Annick Goutal – Duel (2003) 6.5/10

Mindig is nagy érdeklődést tanusítottam a teás illatok iránt, és néha egy-két igazi gyöngyszemet is találtam köztük (lásd: Tea for Two), így amikor egy olvasóm jóvoltából lehetőségem támadt Annick Goutal férfiaknak szánt teás parfümének megillatolására, nagy örömmel vágtam bele a tesztelésbe. Az első próba után felemás érzésekkel maradtam - egyrészt tetszett a Duel természetessége, egyszerűsége, másrészt valahogy megfoghatatlannak, üresnek és sterilnek éreztem, semmiféle emléket vagy érzelem-húrt nem pendített meg bennem - ez a bizonytalanság pedig többszöri tesztelés után is csak nehezen adta meg magát. Végül arra a semmitmondó de megnyugtató következtetésre jutottam, hogy nekem sosem lesz szükségem erre a parfümre, de azért minden bizonnyal megvan a létjogosultsága.

A Duel/Párbaj (elképzelni sem tudom, hogy miért ezt a nevet kapta) egy érett, lédús narancs akkorddal nyit, amely mellett némi zöldes jegyek is kivehetőek, majd nemsokára csatlakozik ehhez egy halvány füstösség, amely annyira áttetsző, hogy ha csak egy leheletnyivel is halványabb volna, akkor talán már nem is létezne. Szerintem ez a finom kis füstösség, a zöld jegyekkel karöltve hivatott megidézni a maté teát, amely a valós életben az erősen energetizáló, frissitő hatásáról vált ismertté, ebben a környezetben azonban inkább bágyadtnak és visszafogottnak tűnik, nem érzem benne a lendületet. A leszáradás során a parfüm egyre fanyarabbá, fásabbá, fénytelenebbé válik és talán az írisznek köszönhetően egy kicsit poros meg fémes jelleget is kap, melynek következtében a férfias oldala fele billen a mérleg. A sokak által emlegetett bőrt én nem mondanám meghatározónak, szerintem durva túlzás lenne a Duel-t bőrös parfümnek nevezni, sokkal inkább egy tea-illat egy fikarcnyi puha bőrt idéző szárazsággal az alapban. Tartósságáról sajnos semmi jót nem tudok mondani, rajtam legjobb esetben sem maradt négy óránál többet, de általában már egy-két óra után is alig lehetett érezni.

Összességében úgy gondolom, hogy egy kellemes és rendkívűl természetesnek ható kezdetet sikerült Isabelle Doyen-éknek lapos szürkeségbe folytaniuk, de ami ennél is jobban zavar, az a parfüm hatósugara. A parfüm szó a per fumum (füstön keresztül) kifejezésből származik, a régi időkben ugyanis az emberek a füstben felszálló aromákkal próbáltak az isteneikkel beszélni, nekik üzenni. Ebből is látható, hogy a parfüm egyik feladata az, hogy érezhető legyen, üzenetet vigyen, azonban a Duel egy fél óra után annyira bőrközelben marad, hogy nemhogy az isteneknek, de még a közvetlen mellettünk állóknak sincs esélyük “fogni az adást”. Szuper diszkrét, és észrevétlenségre vágyó férfiaknak talán épp erre van szükségük, én azonban a továbbiakban, ha egy zöldes tea-parfümre vágyom, akkor inkább a Bvlgari Eau Parfumée au Thé Vert-jét, vagy a L’Artisan Thé pour un Été-jét választom, ha meg egy kis fanyar füstöt kívánok, akkor Annick Goutal Duel-hez hasonló stílusú, de jobban kivitelezett, izgalmasabb Encens Flamboyant-ja után nyúlok.

Illatjegyek: narancs, petitgrain, abszint, bőr, maté tea levelek, írisz gyökér, dohány, mósusz, guajakfa (Lignum Vitae)

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal