2012. márc. 8.

Tauer Perfumes – Orange Star (2010) 9.5/10


Odakint mocorogni kezdett a tavasz, s vele együtt feltámadt bennem a citrusos parfümök iránti vágy is. Persze, a hideg azért még nem adta meg magát, úgyhogy egy kis édes, ölelő melegséget is jó néven veszek az illataimtól, ezen jellemzők teljesítésére pedig keresve sem találnék jobbat Andy Tauer Orange Star-jánál. Ezen a blogon már kapott egy-két jó szót a Narancs Csillag, most azonban szeretném egy kicsit részletesebben is bemutatni tavaszi kedvencemet.

Számomra a narancsos parfümök etalonja a Hermés Concentrée d’Orange Verte-je, és meggyőződésem, hogy sokkal jobbat nem is lehet ezen területen alkotni, Andy Tauer azonban egy jó kísérletet tett rá, még ha nem egészen ugyanabból az irányból közelítette is meg a témát. Míg a Concentrée d’Orange Verte egy fotórealisztikus narancs, addig az Orange Star egy absztrakt, összetett alkotás, amely inkább csak egy narancs hatását kelti, mintsem konkrétan megteremti az illatát. A fejillata intenzíven citrusos, telítve sziporkázó, és vibráló aromákkal, melyek között felfedezhető az érett mandarin, a nyers hatású citromfű, meg a lédús, fanyar vérnarancs, de a clementin, és a grapefruit is itt hagyta a lábnyomát. Az összjátékuk egy szappanos,és érdekes módon kissé szintetikusnak ható, de rendkívül kellemes és felüdítő illatot eredményez, amelyben szerintem egyáltalán nem a narancsé a főszerep, de a bőrre fújva hasonló hatást kelt, mint amikor narancsbontás közben az arcunkba spriccelnek a gyümölcs héjában rejlő illóolajak. Röviden: színtiszta pezsgő élvezet.

Húsz-harminc perc elteltével kissé alábbhagy a citrusok intenzitása, és ennek köszönhetően teret kap egy tiszta, de visszafogott narancsvirág akkord, meg a híres Tauerade, Andy Tauer szignatúra-alapja, amelynek a meleg, gyantás-ámbrás-tonkababos jegyek állnak a középpontjában. Az Orange Star-ban persze közel sem játszik olyan fontos szerepet ez az alap, mint mondjuk a L’Air du Désert Marocain-ban, vagy a Lonestar Memories-ben, de azért itt is sikerül kellemesen elmélyíteniük, megédesíteniük a fanyar citrusokat. Ami szerintem újítás a Tauerade-ben az eddigiekhez képest, az a visszafogottabb gyantás, tömjénes jelleg, és a hangsúlyozottabb fás illat.

Az illatpiramist olvasgatva nehezen tudtam elképzelni, hogy miként fognak együttműködni a citrusos jegyek ezzel a nehéz, orientális alappal, de el kell ismernem, hogy Andy Tauer nagyon jól megoldotta a dolgot. A több mint tíz órán át tartó leszáradás alatt mindvégig a szappanos, narancsos frissességé a főszerep, de a sűrű, testes alap is szépen közreműködik, tartósabbá, melegebbé, és kifejezetten “taueressé” téve az illatot. A svájci mester újra bebizonyította a tehetségét, és egy eredeti, szellemes, és nagyon jól használható parfümmel ajándékozott meg minket.

Megjegyzés: Egyesek szerint az Orange Star csak egy tanulmány-parfümnek indult, és az igazi betetőződése a L’Eau d’Épices, amely egy férfiasabb, fűszeresebb variációja ugyanannak a témának. Nekem jobban tetszik az Orange Star citrus áradata, de egy próbát mindenképp megér az öcsike is.

Illatjegyek: clementin, vörös mandarin, narancs, citromfű, narancsvirág, ibolya, ámbra, puha fák, vanília, pacsuli, labdanum, Ambreine

Kreátor(r): Andy Tauer

11 megjegyzés:

  1. Szimat!

    Érdekes véletlenek vannak!
    Épp a minap viseltem a L’Eau d’Épices-t amit anno a te kritikád miatt tettem bele a kosárba a Tauer honlapon. És nem bántam meg, sőt! Gondoltam is, hogy a kritika alá írok egy köszönő üzenetet, amiért írtál róla és ezáltal sikerült megismerkednem vele nekem is. Az Orange Star-t is kedvelem, talán kicsit a hatósugarával nem vagyok kibékülve épp úgy mint a Marokkói Sivatagnál. A fűszeres vízre visszatérve pedig érdekes, hogy nekem a kezdés tetszik benne a legjobban az a hideg, friss és kissé szúrós fuvallat nagyon megfogott!

    Köszi a kritikákat! Így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek, hogy sikerült segítenem rábukkanni egy gyöngyszemre. Az ilyen visszajelzésekért érdemes blogot írni :)

      Törlés
  2. Nálam Tauer sajnos nem müködik, egyik sem. Az Orange star kellemetlenül szappanos, ez valószínüleg a narancsvirág miatt lehet (az én citrusaim Frederic Malle Bigarade Concentree & Cologne Bigarade, kánikulában pedig Penhaligon's Blenheim Bouuet)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sajnos még nem sikerült kipróbálnom a Bigarade-okat pedig nagyon fenem a fogamat rájuk. Ha eddig nem működtek rajtad az Andy Tauer-ek, akkor ajánlom figyelmedbe a Pentachord sorozatát. Modernebb és letisztultabb illatok, szerintem egészen izgalmasak.

      Törlés
  3. Újabb narancs, amit muszáj lesz kipróbálom...Szimat, 1 éve nem tudtam beszerezni a Concentrée-t:(((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt szomorúan hallom. Én mostanában nem kerestem, de tartok tőle, hogy végleg el fog tűnni a piacról. Nagy kár lenne érte...

      Törlés
    2. Szervusz!

      Eppen a napokban kaptam a nerolitól illatmintákat,és van egy,amelyik különösen érdekes,a Montale Boise Fruite.Annyira komplex illat,kellemes,de nem unalmas,valódi gyümölcsös parfüm egy kis ibolyaillattal fűszerezve! Ha teheted,próbáld ki:)

      Törlés
    3. Kedves Névtelen!
      Nekem is hasonló tapasztalatom van, a múlt héten tettem szert a Boise Fruite-re és mivel szeretem a vetivert, nagyon meglepett, milyen jól működik a vetiver gyümölccsel! :)
      Nem biztos, hogy hordanám, de nagyon tetszik! Szimat, én is ajánlom a próbát!

      Törlés
    4. A gyümölcsökért nem rajongok, az ibolyát viszont kedvelem, úgyhogy megérhet egy próbát. Mindkettőtöknek köszi a tippet :)

      Törlés
  4. Ez az Orange Star felkeltette az érdeklodesemet....Megtudnád mondani vagyis írni, hol tudnám kozelebbrol szemugyre venni?:)Koszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos Magyarországon nem fogod megtalálni, de rendelhetsz mintát az ausliebezumduft.de-ről, vagy direkt Andy Tauer-től, a következő linkről: http://www.tauerperfumes.com/samples.html

      Törlés