2011. aug. 26.

Lorenzo Villoresi – Garofano (1995) 6/10

Villoresi mestert nagyra becsülöm a bevállalós, robosztus alkotásaiért, azonban úgy tűnik, néha túllő a célon. Már az Alamut elemzésekor is megemlítettem, hogy esetleg a jóból is megárthat a sok, a Garofano-ra (Szegfű) pedig még inkább érvényes ez a megállapítás. A szegfűn alapuló parfümök sajnos elég ritkák, így nagyon szerettem volna szeretni ezt az illatot, de akárhogy próbálom, nem megy.

A szegfű (Dianthus spp.) egy apró szirmú, diszkrét virág, viszont az illata nagyon karakteres, sötét tónusú, kissé gyászos hangulatú, s ha ehhez hozzáadjuk Villoresi jellegzetes, félelmet nem ismerő stílusát, akkor talán már nem is annyira meglepő, hogy a Garofano egy ennyire drámai hatású, émelyítően nehéz, középkori hangulatú parfüm lett. A fejillat furcsa, kissé acetonos akkorddal indít, de mindössze harminc másodperc után - egy eugenol-bombarobbanás következtében - szertefoszlik, és szinte nyomtalanul el is tűnik. A szívillatból feltoluló hatalmas adag szegfűszegre emlékeztető eugenol kegyetlenül erős, bódító és minden mást elfojt maga körül. Csak nehezen tudom kiszűrni a háttérben meghúzódó púderes rózsát, a mósuszt, meg némi kesernyés fahéjat, amelyek tovább erősítik a parfüm amúgy is sötét, régimódi jellegét. Mintha egy mélylila, nehéz brokátfüggöny ölelne körül, és nem is egy könnyed illatfelhőt fújtam volna magamra. A továbbiakban nagyon hosszú ideig (hat-nyolc óra) nem áll be számottevő változás, mindössze az utolsó néhány órára jelenik meg egy kis franciás vizeletszag, meg a vanília, még édesebbé és púderesebbé alakítva az illatot. Hatósugár, tartósság értelemszerűen kiváló.

Villoresi néhány alkotása brutálisan jó (Piper Nigrum, Spezie, Vetiver, Dilmun, Képzeld ide a saját kedvencedet), a Garofano azonban csak simán brutális. Opiumabb az Opium-nál. Túl sok benne a szegfű, és kevés az egyéb finomság, szépség, ami izgalmassá tenné a parfümöt, és megtörné az eugenol monotóniáját. Talán ha egy kicsit lazább lenne a szerkezete, és némi aldehid, citrusok pezsgőbbé tennék, esetleg egy kevés tömjén, bőr, vagy vetiver szárazabbá varázsolná, akkor én is igazán tudnám szeretni, így azonban csak egy érdekes, ám teljességgel viselhetetlen, nem evilági illatkülönlegesség marad a számomra, amit elég évente egyszer megillatolni.

Ismertek jó szegfű parfümöket?

Illatjegyek: levendula, virágos jegyek, zöld levelek, feketebors, ciklámen, fahéj, geránium, ylang-ylang, jázmin, rózsa, szegfű, cédrus, mósusz, vanília, vaníliavirág (heliotrope)

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi

27 megjegyzés:

  1. Hehe, hát nem is neked készült! :)) Ez nagyon női illat, még ha középkorinak érzed is, és tisztán csak a szegfűről szól. Sok ilyen parfüm van, Te is tudod, amelyik csak egyetlen, központba helyezett összetevőre épül: lilom, jázmin, tubarózsa...stb. Ezek egy-egy híres képviselője ugyanígy nem átváltozó-művész, ugyanígy nem rúghat mellette labdába egyetlen másik össztevő sem. Szerintem ettől nem lesz kevesebb egy parfüm értéke.
    Talán ha Tauer neve állna mögötte, könnyebben megbocsátanád, nem?
    Mindenesetre a 6 pont erős negatív túlzás, ha pl. a Fig Tea 6 pontjával vetem össze.
    Szép, klasszikus szegfű még Nina Ricci L'Air du Temps, és ami egész biztos Neked is tetszene, az új Lutens Vitriol d'œillet, ami sokkal inkább uniszex, mint a Garofano.

    VálaszTörlés
  2. Kivácsivá tett a leírásod, a negatív kritika ellenére is. Egy szegfű solifleur Villoresi mestertől! Én is a Vitriol d'œillet-t javasoltam volna.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes, nálunk otthon mindig azt mondták, hogy a szegfű az egyetlen virág, aminek nincs illata. És én tényleg nem érzem, hogy lenne, csak valami kis általános növényszagot.

    VálaszTörlés
  4. Csí: Ne arra a nemesített szegfűre gondolj, amit a virágüzletek is árúsítanak.
    Erről van szó:

    http://picasaweb.google.com/flower754/AZ20092#5422829640847957986

    Kár, hogy képet nem lehet beszúrni, remélem így is működik a link.

    VálaszTörlés
  5. Köszi, így már értem. Ennek a fajtának tényleg nagyon kellemes illata van. Én ezt ismerem török szegfű név alatt. / Hacsak az nem egy harmadik féle virág. /

    VálaszTörlés
  6. Igen, a köznyelvben ez is törökszegfű, de van különbség. A törökszegfű ( Dianthus barbatus) nem olyan illatos, és így néz ki:

    http://viragmania.blogspot.com/2010/06/torokszegfu.html

    A mi szegfűnk pedig a Dianthus plumarius, talán ezt nevezik Kerti szegfűnek is.

    Na most nagyon tudományos voltam, de ez az alapvető különbség. :)

    VálaszTörlés
  7. Erdekes, nalunk a Dianthus plumarius Margit szegfu nevre hallgat, mig a Dianthus barbarius Nemet szegfukent ismert.

    VálaszTörlés
  8. N_azalea: A Fig Tea hat pontjával összevetve talán tényleg túlzás, de ha változtatnék a dolgon, akkor nem a Garofano-nak adnék többet, hanem a Fig Tea-nek kevesebbet :) Tulajdonképpen többször is közel álltam ahhoz, hogy megszeressem a Garofano-t, vonz a szegfű illata, de a durvasága és az ereje mindig eltaszít. Egyelőre nem tudok jobb szegfűt mondani, de meggyőződésem, hogy ebből a témából sokkal többet is ki lehet hozni. Ezért a hatos.

    A Vitriol d'œillet-en meg rajta leszek, nagyon kíváncsi vagyok rá. Nem bánnám, ha bővebben is jellemeznéd :)

    VálaszTörlés
  9. deOwar: Ha kíváncsi lettél, akkor a kritika elérte a célját. Te is adhatsz egy leírást a Vitriol d'œillet-ról :)

    VálaszTörlés
  10. Mindenkinek: Én is utnánanéztem egy kicsit a szegfű témának és a következőre jutottam:

    Dianthus caryophyllus - Kerti szegfű

    Dianthus plumarius - három alfaja van: István-király szegfű, Tollas szegfű, Korai szegfű

    Dianthus barbatus - Török szegfű

    Azt nem tudom, hogy Villoresi melyiket használta :D

    VálaszTörlés
  11. Mindenkinek köszi a kiképzést! :)

    VálaszTörlés
  12. Garofano a legtökéletesebb illat a világon. Szuper. Éppen azért, mert bódító. Egyébként egésznapos viseletre kiváló és nem is tolakodó. Nekünk a kertünkben volt ilyen szegfű. Úgy nő, mint a fű, kicsi a virága, és az egész házban napokig lehetett érezni az illatát.

    VálaszTörlés
  13. Talán egy hónapja vagy kettő hogy elkezdtem érdeklődni a szegfűparfümök után - az igazi virág illatáért lelkesedem. Most abban a stádiumban vagyok, hogy sikerült kiválasztanom azokat, amiket leírásuk/visszajelzések/stb alapján majd megkeresek hogy megszagolhassam. Sorolom. Van valakinek tapasztalata az alábbiakkal vagy tud mást ami szóbajöhet (előnyben a könnyedség)? Köszönök bármilyen segítséget.
    1. Comme des Garcons Series 2 Red: Carnation
    2. Soie Rouge Maitre Parfumeur et Gantier for women
    3. Dianthus Etro for women
    4. Garofano (Carnation) Santa Maria Novella for women and men
    5. Oeillets Rouges (Red Carnations) DSH Perfumes for women

    VálaszTörlés
  14. Kedves Névtelen: Irigylem a kerteteket :)

    VálaszTörlés
  15. Monika76: Szép kis válogatás! Én sajnos egyiket sem próbáltam még, de a Comme des Garcons-ról már sok jót hallottam, fel is került a várólistámra.

    Ha sikerül kipróbálnod őket, nagyon örvendenék egy rövid összegzésnek. Hadd okosodjunk mi is :)

    VálaszTörlés
  16. A Garofano-t eddig csak egyszer, üvegből szagoltam, úgyhogy inkább nem nyilatkozom, mert úgy tetszett, de a parfüm próbája a fújás. Vagy a kenés.
    A SL-féle Vitriol d’œillet nekem pl. nem a szegfűről szól, hanem igazán és nagyon a szegfűszegről. A kettőnek meg nem sok köze van egymáshoz. Ettől persze még finom, sőt, nagyon is az, de ezt az illatot is jobban el tudom képzelni férfin, mint magamon.

    VálaszTörlés
  17. Egyre jobban csigáz a Vitriol d’œillet. Hol sikerült kipróbálnotok? Szegfűszegből eddig nálam a Diptyque a nyerő, a L'Eau és az Eau Lente is szuper szegfűszeges illat.

    VálaszTörlés
  18. Hasonlítanak az Eau Lente-vel egymásra, mármint rajtam. A L'Eau-t meg én nem próbáltam.
    Hát, a mintához (többen) úgy jutottunk hozzá, hogy Lutens mester honlapján feliratkoztunk hírlevélre, aztán ki kellett tölteni valami adatlapot, és küldték ajándékba a mintát. Valami ilyesmi volt. Remélem, nem az utolsó alkalom. Hm, egy Lutens-mintagyűjteményt azért elfogadnék.

    VálaszTörlés
  19. Ha jól emlékszem, a facebook-oldalukon hirdették meg ezt a lehetőséget, úgyhogy azt is érdemes nyomon követni.

    VálaszTörlés
  20. Bakker, Lutens nekem 2 hónapja küldi...

    VálaszTörlés
  21. Csí, nem tudom, lehet, hogy a postáson illatozik, mert az enyém már vagy másfél hónapja megjött.

    VálaszTörlés
  22. Akkor az enyémet már el is használták.

    VálaszTörlés
  23. Én is felíratkoztam a hírlevélre, de nem történt semmi. Gondolom, lejárt az akció... Egyébként Octavian Coifan honlapján egy nagyon lesújtó kritikát olvastam a Vitriol d’œillet-ről, ami kissé le is csillapította a kjváncsiságomat. Persze, azért még mindig jól jönne egy minta :)

    VálaszTörlés
  24. Na, az az a blog, amit már nem olvasok. Olyan modoros, hogy csak na.

    VálaszTörlés
  25. Én szeretem a fickót. Nagyon kegyetlenül lecsap a gagyi parfümökre. Szerintem jó lenne, ha több blogger is ilyen bátran írna. Az angol tudásom sajnos nem elég jó ahhoz, hogy irodalmi szempontből is értékeljem, de a mondandójával általában egyetértek.

    VálaszTörlés
  26. Ma kipróbáltam a csuklómon! Bár ne tettem volna! Ezt már nem tudom kiszedni a kabátomból, majd talán egyszer kiszellőzik :(
    Tehát ez az első Villoresi, ami nagyon nem tetszett.

    VálaszTörlés
  27. nem egyszerű eset, az biztos :)

    VálaszTörlés