Byredo – La Tulipe (2010) 8/10

A Byredo egyike azoknak az új keletű niche parfümházaknak, amelyek túltáplált gomba módjára bújnak elő a földből, és szent kötelességüknek érzik, hogy évente legalább három-négy parfümöt dobjanak piacra. Nem is tudom eldönteni, hogy örvendjek-e nekik; egyrészt jó, mert minden új illat potenciális izgalmat és élvezetet rejt magában, másrészt viszont ez a sok könnyűvérű cég tönkreteszi a niche lényegét azzal, hogy a divatot követve ide-oda ugrál, és felelőtlenül ontja magából az újabbnál-újabb illatokat, amelyek közül – valljuk be őszintén – nem sok alkot maradandót. A Byredo 2006-ban jött létre Stockholmban, de 2008-ig csak szobaillatosítókat forgalmazott, akkor azonban kiadtak egy pár parfümöt, s most már tizenháromnál tartanak. A márka szellemi atyja egy Ben Gorham nevezetű figura, aki kosárlabdázóból vált parfüm designer-ré (egyfajta modern Serge Lutens-é), és Olivia Giacobetti-t, valamint Jérome Epinette parfümőrt kérte fel illatos álmai megvalósítására. A Byredo szó egyébként a by redolence (illat által) kifejezés lerövidítéséből jött létre.

A La Tulipe-pal szinte véletlenül kereszteződött az útam, egy ismerősöm rajtam keresztül rendelte meg ezt az illatmintát, és ha már a kezem között volt, nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy teszteljem. A várttal ellentétben, tulajdonképpen egészen jó kis illat. A tavaszi Top 10-be ugyan nem fért be, de el kell ismernem, hogy kellemes, tavaszias hangulatot tud teremteni, és a felhasznált alapanyagok is meglepően természetesnek, szépnek tűnnek. A legtöbb tulipánfélének nincs igazi illata, így ez a parfüm sem egy konkrét tulipánra épül, sokkal inkább annak ideáját, a tavasz törékeny, harmatos frissességét próbálja létrehozni és szerintem nem vall kudarcot. Fejillata egy kissé gyümölcsösen citrusos – talán a rebarbarának köszönhetően – de nagyon hamar felülkerekedik a szívillat virágözöne, amely csupa örömteli, könnyed és főként természetes akkordból áll. A frézián kívül számomra egyetlen virág sem emelkedik ki a többi közül, az összhatás leginkább egy harmatos, zöld kertre emlékeztet, melyben mindenféle virágok tarka sokasága nyílik. Egy csinos, napsütötte illat, amely szerencsésen elkerüli a túlzott édesség és a fojtogató sűrűség csapdáját. Rajtam sajnos nem tart sokat, két-három óra alatt leszárad egy kissé mósuszos, puha alappá, amely annyira diszkrét, hogy szinte már nem is létezik, de egészen addig jó a hatósugara.

Ha az orromra bízom magam, akkor azt kell mondanom, hogy ez bizony Olivia Giacobetti műve kell, hogy legyen, de mivel semmiféle adatot nem találtam erről, nem merem biztosra állítani. Az viszont tény, hogy a La Tulipe egy könnyed, friss, zöldes virágillat, amely két-három órára igazi tavaszi hangulatot tud csempészni a viselője életébe. Hibaként a tartósságát, valamint a komplexitás és az ellenpontozás (kontrasztos, vadabb jegyek) hiányát említeném, ezek nélkül kissé egysíkúnak és könnyen megunhatónak tűnik az illata. Emellett azt is el kell ismerni, hogy a La Tulipe nem tesz le sok újat az asztalra, Ben Gorham-nak még edzenie kell egy kicsit, ahhoz, hogy Lutens-i magaslatokba emelkedhessen.

Illatjegyek: rebarbara, ciklámen, frézia, tulipán akkord, vetiver, mósusz, „szőke” fák

Kreátor(r): Olivia Giacobetti/Jérome Epinette