Lorenzo Villoresi – Alamut (2006) 7/10

Alamut vára a Kaszpi-tengertől délre, a mai Irán területén található Alborz-hegység szívében rejtőzködik, egy kopasz szikla csúcsán. A Sasfészekként is emlegetett vár történelmi szempontból 1090-ben vált jelentőssé, amikor is az iszlám hitű Haszán-i Szabah elfoglalta és a rettegett asszaszin szekta központjává tette az épületet. A legenda szerint a szektába belépő ifjakat hasissal kábították el, megismertetve velük a paradicsom kéjes gyönyöreit és mámorító szépségét, majd a kijózanodókat azzal vigasztalták, hogy ha hűen szolgálják az iszlám vallást és kellő mennyiségű keresztényt küldenek a másvilágra, akkor haláluk után újra élvezhetik a paradicsomot, annak minden gyönyörével együtt. A hasisos kezelésen átesett harcosok - akiket később hasszaszinokként, vagy asszaszinokként emlegettek – ezek után mindent megtettek a szekta érdekében, és ha úgy adódott, boldogan meg is haltak érte, hiszen várt rájuk a paradicsom. Ez a hasisos terápia és az orvgyilkos harcmodor olyan jól bevált, hogy a szekta rövid idő alatt egész Kis-Ázsiát, Szíriát és Arábiát is rettegésben tartotta, s az Alamut várába összehordott vagyonuk is hatalmas méreteket öltött, amelynek szépségét csak tovább növelték a hasisos hallucinációk. A nagy boldogság és gazdagság 1256-ban ért véget, amikor az arra járó mongol hadak kifosztották és lerombolták a Sasfészket.

Lorenzo Villoresi hat évet (hatot!) dolgozott az Alamut nevű parfümén, hogy hűen visszaadhassa a legenda hangulatát, annak minden gazdagságával, keleties kéjelgéseivel és hasisos mámorával. A végeredmény egy vérvörös üvegbe zárt, csodálatosan sűrű, bódító erejű, orientális illat lett, amelynek elméletileg mindene megvolt ahhoz, hogy hatalmas kedvencemmé váljon, gyakorlatban azonban valami mégsem működött. Fejillata Villoresi-re jellemzően egy nagyon összetett és már-már fojtogató illatkavalkád, melyben a szúrós aldehidek, a rózsafa, a narancsvirág és a zöldes nárcisz tűnik számomra a legmeghatározóbbnak, de már a nyomukban tolonganak a testesebb, orientálisabb jegyek is, főként a gazdagon adagolt szantálfa és a füstös, gyantás ámbra. A felhasznált anyagok minőségéhez kétség sem férhet, és tulajdonképpen kifejezetten szép is lehetne ez a kezdet, ha nem lenne túlságosan sok és öregesen régimódi. Ahogy azt már több Villoresi mű esetében is megjegyeztem (Sandalo, Musk), a mester által használt szantálfa régi szobákat és túlillatosított öreg hölgyeket juttat eszembe, ráadásul itt az aldehidek és a nyomasztó nárcisz sem segíti elő a parfüm megfiatalítását. A folytatásban előkerül az illatpiramis által nem említett tömjén is, amely számomra nagyon nyilvánvaló, és szépen is illeszkedik az virágos-ámbrás-szantálos kompozícióhoz. Ez a kedvenc részem. Ami ezután következik, az már kicsit visszafogottabb és nem fenyeget többé a fulladásos halál veszélye; megjelenik az alap vaníliára emlékeztető, krémes benzoinja, a mósusz és a Villoresi női parfümeire jellemző meleg púdersség is, amelyet egy kevés száraz bőr óv meg a túlzott édességtől. Az Alamut tartóssága kiváló (nyolc-tíz óra), a sűrűsége és a hatósugara meg tökéletes példa arra, hogy néha a jóból is megárt a sok.

Mint műalkotás, és mint az Alamut aranytól ragyogó várának hasisgőzös illatképe, szerintem nagyon jól sikerül ez a parfüm (megvan benne a hatalmas gazdagság, az orientális hangulat és a vad szenvedély is), de nem tudom elképzelni, hogy bárki is méltóképpen tudná viselni. A mai átlagember ritkán vesz részt vad, szadisztikus középkori orgiákon, márpedig ez a parfüm szerintem csak ilyen környezetben érezné otthon magát. Ugyanakkor, úgy gondolom, hogy ha valakinek tetszik az Opium stílusa, de nem találja elég testesnek és sűrűnek (létezik egyáltalán ilyen?), akkor az Alamutot neki találták ki. Ja, és ha nem lenne elég brutális az EdT, akkor létezik EdP és Parfum koncentrációban is…

Illatjegyek: illatvirág, aldehidek, jázmin, rózsafa, rózsa, ámbra, ylang-ylang, labdanum, narancsvirág, nárcisz, tubarózsa, mósusz, pacsuli, szantálfa, benzoin, bőr, púderes jegyek, amarisz (Amyris balsamifera)

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi