondavilágába. Ugye, hogy bonyolult story? Mindebből szerintem csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a Le Vetiver egy hideg, tömjénes illat szeretne lenni, ami félig-meddig sikerül is neki.

A bőrre való kifújást követően a citrusokkal találkozunk először, közülük is grapefruit-tal, amelynek a vetiver egy furcsa, gyógyszeres hátteret ad. Néhány perc elteltével azonban tovatűnnek a citrusok, és marad a dohány, a fekete bors, meg a száraz, földes, fás vetiver, amely ugyanakkor édes is, meg torokcsiklintóan, mentolosan hideg. Ez a stádium szinte tökéletes utánzata a híres Guerlain illatnak, és így természetesen nagyon jó is. Érdekes, hogy Lucien Ferrero még a fűszereken is alig változtatott valamit: ugyanaz a szerecsendió dorombol a háttérben, mint a Jean-Paul Guerlain alkotásában, és a bónusz szegfűszeg sem hat idegenként - talán csak egy leheletnyit teszi sötétebbé, pikánsabbá a Le Vetiver-t, mint elődjét. Ez a gyönyörűen lemásolt szívillat rajtam két-három órát tart, aztán fokozatosan hanyatlani kezd, és egy tömjénes füstös, fás, és egyre hidegebb vetiveres alapban ér véget. Teljes élettartama rajtam öt-ha óra, hatósugara jó.

Összegezve a dolgokat a Le Vetiver egy jó kis parfüm, karakterrel, minőségi alapanyagokkal ellátva, amely mentolos hűvösségének köszönhetően tökéletes választás lehet nyáron, de fűszerezésének, és a vetiver édeskés, testes illatának köszönhetően szerintem télen is megállja a helyét. Mindezek ellenére senkinek nem ajánlom ezt a parfümöt, amíg a Guerlain Vétiver-e a jelenlegi minőségen megtalálható, viszont ha tovább folytatódik a Guerlain, és úgy általában a mainstream parfümházak hanyatlása, akkor elképzelhető, hogy idővel a Lubin-alternatívához kell folyamodnunk.

Illatjegyek: mandarin, grapefruit, guinea-i narancs, neroli, szegfűszeg, szerecsendió, jáva-i vetiver, virginia-i cédrus, mirha, tömjén, dohány, karib-i bors

Kreátor(r): Lucien Ferrero

2012. nov. 16.

La Via del Profumo - Mecca Balsam (2010) 10/10


A La Via del Profumo egy itáliai székhelyű, 100%-ban természetes anyagokkal dolgozó niche parfümház, melynek orra, szíve, és agya a francia származású Dominique Dubrana (szúfi nevén Abdes Salaam). A parfümház különlegessége, hogy nem csak kész kompozíciókat kínál a vásárlóinak, hanem a tiszta alapanyagok is megtalálhatóak náluk, köztük a legfontosabb hat állati eredetű illatanyag is. Én az ámbrakereső hadjáratom során akadtam rájuk, és ha már megtaláltam őket, akkor bizony néhány kész kompozíciójukat is kipróbáltam. Mit mondjak? Nem bántam meg...

A Mecca Balsam-ot Dominique Dubrana a hádzzs ideje alatt Mekkában tett látogatása ihlette, ahol a parfümőrt lenyűgözte az utcákat belengő tömjénes, labdanumos illat, a zarándokok folyamként hömpölygő hada, és a mecsetek szépsége. Hazatérve Olaszországba, neki is vágott az élmény illattá konvertálásának, melynek során a kiindulópontot, és egyben az alapot a labdanum gyantás, növényes, ámbrás, balzsamos illata jelentette. Nem csoda hát, hogy a végeredmény is egy ízig-vérig orientális, meleg, gazdag illat lett, amely kifejezetten közel áll az Ambre Sultan stílusához, de annál barátságosabb, emberközelibb kiadás. A természetes parfümtől meglepően intenzív fejillatban ugyan még sötét tónusú, kesernyés, állatias jegyek kavarognak (szerintem némi kasztóreum, aoud, nyers dohány, és a sűrű labdanum bőrös, mohás oldala kelti ezt a hatást), de néhány perc elteltével elcsendesedik a Mecca Balsam, és egy megnyugtató, puha, bőrközeli illattá szelídül. Ekkor főként az ámbrás, benzoénes, tonkababos jegyek dominálnak, háttérben egy kis Cola-ra emlékeztető balzsamos vibrálással. Némi extra szimatolással felfedezhető a tubarózsa krémes, virágos jellege is, mely kellemesen ellágyítja az illatot, de komoly szerephez sosem jut. Férfiaknak nem kell aggódniuk miatta. Ezt követően hosszú órák telnek el, szinte változatlanul hagyva az illatot, míg végül némi teret veszít a labdanum, és a helyén kisarjad a száraz tömjén; köszönhetően azonban a benzoénnek, a parfüm továbbra sem válik szigorúvá, komorrá, vagy túlságosan spirituálissá.

A Mecca Balsam egy 100%-ban természetes alkotás, de ez semmilyen hatással nincs a tartósságára. Míg a legtöbb szintetikum mentes illat mindössze néhány órányi élvezetet nyújt, addig a Mecca Balsam szinte egész nap elkísér a maga finom, diszkrét módján. Ha ti is úgy gondoljátok, hogy az Ambre Sultan-ba pácolt mazsola valami rettenetesen  jó dolog lehet, akkor mindenképp próbáljátok ki ezt a parfümöt, mert bennem pontosan ezt az asszociációt szüli, és viselésének minden perce igazi élvezet.

Illatjegyek: labdanum, tonkabab, arab tömjén, benzoén, nyers dohány, indiai tubarózsa, damaszkuszi rózsa, aoud

Kreátor(r): Dominique Dubrana, aka Abdes Salaam

2012. nov. 14.

Maitre Parfumeur et Gantier - Jardin du Nil (1988) 8/10


Jean Laporte, miután 1988-ban otthagyta a L'Artisan Parfumeur-t, és belevágott új projektjébe, a Maitre Parfumeur et Gantier-be, maga mögött hagyta az addigi modern, barátságos stílusát is, és egy sokkal szélsőségesebb, klasszikus irányba mutató üzemmódra váltott. Ennek a periódusának a terméke a mogorva Eau des Iles, a bizarr Parfum d'Habit, vagy épp a Jardin du Nil (Nílusi kert), amely sokak szerint egy három napon keresztül viselt műszálas zokni szagára emlékeztet a leginkább.

Aki már hosszabb ideje olvassa az írásaimat, az tudja, hogy az ilyen aberrált parfümök számomra kihagyhatatlanok. A Jardin du Nil kipróbálásának is nagy izgalommal fogtam neki, és bár nem találtam meg benne a kosárlabda edzés utáni öltöző légkörét (nagyon nem is vágytam rá), azért csalódást sem okozott. A friss, virágos fejillatban, a megszokott citrusok, és némi kesernyés, zöld geránium mellett csakugyan ott van egy fanyar, erjedő sajtra emlékeztető akkord, amiről egy kis fantáziával akár piszkos zoknira is asszociálhatunk. De talán kellemesebb, ha a Nílus napsütötte víztükrén lebegő, rothadó virágcsokrot képzelünk magunk elé.

Ez a kis kellemetlenség (szerencsére?) csak 10-15 percig tart, aztán fokozatosan kiderül a sajtról/zokniról/rothadó virágcsokorról, hogy igazából egy nagyon erős rózsa tinktúra, ami a gerániummal, és talán a vetiverrel karöltve kelti ezt a furcsa hatást. Persze, a Jardin du Nil a bizarr kezdet leszáradása után sem változik egy jól nevelt, tiszta, fiatalos rózsaillattá, mint ahogy a Nílus sem válik a deltájához közeledve egy áttetsző vizű, kristálytiszta folyammá - viszont a fanyarságát lecseréli egy édeskés, erdei gyümölcsökkel, ámbrával, és szikár tömjénnel tűzdelt, érett rózsára. Az átalakulás, bár fokozatos, de olyan jelentős, mintha két teljesen különböző parfümmel lenne dolgom. A kezdet egy izgalmas, friss, lédús, szokatlan, és kissé bohókás illat, hatalmas hatósugárral, míg az alap egy sötét tónusú, száraz, mély, komoly, és kiegyensúlyozott, bőrközeli aroma. Lenyűgöző!

A Jardin du Nil egy nehéz alkotás. Nem az a típusú parfüm, amelyet az ember lánya túl gyakran megkíván, vagy jobb ötlet híján csak úgy magára fúj, viszont ha elege van a banális, kislányos illatokból, és valami különlegesre, extrémre vágyik, ami mégis méltó egy érett nőhöz, akkor kitűnő választás lehet. Vigyázat, csak haladóknak! 

Illatjegyek: citrusok, menta, rózsa tinktúra, geránium (rózsamuskátli), jázmin, ámbra, pacsuli, vetiver

Kreátor(r): Jean Laporte

2012. nov. 9.

L'Artisan Parfumeur - Dzing! (1999) 10/10

Dzing!

Egy illat, amely rövid idő alatt fogalommá vált a parfümkedvelők körében. Olivia Giacobetti alkotását lehet szeretni, vagy gyűlölni, döbbenetes eredetiségét azonban nem lehet elvitatni tőle. Ez a kezdetben Désir de Cirque (A cirkuszra vágyva) névre hallgató parfüm az elefántszartól, izzadó pónilovaktól, tigrisektől, nedves fűrészportól, vattacukortól, és karamellizált almától szagló cirkuszok világát hívatott megeleveníteni, és ebből a merész próbálkozásból egy igazán merész parfüm született. Számomra ugyan nem a cirkuszok szagát jelenti (mifelénk közel sem ilyen kellemes a cirkuszsátrak légköre), de különleges, bizarr, megfoghatatlan illata annyira magával ragadott, hogy hosszú évek során sem sikerült kibújnom a hatása alól.

Nehéz a Dzing!-ről a realitás talaján maradva írni, mert nem a megszokott illatjegyekkel operál, és akárhogy csűröm-csavarom a dolgot, szép parfümnek sem lehet nevezni - valamiért mégis rettenetesen vonzó. A leheletnyi gyömbéres-rózsás fejillat elillanása után rögtön jelentkeznek a furcsaságok: egy kellemetlen, egyszerre állatias, bőrös, és égett műanyagra emlékeztető szag, amely tömény, édes, fahéjjal ízesített karamellbe van fojtva. Szerintem egy nagy adag kasztóreum, és talán egy csipetnyi sáfrány lehet a felelős ezért a bizarr, égett jegyért, de mérget azért nem vennék rá. Az viszont tény, hogy ez az első szippantásra büdösnek tűnő aroma néhány tesztelés után valósággal belém ivódott, és nem hagy szabadulni. Akár a székely mondás: Medvét fogtam, de nem ereszt! Minél gyakrabban viselem, annál jobban szeretem. Pedig nehéz megmondani, hogy mi benne a jó. Talán a kontraszt a vad, állatias jegyek, és a tömény, balzsamos édesség között? Esetleg valami elfeledett gyermekkori illat-emléket (talán épp a cirkuszt?) elevenít fel bennem? Fene sem tudja...

A leszáradás során a Dzing! nem esik át számottevő változáson, csak a kasztóreum rovására írt bizarr jegy halványul el egy kicsit, nagyobb teret adva ezzel a vaníliás, karamelles, gourmandnak mégsem nevezhető alapnak. Rajtam a parfüm viszonylag szerényen viselkedik - bár jól érezhető, mégsem tolakodik bele senki szaglószervébe, a tartóssága viszont határozottan jobb az átlag L'Artisan-okénál. Én hat-hét óra élvezetet kapok tőle.

Az elmúlt években gyakran ijesztgettek minket a Dzing! beszüntetésével, de szerencsére mind ez idáig csak az 50ml-s változat tűnt el a piacról, a 100ml továbbra is világszerte megtalálható. És ha valaki rákap ennek a parfümnek az ízére, az 100ml-nél kevesebbel nem is érheti be. Ha még nem próbáltátok volna ki, akkor mindenképp pótoljátok be ezt a hatalmas mulasztást, ha pedig már ismeritek, akkor várom a véleményeteket!

Dzing!

Illatjegyek: gyömbér, nárcisz, rózsa, fahéj, kasztóreum, peru balzsam, tejkaramella, bőr, mósusz, írisz, sáfrány, benzoén, fás jegyek

Kreátor(r): Olivia Giacobetti

2012. nov. 7.

Comme des Garcons + Monocle - Scent Two: Laurel (2009) 6.5/10


A Comme des Garcons köztudottan az egyik legmodernebb stílusú parfümház, és ha ehhez hozzárendeljük a Monocle nevű, globalista szemléletű életmód magazint, akkor senki sem csodálkozhat, hogy a frigyükből létrejövő parfüm egy ízig-vérig kozmopolita, erősen minimalista alkotás lesz. A Laurel (Babér) a Hinoki-t követően a második termése eme szimbióta kapcsolatnak, és bár alkotói elmondása szerint a libanoni babérolajjal illatosított, kézzel készített szappanokból ihletődött, én az illatát érezve előbb asszociálnék egy tokiói divatbemutatóra, mint egy közel-keleti szappanfőzőre.

A babérlevél egy kellemes aromájú fűszernövény, konyhánk elmaradhatatlan kelléke, a parfümiparban viszont aránylag ritkán jut szóhoz, és olyankor is csak mellékszerepekre futja az erejéből. Még ebben, a róla elkeresztelt parfümben sem ő az igazi főhős. A kifújást követő első néhány percben ugyan határozottan érződik a száraz, kesernyés, mélyzöld, kissé galbánumra emlékeztető aromája, de aztán apránként erőt vesz rajta a fekete bors, és a tömjén erőteljes letisztult illata. Kár érte, mert míg a babér fémjelezte fejillat teljesen egyedinek és különlegesnek hat, addig a szívillat - bár kifejezetten kellemes - már nem hat az újdonság erejével. A tömjén-fekete bors kombináció miatt akár a Piper Nigrum-ra is gondolhatnánk, itt azonban a fennmaradó csekély babérlevélnek, és a cédrusnak köszönhetően, a Laurel rendelkezik egyfajta nyers, minerális, hideg jelleggel, ami miatt inkább Marc Jacobs Bang-je, meg a citrusaitól megfosztott Terre d'Hermés jut róla eszembe. Néha a Gucci pour Homme II szegfűszeges, fekete borsos illata is bevillan róla, bár a Laurel lényegesen szárazabb, ridegebb illat, mint a babakék Gucci.

Egyébként nem rossz ez a tömjén-fekete bors-cédrus párosítás - modern, energikus, és határozott; de hosszú távon kissé egysíkúnak, fantáziátlannak hat, akár egy minimalista zenemű, amelyet néhány percig élvezünk, de aztán azt is elfelejtjük, hogy egyáltalán betettük a CD-t. Talán ezért van az is, hogy a parfüm tartóssága is gyengének tűnik; három-négy óra után látszólag megszűnik létezni, pedig továbbra is ott van a bőrömön, csak egyszerűen nem veteti észre magát. Ha valaki szereti az egyszerű struktúrájú, csontszáraz, komoly illatokat, annak a meglepően magas árfekvése ellenére is merem ajánlani a Laurel-t, én azonban, ha hasonló hangulatú parfümre vágyom, akkor a lényegesen összetettebb, izgalmasabb Spezie-t, vagy a Boadicea Complex-ét választom.

Illatjegyek: babárlevél, tömjén, cédrus, fekete bors, pacsuli, ámbra

Kreátor(r): Antoine Maisondieu

2012. nov. 2.

Farmacia SS. Annunziata - Ambra Nera (?) 7/10

A Farmacia SS. Annunziata egy 1561 óta fennálló itáliai - egészen pontosan firenzei - gyógyszertár-láncolat, amely saját arc-, haj-, és testápoló termékeivel is kényezteti vásárlóit. Hogy a parfümök világába mikor léptek be, azt képtelen voltam kinyomozni, de az illataikat elnézve, nem mostanában lehetett. Persze, az is lehet, hogy csak jó üzletpolitikával szándékoltan ómódira kevertették ki a parfümeiket. Merthogy, nagyon ómódiak...

Nekem a Patchouly Indonesiano-t, és az Ambra Nera-t (Fekete Ámbra) sikerült tőlük kipróbálnom, és mivel az utóbbit találtam különlegesebbnek, ezért most róla írok. Az ámbra a kedvenc jegyeim közé tartozik, de az Ambra Nera-t nem szerethetem ezért. Az a helyzet ugyanis, hogy a parfümőr ördögi ügyeskedéseinek köszönhetően, ebben a parfümben az ámbra határozottan méznek tűnik. A sűrű, barna folyadékot (Parfüm koncentráció!) a bőrömre permetezve, az első dolog, amit érzékelek, egy tökös, igazi földes-dohos pacsuli. Én hosszú távon is el bírnám viselni ezt az illatot, de ahhoz ott van a Patchouly Indonesiano - ebben az alkotásban mindössze fél perc jut neki, majd kénytelen-kelletlen átadja a helyét egy zöldes ciprus akkordnak, és a mélyből lávaként előtörő, sűrű, fortyogó méznek. Megijedni azonban nem kell, nem egy egysíkú, édességbe fulladt parfümmel van dolgunk - ezen kellemetlenség elkerülése érdekében a parfümőr egy csipetnyi eukaliptuszt adott a kompozícióhoz, ami nagyon érdekesen ellensúlyozza a mézet/ámbrát. Az eredmény egy kissé vizeletszagú, enyhén gyógyszertárra emlékeztető, édes, balzsamos illatfelhő, olyan, amilyent a kisgyerekek kedvenc, nyugdíjba készülő doktornénije visel a színházban. Na, ez elég bonyolultan hangzik így leírva, de remélem sikerült valamelyest érzékeltetnem a parfüm hangulatát. Az alapillat szerencsére sokkal egyszerűbb: elcsitul a méz éle, és nagyobb teret kap a vaníliás, ámbrás, kissé púderes alap. A parfüm tartóssága kiváló (10-12 óra), hatósugara szintúgy impresszív.

Az Ambra Nera-t kifejezetten jobban élveztem a csuklómon szaglászni, feltérképezni, mint ténylegesen viselni. Ez tény. Ugyanakkor nem szeretném azt a hatást kelteni, hogy egy mai fogyasztó számára viselhetetlen, elavult parfümről lenne szó, egyszerűen csak meg kell keresni a hozzá illő személyt. Én úgy gondolom, hogy ha valaki jó viszonyban van Villoresi mester Alamut-jával, vagy mondjuk Molinard-ék Habanita-jával, akkor az jó eséllyel szeretheti a Fekete Ámbrát is.

Illatjegyek: ciprus, balzsamos jegyek, ámbra, eukaliptusz, vetiver, vanília, pacsuli, benzoén

Kreátor(r): ismeretlen

2012. okt. 26.

Tauer Perfumes - Le Maroc pour Elle (2005) 8/10

Andy Tauer első kompozíciója, a híres L'Air du Desert Marocain feminin párja - egy parfüm, amely talán még nem mutatja teljes fényében a svájci mester zsenialitását, de már benne van a nagyszerűség ígérete, és alkotójának minőség iránti elkötelezettsége is sugárzik belőle. Egymagában valószínűleg nem lett volna elég, hogy Tauer-t a parfümvilág halhatatlanjai közé emelje, de mint egy életmű első darabja, teljesen tiszteletreméltó alkotás.

A Le Maroc Pour Elle (Marokkó hölgynek) egy erőteljes virágos, orientális (florientális) illat, amely a kifújást követően valósággal berobban az orrba. Bár Andy Tauer egy gazdag, levendulával megtűzdelt, mandarinos fejillatról beszél, ebből én alig érzékelek valamit - az édeskés mandarin pillanatok alatt beolvad a szívillat buja virágkavalkádjába, a levendulát pedig teljességgel képtelen vagyok detektálni. És hogy miből áll ez a buja szívillat? Jázminból, jázminból, és még egy kevés jázminból. Aztán, ha nagyon koncentrálunk, talán egy kevés púderes, zöldes rózsát is találhatunk a sűrűben. Időközben a jázmin pedig csak nő, növekedik, egyre terebélyesebbé válik, mígnem mindent beborít édes, átható, indolokban gazdag, fülledt illatával. És talán szentségtörésnek hangzik, de néha egészen tubarózsás jelleget ölt magára.  Bár rengeteg véleményt elolvastam erről a parfümről, de senkit sem találtam, akinek eszébe jutott volna a tubarózsa, én viszont nagyon határozottan érzem... Ti tapasztaltatok hasonlót?

A Le Maroc pour Elle egy igazi bombázó, és a szívillat lecsengése után sem lankad a tűzereje. Rajtam néhány óra után "elülnek" a virágok, és teret engednek a híres Tauerade alapnak, azaz a balzsamos, fás, ámbrás, tömjénes jegyekből komponált puha, édes gyönyörűségnek, amely aztán a nap hátralévő részében lankadatlanul  ki is tart mellettem. A hátramaradó virágos akkordnak köszönhetően ugyan egy kicsit femininebb ez az alap, mint ahogy azt megszokhattuk, de én úgy gondolom, hogy ha valaki szereti a Tauer parfümök leszáradását, akkor ezzel sem lesz gondja. Érdekesség, hogy néha egy propoliszos, fanyar, állatias aroma is felüti a fejét.

Bár a Le Maroc pour Elle határozottan ómódi hangulatot áraszt magából, és szerintem egy kicsit grosso modo lett felépítve, én mégis úgy gondolom, hogy egy igen jó parfüm. Tele van csodálatos minőségű alapanyagokkal (ez a színén is látszik), és karakterrel, amely a megfelelő személyen, a megfelelő alkalommal csodálatosan működhet. Én elsősorban a 20'-30'-as évek hangulatához társítom, de biztos vagyok benne, hogy napjainkban is meg lehet találni a helyét egy-két bájos nyakacskán.

Illatjegyek: mandarin, levendula, marokkói rózsa, jázmin, Atlasz cédrus, balzsamos jegyek

Kreátor(r): Andy Tauer

2012. okt. 25.

Serge Lutens - Chypre Rouge (2006) 7.5/10

Egy parfüm, amely nem csak a tömeget osztja meg, hanem az egyént is. Egészen pontosan, engem. Nagyon hosszú időn keresztül szemeztem vele, és végül egy kedves olvasómnak köszönhetően sikerült is hozzájutnom egy mintához, s azóta megy a huza-vona. Szeretem? Nem szeretem? Most, még e cikk írása közben is öt percenként változik a véleményem, de bízom benne, hogy mire a "mű" végére érek, okosabb leszek egy kicsit.

A Chypre Rouge (Vörös chypre) Lutens bácsi gyerekkori emlékeiből építkezik, amikor is az ifjú, és érzékeny lelkületű Serge egy nagy, sötétlő erdőbe jutott (mivel az igaz utat nem lelé), s ott egy öreg fa kérgén egy vöröslő foltot fedezett fel, amiből - természetesen - vérre, és halálra asszociált. Ennek megfelelően a Chypre Rouge sem egy egyszerű alkotás, de számomra nem annyira a halálról, mint inkább a skizofréniáról szól. Összeférhetetlen jegyek furcsa, zavaros keveréke ez a parfüm, amely egyszerre próbál orientális, meg chypre, szomorú, meg érzéki, természetes és absztrakt lenni, de valahogy egyik sem lesz igazán. Hiányoznak belőle a citrusok, meg túl kevés pacsulit tartalmaz ahhoz, hogy rendes chypre lehessen, és túl sok benne a fűszer, meg az édesség, hogy igazán szomorúnak hasson.

Fejillatában az Aomassai-ra emlékeztető kávés, karamellizált zöld dió jegyek keverednek, almával, meg egy bizarr, száraz aromával, amely nekem határozottan zellernek tűnik. Nem akármilyen fejillat ez, igazi élvezet a megfejtése, és meglepő módon ezek a jegyek egészen jól működnek együtt. Olyannyira, hogy kedvem támadt a konyhában is összehozni őket. Sajnos, a fejillat lecsengésével kicsit összeomlik a harmónia, a megmaradó zellerhez egy mézes, méhviaszos akkord, meg egy fás (talán cédrusos) jegy társul, ami kissé szintetikusnak hat, és inkább fárasztja az orromat, mintsem kényezteti. Mellettük még megjelenik egy immortellára emlékeztető édes-sós-fűszeres jegy is, amely akár szép is lehetne, de valahogy nem áll össze a dolog. A végeredmény olyan, mint egy depressziós szakács által főzött, alulfűszerezett, zöldséges curry, némi oda nem illő mézzel megédesítve. Megvan benne a nagyszerűség ígérete, de nem teljesedik be. Legalábbis az én bőrömön.

A túlságosan is hamar beköszöntő alapillat többnyire cédrusból és mósuszból áll, egy kevés mézzel, és vaníliával megtoldva, és ekkorra a Chypre Rouge teljesen középszerűvé válik. Mintha Sheldrake-éknek nem lett volna türelmük befejezni a parfümöt, vagy az alapanyagokon spóroltak volna. Kár érte, mert igazán ígéretesen indult. Így viszont, soha nem lesz belőle egész üveg. Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy más bőrön esetleg jobban működik, és kivirul az alap is. Azt már magamon is észrevettem, hogy melegebb testfelületre fújva (könyökhajlat) sokkal jobban működik, mintha csak a kézfejemre tenném. Talán, ha folyton lázban égnék, akkor megismerhetném a Chypre Rouge igazi énjét, így azonban maradnak a felemás érzések.

Szerintetek?

Illatjegyek: kakukkfű, fenyő tűlevelek, méz, méhviasz, jázmin, pacsuli, tölgymoha, vanília, ámbra, mósusz

Kreátor(r): Christopher Sheldrake

2012. okt. 22.

Top 5 Őszi Parfüm – 2012


Kicsit megkésve, rettenetesen szűkszavúan, de annál nagyobb szeretettel, az őszi kedvenceim:

Parfumerie Generale – Corps et Ames:    Rózsa, tövisestől.  

La Via del Profumo – Gringo:     Fás, állatias párlat.

Mona di Orio – Cuir:    Balzsamos, puha bőr.

Parfums de Marly – Lippizan:    Sziporkázó, klasszikus elegancia.

Christian Dior – Fahrenheit :    Elmaradhatatlan, benzingőzös útitársam.

Nőiesebb őszi válogatásokat szokás szerint az Illatoskertben, és a Parfümblogon találhattok.
Várom a ti kedvenceiteket is!

2012. okt. 2.

L’Artisan Parfumeur – Al Oudh (2009) 8.5/10

Napjainkban már a csapon is aoud folyik, és egyre nehezebb eligazodni a hatalmas kínálatban, megtalálni az igazit, a minőséget. Montale-ról tudjuk/tudtuk, hogy van érzéke ehhez az alapanyaghoz, de ő a saját hitelességét játszotta el az újabbnál újabb, és egyre silányabb interpretációival. A sikerén felbuzdulva pedig majd’ minden parfümház kiadott egy-két aoudra alapozó illatot, teljesen elárasztva a piacot, és a potenciális vásárlók agyát. Én meg sem kíséreltem mindenkinek esélyt adni, viszont a megérzésemre hallgatva, ráakadtam egy egészen ütős darabra, amely szerintem jól összefoglalja az aoud lényegét, és egy izgalmas, élvezetes képet nyújt Közép-Ázsia illatvilágáról. Ma ezt a parfümöt osztanám meg veletek, hátha sikerül néhányatoknak leegyszerűsítenem a választást.

A címet olvasva természetesen rájöhettetek már, hogy az Al Oudh-ról lesz szó. A L’Artisan az egyik kedvenc parfümházam, de az utóbbi néhány évben nem kényeztetett el, azonban az Al Oudh esetében az alapanyagok listája, és Bertrand Duchaufour neve már sejttette, hogy végre valami jóval jelentkeznek. És nem is kellett csalódnom. Az Al Oudh épp azt nyújtja, amit egy ilyen névvel megáldott illattól elvárhatunk: rengeteg fűszert, keleties hangulatot, és persze tömény erotikát. Már a fejillatban szemben találjuk magunkat a sokak által rettegett római köménnyel, itt azonban még kordában tartja őt egy friss, rendkívül kellemes rózsa-akkord, a pikáns sáfrány, na meg a finoman tálalt, kesernyés, fás aoud. Tíz perc elteltével azonban búcsút inthetünk a rózsának – helyette jön az édes datolya, meg a kasztóreum-civet párosa, ami a római köménnyel szövetségre lépve, egy kifejezetten állatias, piszkosan szexi irányba mozdítja el az illatot. Én inkább férfiakon tudom elképzelni ezt a mosdatlan, barbár aromát, de azt hiszem, hogy a megfelelő nőkön is jól festene.

Egy-két óra elteltével, nagy bánatomra kicsit lecsendesednek a fűszerek, és nagyobb szerephez jutnak az édes aszalt gyümölcsök, meg a fás jegyek. Ennél a pontnál az Al Aoud erősen emlékeztet az Amouage Jubilation XXV nevű alkotására (szintén Bertrand Duchaufour), annyi különbséggel, hogy sokkal vadabb, mocskosabb, na meg, lényegesen olcsóbb. A perzsa herceg a börtönben, avagy a perzsa herceg a trónon. A választás a tietek. Egy másik alkotás, amire emlékeztet az Al Oudh, az a Lubin féle Idole. Ugyanaz a stílus, hasonló fűszerek, igazi különbséget csak az aoud, civet, kasztóreum triója jelent. A Parfum d’Empire Aziyadé-jának stílusa, illata szintén nem áll messze az Al Oudh-étól.

Azt hiszem, hogy a fenti példákból kitalálhattátok már, hogy az Al Oudh leszáradása nem kifejezetten eredeti, az első órája viszont zseniális, és a folytatás is minimum kellemesnek mondható, ezért összességében meg vagyok elégedve vele. Ha még egy kicsit tartósabb is lenne, mint az átlag L’Artisan-ok (kb. öt óra), akkor már a megvásárlásán is elgondolkodnék. Így marad egy kellemes illatélmény. Ugyanakkor, ha soknak találjátok Montale fogászatszagú, tömény aoudját, és egy finomabban kidolgozott, izgalmasan fűszeres, erotikus aoudra vágytok, akkor csak ajánlani tudom ezt az interpretációt.

Illatjegyek: római kömény, kardamom, datolya, sáfrány, rózsaszín bors, neroli, rózsa, kasztóreum, civet, bőr, mósusz, aoud, szantálfa, cédrus, pacsuli, mirha, tömjén, vanília, tonkabab

Kreátor(r): Bertrand Duchaufour

2012. szept. 25.

David Jourquin – Cuir Tabac – Soir pour Homme (2011) 7.5/10

David Jourquin egy fiatal, és – ahogy ő fogalmaz – diszkrét divattervező, akiről szinte semmit sem lehet megtudni. Bevallása szerint nem szeretne híres, népszerű, jó modorú, vagy divatos lenni, egyszerűen csak a saját igazságát, érzéseit szeretné kifejezésre juttatni. Tavaly megjelent két parfümével (Cuir Mandarine és Cuir Tabac) sem tervezi mindenki igényeit kielégíteni, viszont reméli, hogy néhány embert majd szíven talál, és nélkülözhetetlen illatává válik.

Ilyent, és ehhez hasonlót már épp elégszer olvastam ahhoz, hogy ne vegyem túl komolyan, de mivel megtetszett a parfümház elegáns, bőrbe burkolt, fakupakos üvegcséje, és az illatjegyek is egész jól hangzottak, úgy döntöttem, hogy belevágok, és adok egy esélyt David Jourquin-nek, hogy a szívemhez szóljon. És hogy mi lett a randevú eredménye? Hát, love story, az nem lett belőle, de egy kellemes, jó alapanyagokból építkező, nyugodt parfümöt ismertem meg benne, amelyet hűvös őszi estéken szívesen magamra pöfékelnék. Az árát azonban nem érzem létjogosultnak, ezért a mintám elfogyasztása után minden bizonnyal véget is ér majd a kapcsolatunk.

A Cuir Tabac (Bőrös dohány) név szerintem egy kicsit megtévesztő – jobb képet adna az illatról a Patchouly Tabac elnevezés, ugyanis a parfüm gerincét az indiai pacsuli képezi, a bőr pedig az üveg külső felére korlátozódik. A fejillat friss, és földes, benne az aromás, igencsak jó minőségűnek tűnő levendulával, meg persze, egy jó adag pacsulival. Öt-tíz percre van szükség ahhoz, hogy a levendula leszáradjon egy meleg, koumarinos illattá, és teret adjon a lágy, barátságos dohányillatnak, na meg a további pacsuliáradatnak. Füstre ne számítsunk - ez nem égő dohány, mint mondjuk a Fumerie Turque esetében, hanem a száraz, érlelt, és kissé karamelles változata, amely nagyon jól illeszkedik a pacsuli földes, fás, édes illatához. Ebből adódik a parfümmel kapcsolatos legnagyobb problémám is: a szívillatban kialakuló pacsuli-dohány kettőse, koumarinnal, és egy kevés jellegtelen mósusszal kiegészítve - bár nagyon kellemes - hosszú távon kicsit monotonnak tűnik. Túlságosan összeillenek, és ezért el-elunom magamat mellette. A parfüm tartóssága egyébként egész jó (hat-nyolc óra), hatósugara pedig a mesteréhez hasonlóan diszkrét.

Mint már mondtam, nem lesz a kedvenc parfümöm a Cuir Tabac, de azért nem is szeretném nagyon megszidni. A mai, tucatillatokkal teli világban minden olyan alkotásnak örvendek, amelynek van egyénisége, hangulata, és jó alapanyagokból építkezik, még ha az eredetiségével nem is nyit új fejezetet a parfümök nagykönyvében. Én a Cuir Tabac-ot főként amolyan könyvtárban ücsörgő, magányosan borozgató estéken tudom elképzelni, de azt hiszem, hogy az odabújós pillanatokban sem lenne testidegen.

És még valami: David Jourquin elmondása szerint a Cuir Tabac egy “limited editions for unlimited personality” (korlátolt kiadás, korlátlan egyéniségeknek), úgyhogy, ha érdekel a dolog, akkor igyekezzetek!

Illatjegyek: levendula, dohány, mósusz, öt fajta indiai pacsuli

Kreátor(r): David Jourquin?

2012. szept. 24.

Mona di Orio – Lux (2006) 9/10

Luca Turin egy fél mondatra méltatta, és egyest adott neki. A parfümöt azóta - társaival együtt -beszüntették, megalkotója, Mona di Orio pedig elhunyt. Ez alapján nem csodálkoznék, ha a világ villámgyorsan megfeledkezne róla, pedig nagy hiba lenne, mert a Lux egy kifejezetten szép, kedves és boldog illat, egy igazi ünnepnapi alkotás.

A lux szócska latinul fényt jelent, a legtöbb embernek azonban a luxus fogalma jut eszébe elsőként róla. Persze, van kapcsolat a két dolog között, és ezt a parfüm is nagyon szépen szemlélteti. A Lux egy sziporkázó, fényárban úszó citrusos akkorddal nyit, amely engem leginkább a gyömbér és citromfű harsány illatára emlékeztet, de némi kutatómunka után rájöttem, hogy a nagy mennyiségű citrált, és limonént tartalmazó kubebaolaj a felelős ezért az aromáért. Luca Turin ezt a világ legolcsóbb citromos illatának nevezi, és elsőre nekem is nagyon furcsa volt; szintetikusnak, mosogatószeresnek tűnt - második, harmadik próbálkozásra azonban nagyon megszerettem. Alaposabban belegondolva a dologba, a gyömbér illata is kifejezetten mesterségesnek hat, de azért mégis túlzás lenne szintetikusnak nevezni, csak hát a sok limonénnel dúsított vegyszerünk ilyen buta asszociációkat szül.

Átlépve ezen a dolgon, és csak a parfümre koncentrálva, nem lehet panaszunk. A Lux nagyon szépen össze van rakva, a citromos-kubebaolajas fejillat nem szúr, nem nyomaszt, de tele van frissességgel, napfénnyel. És ahogy az első negyedórát követően elkezd átalakulni egy lágy, kényelmes, és előkelő púderes illattá, az egyenesen lenyűgöző. Amint azt a Nuit Noire esetében is tapasztalhattuk, a Lux is igen komoly átalakuláson megy át. A kezdeti friss, fanyar aromákat rövid idő alatt felváltják a benzoén, vanília, és mósusz melegebb, puhább akkordjai, épp csak annyi teret hagyva a citrusosságnak, hogy az megakadályozza az illat édessé válását. Ez az a pont, ahol a fény (lux), átalakul luxussá, egy diszkrét, kényelmes, de rendkívül elegáns aurát kölcsönözve viselőjének. Egy filmcsillagon tudom elképzelni ezt az illatot, aki inkognitóban a Riviérára utazott, és egy napsütötte teraszon rózsaszín koktélt szopogat. Természetesen hatalmas napszemüveg van rajta, szőke haját lobogtatja a szél, az ajkai pedig barackszínűre vannak kirúzsozva.

Mona di Orio mentorának, Edmond Roudnitska-nak ajánlotta ezt az illatot, és szerintem nagyon találóan választotta ki a mester előtti tisztelgésének tárgyát. Roudnitska zseniálisan, és nagy előszeretettel használta a citrusos-gyömbéres illatjegyeket, és ez az akkord fémjelzi a Lux-ot is. A folytatásban persze, már alaposan elkanyarodik a mester fűszeres-fás stílusától, és egy meglepően tartós, puha, púderes alapba torkollik, de épp ez az, amit egy tanítványtól elvárunk – új utak keresése.
Ha tehetitek, szerezzetek be egy illatmintát, vagy akár egy egész üveget belőle, mert szerintem egy nagyon szép alkotás a Lux, aminek nem szabadna nyomtalanul eltűnnie!

Illatjegyek: szicíliai citrom, faggyúfa illóolaj (kubebaolaj, Litsea cubeba), petitgrain, haitii vetiver, cédrus, mysore-i szantálfa, mósusz, ámbra, sziámi benzoén, Bourbon vanília, labdanum

Kreátor(r): Mona di Orio

2012. szept. 20.

Boadicea The Victorious – Complex (2008) 8.5/10


Boadicea The Victorious, avagy Boadicea, a Győzedelmes. Erre a hangzatos, történelmi névre hallgat az a 2008-ban megalapított brit vállalkozás, amely egy tipikus példája napjaink burjánzó niche parfümházainak. Egy hirtelen ötlet, megspékelve egy zavaros, de annál izgalmasabb kerettörténettel, mindenféle gyermekkori emlékekről, és alkotási kényszerről szóló mesékkel. Mellé egy gyönyörű üveg, a minőséget garantálandó az árak az egekben, és már áradhatnak is a parfümök a polcokra. Michael Boadi fodrász, és kreatív igazgató a kelták legendás királynőjében, Boadicea-ben lelte meg a múzsáját (vajon, miért épp benne?), aki időszámításunk után 60-61-ben több hadjáratot is vezetett az elnyomó Római Birodalom ellen, seregeivel porig égette Londiniumot, nem kevesebb, mint 70 000 - 80 000 ember halálát okozva ezzel. Majd a Watling Street-i csatában ő is odaveszett. Fodrászmesterünk, és ismeretlen parfümőre, fogták ezt a történetet, pontosabban a benne szereplő legendás nőalakot, és pikk-pakk, köré is “rajzoltak” néhány tucat illatot (nekem nem sikerült pontosan összeszámolni őket), mintegy tisztelegve az ősi erő, és bátorság előtt.

Az ilyen őrült tempóban szaporító parfümházak általában nem az illataik egyediségével és finom megmunkálásával szoktak kitűnni, és a Boadicea-ról is az a hír járja, hogy sok szemetet lehozott már, ezért én is óvatosan válogattam, megpróbálva rátalálni az igazgyöngyre a sok bizsu között. És azt hiszem, sikerrel jártam. Az általam kipróbált Complex ugyanis egy izgalmas, egyedi illat, amely valószínűleg nagyon sokaknak nem fog tetszeni, de azt senki nem vitathatja el tőle, hogy van karaktere, kisugárzása, és nem Copy-Paste-el hozták létre. S nekem még az illata is tetszik...

A neve ellenére én nem érzem a Complex-et egy nagyon összetett parfümnek, inkább egy modern bőr-szörnyeteg, amelyet csak igen finoman tűzdeltek meg egyéb illatjegyekkel. A kifújást követően, az első dolog, amit érzünk, egy nyers, malátás, füstös illat, némi zöld, mentolos jelleggel kiegészítve. Kis túlzással egy 10 éves Laphroaig whisky bukéja  köszön ránk a fejillatban. Alaposabban tanulmányozva a dolgokat, fel lehet fedezni a háttérben az ibolya édes, zöldes illatát is, de ahhoz édeskevés, hogy barátságossá, vagy akár elegánssá tegye a durva, hideg, kesernyés, állatias jegyeket. A folytatás pedig még inkább ellene dolgozik: néhány perc alatt elillannak a zöld jegyek (bazsalikom, zsálya), és uralomra tör minden idők legbrutálisabb bőrös jegye, amelyet csak tovább erősítenek verőlegényei, a komor tömjén, és a gyanta. A végeredmény pedig bizarr módon egyszerre emlékeztet egy felrobbant, motorolajat szállító teherautó szagára, nukleáris katasztrófára, meg egy sűrű, sötét fenyőerdő gyantás illatára. Nem akármilyen aroma, az biztos. És ahogy az már lenni szokott az ilyen erőszakos illatok esetén, a tartósság és a hatósugár is a felső határokat ostromolja, s mindössze a leszáradás utolsó néhány órájára jelenik meg egy kissé középszerű, labdanummal puhított alap, ami számomra a parfüm egyetlen komoly hiányosságát jelenti.

Az eddig leírtak alapján bárki megkérdezheti, hogy ez mind szép, és jó, de miért kellene nekünk ilyen illatunk legyen? És erre nem fogok tudni jól válaszolni. Ez az illat nem szép, nem természetes, nem  árasztja a gazdagság érzetét, és a legkevésbé sem előkelő. Az viszont tény, hogy nekem jól esik a viselése, keménynek, férfiasnak, és különlegesnek érzem magamat, ha a Complex van rajtam, ez pedig határozottan nem rossz dolog. Ha szeretitek a bizarr, meredek dolgokat, és a Cronenberg filmeket, bátran tegyetek egy próbát a Complex-szel. Unalmasnak biztos nem fogjátok találni.

Illatjegyek: bazsalikom, zsálya, ibolya, nyers bőr, állatias jegyek, tömjén, gyanták, mósusz, labdanum, civet

Kreátor(r): ismeretlen

2012. szept. 17.

The Different Company – Jasmin de Nuit (2005) 10/10

Egy nő nem minden nap megy férjhez, ezért, ha egyszer eljön az ideje, akkor azt általában komolyan veszi, és megpróbálja a legtöbbet, legszebbet kihozni az eseményből. Ilyenkor, a lázas készülődés során minden apró kis részlet számít, a melltartópánttól kezdve, a sminkárnyalatokon és a körömlakkon keresztül, a virágcsokor összetételéig, és természetesen egy parfümmániás jövendőbelijének esetében az illatválasztás is létfontosságú. A barátnőm/feleségem rövid töprengés után Celine Ellena Jasmin de Nuit-je (Éjjeli Jázmin) mellett döntött, és azt hiszem, jobban nem is választhatott volna.

Ez az érthetetlen módon feledésbe merült parfüm, már életem első mintarendelésekor ott lapult a dobozkában, és azóta is a rabja vagyok. Akkor ugyan még nem tudtam, hogy ki lehetne a méltó viselője, de most már, hogy erre a kérdésre is megkaptam a választ, ki merem jelenteni, hogy a Jasmin de Nuit a kedvenc női illatom. Hatására még jó néhány jázminos parfümöt kipróbáltam, de egyik sem érhetett a nyomába. Igaz, ez talán azért is van így, mert a Jasmin de Nuit, a neve ellenére nem egy sima soliflore illat, sokkal inkább egy édes,  fűszeres mélange, amelyben a jázmin csak az egyik szereplő a sok közül.

Számomra a parfüm egy csipetnyi friss, kesernyés bergamottal indít, amit egy tekintélyes mennyiségű őrölt kardamom, meg némi gyümölcsös illatú ribizli követ. Még barátnői minőségében, a feleségem (szoknom kell ezt a kifejezést) készített egyszer egy kardamomos rebarbara tortát, amiben alaposan túladagolta a kardamomt. Na, annak volt valami hasonlóan fenséges illata! Ezt követően persze, fokozatosan megjelenik az egyiptomi jázmin, a két koszorúslánya, a csillagánizs, meg a fahéj kíséretében, és egy nagyon pikáns, erotikus hangulatot kölcsönöz az illatnak. A sok fűszernek, és a különleges, gyümölcsös felhanggal bíró jázminnak az összjátékából egy érdekes, incselkedően piszkos aroma jön létre, amely egy csipetnyi, civetre emlékeztető édes állatiassággal is rendelkezik, és számomra rendkívül szexinek tűnik.

Ez a stádium képviseli a szívillatot, és egészen hosszasan elidőz a bőrön, mindössze annyi változással, hogy a kardamom fokozatosan a háttérbe húzódik, míg a csillagánizs egy kicsit nagyobb légtérhez jut. Az alapillat körülbelül négy-öt óra elteltével jelentkezik, és egy összebújásra buzdító, puha, meleg, ámbrás, lágyan fűszerezett virágillatból áll. A parfüm hatósugara főleg az első órában kiváló, de utána is jelen van, csakhogy akkorra már csak az arra feljogosultak érezhetik/élvezhetik az illatát.

Összességében a Jasmin de Nuit-t egy zseniálisan megkomponált parfümnek tartom, amely egyszerre elegáns és szexi, klasszikus és modern, fanyar és édes – tökéletesen visszaadja a szerelemittas nyári éjszakák fűszeres, virágillattól terhes levegőjének hangulatát. Az utóbbi években rebesgettek valamit a reformulálásáról, de én nemrég kipróbáltam az új változatot is, és nem tapasztaltam jelentős különbséget, úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek. Próbáljátok ki, mert igazán gyönyörű alkotás!

Illatjegyek: bergamott, fekete ribizli, egyiptomi jázmin, csillagánizs, fahéj, kardamom, szantálfa, mósusz, ámbra

Kreátor(r): Celine Ellena

2012. júl. 12.

Parfumerie Generale – Aomassai 10 (2006) 10/10

A gourmand parfümök csúcsa. Röviden így jellemezném Pierre Guillaume 10-es számú próbálkozását, az Aomassai-t, amelyet Dél-Afrika, azon belül pedig az elefántcsontparti Baoulé törzs művészete ihletett. Persze, itt jól el lehet vitatkozni azon, hogy mitől lesz valami a legjobb gourmand parfüm, vagy, hogy egyáltalán van-e szükség ilyen illatokra, (Micsoda szentségtörő gondolat!) Mert hát ugye, kinek a pap, kinek a papné. Van, aki a csokoládét szereti, más a tejszínhabos gofrit, vagy a meggyes pitét, de olyanok is akadnak, akik egész életükben csak húst ennének. (Szegényeknek lehet, hogy sosem lesz kedvükre való gourmand illatuk). Én imádom az édességeket, amiben pedig dió, vagy karamell van, azt különösképpen, és történetesen az Aomassai számomra épp a dióról, meg a karamellről szól, még ha az előbbi nem is jelenik meg az illatjegyekben. Ebből világosan kitűnik, hogy egyszerű dolgom volt  megszeretni ezt az ínycsiklandó illatot, de úgy hiszem, hogy ettől a szubjektivizmustól függetlenül is igazán jó parfüm az Aomassai, egy igazi műalkotás, amelyet a mákos guba, madártej, és szederlekvár kedvelőinek is érdemes kipróbálniuk.

És hogy miért gondolom ezt így? Azért, mert az Aomassai amellett, hogy nagyon finom (ez ugye szubjektív), rendelkezik azzal a gourmand parfümök között ritkának számító adottsággal, hogy nem nyomasztóan nehéz, és tolakodó, nem ragacsosan butarózsaszín, és a felszínen lévő cukrászréteg mögött ott lapul egy másik, sötétebb szint is, amely ténylegesen megteremti egy afrikai törzs mitikus, eksztatikus hangulatát. A parfüm egy energikus, és meghökkentően egyedi, friss zölddió akkorddal indít, amit szerintem mindenki felismer, aki evett már zölddió lekvárt, és teljesen feledteti az illatpiramis által beígért pörkölt mogyorót. Persze, lehet, hogy a mogyoró és a vetiver, vagy valamelyik másik fás jegy összjátékából született ez az akkord, de a végeredményen nem változtat: csodálatos zölddió illat.

Ehhez csatlakozik néhány perc múlva az édes karamell, meg némi vaníliás-fás-tejes jellegű akkord, ami szerintem a guajakfának köszönhető. Egy kis szimatolással a medvecukrot idéző édesgyökér illata is kihámozható a sűrűből, de ezt nem nevezném meghatározónak. Ha a fenti jegyek hallatán már cukorbetegnek kezditek érezni magatokat, akkor ne ijedjetek meg, ez csak a látszat. Az Aomassai nem botrányosan édes, a zölddió egy kellemes kesernyés aromát kölcsönöz a kompozíciónak, és az első negyedórát követően a fás-gyantás -balzsamos jegyek is egyre nagyobb szerephez jutnak, létrehozva a spirituális afrika-effektust. A száraz, borongós tömjén meglepően jól illeszkedik a gourmand jegyekhez, a vaníliás guajakfa pedig megteremti az átmenetet, és ugyanakkor „felnyitja”, szellőssé teszi a parfümöt. Mire az alapjegyekhez érünk (négy-öt óra), egy sötéten izzó, lágyan doromboló, meleg, és finoman fűszerezett illatot kapunk, amelyben tökéletesen összeolvad a karamell, dió, vanília, és tömjén. Ha a Timbuktu a reggeli Afrika illata, akkor az Aomassai kétségtelenül az éjszakáé.

Szinte hallani vélem a távolban dübörgő sámándobokat.

Illatjegyek: karamell, pörkölt mogyoró, édesgyökér (Glycyrrhiza glabra), keserű narancs, fűszerek, vetiver, tömjén, gyanták, széna, guajakfa (Bulnesia sarmientoi), wenge fa (Millettia laurentii)

Kreátor(r): Pierre Guillaume

2012. júl. 10.

Mazzolari – Mazzolari (19??) 9/10


Az elmúlt évek során többször is illettem már dicsérettel a Mazzolari parfümházat, néhány alkotásuk a Top 10-es válogatásaimba is bekerült, mégis úgy érzem, hogy nem kaptak/kapnak elég figyelmet. Az emberek nem beszélnek róluk, nem várják visszafojtott lélegzettel az újonnan megjelenő illataikat (igaz, nem is adnak ki túl gyakran új parfümöket), Luca Turin meg egyenesen „kifelejtette” őket a könyvéből, pedig ennél sokkal többet érdemelnének. Véleményem szerint a Mazzolari, Lorenzo Villoresi, Nasomatto, és talán az Etro mellett az olasz parfümök csúcsát képviseli; alkotásaik emlékezetes, egyedi, mégis kifejezetten jól viselhető, “gyakorlatias” parfümök, amelyeknek mindegyikében ott buzog az olaszok forró, fűszeres, kemény vérmérséklete.

Ma egy olyan illatukat választottam ki ismertetésre, amely talán a legjobban szemlélteti a parfümház stílusát. Az ismeretlenség homályába burkolózó parfümőrük bármihez is fog, azt lehengerlően erőteljesre csinálja, és úgy hoz létre soha nem érzett kompozíciókat, hogy  ugyanakkor nem is  rugaszkodik el igazán a megszokott keretektől. Az egyszerűség kedvéért Mazzolari névre keresztelt illatukban a fougére, azon belül is a zöld a központi téma, és ebből az alkotó egy egész dzsungelhez elegendőt kevert a parfümbe, ily módon egy felturbózott klasszikust hozva létre. Az első fuvallat ugyan még kissé citrusos-zöldalmás, talán még levendulás is, de néhány perc alatt kibontják a leveleiket a fűszeresebb, sötétebb zöld jegyek, úgymint a bazsalikom, paradicsomlevél, és galbánum, egy szúrós, keserédes, markáns, pacsulisan  földes és rendkívül férfias hatást eredményezve. Ennél a pontnál többen is a Yatagan-t emlegetik, és tényleg van bennük valami közös, annyi kikötéssel, hogy a Mazzolari lényegesen zöldebb, és kevésbé fás-fűszeres, mint a rettegett Caron fegyver. Persze, azért itt is vannak fűszerek – a koriander citrusos jellege jól kivehető, és a feketebors, meg talán egy kis szegfűszeg is fel-feltünedezik. Ugyanakkor nekem a viselése során  - talán a galbánum miatt - többször is a Papyrus de Ciane jutott eszembe róla, bár belátom, hogy annál lényegesen kevésbé púderes, és sokkal agresszívabb.

A hosszúra nyúló leszáradás során (nyolc-tíz óra) fokozatosan előkerül egy száraz tömjén akkord is, de nem veszi át a főszerepet, kizárólag a zöld jegyek tartósabbá, és szigorúbbá tételére korlátozódik a hatása; a vetiver, meg a szantálfa pedig szinte észrevehetetlen marad. A tartóssághoz hasonlóan a Mazzolari hatósugara kifejezetten jó, egyetlen pillanatra sem lehet megfeledkezni arról, hogy mit is viselünk, de jelen esetben ezt nem találom nyomasztónak. Az utóbbi időben ezt a parfümöt kívánom meg a leggyakrabban, ami – legalábbis nekem – sokat mond a viselhetőségéről. Ha szeretitek a kemény parfümöket, a paradicsomlevél, meg a galbánum illatát, akkor ki ne hagyjátok ezt a nagyszerű alkotást!

Illatjegyek: citrusok, zöld jegyek, fűszerek, szantálfa, vetiver, tömjén

Kreátor(r): ismeretlen

2012. júl. 6.

Parfums d’Orsay – Tilleul (1955) 8/10


A tollam hegyére ugyan alaposan rászáradt a tinta, de azért még nem adtam fel végérvényesen azon tervemet, hogy kiírjam magamból az illatos gondolataimat, és ezáltal valamiféle rendet teremtsek a parfümök folyton dagadó, hullámzó tengerében, és természetesen a saját kobakomban. Ezúttal a Parfums d’Orsay talán leghíresebb illatára, a különösen természetközeli, és evokatív Tilleul-re (Hársfa) esett a választásom, amely egy egyszerű, de annál szebben szóló nyelven beszél a virágzó hársfaerdők édes hangulatáról.

A d’Orsay parfümház 1908-ban jött létre, annak az Alfred d’Orsay grófnak (1801-1852) az emlékére, valamint parfüm receptjéből ihletődve, aki a világ akkori legdivatosabb városának – Londonnak - a legdivatosabb köreinek, a legdivatosabb figurája volt. Röviden, korának egyik legnagyobb piperkőce lehetett az uraság, egy igazi dandy, és ez a nyomába lépő parfümház stílusára is rányomta a bélyegét.

A Tilleul ugyan a természetből ihletődött, és szinte “szóról szóra” adja vissza a virágzó hársfák illatát, mégis van benne valami kifinomult, könnyed elegancia, amit csak az igazi, klasszikus francia parfümiparban lehet fellelni. A parfüm egy kissé száraz, zöldes, friss akkorddal nyit, amely főként citromfa levelekből és szénából tevődik össze, de már itt is teljesen egyértelmű, hogy ez a történet a hársfavirág mennybemeneteléről szól – minden más csak epizódszerephez jut. A hársfavirág pedig, mint azt bizonyára mindenki tapasztalta már, egy teljesen egyedi, azonnal felismerhető, mézes, pollenes, fás aromával rendelkezik, és ez a csodálatos aroma uralkodik el a szívillaton is. Talán az egyetlen jelentős különbség a természetes illat, meg a parfüm között, az a könnyed aldehidesség, aminek a Tilleul a franciás stílusát köszönheti, na meg talán a fokozottabb fásság. A leszáradás során egy kicsit előtérbe kerül a hárs mézes-pollenes jellege, ezáltal egy kicsit megédesítve, és nehézkesebbé téve a parfümöt, de alapvetően még mindig egy nyáresti hársfaerdő az első dolog, ami eszembe jut róla. Tartóssága rajtam öt-hat órában mérhető, jelentős hatósugárral és intenzitással kiegészítve.

Összesítve a dolgokat, a Tilleul nem egy világrengető újdonság, nem is egy elvont, Pollock-szerű műalkotás, viszont egy nagyon kellemes viselet, meg egy igazi evokatív erővel bíró parfüm, és ez az amiért én leginkább értékelem az illatokat. Ha szeretnétek egy virágos, mézes, mégis üdén fás illatot, amely tavasztól őszig mindennapos kísérőtök lehet, vagy csak egyszerűen jól esik néha felidézni a hársak romantikus illatát, akkor ne hagyjátok ki a Tilleul-t. Igazi öröm-parfüm.

Illatjegyek: citromfa levél, angyalgyökér, görögdinnye, hársfavirág, széna, ciklámen, akácfa, méhviasz

Kreátor(r): ismeretlen, reformulálta Olivia Giacobetti 2008-ban

2012. ápr. 21.

Top 10 Tavaszi Parfüm - 2012


Itt a tavasz, születnek a báránykák, szaporodnak a nyulak, és nekem nincs időm írni, de azért a parfümöket még mindig szeretem. Íme, az idei kedvenceim:


Tauer Perfumes - Pentachord Verdant:   Marokkói mentatea köszmétével.

Heeley - Verveine:   Sziporkázó citruskoktél.

Parfum d'Empire - Eau de Gloire:   Szárnyaló tömjén.

Pierre Balmain - Ivoire de Balmain:   Aldehides chypre-elegancia.

Mazzolari - Mazzolari:   Markáns paradicsomlevél.

Etat Libre d'Orange - Antihéros:   Modern levendula.

Parfums Delrae - Début:   Tavasz-kvintesszencia.

Loewe – 7:   Szögletes szegfű.

Parfumerie Generale - Jardin de Kerylos:   Kókuszmentes füge.

Lorenzo Villoresi – Uomo:   Mediterrán fűszercsokor.


Ha kíváncsiak vagytok néhány kevésbé szűkszavú tavaszi válogatásra is, akkor ajánlom figyelmetekbe az Illatoskert, a Parfümblog, és Nasobravo hasonló témájú írásait. Végezetül pedig, ne feledjétek megírni a saját kedvenceiteket!

2012. márc. 29.

Serge Lutens - L'Eau & L'Eau Froide


Bár a niche parfümök hivatalos, és törvényes atyja a L'Artisan-t létrehozó Jean Laporte, számomra mégis mindig Serge Lutens volt a zugparfümök királya, és kútfője, a titokzatos, izgalmas, és néha bizarr illatok világának kormányzója, aki nem tűr meg egyetlen kompromisszumot sem, és mindig véghezviszi sötét álmait. Ezért is esett olyan rosszul amikor 2010-ben megtudtam, hogy Lutens - az ázsiai piacra való tekintettel - tiszta illatokban kezd utazni, amelyeket még ő maga is anti-parfümökként emleget. Először úgy döntöttem, hogy ezeket az illatokat legjobb lesz ki sem próbálni, de aztán amikor Csí jóvoltából hozzájutottam a L'Eau-hoz, és a L'Eau Froide-ot is elhozta a postás, úgy döntöttem, hogy kiírom magamból őket.


L'Eau (2010) 6/10

A L'Eau (A víz) a főgonosz, az első anti-parfüm, amelyet Lutens azért hozatott létre parfümőrével, hogy megtörje az orientális alkotásai által keltett egyhangúságot, meg hogy visszaadja azt az érzést, amit akkor érzünk, amikor tisztán és illatosan kiszállunk a fürdőkádból, és magunkra öltjük a frissen mosott, és vasalt fehér ingünket. Azt hiszem, hogy egyetérthetünk abban, hogy ez csakugyan jó érzés, de az nem világos számomra, hogy miért kell ennek a megteremtéséhez egy parfüm, amikor a fürdés-tiszta ruhába öltözés amúgy is a mindennapjaink része. Nem hiszem, hogy az alkotói folyamat során a harmadik világ szegény gyerekeire gondolt, akiknek nincs lehetőségük naponta fürdeni, meg tiszta ruhába bújni, és ily módon pótolhatnák az életüknek eme hiányosságát. Arról nem is beszélve, hogy hasonló jellegű tisztaság-parfüm már egyébként is több száz van a piacon...

Ennyit arról, hogy mi a véleményem a L'Eau társadalomban betöltött szerepéről, és most nézzük az illatot magát. Az pedig meglepően jó, sőt, azt is mondhatnám, hogy műfaja egyik legjobbja. Ez persze, még mindig nem mentség a létezésére, de el kell ismerni, hogy az unalomig ismételt citrusos-friss fejjegyek után egy kifejezetten kellemes szívjegyhez jutunk, amely fiatal fenyőrügyek, harmatos havasi kaszálók, és friss sarjú illatát idézi meg bennem. (Na meg eszembe juttatja a L'Eau de L'Artisan-t, amely egy hasonlóan sarjús illat, de természetesebb, és ózonmentesebb kivitelezésben). Nem állítom, hogy érzem a parfümben a magnóliát - ez inkább csak az ázsiai piacnak szólhat - de egy kis virágos jellege van az illatnak, ami szépen együttműködik a mentával, zsályával és az ózonos jegyekkel. Pozitívum, hogy a legtöbb friss illattól eltérően az ózonos jegyek nem fullasztóak, és nem visítanak fejhangon, hanem diszkréten a háttérben maradnak. A parfüm tartóssága rajtam hat óra körüli, hatósugara pedig erős közepes.

Összességében a L'Eau egy klisékkel teli, teljességgel fölösleges, de profi módon megcsinált parfüm. Ha valaha is tisztaság illatú parfümre vágynék, vagy a fürdést, és tiszta ruhát egy üvegcsével szeretném helyettesíteni, és a pénz nem lenne tényező, akkor lehet, hogy rá esne a választásom, de ettől még nem fogom megbocsájtani neki, hogy leterelte a helyes útról Serge Lutens-t.

Illatjegyek: aldehidek, citrusok, magnólia, fehér menta, zsálya, ózonos jegyek, mósusz



L'Eau Froide (2012) 6.5/10

A L'Eau Froide (A hideg víz) a sorozat második, és reményeim szerint befejező darabja, s annyi fejlődést mutat az elődjéhez képest, hogy itt a menta és az ózonos-vizes jegyek mellett a tömjén is "léhűtőt" játszik. Furcsa érzés egy friss, citrusos kompozícióban kicsavarodva látni a megszokott sötét, füstös tömjént, de nagy hígításban egy ilyen oldala is van kedvenc szomáliai gyantánknak, és Lutens most ezt használta ki. Az eredmény egy szokatlan, és eleddig nem igen érzett illat lett, amelyben a menta és a tömjén összjátékából egy fűszeres, hideg, pezsgő, és kissé édeskés aroma született, amely engem a cukrozott gyömbér, és a frissen őrölt feketebors elegyére emlékeztet - persze jó adag szintetikus felhanggal. Tulajdonképpen a fejillat olyannyira élénken gyömbéres, hogy nehezemre is esik elfogadni, hogy ez a tömjén műve, és nem a citrusos-fűszeres szagú gyöktörzsé.

Az első tíz percet követően kissé alábbhagy a citrusosság, és teret nyer a menta, feketebors, friss tömjén, és vizes jegyek fémjelezte üde, és hangos szívillat, amelyben néha a vetiver is fel-feltűnik egy pillanatra. Sajnos az összhatás elég fogpasztás-szintetikus lett, meg van valami nyomasztó édessége is a dolognak, amit nem tudom, hogy hova tegyek, és némiképp megakadályoz az illat élvezésében. Tartósság, a L'Eau-hoz hasonlóan egész jó, hatósugár szintúgy.

Bizony, ez a parfüm sem váltotta meg a világot, de egy kicsit több eredetiség szorult bele, mint a L'Eau-ba, és megismerhettem általa a tömjénnek egy ezidáig kevésbé mutogatott oldalát. Ennek ellenére ebből az illatból sem lesz egész üveggel szükségem, s másnak is csak akkor ajánlom, ha gyakran érzi úgy, hogy szeretné a bőrén érezni a fogpasztával kevert autóillatosítója szagát.

Illatjegyek: szomáliai tömjén, menta, vetiver, mósusz, tengervíz

Kreátor(r): mindkét esetben Christopher Sheldrake

2012. márc. 12.

Les Néréides - Impérial Opoponax 7/10

A Les Néréides illatai tavaly eltűntek Magyarországról, és úgy tűnik, hogy lassan az egész világ készül megfeledkezni róluk, pedig nem kellene. Az aprócska francia ékszer-, és parfümkészítő műhely meglepően jó illatokat szűlt a világra, amelyeknek majd' mindegyikét egyfajta bájos, ártatlan, és természetes kedvesség jellemzi, s az áraikról is kizárólag pozitív hangnemben lehet nyilatkozni.

Az Impérial Opoponax (Császári opoponax) tökéletesen illeszkedik a sorozatba, ugyanis a neve ellenére nem egy hivalkodó, uralkodásra termett alkotás, sokkal inkább egy kényelmes, meleg, odabújós illat, a szürke égbolt, és a világvége-hangulat ellen. A parfüm középpontjában az opoponax, avagy édes mirha áll, amely balzsamos, lágyan fűszeres, és meleg illatáról ismert, és ha ehhez ámbrát, vaníliát, szantálfát, és benzoét adunk, akkor nem meglepő, hogy az eredmény egy édes, púderes, meleg sálként működő komfortillat. Az illatpiramis ugyan citrusos kezdetet ígér, de már az első percet követően nyilvánvalóvá válik, hogy a benzoé, meg az opoponax mellett a friss jegyeknek esélyük sincs labdába rúgni. Aki viszont - meglepő módon - beleszól a nagyok játékába, az egy bátor, édes koumarinban gazdag levendula-akkord, és ezzel, egy különös, fougére-os irányba mozdítja el az egyébként ízig-vérig orientális illatot. A leszáradás során egyre nagyobb teret kap ez a koumarin-levendula felhő, mígnem egy - valamelyest a híres Brut-ra emlékeztető, de annál édesebb, balzsamosabb, és kifinomultabb elegyet kapunk, amely ugyanakkor a Gris Clair meleg, vasalóillatától sem esik nagyon távol. Persze, ekkorra már előkerül a szantálfa is, egy csipetnyi krémes, kókuszos illat formájában, és a kényeskedő vanília is előlebeg a puha párnái közül. Ez az a pont, ahol számomra már egy kicsit sok a púderből, balzsamból, meg egyéb krémes nyalánkságokból, és nem bánnék egy fuvallat hűvös, fás tömjént, esetleg némi száraz, fanyar, valódi mirhát. Sajnos azonban, egyik változat sem következik be - az első fél órát követően az Impérial Opoponax kifejezetten lineárisan kezd viselkedni, és ezen nem változtat a leszáradás hátralevő hat-hét órájában sem. A parfüm hatósugara a vártnak megfelelően nagyon jó, olyannyira, hogy az édességgel karöltve néha sikerül nyomasztóvá is válnia, távolról illatolva azonban, érdekes módon szinte könnyednek és tisztának tűnik.

Az Impérial Opoponax egy egyedi, és izgalmas alkotás, valahol a fougére és az orientális illatok ritkán látogatott határán. Hogy mégsem szeretem jobban, az a rosszul eltalált egyensúlyának, a sok koumarinnak, és az ebből adódó túlzott édességnek köszönhető. Ennek ellenére nem nevezném egy kerülendő parfümnek a Császári Opoponax-ot - ha tehetitek, mindenképp próbáljátok ki, mert megtörténhet, hogy benne találtok rá az igazi téli komfortillatotokra.

Megjegyzés: Egy fűszeresebb opoponax alternatíváért próbáljátok ki a Diptyque Eau Lente-jét.

Illatjegyek: citrusok, benzoé, opoponax (Opopanax chironium), ámbra, vanília, szantálfa

Kreátor(r): ismeretlen

2012. márc. 8.

Tauer Perfumes – Orange Star (2010) 9.5/10


Odakint mocorogni kezdett a tavasz, s vele együtt feltámadt bennem a citrusos parfümök iránti vágy is. Persze, a hideg azért még nem adta meg magát, úgyhogy egy kis édes, ölelő melegséget is jó néven veszek az illataimtól, ezen jellemzők teljesítésére pedig keresve sem találnék jobbat Andy Tauer Orange Star-jánál. Ezen a blogon már kapott egy-két jó szót a Narancs Csillag, most azonban szeretném egy kicsit részletesebben is bemutatni tavaszi kedvencemet.

Számomra a narancsos parfümök etalonja a Hermés Concentrée d’Orange Verte-je, és meggyőződésem, hogy sokkal jobbat nem is lehet ezen területen alkotni, Andy Tauer azonban egy jó kísérletet tett rá, még ha nem egészen ugyanabból az irányból közelítette is meg a témát. Míg a Concentrée d’Orange Verte egy fotórealisztikus narancs, addig az Orange Star egy absztrakt, összetett alkotás, amely inkább csak egy narancs hatását kelti, mintsem konkrétan megteremti az illatát. A fejillata intenzíven citrusos, telítve sziporkázó, és vibráló aromákkal, melyek között felfedezhető az érett mandarin, a nyers hatású citromfű, meg a lédús, fanyar vérnarancs, de a clementin, és a grapefruit is itt hagyta a lábnyomát. Az összjátékuk egy szappanos,és érdekes módon kissé szintetikusnak ható, de rendkívül kellemes és felüdítő illatot eredményez, amelyben szerintem egyáltalán nem a narancsé a főszerep, de a bőrre fújva hasonló hatást kelt, mint amikor narancsbontás közben az arcunkba spriccelnek a gyümölcs héjában rejlő illóolajak. Röviden: színtiszta pezsgő élvezet.

Húsz-harminc perc elteltével kissé alábbhagy a citrusok intenzitása, és ennek köszönhetően teret kap egy tiszta, de visszafogott narancsvirág akkord, meg a híres Tauerade, Andy Tauer szignatúra-alapja, amelynek a meleg, gyantás-ámbrás-tonkababos jegyek állnak a középpontjában. Az Orange Star-ban persze közel sem játszik olyan fontos szerepet ez az alap, mint mondjuk a L’Air du Désert Marocain-ban, vagy a Lonestar Memories-ben, de azért itt is sikerül kellemesen elmélyíteniük, megédesíteniük a fanyar citrusokat. Ami szerintem újítás a Tauerade-ben az eddigiekhez képest, az a visszafogottabb gyantás, tömjénes jelleg, és a hangsúlyozottabb fás illat.

Az illatpiramist olvasgatva nehezen tudtam elképzelni, hogy miként fognak együttműködni a citrusos jegyek ezzel a nehéz, orientális alappal, de el kell ismernem, hogy Andy Tauer nagyon jól megoldotta a dolgot. A több mint tíz órán át tartó leszáradás alatt mindvégig a szappanos, narancsos frissességé a főszerep, de a sűrű, testes alap is szépen közreműködik, tartósabbá, melegebbé, és kifejezetten “taueressé” téve az illatot. A svájci mester újra bebizonyította a tehetségét, és egy eredeti, szellemes, és nagyon jól használható parfümmel ajándékozott meg minket.

Megjegyzés: Egyesek szerint az Orange Star csak egy tanulmány-parfümnek indult, és az igazi betetőződése a L’Eau d’Épices, amely egy férfiasabb, fűszeresebb variációja ugyanannak a témának. Nekem jobban tetszik az Orange Star citrus áradata, de egy próbát mindenképp megér az öcsike is.

Illatjegyek: clementin, vörös mandarin, narancs, citromfű, narancsvirág, ibolya, ámbra, puha fák, vanília, pacsuli, labdanum, Ambreine

Kreátor(r): Andy Tauer