2012. márc. 29.

Serge Lutens - L'Eau & L'Eau Froide


Bár a niche parfümök hivatalos, és törvényes atyja a L'Artisan-t létrehozó Jean Laporte, számomra mégis mindig Serge Lutens volt a zugparfümök királya, és kútfője, a titokzatos, izgalmas, és néha bizarr illatok világának kormányzója, aki nem tűr meg egyetlen kompromisszumot sem, és mindig véghezviszi sötét álmait. Ezért is esett olyan rosszul amikor 2010-ben megtudtam, hogy Lutens - az ázsiai piacra való tekintettel - tiszta illatokban kezd utazni, amelyeket még ő maga is anti-parfümökként emleget. Először úgy döntöttem, hogy ezeket az illatokat legjobb lesz ki sem próbálni, de aztán amikor Csí jóvoltából hozzájutottam a L'Eau-hoz, és a L'Eau Froide-ot is elhozta a postás, úgy döntöttem, hogy kiírom magamból őket.


L'Eau (2010) 6/10

A L'Eau (A víz) a főgonosz, az első anti-parfüm, amelyet Lutens azért hozatott létre parfümőrével, hogy megtörje az orientális alkotásai által keltett egyhangúságot, meg hogy visszaadja azt az érzést, amit akkor érzünk, amikor tisztán és illatosan kiszállunk a fürdőkádból, és magunkra öltjük a frissen mosott, és vasalt fehér ingünket. Azt hiszem, hogy egyetérthetünk abban, hogy ez csakugyan jó érzés, de az nem világos számomra, hogy miért kell ennek a megteremtéséhez egy parfüm, amikor a fürdés-tiszta ruhába öltözés amúgy is a mindennapjaink része. Nem hiszem, hogy az alkotói folyamat során a harmadik világ szegény gyerekeire gondolt, akiknek nincs lehetőségük naponta fürdeni, meg tiszta ruhába bújni, és ily módon pótolhatnák az életüknek eme hiányosságát. Arról nem is beszélve, hogy hasonló jellegű tisztaság-parfüm már egyébként is több száz van a piacon...

Ennyit arról, hogy mi a véleményem a L'Eau társadalomban betöltött szerepéről, és most nézzük az illatot magát. Az pedig meglepően jó, sőt, azt is mondhatnám, hogy műfaja egyik legjobbja. Ez persze, még mindig nem mentség a létezésére, de el kell ismerni, hogy az unalomig ismételt citrusos-friss fejjegyek után egy kifejezetten kellemes szívjegyhez jutunk, amely fiatal fenyőrügyek, harmatos havasi kaszálók, és friss sarjú illatát idézi meg bennem. (Na meg eszembe juttatja a L'Eau de L'Artisan-t, amely egy hasonlóan sarjús illat, de természetesebb, és ózonmentesebb kivitelezésben). Nem állítom, hogy érzem a parfümben a magnóliát - ez inkább csak az ázsiai piacnak szólhat - de egy kis virágos jellege van az illatnak, ami szépen együttműködik a mentával, zsályával és az ózonos jegyekkel. Pozitívum, hogy a legtöbb friss illattól eltérően az ózonos jegyek nem fullasztóak, és nem visítanak fejhangon, hanem diszkréten a háttérben maradnak. A parfüm tartóssága rajtam hat óra körüli, hatósugara pedig erős közepes.

Összességében a L'Eau egy klisékkel teli, teljességgel fölösleges, de profi módon megcsinált parfüm. Ha valaha is tisztaság illatú parfümre vágynék, vagy a fürdést, és tiszta ruhát egy üvegcsével szeretném helyettesíteni, és a pénz nem lenne tényező, akkor lehet, hogy rá esne a választásom, de ettől még nem fogom megbocsájtani neki, hogy leterelte a helyes útról Serge Lutens-t.

Illatjegyek: aldehidek, citrusok, magnólia, fehér menta, zsálya, ózonos jegyek, mósusz



L'Eau Froide (2012) 6.5/10

A L'Eau Froide (A hideg víz) a sorozat második, és reményeim szerint befejező darabja, s annyi fejlődést mutat az elődjéhez képest, hogy itt a menta és az ózonos-vizes jegyek mellett a tömjén is "léhűtőt" játszik. Furcsa érzés egy friss, citrusos kompozícióban kicsavarodva látni a megszokott sötét, füstös tömjént, de nagy hígításban egy ilyen oldala is van kedvenc szomáliai gyantánknak, és Lutens most ezt használta ki. Az eredmény egy szokatlan, és eleddig nem igen érzett illat lett, amelyben a menta és a tömjén összjátékából egy fűszeres, hideg, pezsgő, és kissé édeskés aroma született, amely engem a cukrozott gyömbér, és a frissen őrölt feketebors elegyére emlékeztet - persze jó adag szintetikus felhanggal. Tulajdonképpen a fejillat olyannyira élénken gyömbéres, hogy nehezemre is esik elfogadni, hogy ez a tömjén műve, és nem a citrusos-fűszeres szagú gyöktörzsé.

Az első tíz percet követően kissé alábbhagy a citrusosság, és teret nyer a menta, feketebors, friss tömjén, és vizes jegyek fémjelezte üde, és hangos szívillat, amelyben néha a vetiver is fel-feltűnik egy pillanatra. Sajnos az összhatás elég fogpasztás-szintetikus lett, meg van valami nyomasztó édessége is a dolognak, amit nem tudom, hogy hova tegyek, és némiképp megakadályoz az illat élvezésében. Tartósság, a L'Eau-hoz hasonlóan egész jó, hatósugár szintúgy.

Bizony, ez a parfüm sem váltotta meg a világot, de egy kicsit több eredetiség szorult bele, mint a L'Eau-ba, és megismerhettem általa a tömjénnek egy ezidáig kevésbé mutogatott oldalát. Ennek ellenére ebből az illatból sem lesz egész üveggel szükségem, s másnak is csak akkor ajánlom, ha gyakran érzi úgy, hogy szeretné a bőrén érezni a fogpasztával kevert autóillatosítója szagát.

Illatjegyek: szomáliai tömjén, menta, vetiver, mósusz, tengervíz

Kreátor(r): mindkét esetben Christopher Sheldrake

34 megjegyzés:

  1. Jaj de jó, hogy megint jelentkeztél Szimat! Már nagyon hiányoztak az írásaid :))) Üdv. Hestia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Igyekszem folytatni az írást, bár mostanában komoly szabadidő-hiánnyal küszködöm.

      Törlés
  2. Felnevettem, hogy azt írod "reményeim szerint befejező darabja" - egyetértünk :-). A L'Eau-t én is fölöslegesnek tartottam, és nem túl eredetinek - pedig Serge Lutens nekem (is) az egyik legnagyobb "parfumhösöm", de azért neki sem nézek el mindent. Igaz, hogy én inkább a kevésbbé körülrajongott üvegeit vettem meg : Gris Clair, Clair de Musc, Louve, Chergui (ok, ok, az utóbbi egy sztár).
    Mindezek ellenére kíváncsivá tettél : az L'Eau Froide-t a tömjén miatt mindenképpen ki kell próbálnom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp a múlt héten próbáltam ki a Clair de Musc-ot, és bár nem az én stílusom, egészen szimpatikusnak tűnt. Azt hiszem, sikerült egy kis csavart vinniük a púderes műfajba.

      Törlés
  3. Igen, egyetértek Hestiával, de jó, hogy végre újra írtál Szimat! Már kezdtünk aggódni ;)
    Nagyon tetszett a kritikád, bár a L'Eau-t (szerencsére) nem ismerem, nagyon humorosan írtad le a véleményed róla :)
    A L'Eau Froide-t nekem is elküldte SL, de sajnos egyezik a véleményünk. Viszont most szombatom kapok 3 mintát, amiket még nem ismerek. Ambre Sultan, Clair de Musk és Daim Blond (ezt azt hiszem egyszer ajánlottad is kipróbálásra, mint bőrös parfümöt). Alig várom, hogy kipróbáljam, főleg az Ambre Sultan-t a kritikád miatt! :)

    UI: Alig várom/juk a tavaszi Top 10-es listádat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tavaszi top 10-ből nem tudom, hogy mi lesz, jelenleg nem sok esélyt látok rá, de azért megpróbálom összeszedni magam :)

      Ha sikerült kipróbálnod a Daim Blond-ot, számolj be róla, kíváncsi vagyok, hogy milyennek találod (én ugyanis nem próbáltam, csak a leírások alapján mertem javasolni neked).

      Törlés
  4. Kipróbáltam mindhárom mintát, az Ambre Sultan az abszolút győztes, de tetszik a Daim Blond is. Kicsit olyan Bandit-os (amit szintén kipróbáltam, és a kezdeti ellenszemvem iránta hamar átalakult szeretetté :O), de annál azért gyümölcsösebb és talán van benne valami "kedvesség" is, ellentétben ugye a Bandit-tal. Tulajdonképpen egészen érdekes ahogy a bőr átveszi a szerepet a gyümölcsös fejillattól, onnan válik széppé a parfüm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egész jól hangzik: egy megszelidített Bandit gyümölcsös fejillattal megkoronázva :)

      Törlés
  5. Az eredeti L'Eau úgy tűnik elég megosztó lett. Nyilván az "orientalisztika szakos" parfümrajongók mást reméltek Serge bácsitól, de a magam részéről én teljesen megértem, ha vki egyszer csak irányt vált, miután eltöltött több évtizedet keleti bazárokban, fűszeres küblik nyalogatásával, és egyszer csak egy tiszta fuvallatra vágyik. Az biztos, ha nagyon fáradt vagyok, a L'Eau határozottan erőt ad, és felvillanyoz. A vasalt fehér ing illata pedig egy érdekes koncepció, kicsit emlékeztet az Aqua Universalisra.
    A L'Froide ezzel szemben már kicsit nekem is csalódás, ennél vannak sokkal jobb tömjénes illatok és fáradtan sem akarom szagolgatni:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nasobravo! Mikor írsz a blogodra? Annyira várom/juk! Előre is köszi! :)

      Törlés
    2. Én is várom az új cikket :)

      Törlés
  6. Az ünnepekben bizotsan! Köszönöm a bíztatást!:-)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szimat!
    Különösen felkeltette érdeklődésemet a Penhaligon’s – Amaranthine. Hol tudnék belőle illatmintát rendelni? Magyarországon nem igazán találtam rá. Ha külföldről csak, akkor onnan milyen feltételekkel (ár, idő, stb)?
    Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ausliebezumduft.de oldalt bakartam ajánlani, de most látom, hogy pillanatnyilag nincs Amaranthine mintájuk. Ez esetben kipróbálhatod a theperfumedcourt.com-ot, vagy a luckyscent.com-ot is, de szerintem előbb-utóbb lesz minta az auslibezumduft-on is.
      A szállítási idő általában egy-két hét, a minta ára öt-hat euró/dollár körül mozog. A szállítás sajnos egy kicsit többe kerül, ezért érdemes egyszerre több mintát rendelni.

      Törlés
    2. Köszönöm a segítséget!
      Andi

      Törlés
  8. Kedves Szimat!

    Érdeklődnék hol szerzed be a mintáidat. Magyarországon csak a neroli-t meg Zólyomi Zsolt boltját ismerem, de pl. láttam az amerikai luckyscent nevű oldalt. nem tudod mennyi a postaköltségük Magyaro.-ra?
    Köszönöm:
    Alphons

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alphons!

      Lady Jane Grey pontosan azt írta le, amit én is javasoltam volna. Én az auslibezumduft.de-t használom a leggyakrabban, mert a mintáik nagy, fúvókás üvegben érkeznek, viszonylag elérhető áron.

      Törlés
  9. Luckyscent postaköltség (mintákra) Európába $ 6.00 (http://www.luckyscent.com/shipping.asp)

    Minták rendelhetök (szintén USA) : www.theperfumedcourt.com - postaköltség kb. $ 5-11.00
    (http://theperfumedcourt.com/shipping.aspx)

    Németország : www.ausliebezumduft.de - szerintem drágább mint az USA-rendelés (http://www.ausliebezumduft.de/versand/?___store=english&___from_store=german)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!
      Hihetetlennek tűnik, mert a sógoromnak Londonból 30 fontért akartak egy üveg Nicolai-t elküldeni Newcastle-be...országon belül.
      De ha így van az nagyon jó hír! :)

      Törlés
    2. Lady Jane Grey, köszönöm a segítséget! :)

      Törlés
  10. Bocs, még 1 kérdés. Ez nem mintánként 6 dollár ugye??

    VálaszTörlés
  11. Igen, rájöttem, hogy ez buta kérdés, de ismeretlen vagyok a külföldi rendelés terepén :)

    Köszönöm mindkettőtök segítségét!
    kedves Szimat! Nagyon kiváncsi lennék a véleményedre egyszer Annick Goutal Ninfeo Mio-járól! Nagyon jó fügés parfűmnek tartom, citrusosabb és tartósabb a Phylosikosnál.

    Üdv.
    Alphons

    VálaszTörlés
  12. A Ninfeo Mio-t sajnos csak egyszer szagoltam, akkor is csak futtában, úgyhogy tulajdonképpen még én is kíváncsi vagyok a saját véleményemre :) Ha lesz lehetőségem kipróbálni, mindenképp írok róla.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok! Egy kérdésem lenne: dobozban, kibontatlanul és megfelelően tárolva hány évig őrzi meg a minőségét egy eau de parfum töménységű illatszer? ( Creed parfümről lenne szó) Válaszokat előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármeddig. Még egy nyitott EDT is kibír akár 40-akármennyit, legfeljebb a fejillatát veszti el.

      Törlés
    2. Pont tegnap, a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulóján alkalmából volt arról szó a National Geographic-on egy érdekes műsör, amiben elmondták, hogy néhány parfümöt mostanában, a 2000-es évek elején találták meg a tenger alján, és még volt - állítólag nem is akármilyen! - illatuk! :)

      Törlés
    3. TimeaZsofia: Úgy tűnik, jó körülmények között tárolták őket :)

      Törlés
    4. Most látom, hogy az előző hozzászólásomnál teljesen elrontottam a fogalmazást, de már nem törlöm ki, mert akkor nem lenne értelme a Te hozzászólásodnak :)
      Mindenkitől elnézést az előző, kissé össze-visszára sikerült mondatokért (úgy látszik, már nagyon késő volt)! :)

      Törlés
    5. Semmi gond. Meg lehetett érteni :)

      Törlés
  14. Kedves Szimat!
    Üdítően jók az írásaid.
    A lélek frissítésére pedig, az illatokhoz Haydn: Évszakok oratóriumát ajánlom (pestiek meghallgathatják,felhangzik a Bp-Gazdagrét Szent Angyalok Templomban (22-én) vasárnap 18-kor.)
    (Külföldön bukkantam az Antica Farmacista-ra, vanak egészen jó használható illataik.)
    Szép hétvégét kívánok és további illatos zarándoklást.
    Viola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viola! Remélem gyakran fogsz benézni erre az oldalra és a véleményeiddel segíted az "illatos zarándoklást". Köszönjük a pestiek nevében a javasolt koncertet. :)

      Törlés
    2. Kedves Viola! Köszönöm szépen a dicséretet, és elnézést kérek a kései válaszért. Az Antica Farmacista-t sajnos nem ismerem, de utána fogok nézni, addig pedig ajánlom figyelmetekbe egy másik gyógyszerész illatait, a Farmacia SS. Annunziata dal 1561-től.

      Törlés
  15. Eszméletlenül jól sikerült a leírás, különösen a Froide-é. Bár maga a parfüm nem kapott túl jó pontot, de amit leírtál róla, az alapján muszáj!!! kipróbálnom.
    Eddig a vizes illatok közül a Profumi del Forte Tirrenicója a nyerő nálam, ehhez hasonlót még sohasem éreztem. Sós tengerillatból átment édesköménybe, aztán nyári napsütésben párolgó erdőt idézett, majd abszolút földillatot árasztott. Aztán már nem is tudtam, mihez kezdjek örömömben, mert ami utána áradt a kézfejemről, azt az illatot legutóbb az Aggteleki cseppkőbarlangban éreztem. A végére jött egy kis nyári perzselő napsütésben összeaszott kaszáltfű-illat. Némi főtt kukoricalevéllel. Utána kezdte az egészet elölről. 24 óra után is felismerhető volt. Bocsánat az áradozásért. Szóval alapvetően a fás illatokért vagyok oda, de vannak kivételek. A leírás alapján a L'Eau Froide is az lehet.

    VálaszTörlés