Yves Saint Laurent – Opium (1977) 8.5/10

Yves Saint Laurent 1936-ban született Algériában és már tizennyolc évesen, 1954-ben Christian Dior-nak dolgozott, majd 1957-ben, a mester halála után átvette a cég irányítását is. Sokáig azonban nem élvezhette ezt a kényelmes pozíciót, 1960-ban kirúgták a Dior-tól, így 1962-ben – jobb ötlete nem lévén – saját divatházat alapított, mellyel villámgyorsan a csúcsra ért. Első parfüme, az Y 1964-ben jelent meg, de igazi sikereket csak az 1971-ben kiadott Rive Gauche hozott a háznak, majd ezt követte 1977-ben az Opium, amely valóságos mámoros függőséget okozott a nők körében és rövid idő alatt korának legfontosabb, legnépszerűbb parfümévé vált. Izgalmas, sokat sejtető nevének, a meztelen nős reklámhadjáratának és nem utolsósorban a jellegzetes, egyedi illatának köszönhetően még azok a nők is Opium-tól akartak illatozni, akik egyébként nem is vonzódtak az orientális parfümökhöz.

Márpedig az Opium egy orientális parfüm, méghozzá a műfaj egyik legnagyobb, leggazdagabb illata, legalábbis az volt, amíg az IFRA bele nem szólt a dolgokba az eugenolra és az izo-eugenolra vonatkozó korlátozásaival. Ezen anyagok, melyek a szegfűszeg és a szegfű illatának nagy részéért felelősek, az Opium-ban is fontos szerepet játszanak, így amikor nemrég az Yves Saint Laurent új üvegcsébe zárva az illatot, egyúttal az eugenol szintjét is az IFRA szabályokhoz igazította, jelentősen megcsonkította a parfüm szépségét. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a csonka Opium is mérföldekkel jobb, mint a 2010-ben piacra dobott Belle d’Opium, amelynek a létezésére egyszerűen nem kapok magyarázatot. Sic transit gloria mundi.

Amikor néhány éve először teszteltem a parfümöt (még az eugenolban gazdag változat volt), valósággal fejbevágott a kissé ódivatúnak tűnő, de hatalmas, gazdag szegfűszeges bukéja, ezzel szemben a minap kipróbált változata – bár még mindig egészen jó – némileg vékonyabb, szegényesebb és a szegfűszeg is halkabban muzsikál benne. A hosszan tartó fejillatában azonban még ott vannak a pezsgő aldehidek, a narancs, a fahéj és az érett szilva, s az engedélyezett kevéske eugenollal kiegészítve egy olyan opulens, hivalkodó akkordot alkotnak, amilyet csak az Opium tudhat magáénak. Belépve a szívillatba már kevésbé tűnik rózsásnak a helyzet, a pikáns szegfű, az öreges gyöngyvirág, a zöld babérlevél és a száraz mirha inkább szúr, mint simogat, és kissé testetlenebb is mint hajdanán, de szerencsére az alapillat már megint rendben van. Az opoponax, krémes szantálfa, édes balzsamok, meleg ámbra és aszalt gyümölcsök keveréke érzéki, puha és hívogató, igazi orientális kéjelgés. Az Opium tartóssága kiváló, illatfelhőcskéi pedig még mindig félelmetesen messzire elmerészkednek.

Az eredeti Opium egy hatalmas parfüm volt és bár elvesztett egy-két csatát, megkopott kissé a fénye, meg a parfüm-kultúra is jelentősen átalakult 1977 óta, szerintem még mindig érdemes kipróbálni és esetleg elraktározni belőle a nehezebb időkre, mert igazán egyedi darab. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha a barátnőmön szegfűszeges orientálist szeretnék érezni, akkor valószínűleg a Diptyque Eau Lente-jét adnám a kezébe, amely az Opium-hoz hasonlóan szegfűszeggel, naranccsal és édes mirhával játszik, de valahogy letisztultabban és természetesebben teszi mindezt.

Szeretitek az Opium-ot?

Illatjegyek: aldehidek, szilva, gyöngyvirág, narancs, feketebors, koriander, bergamott, babérlevél, citrom, mandarin, szegfűszeg, jázmin, fahéj, rózsa, barack, írisz, szegfű, mirha, ylang-ylang, benzoin, pacsuli, opoponax (édes mirha), cédrus, szantálfa, labdanum, kasztóreum, mósusz, vanília, tolu balzsam, ámbra

Kreátor(r): Jean Louis Sieuzac