2011. jan. 4.

Calvin Klein – CK Be (1996) 7.5/10

Calvin Klein zsidó-magyar bevándorlók gyerekeként született Bronx-ban, ahol a tanulmányait is végezte, és ahol 1968-ban a zsidó közösség, és barátja Barry Schwartz segítségével elindította első vállalatát, amely utat nyitott neki a világhír felé. Fiatalos ruháival, farmereivel rövid idő alatt a New York-i elit egyik kedvenc divattervezőjévé vált, és 1985-ben az Obsession piacra dobásával már a parfümvilágot is meghódította. Ezt követte 1994-ben az azóta is legsikeresebb Calvin Klein parfümként számon tartott CK One, amely az első uniszex parfüm volt a nagy divatházak világában és rövid idő alatt a Föld legkeresettebb illatává vált. A CK One sikerén felbuzdulva, megtartva annak üvegcséjét, 1996-ban kiadták a CK Be-t, egy ugyancsak uniszex parfümöt, de ez már lényegesen elmaradt a Nagy Testvér eladási mutatóitól.

Tulajdonképpen nincs is ezen amiért csodálkozni, a második részek mindig kevésbé sikeresek, mint az elsők, ráadásul a CK Be egy rendkívül visszafogott, minimalista és diszkrét illat, amely mintha szándékosan kerülné a feltűnést. Engem leginkább egy hatalmas, modern szálloda egyszer használatos szappanára, vagy egy kifinomult luxus tusfürdő illatára emlékeztet, na meg édesapámra, aki rendszeres viselője ennek a parfümnek. Fejillata üde, harmatos, kevés citrusossággal, melyet a borókabogyó, menta és levendula egymástól szétválaszthatatlan zöld aroma-kavalkádja tesz még frissebbé. A CK Be egy tipikus modern parfüm, amelyben nincsenek élek, minden el van simítva, le van kerekítve, át van alakítva és épp csak nyomokban emlékeztet a természetben fellelhető eredetijére. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a CK Be erősen szintetikus, egy kemikália-halmaz, de nem lenne fair, ugyanis ebben a parfümben mindez valahogy nem hat zavarólag, az illatjegyek kellemes, tiszta és megnyugtató elegyet alkotnak. Ehhez az irányelvhez illeszkedik a fehér mósusz is, amely a fanyar, de bársonyos tapintású őszibarackkal karöltve a kissé édesebb, virágosabb (magnólia?), de még mindig nagyon üde és tiszta alapot alkotja, és négy-öt órára nyújtja ki a leszáradás összidejét.

A CK Be nem egy kreatív, vagy újító parfüm, sem pedig egy egzotikus, izgalmakkal és különleges aromákkal teli alkotás. Nem alkamas arra, hogy felkeltsük magunkra a tunya társadalom figyelmét, vagy meghódítsuk a kiszemelt személyt. A barátainkat sem fogjuk vele lenyűgözni és valószínűleg a nagyszüleink térde sem fog hevesebben remegni a nyomában. Arra sem alkalmas, hogy domináns mivoltunkat fitogtassuk. Mindezek ellenére nem rossz parfüm. Egyszerű, tiszta, diszkrét és nagyon-nagyon kellemes. Számomra tökéletes választás a napsütötte reggeleken, vagy az olyan napokon, amikor nem szeretnék semmi bonyolultat magamon érezni, egyszerűen csak egy kis nyugalomra és tisztaságra vágyom. A CK Be tulajdonképpen egy anti-parfüm. Nem egy műalkotás, nem a parfümvilág remeke, de néha épp ez az, amire vágyunk...

Illatjegyek: bergamott, borókabogyó, mandarin, menta, levendula, fehér mósusz, könnyed fűszerek, magnólia, őszibarack, szantálfa, opoponax, tonkabab

Kreátor(r): Ann Gottlieb

19 megjegyzés:

  1. Mostanában egyre gyarkrabban vágyom ilyen illatokra, ajánlanál hasonlót női vonalon is?

    VálaszTörlés
  2. Én nőként használtam ezt, és nagyon szerettem:)

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek Lolitával, a CK Be nőkön is nagyon jól működik, de azért összeszedtem még egy pár nevet. Nekem elsőre Serge Lutens L'Eau-ja ugrott be, amelyet, bár nem szagoltam még, a leírások alapján hasonló stílusúnak találok. Emellett szerintem tetszenének neked a Hermés Cologne-jai is, úgymint az Eau de Gentiane Blanche, vagy az Eau de Pamplemousse Rose, de azt hiszem, hogy a Prada Infusion d'Iris-e is megfelel ennek a leírásnak (bár ez a parfüm jóval több egy egyszerű tisztaságillatnál).
    Ha eszembe jut még valami (biztos, hogy rengeteg ilyen parfüm lapul még valahol a fejemben), akkor azokat is megírom ;)

    VálaszTörlés
  4. Kössz a tippeket, szaglászódom :)

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok
    Egy nagyon jo tipp a szaglaszodashoz ,www.luckyscent.com ,en toluk szoktam mintakat rendelni

    VálaszTörlés
  6. Sajnos Romaniaban nem nagyon van ahol mintakat lehet beszerezni ,vagy tudtok egy ket jo tippet?:)

    VálaszTörlés
  7. Romániában egy-két Sephorás mintától eltekintve, sajnos tényleg nem sok lehetőség van illatminták beszerzésére. Én a neroli.hu-t, az ausliebezumduft.de-t, a theperfumedcourt.com-ot és a fentebb említett luckyscent.com-ot ajánlanám, itt szinte mindent megtalálhatsz, még ha nem is egy zsebbarát áron.

    VálaszTörlés
  8. Ha netán Bukarest utcáit róvod ott is találhatsz két niche parfümériát, de illatmintákban nem bővelkedtek amikor én arra jártam, azóta persze javulhatott a helyzet :)

    VálaszTörlés
  9. A Bukaresti Niche parfumeriak nem nagyon kuldnek mintat ,meg akkor sem ha vasarolsz toluk :)kivetel egy parfumeria, ahol vasaroltam a L air du Desert Marocaint toluk kaptam vagy 3 mintat , sajnos nalunk ez van nem javult a helyzet:))

    VálaszTörlés
  10. Wow, én eddig úgy tudtam, h nem lehet nálunk Andy Tauer parfümöket találni, elárulod melyik parfümériában bukkantál rá? Ja és az is meglep, hogy vannak Erdélyben még olyanok akik Andy Tauer parfümöket keresnek és kiváncsivá is tesz :D

    VálaszTörlés
  11. Szia Illatvirag ,itt lehet a Tauert kapni en is itt vettem ,http://www.createur5demotions.ro/andy-tauer.php ,ha erdekel meg valami esetleg hogy honnan szoktam dokumentalodni hol szoktam utana olvasni azoknak az illatoknak mi erdekel ,nyugodtan szoljal:)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Névtelen! Örülök, h ilyen segítőkésznek bizonyultál :) Akkor máris kérdeznék : Octavian Coifan blogján kívül te találtál más használható, román nyelvű blogot?(parfüm témában, persze)

    VálaszTörlés
  13. Sajnos a Roman oldalak kozul semmi erdemlegest nem talaltam
    Ferenc:) a nevtelen

    megnezted a createur5dmotionst? latod ott van a Tauer:)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Ferenc,
    iggen, megnéztem, egy blogot is találtam ott :)

    Jó, hogy felfedted a neved :D

    VálaszTörlés
  15. Most ez van rajtam, elkezdtem gyakrabban használni a 100ml-es üveget. Nagyon tetszik, tényleg diszkrét és nyugodt. Ez kell reggelre. :)

    VálaszTörlés
  16. Szerintem is jók illik a tavaszi reggelekhez :)

    VálaszTörlés
  17. Nekem csak egy aprócska 15ml üvegem van belőle, de én elég fiúsnak találtam, míg a One-t unisexnek...
    Amúgy csak én vettem észre v másnál se tartósak a CK parfik? Max fél/1 óra és elillan:(

    Málni

    VálaszTörlés
  18. Rajtam sem döntöget rekordokat a tartósságuk, de rossznak sem mondanám őket. Négy-öt órát simán nyújtanak nekem.

    VálaszTörlés
  19. Komfort illatnak tényleg jó,bár olyan célból én inkább megfürdöm.:) negro

    VálaszTörlés