2010. aug. 20.

Beszélgetés Zólyomi Zsolt parfümőrrel

Mivel az utóbbi időben az IFRA (International Fragrance Association) rengeteg borsot tört a parfüm-rajongók orra alá a különböző anyagok betiltásával, vagy korlátozásával, melynek következtében sok régi kedvenc alakult át, vagy szünt meg teljesen, úgy döntöttem, hogy egy kicsit utánajárok a dolognak és megtudom, hogy miként vélekednek erről a szakmabeliek. Ehhez a témához pedig keresve sem találtam volna jobb beszélgetőpartnert, mint Zólyomi Zsoltot, Magyarország egyetlen parfümőrét, aki készségesen segített nekem. Sikerült vele az IFRA-ról és egyéb érdekes témákról is beszélgetnem, ennek kivonatát olvashatjátok az alábbiakban:

Szimat: Üdvözlöm. Kezdjük egy fontos kérdéssel. Ön szerint műveszi alkotás a parfüm, vagy csak egy kozmetikai kellék?

Zólyomi Zsolt
: A jó parfüm egyértelműen művészi alkotás.

Sz: Hol van a határvonal a művészi alkotás és egy egyszerű illat között?

Z. Zs: Ez egy esztétikai döntés, tehát rendkívül szubjektív. Egy egyszerű illat is lehet műalkotás, sőt, nem a bonyolultság teszi azzá.

Sz: Melyek azok a főbb paraméterek amelyek alapján meg lehet ítélni egy parfümöt?

Z. Zs: Ha három-négy parfümőr ül egy asztal körül és véletlenül egybehangzóan lelkes és pozitív a véleményünk, az már jó jel, akkor volt értelme "értékelni" a parfümöt, mégpedig a következők alapján: korhűség, relevancia, ötlet, kidolgozottság, bátorság, etc. Különben ez is csak ízlés kérdése és..., a nagyközönség azaz a piac értékítélete nem feltétlenül egyezik a szakértőkével.

Sz: Milyen szinten áll jelenleg a magyar parfüm-kultúra? Miben különbözik az átlagos magyar parfümfogyasztó a párizsitól?

Z. Zs: A parfüm-kultúra alacsony szinten van még itthon, sajnos, de szerencsésen fejlődik. A magyar fogyasztó trend/márkavásárló, messze nem olyan bátor, mint egy párizsi, nincs - még - önálló véleménye, azt veszi, amit a reklámok eladnak vagy a barátok/rokonok kínálnak.

Sz: Mi a véleménye az évente megjelenő 600-700 új parfümről?

Z. Zs: Eszement mennyiség, egy drámai hatású fegyverkezési háború a márkák között, és nem tudjuk, hova fog kulminálni.

Sz: Szükség van ezekre?

Z. Zs: Nincs.

Sz: Nem hígult fel túlságosan a szakma?

Z. Zs: De.

Sz: Az utóbbi években az IFRA rengeteg alapanyag használatát betiltotta, vagy korlátozta. Ön is úgy gondolja, hogy ez a helyes út? Hogyan vélekedik a parfümőr-közösség?

Z. Zs: Az IFRA nem olyan kemény szabály ma már, mint az EU vonatkozó szabályozása, pl. az allergénekről, vagy legfőképp a REACH. Ma már nagyobb gyártók is kvázi bojkottálják az IFRA-t, mert eleget nyeltek tőlük, egy lassú "hatalmi erodáció" látható e tekintetben.
A parfümiparban nagyságrendekkel több szintetikus alapanyag érkezik, mint természetes, kipróbáljuk és ha jó, használjuk, és bár valóban nincs gyógyszer kvalitású biztonsági kockázatelemzés, de a II. világháborús orosz katona óta nem sokan isznak már meg kölniket, inkább csak - egyre csökkenő! - koncentrációjú illatos alkoholos oldatokat spriccelünk fel a bőrünkre, és ez azért messze nem ugyanaz.
Én nem látom rossznak egy alapanyag ellenőrző-véleményező testület fönnállását, ám ha ez az iparág évszázados, vagy több évtizedes standardjainak drasztikus megváltoztatásához vezet, alternatívák felmutatása nélkül, akkor ott már gond van. Ráadásul nem csekély üzleti érdekek is mozognak a háttérben, lévén egy 40-50 mrd USD-s üzletágról beszélgetünk, és bizonyos alapanyagokra monopóliumok érvényesek.
Személyesen ha lehet választani, jobb szeretem a természetes alapanyagokat, de ha minden rózsaillatú mosópor rózsával lenne illatosítva, akkor nem lenne hely búzának, és éhen vesznénk - némi túlzással.
Csak két példa a "kemikáliák rémisztő veszélyeire": a limonene egy feltüntetendő allergén, olvasható is több híres parfüm alján. Ez azt jelenti, hogy féltjük azt a pár száz allergiást, és ezért korlátozzuk a használatát, de ha az illető tömény limonene-ba fekszik egy héten át, akkor éri el azt a határértéket, amit a parfüm használata során veszélyt jelenthetne. Egyébként a limonene a narancshéj illóolaj egyik 60-80%-os alkotója, tehát nem egy rémisztő vegyületről beszélgetünk, hanem valamiről, ami minden gyümölcs kibontásakor töményen végigcsurog a kezünkön. Egy modern EdT-ben, mint kb. 4-8 %-ra kihigított végtermékben meg jelen van max. 0,2-0,5 %-ban, de akkor már túloztam, és tudtommal nem sok halálos áldozattal járt eddig bármelyik művelet - akár a narancsbontás avagy a parfümhasználat - az emberiség számára.
A kumarin (egy nemrég betiltott anyag – a szerk.) pedig alkotója a levendulának, tonkababnak, stb. Miért lenne rossz, ha egy velünk, az emberiséggel "együtt" evolválódott természetes molekula, egész kis koncentrációban, de az illatszeripar révén is együtt lenne velünk az életünkben? Persze, ha valami mérgező, rákkeltő, azt ki kell szűrni, de ez sokkal inkább veszélyes lehet az újonnan érkező szintetikumoknál, amelyek ismeretlenek az immunrendszerünknek. Én támogatom a környezetvédelmet, de nem azon az áron, hogy robbantsunk fel mindent, ami nem természtes, hanem, hogy nyújtsunk alternatívát helyettük, és legyen szabad választani.

Sz: Lehet más alapanyagokkal eredményesen pótolni a betiltottakat?

Z. Zs: Néha igen, máskor közel lehetetlen, vagy a szintézisvegyiparra várunk. Ennek következtében valószínűleg sok régi parfüm sérül, átalakul, ám ezeket nem szoktam figyelemmel követni, ezért most nem említenék egy nevet sem.

Sz: Végezetül néhány személyesebb hangvételű kérdés: Melyik az öt, Önnek legkedvesebb parfüm?

Z. Zs: Nem jó a kérdés, de azért íme öt szerintem zseniális: Guerlain - Aprés l'Ondée, Laura Biagiotti - Laura, Serge Lutens - Rahat Loukoum, Frapin - 1270 és a legújabb szerelmem: Annick Goutal- Ninfeo Mio.

Sz: Ön szerint melyek a leginkább korszakalkotó parfümök?

Z. Zs: Jean Marie Farina – az eredeti cologne, Fougére Royal, a korai Guerlain-ek és Coty-k, Dior - Eau Sauvage, Jean-Paul Gaultier - Le Male, Chanel No 5, E. Arden - Green Tea, L'Artisan - Mure et Musc, Premier Figuier, Thierry Mugler - Angel és legújabban a The Different Company, Serge Lutens, Jar, Frapin parfümök... Miért? Erre nincs rövid, jó válasz. Mert korszakalkotóak.

Sz: Lesznek Zólyomi Zsolt alkotta parfümök a nagyközönség számára is? Mikorra várhatóak?

Z. Zs: A személyre szabott custom creation-jaimon kívül, már akár itthon is elérhetőek: http://www.leparfum.hu/productlist/?cpath=4 . Saját márkám 3-5 éven belül várható.

Sz: Köszönöm a válaszait, a segítségét és hogy megtisztelt az idejével, azt hiszem rengeteg érdekességgel gazdagodtunk. További sok sikert kívánok és remélem, hogy Magyarország hamarosan felnő Önhöz.

15 megjegyzés:

  1. Meglepett ez a cikk. Talan, eljon az ideje, ha igy folytatod eljutsz arra a szintre, hogy bizinyos farfumhazak ingyen kulbenek neked mintat kiprobalasra es velemeny iras celjabol.
    Csak igy tovabb!
    Tisztelettel
    Lehel

    VálaszTörlés
  2. Kedves Lehel,

    érdeklődve olvastam az engem ismeretlenül, emailben feltett kérdéseivel lelkesen megkereső külföldi blogíró interjúját - és igen meglepve látom az arra adott kommentjét.

    Sajnálom, ha rossz tapasztalatai voltak, és hogy jót is okozzak, örömmel küldök Önnek - ahogy minden kedves érdeklődőnek - néhány ingyenes kismintát kipróbálni - Önnek csak a postaköltséget kell fitzetie -, hiszen ez a parfümök megismerésének legalkalmasabb módja. A blog írójának kérdéseire azonban mindenfajta hasonló mintaküldés nélkül válaszoltam, és mivel tőlem semmit nem kért, csak elnézést, hogy az időmet rabolja kérdéseivel ezért ismeretlenül is, de meg kell védenem.

    Köszönöm, ha megtisztel azzal, hogy megnyugtat, hogy látta, amit írtam. És persze szeretettel látom az egyik parfümériámban személyesen is, hogy a parfümökről beszélgessünk, ha egyszer Budapesten jár.

    Kellemes nyár végét,

    Zólyomi Zsolt

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt Zolyomi Zsolt,
    Sokat hallottam onrol mostanaban, a parfumblogokat olvasva mindegyre felmerul az on neve, mint Magyarorszag egyetlen parfumore.
    Megjegyzem, hogy nagy parfumrajongo vagyok/lettem az utobbi idoben, ami abban merul ki, hogy penzt es idot nem sajnalva bele szeretnek szippantani a vilag legjobb illataiba.
    Emellett, persze a "tudasom" az nagyon korlatolt, de nagyon igyekeszem, hogy fejlodjek az illatok teren. Az ajanlata, mindenkeppen jol jon es ezuttal elore is koszonom onnek a nagylelkuseget, hogy rendelkezesemre bocsajt az illatmintaibol parat, es nem utolso sorban azt a kivaltsagot, hogy szemelyesen is megismerkedhetek onnel. Mar alig varom.
    Az osz folyaman, erdelyi leven, par napot Budapesten fogok tartozkodni, legjobb baratom leanyanak kereszteloje alkalmaval, es sort keritek arra, hogy ellatogassak on parfumeriajaba.
    Maradok tovabbi tisztelettel,
    Lehel
    U.I.Megegyszer gratulalok Szimatnak a blog letrehozojanak a frappans es lenyegretoro cikkeiert.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Lehel,

    Köszönöm a dícséretet, és örvendek, hogy Zólyomi Zsolt Úrral is sikerült kapcsolatot teremtened.
    További kellemes böngésződést ;)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok az interjúhoz! Tökéletes!
    Megelőztél:)

    VálaszTörlés
  6. Köszi :) Remélem, azért neked is hagytam egy pár megkérdeznivalót ;)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok!
    Jó volt olvasni, hogy a Ninfeo Mio az ő egyik kedvence is. :)
    Alig várom, hogy végre haza tudjak menni egy kicsit, és meglátogathassam a parfümériáját!

    VálaszTörlés
  8. Köszi :)
    Én meg egyre kiváncsibb vagyok a Ninfeo Mio-ra. Ha végre eljutok majd a Cukor utcába, biztos vele fogom kezdeni az ismerkedést.

    VálaszTörlés
  9. Én is szeretném már kipróbálni a Ninfeo-t, bár szerintem inkább tavaszi-nyári illat lehet, nem?

    VálaszTörlés
  10. Az illatjegyek alapján nekem is tavaszi-nyári parfümnek tűnik, de ez nem akadályozna meg abban, hogy ősszel illatoljam meg :)

    VálaszTörlés
  11. Csütörtökön pesten járok, kipróbálom mindenképp, és majd beszámolok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégsem számolsz be? Engem is érdekelne! Előre is köszi.

      Törlés
  12. Friss cikk az Indexen!
    Betiltaná az elmúlt idők egyik legrosszabb parfümreklámját elkészítő Chanel ikonikus N°5 illatát az Európai Unió, mivel olyan jogszabály elkészítésére törekszik, ami ellenzi a világ egyik legcsábítóbb illatának legtöbb kulcsfontosságú összetevőinek használatát.
    http://divany.hu/tejbenvajban/2012/11/09/betiltana_az_eu_a_chanel_no._5-et/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bolond világot élünk... Egyébként a cikk sincs a helyzet magaslatán, kicsit össze-visszának tűnik.

      Törlés