Lorenzo Villoresi – Teint de Neige (2000) 8/10

A Teint de Neige (A hó színe), Lorenzo Villoresi legnépszerűbb alkotása maga a megtestesült púderes álom. Vagy inkább rémálom lenne? Mert bizony, Magyarország legkeresettebb niche parfüme, hatalmas rajongótábora mellett rengeteg “ellenséggel” is rendelkezik, és talán nem véletlenül.

Villoresi mestertől megszokhattuk már, hogy nem sokat óvatoskodik, és parfümei nem a diszkrécióról szólnak -  ha ő egyszer valamihez a nevét adja, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az egy markáns, térölelő illat lesz. A Teint de Neige esetében azonban sikerült önmagát is felülmúlnia, és egy olyan parfümöt alkotott, amelyből mindössze két-három fuvallat szükségeltetik ahhoz, hogy akár egy egész báltermet is illatfelhőbe burkoljunk, érzékenyebb szaglószervű társainknak pedig már néhány csepp is gyönyörű fejfájást képes okozni. Persze, ez egymagában még nem jelenti azt, hogy a Teint de Neige rossz parfüm – mint ahogy nem is az – csak nem árt óvatosan  bánni vele, mert ez a fagyi könnyen visszanyalhat.

A zsírkőből készített, illatosított púder, vagy talkum már hosszú ideje a női boudoir-ok elmaradhatatlan kelléke, és szinte egybeforrt a szépségápolás fogalmával. Lorenzo Villoresi ennek a púdernek a platóni ideáját ragadta meg és adta vissza parfüm formájában – véleményem szerint szinte tökéletesen. A bőrre kifújva egy picit fanyar, acetonos aromával indul az utazás, de aztán pillanatok alatt elárasztja a szaglóhámunkat, és vele együtt az egész környezetünket a puha, édes, rózsaszín, végtelenül púderes illatfelhő. Ebben az egyszerre andalító, és émelyítő kavalkádban a mandula és a rózsa játssza a főszerepet, a vaníliavirág, mósusz, és tonkabab hathatós segítségével, de ez nem az az illat, amelyet érdemes alkotóelemeire bontani. Itt egységes egészként kell élvezni, a nagy pelyhekben aláhulló, illatos púderzuhatagot, amely 14-16 órán keresztül el sem áll. Változás is mindössze annyi történik benne, hogy míg az első órákban a rózsa van előtérben, addig a vége felé már a mósuszos, vaníliavirágos árnyalat a meghatározóbb.

A Teint de Neige-el Villoresi egy elcsépelt, sokszorosan kimerített területen tudott, ha nem is újat, de valami maradandót, kiemelkedőt teremteni. Köszönhető ez annak, hogy amíg a legtöbb púderes parfüm csak bután nyomja a képünkbe az egysíkú, nyomasztó édességét, addig a Teint de Neige-ben az ügyesen használt rózsának köszönhetően van egy csipetnyi fanyarság is, ami némiképp ellensúlyozza a melegebb, pihe-puha jegyeket. Na meg, az sem elhanyagolandó szerintem, hogy míg a legtöbb púderes parfüm alapját az olcsó, közönséges tonkabab határozza meg, addig itt lényegesen finomabb vaníliavirágos, mósuszos jegyek munkálkodnak. Összességében úgy gondolom, hogy a Teint de Neige okosan használva egy kifejezetten elegáns, romantikus, vintage hangulatot árasztó parfüm tud lenni, amelyet minden nőnek érdemes legalább egyszer az életben kipróbálni.

Illatjegyek: ylang-ylang, jázmin, púderes jegyek, rózsa, tonkabab, mósusz, vaníliavirág

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi 

Lubin - Le Vetiver (2007) 7/10

A Lubin-nak már a régi szép időkben is volt egy Le Vetiver nevezetű illata, ami többé-kevésbé nyomtalanul eltűnt a parfümház második világháborút követő bukása során, így amikor 2005-ben új életre kapott a cég, a híres vetiveres parfümüket is szinte a semmiből kellett újraalkotniuk. A vetiver egy népszerű, könnyen viselhető alapanyag, ami minden parfümház kínálatában hasznos elem lehet. Erre a legjobb példa minden  bizonnyal a Guerlain hosszú évtízedek óta sikeres Vétiver-e, és Lucien Ferrero parfümőr nem is próbált meg a legjobbnál is jobbat alkotni - fogta a Guerlain remekművet, és szépen lemásolta. Az eredmény - mi más is lehetett volna - egy nagyszerű parfüm, amely mindenféle eredetiséget nélkülöz, viszont igen kellemes, karakteres viselet.

A kissé nehezen értelmezhető fülszöveg szerint a parfüm egy szokatlanul havas estén született a párizsi Notre Dame-ban. A hideg, huzatos dóm, a füstölgő tömjén, és a meleg után áhítozó emberek voltak az ihletői ennek a téli vetivernek. Később, a gyerekek, akik nem voltak tisztában a vetiver szó jelentésével, azt képzelték, hogy a Vetiver a kelta erdők mélyén élő titokzatos szörny, és ez a történet fokozatosan beivódott a helyiek mondavilágába. Ugye, hogy bonyolult story? Mindebből szerintem csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a Le Vetiver egy hideg, tömjénes illat szeretne lenni, ami félig-meddig sikerül is neki.

A bőrre való kifújást követően a citrusokkal találkozunk először, közülük is grapefruit-tal, amelynek a vetiver egy furcsa, gyógyszeres hátteret ad. Néhány perc elteltével azonban tovatűnnek a citrusok, és marad a dohány, a fekete bors, meg a száraz, földes, fás vetiver, amely ugyanakkor édes is, meg torokcsiklintóan, mentolosan hideg. Ez a stádium szinte tökéletes utánzata a híres Guerlain illatnak, és így természetesen nagyon jó is. Érdekes, hogy Lucien Ferrero még a fűszereken is alig változtatott valamit: ugyanaz a szerecsendió dorombol a háttérben, mint a Jean-Paul Guerlain alkotásában, és a bónusz szegfűszeg sem hat idegenként - talán csak egy leheletnyit teszi sötétebbé, pikánsabbá a Le Vetiver-t, mint elődjét. Ez a gyönyörűen lemásolt szívillat rajtam két-három órát tart, aztán fokozatosan hanyatlani kezd, és egy tömjénes füstös, fás, és egyre hidegebb vetiveres alapban ér véget. Teljes élettartama rajtam öt-ha óra, hatósugara jó.

Összegezve a dolgokat a Le Vetiver egy jó kis parfüm, karakterrel, minőségi alapanyagokkal ellátva, amely mentolos hűvösségének köszönhetően tökéletes választás lehet nyáron, de fűszerezésének, és a vetiver édeskés, testes illatának köszönhetően szerintem télen is megállja a helyét. Mindezek ellenére senkinek nem ajánlom ezt a parfümöt, amíg a Guerlain Vétiver-e a jelenlegi minőségen megtalálható, viszont ha tovább folytatódik a Guerlain, és úgy általában a mainstream parfümházak hanyatlása, akkor elképzelhető, hogy idővel a Lubin-alternatívához kell folyamodnunk.

Illatjegyek: mandarin, grapefruit, guinea-i narancs, neroli, szegfűszeg, szerecsendió, jáva-i vetiver, virginia-i cédrus, mirha, tömjén, dohány, karib-i bors

Kreátor(r): Lucien Ferrero

La Via del Profumo - Mecca Balsam (2010) 10/10

A La Via del Profumo egy itáliai székhelyű, 100%-ban természetes anyagokkal dolgozó niche parfümház, melynek orra, szíve, és agya a francia származású Dominique Dubrana (szúfi nevén Abdes Salaam). A parfümház különlegessége, hogy nem csak kész kompozíciókat kínál a vásárlóinak, hanem a tiszta alapanyagok is megtalálhatóak náluk, köztük a legfontosabb hat állati eredetű illatanyag is. Én az ámbrakereső hadjáratom során akadtam rájuk, és ha már megtaláltam őket, akkor bizony néhány kész kompozíciójukat is kipróbáltam. Mit mondjak? Nem bántam meg...

A Mecca Balsam-ot Dominique Dubrana a hádzzs ideje alatt Mekkában tett látogatása ihlette, ahol a parfümőrt lenyűgözte az utcákat belengő tömjénes, labdanumos illat, a zarándokok folyamként hömpölygő hada, és a mecsetek szépsége. Hazatérve Olaszországba, neki is vágott az élmény illattá konvertálásának, melynek során a kiindulópontot, és egyben az alapot a labdanum gyantás, növényes, ámbrás, balzsamos illata jelentette. Nem csoda hát, hogy a végeredmény is egy ízig-vérig orientális, meleg, gazdag illat lett, amely kifejezetten közel áll az Ambre Sultan stílusához, de annál barátságosabb, emberközelibb kiadás. A természetes parfümtől meglepően intenzív fejillatban ugyan még sötét tónusú, kesernyés, állatias jegyek kavarognak (szerintem némi kasztóreum, aoud, nyers dohány, és a sűrű labdanum bőrös, mohás oldala kelti ezt a hatást), de néhány perc elteltével elcsendesedik a Mecca Balsam, és egy megnyugtató, puha, bőrközeli illattá szelídül. Ekkor főként az ámbrás, benzoénes, tonkababos jegyek dominálnak, háttérben egy kis Cola-ra emlékeztető balzsamos vibrálással. Némi extra szimatolással felfedezhető a tubarózsa krémes, virágos jellege is, mely kellemesen ellágyítja az illatot, de komoly szerephez sosem jut. Férfiaknak nem kell aggódniuk miatta. Ezt követően hosszú órák telnek el, szinte változatlanul hagyva az illatot, míg végül némi teret veszít a labdanum, és a helyén kisarjad a száraz tömjén; köszönhetően azonban a benzoénnek, a parfüm továbbra sem válik szigorúvá, komorrá, vagy túlságosan spirituálissá.

A Mecca Balsam egy 100%-ban természetes alkotás, de ez semmilyen hatással nincs a tartósságára. Míg a legtöbb szintetikum mentes illat mindössze néhány órányi élvezetet nyújt, addig a Mecca Balsam szinte egész nap elkísér a maga finom, diszkrét módján. Ha ti is úgy gondoljátok, hogy az Ambre Sultan-ba pácolt mazsola valami rettenetesen  jó dolog lehet, akkor mindenképp próbáljátok ki ezt a parfümöt, mert bennem pontosan ezt az asszociációt szüli, és viselésének minden perce igazi élvezet.

Illatjegyek: labdanum, tonkabab, arab tömjén, benzoén, nyers dohány, indiai tubarózsa, damaszkuszi rózsa, aoud

Kreátor(r): Dominique Dubrana, aka Abdes Salaam

Maitre Parfumeur et Gantier - Jardin du Nil (1988) 8/10

Jean Laporte, miután 1988-ban otthagyta a L'Artisan Parfumeur-t, és belevágott új projektjébe, a Maitre Parfumeur et Gantier-be, maga mögött hagyta az addigi modern, barátságos stílusát is, és egy sokkal szélsőségesebb, klasszikus irányba mutató üzemmódra váltott. Ennek a periódusának a terméke a mogorva Eau des Iles, a bizarr Parfum d'Habit, vagy épp a Jardin du Nil (Nílusi kert), amely sokak szerint egy három napon keresztül viselt műszálas zokni szagára emlékeztet a leginkább.

Aki már hosszabb ideje olvassa az írásaimat, az tudja, hogy az ilyen aberrált parfümök számomra kihagyhatatlanok. A Jardin du Nil kipróbálásának is nagy izgalommal fogtam neki, és bár nem találtam meg benne a kosárlabda edzés utáni öltöző légkörét (nagyon nem is vágytam rá), azért csalódást sem okozott. A friss, virágos fejillatban, a megszokott citrusok, és némi kesernyés, zöld geránium mellett csakugyan ott van egy fanyar, erjedő sajtra emlékeztető akkord, amiről egy kis fantáziával akár piszkos zoknira is asszociálhatunk. De talán kellemesebb, ha a Nílus napsütötte víztükrén lebegő, rothadó virágcsokrot képzelünk magunk elé.

Ez a kis kellemetlenség (szerencsére?) csak 10-15 percig tart, aztán fokozatosan kiderül a sajtról/zokniról/rothadó virágcsokorról, hogy igazából egy nagyon erős rózsa tinktúra, ami a gerániummal, és talán a vetiverrel karöltve kelti ezt a furcsa hatást. Persze, a Jardin du Nil a bizarr kezdet leszáradása után sem változik egy jól nevelt, tiszta, fiatalos rózsaillattá, mint ahogy a Nílus sem válik a deltájához közeledve egy áttetsző vizű, kristálytiszta folyammá - viszont a fanyarságát lecseréli egy édeskés, erdei gyümölcsökkel, ámbrával, és szikár tömjénnel tűzdelt, érett rózsára. Az átalakulás, bár fokozatos, de olyan jelentős, mintha két teljesen különböző parfümmel lenne dolgom. A kezdet egy izgalmas, friss, lédús, szokatlan, és kissé bohókás illat, hatalmas hatósugárral, míg az alap egy sötét tónusú, száraz, mély, komoly, és kiegyensúlyozott, bőrközeli aroma. Lenyűgöző!

A Jardin du Nil egy nehéz alkotás. Nem az a típusú parfüm, amelyet az ember lánya túl gyakran megkíván, vagy jobb ötlet híján csak úgy magára fúj, viszont ha elege van a banális, kislányos illatokból, és valami különlegesre, extrémre vágyik, ami mégis méltó egy érett nőhöz, akkor kitűnő választás lehet. Vigyázat, csak haladóknak! 

Illatjegyek: citrusok, menta, rózsa tinktúra, geránium (rózsamuskátli), jázmin, ámbra, pacsuli, vetiver

Kreátor(r): Jean Laporte

L'Artisan Parfumeur - Dzing! (1999) 10/10

Dzing!

Egy illat, amely rövid idő alatt fogalommá vált a parfümkedvelők körében. Olivia Giacobetti alkotását lehet szeretni, vagy gyűlölni, döbbenetes eredetiségét azonban nem lehet elvitatni tőle. Ez a kezdetben Désir de Cirque (A cirkuszra vágyva) névre hallgató parfüm az elefántszartól, izzadó pónilovaktól, tigrisektől, nedves fűrészportól, vattacukortól, és karamellizált almától szagló cirkuszok világát hívatott megeleveníteni, és ebből a merész próbálkozásból egy igazán merész parfüm született. Számomra ugyan nem a cirkuszok szagát jelenti (mifelénk közel sem ilyen kellemes a cirkuszsátrak légköre), de különleges, bizarr, megfoghatatlan illata annyira magával ragadott, hogy hosszú évek során sem sikerült kibújnom a hatása alól.

Nehéz a Dzing!-ről a realitás talaján maradva írni, mert nem a megszokott illatjegyekkel operál, és akárhogy csűröm-csavarom a dolgot, szép parfümnek sem lehet nevezni - valamiért mégis rettenetesen vonzó. A leheletnyi gyömbéres-rózsás fejillat elillanása után rögtön jelentkeznek a furcsaságok: egy kellemetlen, egyszerre állatias, bőrös, és égett műanyagra emlékeztető szag, amely tömény, édes, fahéjjal ízesített karamellbe van fojtva. Szerintem egy nagy adag kasztóreum, és talán egy csipetnyi sáfrány lehet a felelős ezért a bizarr, égett jegyért, de mérget azért nem vennék rá. Az viszont tény, hogy ez az első szippantásra büdösnek tűnő aroma néhány tesztelés után valósággal belém ivódott, és nem hagy szabadulni. Akár a székely mondás: Medvét fogtam, de nem ereszt! Minél gyakrabban viselem, annál jobban szeretem. Pedig nehéz megmondani, hogy mi benne a jó. Talán a kontraszt a vad, állatias jegyek, és a tömény, balzsamos édesség között? Esetleg valami elfeledett gyermekkori illat-emléket (talán épp a cirkuszt?) elevenít fel bennem? Fene sem tudja...

A leszáradás során a Dzing! nem esik át számottevő változáson, csak a kasztóreum rovására írt bizarr jegy halványul el egy kicsit, nagyobb teret adva ezzel a vaníliás, karamelles, gourmandnak mégsem nevezhető alapnak. Rajtam a parfüm viszonylag szerényen viselkedik - bár jól érezhető, mégsem tolakodik bele senki szaglószervébe, a tartóssága viszont határozottan jobb az átlag L'Artisan-okénál. Én hat-hét óra élvezetet kapok tőle.

Az elmúlt években gyakran ijesztgettek minket a Dzing! beszüntetésével, de szerencsére mind ez idáig csak az 50ml-s változat tűnt el a piacról, a 100ml továbbra is világszerte megtalálható. És ha valaki rákap ennek a parfümnek az ízére, az 100ml-nél kevesebbel nem is érheti be. Ha még nem próbáltátok volna ki, akkor mindenképp pótoljátok be ezt a hatalmas mulasztást, ha pedig már ismeritek, akkor várom a véleményeteket!

Dzing!

Illatjegyek: gyömbér, nárcisz, rózsa, fahéj, kasztóreum, peru balzsam, tejkaramella, bőr, mósusz, írisz, sáfrány, benzoén, fás jegyek

Kreátor(r): Olivia Giacobetti

Comme des Garcons + Monocle - Scent Two: Laurel (2009) 6.5/10

A Comme des Garcons köztudottan az egyik legmodernebb stílusú parfümház, és ha ehhez hozzárendeljük a Monocle nevű, globalista szemléletű életmód magazint, akkor senki sem csodálkozhat, hogy a frigyükből létrejövő parfüm egy ízig-vérig kozmopolita, erősen minimalista alkotás lesz. A Laurel (Babér) a Hinoki-t követően a második termése eme szimbióta kapcsolatnak, és bár alkotói elmondása szerint a libanoni babérolajjal illatosított, kézzel készített szappanokból ihletődött, én az illatát érezve előbb asszociálnék egy tokiói divatbemutatóra, mint egy közel-keleti szappanfőzőre.

A babérlevél egy kellemes aromájú fűszernövény, konyhánk elmaradhatatlan kelléke, a parfümiparban viszont aránylag ritkán jut szóhoz, és olyankor is csak mellékszerepekre futja az erejéből. Még ebben, a róla elkeresztelt parfümben sem ő az igazi főhős. A kifújást követő első néhány percben ugyan határozottan érződik a száraz, kesernyés, mélyzöld, kissé galbánumra emlékeztető aromája, de aztán apránként erőt vesz rajta a fekete bors, és a tömjén erőteljes letisztult illata. Kár érte, mert míg a babér fémjelezte fejillat teljesen egyedinek és különlegesnek hat, addig a szívillat - bár kifejezetten kellemes - már nem hat az újdonság erejével. A tömjén-fekete bors kombináció miatt akár a Piper Nigrum-ra is gondolhatnánk, itt azonban a fennmaradó csekély babérlevélnek, és a cédrusnak köszönhetően, a Laurel rendelkezik egyfajta nyers, minerális, hideg jelleggel, ami miatt inkább Marc Jacobs Bang-je, meg a citrusaitól megfosztott Terre d'Hermés jut róla eszembe. Néha a Gucci pour Homme II szegfűszeges, fekete borsos illata is bevillan róla, bár a Laurel lényegesen szárazabb, ridegebb illat, mint a babakék Gucci.

Egyébként nem rossz ez a tömjén-fekete bors-cédrus párosítás - modern, energikus, és határozott; de hosszú távon kissé egysíkúnak, fantáziátlannak hat, akár egy minimalista zenemű, amelyet néhány percig élvezünk, de aztán azt is elfelejtjük, hogy egyáltalán betettük a CD-t. Talán ezért van az is, hogy a parfüm tartóssága is gyengének tűnik; három-négy óra után látszólag megszűnik létezni, pedig továbbra is ott van a bőrömön, csak egyszerűen nem veteti észre magát. Ha valaki szereti az egyszerű struktúrájú, csontszáraz, komoly illatokat, annak a meglepően magas árfekvése ellenére is merem ajánlani a Laurel-t, én azonban, ha hasonló hangulatú parfümre vágyom, akkor a lényegesen összetettebb, izgalmasabb Spezie-t, vagy a Boadicea Complex-ét választom.

Illatjegyek: babárlevél, tömjén, cédrus, fekete bors, pacsuli, ámbra

Kreátor(r): Antoine Maisondieu

Farmacia SS. Annunziata - Ambra Nera (?) 7/10

A Farmacia SS. Annunziata egy 1561 óta fennálló itáliai - egészen pontosan firenzei - gyógyszertár-láncolat, amely saját arc-, haj-, és testápoló termékeivel is kényezteti vásárlóit. Hogy a parfümök világába mikor léptek be, azt képtelen voltam kinyomozni, de az illataikat elnézve, nem mostanában lehetett. Persze, az is lehet, hogy csak jó üzletpolitikával szándékoltan ómódira kevertették ki a parfümeiket. Merthogy, nagyon ómódiak...

Nekem a Patchouly Indonesiano-t, és az Ambra Nera-t (Fekete Ámbra) sikerült tőlük kipróbálnom, és mivel az utóbbit találtam különlegesebbnek, ezért most róla írok. Az ámbra a kedvenc jegyeim közé tartozik, de az Ambra Nera-t nem szerethetem ezért. Az a helyzet ugyanis, hogy a parfümőr ördögi ügyeskedéseinek köszönhetően, ebben a parfümben az ámbra határozottan méznek tűnik. A sűrű, barna folyadékot (Parfüm koncentráció!) a bőrömre permetezve, az első dolog, amit érzékelek, egy tökös, igazi földes-dohos pacsuli. Én hosszú távon is el bírnám viselni ezt az illatot, de ahhoz ott van a Patchouly Indonesiano - ebben az alkotásban mindössze fél perc jut neki, majd kénytelen-kelletlen átadja a helyét egy zöldes ciprus akkordnak, és a mélyből lávaként előtörő, sűrű, fortyogó méznek. Megijedni azonban nem kell, nem egy egysíkú, édességbe fulladt parfümmel van dolgunk - ezen kellemetlenség elkerülése érdekében a parfümőr egy csipetnyi eukaliptuszt adott a kompozícióhoz, ami nagyon érdekesen ellensúlyozza a mézet/ámbrát. Az eredmény egy kissé vizeletszagú, enyhén gyógyszertárra emlékeztető, édes, balzsamos illatfelhő, olyan, amilyent a kisgyerekek kedvenc, nyugdíjba készülő doktornénije visel a színházban. Na, ez elég bonyolultan hangzik így leírva, de remélem sikerült valamelyest érzékeltetnem a parfüm hangulatát. Az alapillat szerencsére sokkal egyszerűbb: elcsitul a méz éle, és nagyobb teret kap a vaníliás, ámbrás, kissé púderes alap. A parfüm tartóssága kiváló (10-12 óra), hatósugara szintúgy impresszív.

Az Ambra Nera-t kifejezetten jobban élveztem a csuklómon szaglászni, feltérképezni, mint ténylegesen viselni. Ez tény. Ugyanakkor nem szeretném azt a hatást kelteni, hogy egy mai fogyasztó számára viselhetetlen, elavult parfümről lenne szó, egyszerűen csak meg kell keresni a hozzá illő személyt. Én úgy gondolom, hogy ha valaki jó viszonyban van Villoresi mester Alamut-jával, vagy mondjuk Molinard-ék Habanita-jával, akkor az jó eséllyel szeretheti a Fekete Ámbrát is.

Illatjegyek: ciprus, balzsamos jegyek, ámbra, eukaliptusz, vetiver, vanília, pacsuli, benzoén

Kreátor(r): ismeretlen