Bvlgari – Black (1998) 7.5/10

A Black-nek - Bvlgari-ék legnagyobb kultuszt keltő parfümének - látszólag mindene megvolt ahhoz, hogy abszolút kedvencemmé váljon: Annick Menardo készítette, akitől a zseniális Jaipur is származik, a vanília mellett az egyik legmeghatározóbb illatjegye a lapsang souchong, amely a kedvenc teám, és amely a Tea for Two-ban is csodálatos volt, ráadásul Luca Turin is dicshimnuszokat zengett róla, s beválasztotta minden idők tíz legjobb női parfüme közé is (egyébként tökéletesen uniszex illat). Ennek ellenére engem nem vett le a lábamról, inkább csak megcirógatott egy kicsit, s a következőkben megpróbálom kifejteni, hogy mi is a gondom vele.

A Black egy roppantul mesterséges füstös-bőrös jeggyel indít, amely távol áll a Tea for Two, vagy a Burning Leaves természetesnek ható füstjétől, sokkal inkább egy autógumi nyers, kesernyés, égett szagára emlékeztet, de az édes alappal kiegészítve nem hat kellemetlenül; tulajdonképpen ez a parfüm legérdekesebb, legvonzóbb része. Ez egy kifejezetten lineáris alkotás, úgyhogy az első tíz perc után el lehet dönteni róla, hogy tetszik-e vagy sem, a továbbiakban már csak annyi történik, hogy kissé elhalványodik a füstös gumiillat, s ezzel nagyobb teret kap az édesség. Ez a meleg, púderes alap főként vaníliából áll, de némi tonkabab és egy modern – szerintem nem igazán jó – fás ámbra is felfedezhető benne. Kellemes, puha és meleg, de semmi több. Bár a parfüm kezdete sem túl hangos, amire eljutunk idáig, teljesen halkszavúvá válik és már csak közvetlenül a viselőjéhez bújva lehet érezni az illatát. Ennek megfelelően a tartóssága sem a legjobb, rólam négy-öt óra alatt teljesen elillan.

Ezt a parfümöt mindenhol úgy emlegetik, mint egy nagyon szélsőséges, szokatlan és tökéletesen eredeti alkotás, ehhez képest engem elfelejtett meglepni, sokkal inkább a déja vu-ért felelős agyközpontomat bosszantotta. Belekerült egy kis fejtörésbe, amíg kitaláltam, hogy mire emlékeztet, de aztán apránként beugrottak a dolgok: tulajdonképpen a szikrányi gumis füstösségtől eltekintve több Annick Menardo alkotásnak is hasonlóan édes, púderes, vaníliás alapja van (lásd: YSL Body Kouros, Lolita Lempicka au Masculin, Diesel Fuel for Life pour Homme stb.), ráadásul a közelünkben lévő mall egyik üzletének is határozottan hasonlít a légköre. Lehet, hogy ha csak a Black-ben találkoztam volna ezzel az alappal, akkor jobban tudnám értékelni, így azonban kissé elcsépeltnek és közönségesnek érzem, ha mégoly kellemes is.

És hogy miért kapta a Black nevet? Talán azért, mert fekete az üvege… Viccet félretéve, a fejillat gumis, műanyagos füstjében tényleg van egy sötét árnyalat, de számomra összességében inkább bársonyos és krémszínű, mint fekete. Ennél sokkal vadabb, mélyebb és sötétebb parfümök is léteznek, amelyek ráadásul karakteresebbek is, mint a Black. Hogy csak a kedvenceimet említsem: Messe de Minuit, No. 88, L’Ombre Fauve, Cozé, Lonestar Memories, Cuir Ottoman, Mazzolari Lui, Fumerie Turque, Ambre Sultan, meg Montale aoudjai, mind-mind jobban kiérdemlik a fekete jelzőt, így ha sötét akarok lenni, inkább közülük válogatok.

Nektek melyik a kedvenc “fekete” parfümötök?

Illatjegyek: lapsang souchong tea, bergamott, jázmin, cédrus, szantálfa, bőr, ámbra, mósusz, vanília

Kreátor(r): Annick Menardo