2011. júl. 15.

Serge Lutens - Iris Silver Mist (1994) 7.5/10

Az Iris Silver Mist egyike a Serge Lutens exkluzív sorozatának, amely kizárólag Párizsban, a Les Salons du Palais Royal-ban található meg, és mint minden különleges, nehezen hozzaférhető terméket, kisebb fajta kultusz övezi. Ehhez a megkülönböztetett státusához persze az is hozzásegített, hogy a legtöbb Lutens parfümtől eltérően az Iris Silver Mist-et nem az állandó parfümőr, Cristopher Sheldrake alkotta, hanem a népszerű Maurice Roucel, s a Luca Turin-tól kapott öt csillag és kitűnő kritika sem rontott a helyzetén. Érthető hát, hogy nekem – a Bois d’Iris és az Infusion d’Iris nagy rajongójának – is ki kellett próbálnom ezt az ínyencséget.

A fáma szerint az Iris Silver Mist úgy született meg, hogy Serge Lutens egy olyan illatot rendelt Maurice Roucel-től, amelyben az írisz hangereje a maximumon kellett legyen, Roucel pedig lányos zavarában mindent belekevert a parfümbe, aminek az illata valamelyest is emlékeztette az írisz földes, púderes jellegére. Az eredmény egy olyan testes, igazi írisz parfüm lett, amelyhez hasonló azóta sem született, pedig napjainkban nagyon divatos az írisz, majd’ minden parfümház elkészíti a saját verzióját. Az Iris Silver Mist fejillata nekem kifejezetten brutálisnak tűnik: tömény, földes írisz, abból a fajtából, amelyben egy ujjbegynyi teret sem kap az írisz púderes, meleg jellege, kizárólag a gyökerekre, sárgarépára és ebben az esetben némileg a Vilmos körtére is emlékeztető hűvös, fémes oldala érvényesül. Akár szerethetném is ezt az akkordot, ha nem lenne itt valami furcsa, kissé nyomasztó jegy is, amely engem részben a málnákon ücsörgő bogyómászó poloska átható szagára, részben pedig nagyszüleim cserzett báránybőrből készült kabátjának, az úgynevezett irhabundának a különös, bőrös szagára emlékeztet. Meg kell hagyni, furcsa egy illat… A leszáradás során szerencsére alábbhagy ez a poloska-dolog, s végképp az íriszé lesz a főszerep, amely ebben a stádiumban kissé emlékeztet az Infusion d’Iris friss, üde illatára, de annál azért lényegesen testesebb és durvább. Ugyancsak itt lehet érezni valami búzára, kenyérre emlékeztető aromát is, amely talán a cédrusnak köszönhető, meg egy igen kellemes, de diszkrét szegfűszeget is. A parfümnek ezt a részét és a teljes elillanásig hátralévő négy-öt órát már kifejezetten élvezem, de a kezdeti lendület sajnos elriaszt magától. Az Iris Silver Mist hatósugara egyébként jó közepes.

Ha valaki igazán szereti az íriszt és úgy gondolja, hogy szélsőséges mennyiségben is élvezni tudja az illatát, annak mindenképp ajánlom kipróbálásra az Iris Silver Mist-et, mégha nem is könnyű hozzájutni. Nekem egy kicsit soknak bizonyult a jóból, de azért tudom értékelni Lutens-ék bátor, bevállalós hozzáállását, meg a parfüm kitűnő minőségét, s ha valaki (el)viselné helyettem az első órát, a folyatást már én is szívesen elvállalnám.

Illatjegyek: írisz, galbánum, cédrus, szantálfa, szegfűszeg, vetiver, mósusz, benzoin, tömjén, ámbra

Kreátor(r): Maurice Roucel

7 megjegyzés:

  1. A poloska emlegetése egy csöppet elrémített ettől a parfümtől, de mint nagy írisz imádó nagyon szívesen kipróbálnám.
    egyébként pedig már egy egész sor név felkerült a kipróbálandó íriszek listájára, úgy mint Chanel 28 La Pause, Frederic Malle Iris Poudre, Le Labo Iris 39, és már alig várom az új Chanel Iris Poudré megjelenését is. A fent említettek közül ismered valamelyiket?
    A Prada Infusion d'Iris pedig mindig kitüntetett helyet foglal el a parfüm gardróbomba. Ha egy kis önbizalom erősítésre van szükségem, akkor biztos ezt választom.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos egyiküket sem illatoltam még, bár a 28 La Pause-t már régóta nézegetem, s a többit is szívesen kipróbálnám. Ha sikerül beszerezned őket, számolj be róluk ;)

    VálaszTörlés
  3. még mindig államvizsgázol?
    egy rövid kis karcolattal azért meglephetnél, mondjuk a vizsga illatos arcáról :)

    VálaszTörlés
  4. Az államvizsga sikeresen lezajlott, de az illatos arcáról inkább nem írnék. Egy tehénistállóban zajlott le... Illatok ugyan ott is voltak, de nem hiszem, hogy művészi alkotásként lehetne értelmezni őket :)

    VálaszTörlés
  5. Sikerült kipróbálnom az Iris Silver Mist-et (ami szintén abban a bizonyos szilárd parfüm-minta ajándékban volt). Nem hittem az orromnak! Tényleg poloska! Megmutattam a barátomnak, (sajnos nagyon jól ismeri ő is málnabokrunkon tenyésző poloskák szagát), és egyből rávágta, hogy poloska-szaga van! Pedig azt hittem, majd én szeretni fogom, ugyanis nekem az Equitruis tetszett, de sajnos nemhogy nem, hanem ezentúl szegény Equitruis-ről is a poloska fog eszembe jutni! :(
    Egyébként a legtöbb SL minta nagyon kifinomult, több kedvencem is van már! (még mindig hátravan 14 illat :) )

    VálaszTörlés
  6. Jó érzés, amikor egy ilyen merész kijelentésemet, mint a poloskaillatú írisz, megerősíti valaki :)
    Próbáld ki a Bois d'Iris-t, ha még nem tetted, nekem az a kedvenc íriszem, és nincs benne poloska.

    VálaszTörlés
  7. kar, hogy mar nem aktiv ez a blog...
    na szoval en is megszagoltam ezt a parfümöt. engem egy dologra emlekeztet:
    házi szilvapálinka göz.:D nem tudom ez jo vagy rossz dolog-e. az illat erdekes emlekeket ebreszt bennem.

    de hogy különleges, az biztos. soha nem szaglasztam meg hasonlot.

    VálaszTörlés