Histoires de Parfums - 1740 Marquis de Sade (2000) 9/10

A Histoires de Parfums névre hallgató niche parfümházat Gérald Ghislain hozta létre 2000-ben, egy igencsak eredeti ötlettől vezérelve: alkotásaiban történelmi figurák, nevezetességek emlékképét próbálta megidézni és üvegbe zárni. 2003-ban ugyan egy nagyon hasonló témával jelentkezett a Parfum d'Empire is, de ez semmit nem von le az ötlet értékéből, és szerencsére a történelem gígászaiból jut is, marad is; még hosszú évekig lesz miből ihletődnie mindkét parfümőrnek. Mellesleg, szerintetek milyen illat/parfüm adná vissza a legjobban Hitler alakját?

Ezidáig mindössze egy illatot próbáltam ki ettől a parfümháztól, mégpedig az 1740-et, amely évszám Donatien Alphonse Francois, avagy ismertebb nevén de Sade márki születésének dátuma, a parfüm pedig a világhírű perverzből, a szadizmus szó névadójából ihletődött. Ezek után mi másra számíthatnánk, mint vizelet, nyál, széklet, sperma és egyéb értékes testnedvek gyomorforgatóan "érzéki" kavalkádjára, azonban úgy tűnik, hogy Gérald Ghislain nagyra tartotta a márkit, meg az anarchista filozófiáját, és tisztelettel nyúlt a témához. A parfüm sokkal előkelőbb, kifinomultabb és művészibb, mint azt szerintem elvárhatnánk, inkább egy igazi párizsi uraságnak lehetett ilyen illata, mintsem egy közel harminc évig börtönben senyvedő erotomán-pszihopatának (és ez most erős eufemizmus volt). Az 1740 fejillatában a gyümölcsös, erjedő szilvára emlékeztető davana a leghangosabb, mellette meg némi citrusos-fás koriander illatozik, kissé felpörgetve a nyitányt. Mindjárt az első percet követően megjelenik a labdanum is, amely sűrű és meleg, igazi ámbrás hatást kelt. Erősen emlékeztet ez a rész az Ambre Sultan fejjegyére, csak amíg ott zöld, aromás növények vonaglanak az ámbra előtt, addig itt a davana áll a tűzvonalban. Izgalmas akkord ez, és bár sötét és érzéki, van benne valami antik elegancia, gazdagság, ami távol tartja a vulgaritástól.

A szívjegyekhez érkezve elcsendesedik a szilvás jelleg, pontosabban kissé füstössé, aszalttá válik, s ugyanakkor némi immortella, pacsuli és száraz bőr kapcsolódik az ámbrához, tovább sötétítve a hangulatot. Ezt a stádiumot kissé szigorúnak érzem, a mérleg itt méginkább a filozófia fele billen, a szexualitás róvására, bár azért még mindig ott bújkál egy kis fülledtség a háttérben. Nehéz eldönteni, hogy az ámbra, a pacsuli, a bőr, vagy esetleg az immortella áll-e a parfüm középpontjában, de ez így is van rendjén. Az 1740 egy összetett, sokoldalú illat, amely mindig más oldalát mutatja: távolról szimatolva kellemesen édes, szinte púderesen ámbrás, közelről viszont benzingőzös, pacsulis, és sűrű. A nagyon hosszú leszáradás végére többnyire csak egy kellemes, meleg, kissé gyantás immortella marad, amely aztán még elüldögél egy ideig a bőrömön, mint az őszi legyek a napon.

Összességében nagyszerűen megkomponált, kreatív parfümnek tartom az 1740-et. Nem egészen azt nyújtotta, amit vártam, de talán nem is baj. Ugyanakkor ha tehetném, biztos kipróbálnám, hogy milyen lenne egy kis izzadt római köménnyel és állatias civettel megbolondítva; azt hiszem, úgy közelebb állna a köztudatban élő de Sade márki képéhez.

Ja, és még valami: az 1740 elsősorban férfiaknak készült, de szerintem simán uniszex, meg amúgy is: a márki sem csinált volna ebből problémát.

Illatjegyek: bergamott, davana, pacsuli, koriander, immortella, kardamom, cédrus, kanárifa gyanta, tömjén, bőr, labdanum

Kreátor(r): Gérald Ghislain

Lorenzo Villoresi - Vetiver (1994) 8.5/10

Villoresi Vetiver-e nagyon rosszul kezdte nálam, de annál jobban végezte (bár könnyen megeshet, hogy még nem végeztünk egymással). Legelső alkalommal, amikor a bőrömre fújtam a chardonnay színű folyadékot, a rengeteg előzetesen elolvasott kritika ellenére is váratlanul és kissé kellemetlenűl érintett a fejillat epés keserűsége és morcos hangulata. Ráadásul ez volt az a nap, amikor eltévedtünk Budapest egyik barátságtalanabb kerületében, a barátnőmön meg kiütközött a migrén, így majd' minden adva volt ahhoz, hogy ne legyen túl rózsás a hangulatom. Érdekes módon ez az emlék annyira rögzült bennem, és a nap hangulata annyira összekapcsolódott a parfüm illatával, hogy utána még hosszú ideig kizárólag ennek az érzésnek az árnyékában tudtam viselni a Vetiver-t. Szerencsére az idő megoldja az ilyen problémákat - ma már jó mókának tűnik az egész városnézés, s apránként a Vetiver = alvilág beli tévelygés gondolat-konglomerátum is feloldódott a fejemben, s így most mindenféle gond nélkül, sőt, boldogan viselhetem ezt a parfümöt.

Na, de beszéljünk magáról az illatról: mint már említettem, a fejillat meglepően keserű és goromba, mindez persze a Villoresi-től megszokott komplex stílusban tálalva. Hideg, nyers és kissé fás pinceszagot érzek, amelyből a műtőasztalon ki lehet hámozni a méregzöld galbánumot, a szokottnál sötétebb tónusú, száraz levendulát, némi zellert, a valaha érzett legkeserűbb bergamottot, meg persze a főszereplőt, a vetivert. Ez a rengeteg alapanyag egy nagyon masszív, zord, férfias akkorddá áll össze, amely egymagában sosem tudott volna megnyerni magának, mivel azonban a folyatás más irányt vesz, azt mondhatom, hogy van értelme a dolognak, és nem bánom, hogy így alakult a kezdet. Az első negyedórát követően felszínre tör az édes, kissé poros koumarin, meg egy kevés szantálfa, jelentősen felmelegítve és meglágyítva az illatot, s amikor a levendula is alacsonyabb fokozatra kapcsol, akkor bekövetkezik a gyönyör. Az elemek összjátékából valami módon egy keserű mandulára emlékeztető illat jön létre, amely még mindig száraz és férfias, de már van benne egy jó adag kiegyensúlyozott, puha érzékiség is. Ha nőből lennék, egy ilyen illatot árasztó férfi biztos, hogy bizalmat ébresztene bennem - erő, komolyság, higgadtság sugárzik belőle.

Villoresi esetében általában fel sem merül a tartósság kérdése, ha azonban valakiben mégis felmerült, akkor elárulom: a Vetiver nagyon tartós, és terebélyes hatósugara van. Az első félóra után rajtam megállapodik, s ezt követően szinte már semmit nem változik: koumarin, vetiver, szantálfa, levendula és egy csipetnyi fűszeres szerecsendió gyönyörű elegye marad, amelyben minden elem jól megtalálja a helyét, s egyik sem törekszik teljhatalomra. Talán az utolsó néhány órára egy kicsit előtérbe kerül a tölgymoha szúróssága is, de nem okoz nagy galibát, senkinek nem kell aggódnia miatta.

Összességében, ha valaki egy erősen vetiver központú, minimalista illatot keres, akkor az nem biztos, hogy jó helyen jár, mert Villoresi alkotása sokkal több, mint egyszerű vetiver. Nekik ajánlom figyelmükbe a Sel de Vétiver-t, vagy a Maitre Parfumeur et Gantier Route du Vétiver-jét, azonban a komplex alkotások kedvelői ne menjenek sehová: Itt a helyük!

Megjegyzés: Az illatmintácskámon a potenciálisan allergén anyagok között még megjelenik az Evernia prunastri (tölgymoha) neve, ami jelenleg csak nagyon kis mennyiségben kerülhet a parfümökbe, így megeshet, hogy a jelenlegi változat már nem pont olyan, mint amit én teszteltem. Tapasztalat ezzel kapcsolatosan?

Illatjegyek: rózsafa, bergamott, levendula, galbánum, menta, petitgrain, neroli, zsálya, római kömény, zeller, szerecsendió, vetiver, mósusz, tonkabab, szantálfa, tölgymoha, cédrus, pacsuli

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi

L'Artisan Parfumeur - Mure et Musc (1978) 7/10

A Mure et Musc (Szeder és Mósusz) egyike a legelső L'Artisan parfümöknek, azoknak a csodálatos és kreatív illatoknak, amelyekkel Jean Laporte elindította világhódító útjára az akkori cégét, és egyben az egész niche szegmenst is. Azóta jó néhány év eltelt, megközelítőleg tízezer új parfüm született szerte a világban, és apránként a legtöbb korai L'Artisan alkotás lemorzsolódott, eltűnt, köddé vált (lásd: Vanilia, Tubereuse, Patchouli, Santal, Vetiver, mind-mind megszűntek létezni), azonban a Mure et Musc még mindig délcegen állja a viharokat, sőt, több utódot is nemzett a Mure et Musc Extreme, Mure et Musc Extrait de Parfum és a Cologne Mure et Musc képében.

Ez a parfüm elsősorban újító erejének köszönhette a sikerét - a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a nehéz, fűszeres, orientális vagy chypre jellegű behemótok voltak a divatosak, és egy olyan törékeny, tiszta, ártatlan illatocska, mint amilyen a Mure et Musc, igazi revelációként hathatott a sűrű illatfelhőktől fuldokló orrok számára. A parfüm fejillata egy csodálatosan eleven, friss, könnyed, kölni jellegű akkordból áll, amelyben lédús citrom és narancs keveredik egy kevés bazsalikommal, meg némi lepkeszárnyú narancsvirággal. Ha egy egyszerű kölniról lenne szó, akkor itt meg is állhatnánk, és én nem is bánnám, azonban a Mure et Musc esetében csak itt kezdődik a lényeg. Tíz perc üdülés után apránként édesedni, gyümölcsösödni kezd az illat, megjelenik egy diszkrét erdei gyümölcs aroma (legyen szeder, ha úgy jobban tetszik), meg egy tiszta, kissé szappanos, áttetsző mósusz, amely Luca Turin szerint nem lehet más, mint az ethylene brassilate - ez az anyag már önmagában is hordoz egy kis málnás felhangot. Ettől a ponttól kezdve nagyon halkszavúvá válik a parfüm, és szerintem bárki elhinné nekem, ha azt állítanám, hogy amit érez, az csak a ruhámból szivárgó öblítőillat. Kellemes, de semmi több, és bár hosszan megmarad a bőrön, szinte teljesen az észrevehetetlenségbe burkolózik.

Azt hiszem, meg tudom érteni, hogy a nyolcvanas években, amikor a parfüm még nem a tisztaságillatokról és az egy-két órás tartósságról szólt, akkor nagy sikere lehetett a Mure et Musc természetes, illanékony könnyedségének, azonban napjainkban, amikor az új alkotások jobban hasonlítanak egy samponra, vagy egy öblítőre, mint bármi másra, nem érzem hiányát egyetlen lenge mósuszocskának sem. Ettől függetlenúl persze el tudom képzelni, hogy napsütötte tavaszi reggeleken jól esne egy szippantás a barátnőm nyakán illatozó Mure et Musc-ból, de ez is inkább a csodálatos fejjegyek és a barátnőm, semmint a kissé banális alap érdeme.

Megjegyzés: Parfümös veteránok szerint hajdan még a kő is lágy volt, a Mure et Musc pedig sokkal gyümölcsösebb és finomabb. Van tapasztalatotok e téren?

Illatjegyek: bazsalikom, citrom, narancs, szeder, mósusz, tölgymoha

Kreátor(r): Jean Laporte

Parfumerie Generale - Cozé 02 (2002) 9.5/10

Ma egy kicsit elegem van a világból, ezért begubóztam a szobámba, belefúrtam a lábfejemet a babzsákba és előkerestem az egyik legkellemesebb, legmegnyugtatóbb parfümmintámat. Hogy melyik ez? Ha a címet olvastátok, akkor már meg is van a válasz: a Parfumerie Generale egyik korai alkotása, a Cozé (Kényelem), amelynek már a neve is jelzi, hogy lazulós pillanatokra lett kitalálva. Emellett a fejillatában egy igencsak érdekes alapanyag lapul, mégpedig a vadkender (marihuana, fű, ganzsa, spangli, gyep, joint, marcsi - kinek ahogy tetszik), amely ugyancsak nem arról híres, hogy fokozná a stresszt. Na, ki kíváncsi rá?

Én többnyire csak távolról figyelem a fű térhódítását, így nem állíthatom, hogy ez az illatjegy volt a mintarendelésem fő motiválója, viszont Pierre Guillaume parfümőrt sokra tartom, a jó pacsulit pedig még többre, s netes kritikák szerint mindkettő alaposan kivette a részét az illatalkotásból. És csakugyan - bár az illatpiramis nem említi a pacsulit - a Cozé alapjában véve erről a büdösmentaként is ismert csodálatos alapanyagról szól. Persze megeshet, hogy az általam nem ismert vadkender magvak keltik ezt a hatást, de ez sem sokat változtat a tényen - a Cozé-nak pacsuliillata van. A parfüm első leheletében még van egy kis sötétzöld (lehet, hogy néhány marihuana levél is bekerült a présbe?), de aztán nagyon hamar elhatalmasodik rajta a meleg, mélybarna szín, azaz a földes, buja, keserédes pacsuli, amelyet némi feketebors tesz szárazabbá, fűszeresebbé. Emellett van itt még egy szuper, lágy, füstös jegy is, amely végigkíséri a parfümöt az egész leszáradás során. Ha valaki igazán szereti a pacsulit, akkor annak ez maga a mennyország.

Az első félóra után az illat fokozatosan változni kezd és előbújnak a Guillaume-ra jellemző gourmand jegyek is - egy kevés kesernyés kávé, meg némi édes, puha vanília. Nincs itt semmiféle bűvészmutatvány, trükközés, minden nagyon egyszerű, és főként kellemes. A háttérben lebegő fás jegyek megóvják az illatot attól, hogy túl édessé, esetleg szúróssá válljon, viszont kellőképpen diszkrétek ahhoz, hogy ne tereljék el a figyelmet a vaníliafüsttel átitatott pacsuliról. A Cozé hatósugara - mint a legtöbb PG parfümnek - csodálatos. Szinte állandó jelleggel érzékelhető, de soha nem tűnik nyomasztónak. Tartóssága, figyelembe véve, hogy mennyire szeretem, kicsit rövidnek tűnik: rajtam hat-hét óra.

Ez egy igazi hippi illat, egy kevés lázadáss, különcséggel, és sok-sok lazasággal. Lehet, hogy Guillaume nem tett fel vele egy új alappontot a parfümvilág térképére, senki nem fog extázisba kerülni az innovativitásától, de csúnya idő, rossz kedv, és mindenféle frusztrációk ellen kitűnő gyógyír. Kár, hogy előbb-utóbb ez is elillan...

Illatjegyek: vadkender magvak (Cannabis sativa), feketebors, szegfűbors (Pimenta spp.), kávé, csokoládé, vanília, ébenfa (Diospyros spp.)

Kreátor(r): Pierre Guillaume

Eau d’Italie – Paestum Rose (2006) 7.5/10

Az Eau d’Italie niche parfümház 2005-ben jött létre, és mivel megalapítói jó lóra tettek – Bertarand Duchaufour-t kérték fel a parfümőri szerep betöltésére - rövid idő alatt nagy népszerűséget sikerült kiharcolniuk maguknak a parfümös berkekben. A parfümház szellemi atyja a Sersale család, egy olasz família, amely a festői Positano-ban található, hasonlóképpen festői Le Sireneuse hotel létrehozásával már bebizonyította, hogy van érzéke a luxushoz, s az Eau d’Italie esetében sem adták alább a mércét (itt most próbáljunk megfeledkezni az igencsak csúnyára sikerült parfümös üvegcsékről).

A Paestum Rose – talán a legnépszerűbb Eau d’Italie illat - a Nápoly közelében található, Paestum nevezetű ősi római-görög városnak, és annak különleges rózsabokrainak állít emléket. Ennek tudatában, és az illatpiramist elnézegetve egy komplex, orientális, régimódi illatra számíthatnánk, de a valóságban ennek épp az ellenkezője üti meg az orrunkat. A Paestum Rose egy ultramodern, viszonylag egyszerű, és alapvetően friss illat, amely stílusát tekintve nem esik nagyon távol az ugyancsak Duchaufour alkotta Timbuktu-tól. A parfüm fejillata egy csokor sziporkázó citrusos-gyümölcsös frissesség, amelyben a feketeribiszke játssza a főszerepet, de gyanítom, hogy az általam “élőben” még nem illatolt davana is fontos szerepet kap a maga gyümölcsös, édeskés zöldes jellegével. Emellett még jelen van a száraz, fás feketebors meg természetesen a rózsa, amely fokozatosan kiterjeszti az uralmát a gyümölcsös jegyekre is, mígnem teljességgel magáévá nem teszi őket. Íly módon, a szívillathoz érkezve egy kissé gyümölcsös jellegű, friss fanyar rózsát találunk, amelyet a Duchaufour által tökélyre fejlesztett tömjén-cédrus páros, meg némi papirusz tesz szárazabbá, szellősebbé. Kellemesen üde, nyers hatású illat, némi szintetikus felhanggal. A teljes leszáradás rajtam öt-hat óra alatt játszódik le, és egy száraz, kissé fanyar, cédrusos alapban ér véget.

Ha valaki szereti ezt a jellegzetes, kissé minerális, kissé áttetsző stílust, annak minden bizonnyal a Paestum Rose is bejövős lesz, azonban a testesebb illatokat kedvelőkben hiányérzetet hagyhat. Én az utóbbiakhoz sorolom magam, de azért el tudnám képzelni, hogy ha egyszer váratlanul a Le Sireneuse hotelben érne a pirkadat, és egyetlen parfümöm sem lenne nálam, akkor mindenféle gond nélkül elfogadnám a szálloda által felkínált Paestum Rose-t is aznapi kísérőmként. Hófehér, laza viselethez illik a legjobban.

Illatjegyek: davana (Artemisia pallens), fahéj, feketebors, rózsabors, korriander, feketeribiszke, török rózsa, babarózsa, tömjén, illatvirág, kanárifa gyantája (Canarium luzonicum), tea, papirusz, benzoin, mirha, opoponax, vetiver, pacsuli, cédrus, wenge fa (Millettia laurentii), ámbra, fehér mósusz

Kreátor(r): Bertrand Duchaufour

Geo. F. Trumper – Ajaccio Violets (1995) 7/10

A korzikai ibolya (Viola corsica) messze földön híres törékeny szépségéről, kellemes illatáról, és szirmainak finom ízéről, amelyet nagy előszeretettel használ fel a csúcsgasztronómia is. Érthető hát, hogy az igényes Geo. F. Trumper parfümház is Ajaccio-ból, Korzika fővárosából szerzi be az ibolyás parfüméhez szükséges alapanyagot. Állítólag, igazi úriember nem létezhet ibolyaillat nélkül (ezek alapján felmerült bennem a gyanú, hogy én egyetlen úriembert sem ismerek), így nem kell meglepődni azon, hogy a klasszikus értékekre nagy hangsúlyt fektető Trumperéknek van ilyen illatuk, esetleg azon csodálkozhatunk, hogy1995-ig megvoltak nélküle. Vajon, azt megelőzően mit viseltek a cég kifinomult ügyfelei?

Kekeckedést félretéve, az Ajaccio Violets érdekes kölni, egy eleven színfolt a parfümvilág néha piszkosszürkének tűnő tengerében. Egy rendkívül egyszerű alkotás, mint ahogy azt az illatpiramis egyetlen eleme is jelzi, bár biztos vagyok benne, hogy ennél azért több összetevője van. A parfüm fejillata édes, zöld és friss, igazi, hamisítatlan ibolya, annak minden kecsességével és bájával. Ugyanakkor azt is el kell mondanom itt, hogy ez az alapanyag valamiért nagyon megrekedt a múlt század hajnalán, még abban az időben, amikor a férfiak virágot tűztek a gomblyukukba. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy napjainkban egy modern férfi komoly ábrázattal viselni tudná ezt az illatot. Talán valamiféle szerepjátékhoz, vagy egyéb figyelemfelkeltő magatartáshoz jó kiegészítő lehet, de ezt leszámítva nem tudok elképzelni egyetlen potenciális viselőt, vagy helyzetet sem, ahol jól működne. Azt hiszem, hogy a közel nyolcvan éves nagytatámon is furcsán hatna.

Persze, ha eltekintünk a negyedik dimenziótól, akkor azért nem rossz parfüm az Ajaccio Violets. A tökéletesen természetesnek ható, igazi ibolyaillatú kezdet után megérkezünk egy lágyan púderes, kesernyésen bőrös alaphoz, amely férfiasabbá teszi az egyébként kissé feminin, de legalábbis romantikus hangulatot. Ezek után nagy változásra már nem számíthatunk, maximum egy kis kumarin bukkan még elő az alapból, s mindössze három óra varázslat után búcsút is int a bőrünknek. EdC, nincs mit tenni…

Jó dolog volt kipróbálni ezt a parfümöt: egyrészt szinte tiszta, sértetlen formájában ismerhettem meg az ibolyát, másrészt meg tényleg egy egyedi, hangulatos, karakteres alkotással gazdagodott az illat-memóriám. Társaságban ugyan valószínűleg sosem fogom viselni, de az illatmintám biztosan előkerül még, ha egy kis illat-ínyencséghez támad kedvem.

Illatjegyek: korzikai ibolya

Kreátor(r): ismeretlen