2011. okt. 27.

Histoires de Parfums - 1740 Marquis de Sade (2000) 9/10

A Histoires de Parfums névre hallgató niche parfümházat Gérald Ghislain hozta létre 2000-ben, egy igencsak eredeti ötlettől vezérelve: alkotásaiban történelmi figurák, nevezetességek emlékképét próbálta megidézni és üvegbe zárni. 2003-ban ugyan egy nagyon hasonló témával jelentkezett a Parfum d'Empire is, de ez semmit nem von le az ötlet értékéből, és szerencsére a történelem gígászaiból jut is, marad is; még hosszú évekig lesz miből ihletődnie mindkét parfümőrnek. Mellesleg, szerintetek milyen illat/parfüm adná vissza a legjobban Hitler alakját?

Ezidáig mindössze egy illatot próbáltam ki ettől a parfümháztól, mégpedig az 1740-et, amely évszám Donatien Alphonse Francois, avagy ismertebb nevén de Sade márki születésének dátuma, a parfüm pedig a világhírű perverzből, a szadizmus szó névadójából ihletődött. Ezek után mi másra számíthatnánk, mint vizelet, nyál, széklet, sperma és egyéb értékes testnedvek gyomorforgatóan "érzéki" kavalkádjára, azonban úgy tűnik, hogy Gérald Ghislain nagyra tartotta a márkit, meg az anarchista filozófiáját, és tisztelettel nyúlt a témához. A parfüm sokkal előkelőbb, kifinomultabb és művészibb, mint azt szerintem elvárhatnánk, inkább egy igazi párizsi uraságnak lehetett ilyen illata, mintsem egy közel harminc évig börtönben senyvedő erotomán-pszihopatának (és ez most erős eufemizmus volt). Az 1740 fejillatában a gyümölcsös, erjedő szilvára emlékeztető davana a leghangosabb, mellette meg némi citrusos-fás koriander illatozik, kissé felpörgetve a nyitányt. Mindjárt az első percet követően megjelenik a labdanum is, amely sűrű és meleg, igazi ámbrás hatást kelt. Erősen emlékeztet ez a rész az Ambre Sultan fejjegyére, csak amíg ott zöld, aromás növények vonaglanak az ámbra előtt, addig itt a davana áll a tűzvonalban. Izgalmas akkord ez, és bár sötét és érzéki, van benne valami antik elegancia, gazdagság, ami távol tartja a vulgaritástól.

A szívjegyekhez érkezve elcsendesedik a szilvás jelleg, pontosabban kissé füstössé, aszalttá válik, s ugyanakkor némi immortella, pacsuli és száraz bőr kapcsolódik az ámbrához, tovább sötétítve a hangulatot. Ezt a stádiumot kissé szigorúnak érzem, a mérleg itt méginkább a filozófia fele billen, a szexualitás róvására, bár azért még mindig ott bújkál egy kis fülledtség a háttérben. Nehéz eldönteni, hogy az ámbra, a pacsuli, a bőr, vagy esetleg az immortella áll-e a parfüm középpontjában, de ez így is van rendjén. Az 1740 egy összetett, sokoldalú illat, amely mindig más oldalát mutatja: távolról szimatolva kellemesen édes, szinte púderesen ámbrás, közelről viszont benzingőzös, pacsulis, és sűrű. A nagyon hosszú leszáradás végére többnyire csak egy kellemes, meleg, kissé gyantás immortella marad, amely aztán még elüldögél egy ideig a bőrömön, mint az őszi legyek a napon.

Összességében nagyszerűen megkomponált, kreatív parfümnek tartom az 1740-et. Nem egészen azt nyújtotta, amit vártam, de talán nem is baj. Ugyanakkor ha tehetném, biztos kipróbálnám, hogy milyen lenne egy kis izzadt római köménnyel és állatias civettel megbolondítva; azt hiszem, úgy közelebb állna a köztudatban élő de Sade márki képéhez.

Ja, és még valami: az 1740 elsősorban férfiaknak készült, de szerintem simán uniszex, meg amúgy is: a márki sem csinált volna ebből problémát.

Illatjegyek: bergamott, davana, pacsuli, koriander, immortella, kardamom, cédrus, kanárifa gyanta, tömjén, bőr, labdanum

Kreátor(r): Gérald Ghislain

38 megjegyzés:

  1. nekem kifejezetten tetszik, a kezdeti szilvás akkord levett a lábamról. maximálisan egyetéertek abban, h unisex illatként is megállja a helyét hisz a női orrom nem szimatolt ki belőle túlzott férfiasságot:p egyetlen egy problémám van vele, hogy de Sade márki alakját nem kelti életre a képzeletemben. talán, ha az ELDO komponálta volna meg, más volna a helyzet...

    VálaszTörlés
  2. Egy újabb kipróbálásra váró minta, gondolom, azokról a helyekről tudok rendelni, amit eddig is ajánlottatok?! :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is kitűnő, arisztokratikus és "művelt" illat, erőszaknak nyoma sincs, arra vágyóknak az ELDO Sécrétions Magnifiques-je jobb megoldás. Én inkább a kort és a társadalmi rangot érzem alaptémaként, óriási ámbrás illat.
    Rendelni egyenesen tőlük érdemes, nagyon kultúráltan megy, 6 minta 10 közösvaluta:
    http://www.histoiresdeparfums.com/intl/e-boutique/e-boutique-samples.php

    VálaszTörlés
  4. Bécsben, a Le Parfumban kapható ez az illat. Szimat fölkeltette az érdeklődésemet. Ha arra járok, ki fogom próbálni. Sade márkiról készült egy film, Peter Weiss drámájából, Peter Brooks rendezte még a 70-es években. Glenda Jackson játszotta a női főszerepet. Nézzétek meg a filmet, ha tehetitek. Híres alkotás. Hogy mi a címe, nem tudom. magor (I. névtelen).

    VálaszTörlés
  5. Holnap!

    Kedves Mindenki! Október 29-én topictalálkozó lesz a budapesti Jókai téri Vörös Oroszlán Teaházban, 17 órakor! Várunk mindenkit szeretettel, aki ír ide, aki csak olvas, szóval mindenkit, aki szereti a parfümöket!

    VálaszTörlés
  6. ÁÁÁÁ, ma van 29-e, és nem voltam ott, annyira birka vagyok! :( Nincs mentségem...elfelejtettem! :( Milyen volt? :)

    VálaszTörlés
  7. Ketten voltunk Csí-vel és remek volt.
    Majd legközelebb! Szerintem írunk majd egy tömör beszámolót rövidesen.

    VálaszTörlés
  8. Én tegnap előtt voltam a leparfumben és nagyon meggyőzött az illat, de természetesen hoztam a formám és pont kifogyott a készlet... fukkk....

    VálaszTörlés
  9. Óó.. azt hittem többen lesztek :( Én is szerettem volna elmenni, de vidékről nehezebb a felutazás Pestre, de majd legközelebb :)

    VálaszTörlés
  10. Úgy volna az igazi, ha blog tulajdonosával is tudnánk találkozni, bár szívesen megismerkednék mindenkivel.

    VálaszTörlés
  11. Akkor egy tömör beszámoló:

    Tényleg remek tali volt, mert

    a, deOwar személyében egy kiváló embert ismertem meg, akivel nagyon jót beszélgettünk, még az összeesküvés-elméleteimet is végighallgatta, bár kedvenc témámat, a morfogenetikus mezőelméletet még meg sem említettem neki.

    b, Nálam sokkal tájékozottabb az illatok terén, csomó újdonságot mondott és mutatott. Mert hogy hozott két hajókoffernyi mintát és üveget, amiket végigszagolgattam. Köztük Nasomattokat, amikbe beleszerettem, főleg a Black Afgano-t és a Duro-t jegyeztem meg, szerintem rájuk is fog cuppanni hamarosan.

    c, A találkozó előtt beugrott az új niche üzletbe, és így megtudtam, hogy az az Andrássy úton van és Madison a neve.

    Más: még sosem kevertem illatokat, ma viszont úgy alakult, hogy reggel feltettem a Mango Mangát. Kicsit lájtosnak éreztem és utánaküldtem a Dior Leather Oudot. Meglepően jól sikerült, pedig kicsit izgultam, mi lesz ebből. Hol az egyik, hol a másik dominált, talán az aoudos közös alap miatt jól kiegészítették egymást. Bár nem lesz ez szokásom, de nem bántam meg. Ti szoktátok keverni a parfümöket?

    VálaszTörlés
  12. Bizony, hogy szoktuk/szoktam!
    De előbb a találkozó: Csi volt sokkal tájékozottabb természetesen nálam, előrántott egy pár by Kilian mintát, 10 perccel a találkozó elött szagoltam ilyet először az ominózus boltban. Tényleg hétfőn nyílt az üzlet az Andrássy út 26-ban (ex Opera Patkia) Madison néven. Kötelező! (sok pénzt vinni) , furcsa, de minden drágább, mint a cégek saját e-shopjai szállítással együtt.
    Vásárláshoz generózus minta osztogatás szerintem alapkövetelmény ezt követően.

    És most a keverés: Frédéric Malle: French Lover+ Lys mediterranee= uniszex csodaillat. Persze mindkettő kiváló magában is, de ha már megvannak, rögtön 3 féle képpen hordhatod.

    VálaszTörlés
  13. Még nincs rendes magyar honlapjuk, ez elég meglepő. Na nem baj, egyelőre elnézem ezt, holnap délelőtt bekukkantok hozzájuk.

    VálaszTörlés
  14. De van! Szerintem éjjel tették fel.

    http://www.madisonperfumery.com/

    VálaszTörlés
  15. Úgyhogy még van rajta csiszolgatnivaló, fele angol, fele magyar, a fordítások, hát izé...én még átnézetném a helyükben. És deOwarnak igaza van, az árakkal elszálltak kicsit. Tényleg minden drágább, mintha rendelném a világ másik végéből. Bár ha valaki türelmetlen, akkor tűzoltásra jó. :) Pl. a Black Afgano most az összes netes boltban hiánycikk, itt meg kapható. Legalábbis ezt írják. Holnap csekkolom.

    VálaszTörlés
  16. Tényleg van Black Afgano, saját szememmel láttam és rá is kérdeztem. 1-2 évre is el szokott tünni, aztán egy rövid időre felbukkan. Közben pedig használt üvegekért is horror árat kérnek. Pont ez ennyit még megér.
    Ja és Csí kérlelése ellenére én is elkezdtem egy bloggot - már látom, hogy lassan fog haladni...
    deOwar

    VálaszTörlés
  17. 'Csí kérlelése ellenére'...na ez szép. :)

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    Én is felfedeztem (egyelőre) a neten az új niche parfümériát, amit egyrészt üdvözlök, mert ebből sosem elég, másrészt boldog vagyok, hogy olyan illatokat is forgalmaznak, amit itthon mások nem, harmadrészt teljesen szíven ütöttek az árak..ebből is rájöttem, hogy nem az én köröm a célközönség:(

    VálaszTörlés
  19. Hali!
    Szetintem itt nem a célközönségről van szó, hanem az én tippem az, hogy kicsit sok a bérleti díj és így akarják csökkenteni a saját zsebükből kicsúszó pénz mennyiségét... mert amúgy meg külföldön jó esetben fél áron be lehet szerezni némelyik illatot...

    VálaszTörlés
  20. Illatvirág: De rég nem hallattál magadról! :) Örvendek, hogy neked is tetszik az 1740. Azt hiszem, igazad van, az ELDO biztos sokkal bevállalósabb, vadabb illatot hozott volna össze ebből a témából, bár lehet, hogy nekik a klasszikus, régimódi oldala nem jött volna össze. Eddig csak ultramodern parfümöket szimatoltam tőlük.

    VálaszTörlés
  21. Magor: A film 1967-ből való, a címe pedig Marat/Sade. Itt a link: http://www.imdb.com/title/tt0060668/

    Egy másik de Sade-os film a Quills 2000-ből, Geoffrey Rush-al és Kate Winslet-tel. http://www.imdb.com/title/tt0180073/
    Ezt is érdemes megnézni.

    VálaszTörlés
  22. deOwar: Először is kösz az illatminta rendeléshez a tippet. Jó kis ajánlat, kár, hogy eddig nem tudtam róla!

    Másodszor köszi az infót a Madison-ról (Csínek meg köszi a linket). Megkukkoltam. Ugyanaz, mint a bukaresti Madison, ami szuper, persze, ha eltekintünk az áraktól. Kicsit irigylem, hogy ennyi mindent kipróbálhattok helyben :)

    Harmadszor pedig gratulálok a blogodhoz, remélem gyakrabban fogsz majd írni, mint én :)

    VálaszTörlés
  23. Csí: Sajnálom, hogy a fáradozásod ellenére is csak ketten gyűltetek össze. Bár úgy látom, hogy így is jól éreztétek magatokat. Legközelebb - ami nem tudom mikor lesz - megpróbálom előre jelezni a Pestre utazásomat, hátha sikerül majd egyet találkozni.

    Más: A Madison román oldala három év alatt sem lett rendesen lefordítva, úgyhogy ha szeretnél egy tisztességes magyar fordítást, lehet, hogy neked kell kézbe venned a dolgokat :)

    Megint más: Én még mindig nem kezdtem el keverni a parfümöket. Idegenkedem tőle. Kicsit olyannak tűnik, mintha a Gioconda-ra ráfestenénk egy van Gogh önarcképet. Mi lenne belőle? :)

    VálaszTörlés
  24. Szimat, nem volt fáradozás, bármikor szívesen szervezkedek, de akkor aztán itt legyél! :)

    Én is most kevertem először, és bár az eredmény tényleg nem volt rossz, én sem fogok rászokni. Nyilván az ember habitusával van ez összefüggésben, én semmiben nem szeretem a keverést/kutyulást/buherálást, talán ebből jön az idegenkedésem a parfümkoktélok iránt.

    A Madison meg reszkessen, nemsokára tiszteletemet teszem náluk.

    VálaszTörlés
  25. Hát kérem, a Madison csillagos ötöst kapott. A kiszolgálás első osztályú, nem tolakodó, viszont nagyon hozzáértő. Egy fiatalemberrel kezdtem, angol nyelven, nyilván a cég embere, nemzetiségére nem jöttem rá, teljesen akcentus nélkül beszélte a nyelvet, lehet, hogy akár a messzi Bukarestből érkezett. Nagyon-nagyon értett a dolgokhoz, nem lehetett átverni. / Rosszul emlékeztem, melyik csuklómra mit fújtam, és neki volt igaza a beazonosításban. / Mindent nagyon készségesen megmutogatott. Késöbb a magyar eladó hölgy is csatlakozott, szintén kifogástalan volt, ahogy velem, mint vevővel bánt. Jó volt látni az eddig csak netről ismert márkákat... A Bond No.9 üvegei tényleg bazi rondák, a by Kilian eszméletlen elegáns.
    Vásárlásomhoz kaptam egy ajándék kendőt / melyen egy meztelen férfi repül át a sivatag felett, lobogó nemi szervvel, hi-hi / és hat darab mintát a kedvenc by Kilianomból.
    Az összes elérhetőségemet repeső szívvel megadtam nekik. Beígértek egy meghívót a megnyitóra, ebben az lesz a vicces, hogy én pont aznap reggel jövök haza Bukarestből, lehet hogy már a repülőgépen összebarátkozom a tulajjal, ha ő is akkor jön.

    VálaszTörlés
  26. A kendő a nasomattokhoz jár:)
    De a hat minta grandiózus. Én csak próbáltam és nem vásároltam, de még én is kaptam egy Kilian mintát.
    A rokonszenves fiú román, az ottani Madison adta költsön az induláshoz és tényleg profi.
    Sajnos az Incense Oud-on már látom, hogy rajta van a nevem az üvegen...

    VálaszTörlés
  27. A nasomattoról te tehetsz.
    A by Kiliant meg gyorsan vegyed meg, hogy te is kapj meghívót az ünnepélyes megnyitóra, biztosan adnak egy sonkás szendvicset. :) / Egyébként sosem találod ki, hanyadikán lesz. /

    VálaszTörlés
  28. Owar! Az Incense Oud melyik márkáé? Sajnos, ehhez az üzlethez is nagyon közel lakom. Szombaton egész délelőt ott fogok szaglászni. A Nasomattót nagyjából ismerem - még a Czukor utcából (a Le Parfum első üzlete ott volt), az Afgánról mi a véleményed? Nem simerem. Az Andrea Maack és a SoOud márka keltette föl az érdeklődésemet. Claus Porto szappanért, a dobozosért megyek be. Meg veszek egy tubus fogkrémet. magor (I. névtelen)

    VálaszTörlés
  29. Magor: az Incense Oud a by Kilian Arabic Nights sorozatának az egyike, botrányosan jó, de Csí-nek igaza van, a Black Afgano is elképesztő illat, ráadásul szinte sehol sem kapni már jó ideje. AZ utóbbi egyetlen hibája, hogy ha túl sokat használsz nagyon erős marihuana illatot áraszt.

    VálaszTörlés
  30. A Incense Oud-ból van utazó készlet 3 darabos 58.000 forintért. Érdemes volna összeállni és megvennei. Rengeteg illatom van. 16-ról lecsökkentettem 8-ra, de még ez is sok. 4 db-ot szeretném elérni, 4 különféle karakterrel. Tehát jó volna megvenni az utazót, kb. 19.000-be lenne 1 fiola. Többet olyan illatot eleve nem veszek, amelyet dél körül már nem lehet érezni. Fölösleges pénzt adni érte. magor(I. névtelen)

    VálaszTörlés
  31. Hogy megélénkült a parfümélet Pesten :) A Black Afgano-t, meg a többi Nasomatto-t szívesen kipróbálnám, de a Kilian nemrég befutott tízes mintacsomagja nem nyűgözött; ezek után az Arabic Night sorozatra sem vágyódom igazán.
    Amit viszont nagyon szeretnék még kipróbálni, az a Boadicea és a Profumi del Forte.

    VálaszTörlés
  32. Olyan jó látni, hogy van egy ilyen parfümös közösség! :D

    VálaszTörlés
  33. Csak nem 23-án lesz a megnyitó, Csí?
    Bármennyire is próbálok kifogást találni, az árakban éppen lehetne, a Madison rendkívül szinvonalas. Már egy hete koptattam náluk a kilincset és minden alkalommal szívélyesebb mosollyal fogadtak. Meg is vettem persze az Incense Oud travel setjét, ami valójában nem is 3 hanem 4 7.5 ml-es üveg (a negyedik a fém tokban van), a baj csak az, hogy egy kifújóval. De ha vki pl megvenne egy másikat, (pure oud, valaki?) szívesen cserélnék vele egy-egy fiolát!

    VálaszTörlés
  34. Csak de, legalábbis ezt mondták. És igen, a kiváló szolgáltatás ott kezdődik, hogy szívélyesen mosolygunk a vevőre, kliensre, betegre, utasra...

    VálaszTörlés
  35. Szimat!

    A kritikád újra olvasva, elővettem magam is a mintácskám a rettegett 1740-ből.

    Rajtam (sajnos végig nagyon durva, füstös, tisztátalan marad, a leszáradás végén sem jelenik meg túlzottan a púderesség és úriember finomsága...
    Azt hiszem teszek vele még pár próbát!

    Más: Casanova illatáról mit gondolsz? 1725 nevet kapta, erősen gondolkozom, hogy beszerzek egy üveggel nyárra! :)

    Üdv,
    Métisz

    VálaszTörlés
  36. Sajnálom, hogy neked nem jött be az 1740. Talán próbáld meg kissebb mennyiségben, vékonyabban magadra tenni.

    A Casanova-t még nem sikerült kipróbálnom, de rajta van az érdeklődési listámon, talán idővel összejön egy minta :)

    VálaszTörlés
  37. Végre megérkeztek a Neroliba :)

    VálaszTörlés