2012. febr. 1.

Maitre Parfumeur et Gantier – Santal Noble (1988) 8.5/10

A szantálfa a krémes, vajas, kissé kókuszra emlékeztetően fás illatával sosem tartozott a legkedvesebb alapanyagaim közé, és a közönségkedvenc Tam Dao-t is inkább csak tisztelem, mint szeretem, nemrég azonban találkoztam egy Nemes Szantálfával, akit akár el is tudnék képzelni magamon. Egész üvegre azért valószínűleg még belőle sem lesz szükségem, de egy Best of Breed kitüntetést és egy visszafogottan ujjongó cikket mindenképp megérdemel a Santal Noble.

Jean Laporte az Eau des Iles-ben már bebizonyította egyszer, hogy szereti a kávés jegyeket, és ami még ennél is fontosabb – ért is hozzuk, és most a Santal Noble-ban is meggyőződhettem erről. A parfüm egy fuvallat nyers pacsulival indít, amelyhez egy jól kidolgozott, de diszkrét, kesernyés, füstös kávé-jegy csatlakozik, majd hamarosan előkerülnek a mézeskalácsot idéző fűszerek is. Ne gondoljunk azonban valami gourmand finomságra, a pacsuli és a fokozatosan teret nyerő sötét, goromba tömjén épp elég erőteljes ahhoz, hogy egy komoly, férfias irányba billentse ki a mérleget.

Az első negyedórát követően jelenik meg a színen a főszerepben tündöklő szantálfa, amely Luca Turin szerint az olcsó ausztrál fajtából való, de ez ne ijesszen el senkit – ebben a szerepkőrben kifejezetten drágának, előkelőnek és arisztokratikusnak hat. Amint azt a szantálfáktól megszokhattuk, és el is várjuk, itt is jelentkeznek a fás, kókuszos, meleg jegyek, azonban a tömjén és a fűszerek annyira szárazzá teszik, hogy a krémességéből szinte semmi sem marad. Beletelik egy kis időbe, mire a tömjén levonul a színpadról, és teret enged az ámbrában és vaníliában gazdag alapnak, de megéri várakozni. Egyrészt azért mert a tömjénes résznek is megvan a maga sötét szépsége, másrészt meg azért, mert az alap gyönyörűen egyesíti a szantálfa fás jellegét a gyantás ámbra és a vanília melegével, egy gazdag, kifinomult, és még mindig férfias akkordot hozva létre. Gyanítom, hogy ebben a komplex, száraz, és mégis édes alapnak a megkomponálásában a tölgymoha és a kasztóreum is komoly szereppel bír, de én nem tudom külön-külön kihámozni őket – semmiképp se számítsunk a nyolcvanas évektől megszokott erőteljes, szúrós, macsós illatra. A parfüm tartóssága jó, a hatósugarát viszont néha kevésnek találtam, bár ezt valószínűleg ellensúlyozza a káprázatos Maitre Parfumeur et Gantier üvegeken található bőkezű permetező fej.

A szantálfa még mindig nem a kedvenc illatjegyem, de most már tudom, hogy ha a megfelelő jelmezben, a megfelelő színpadon lép fel, akkor igenis van mit csodálni rajta. A Santal Noble-ban Jean Laporte egy keleties, gazdag mintázatú, de nem túldíszített ruhába bújtatta a szantálfáját, és ezzel egy igazán nagy ívű, erőt sugárzó, de kifinomult parfümöt hozott létre. Kipróbálandó!

Illatjegyek: kávé, fűszerek, tömjén, szantálfa, pacsuli, vanília, vetiver, ámbra, tölgymoha, kasztóreum

Kreátor(r): Jean Laporte

18 megjegyzés:

  1. Szimat!

    Kritikád hatására előhalásztam a mintácskámat, és nagyon is jól tettem. Én annyira nem találom hangsúlyosnak az ámbrát, csak finoman van jelen, de tényleg egy különleges, maszkulin alkotás.
    Viszont ha szantál akkor nekem Geo. F. Trumper - Sandalwood. Egyszerű,elegáns és Trumper.

    A leírásod ismételten szuper, Luca Turinlassan már elbújhat :)

    ui: Afgano-t tesztelted már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicséretet :) A Trumper szantálfája nálam is rögtön a Santal Noble után következik a szantálfa ranglistámon. Egyszerű, tiszta, könnyed, és nem kókuszos.

      Black Afgano-t sajnos még mindig nem teszteltem, és valószínűleg még egy ideig nem is lesz rá módom. Pedig már nagyon furdal a kíváncsiság :)

      Törlés
  2. Csak tippelek, de lehet hogy a fotón II. fülöp spanyol király látható. Sajnos, Passuth László Fekete bársonyban c. regényét éppen most adtam kölcsön egy barátomnak, annak a címlapján van ez a festmény, El Greco alkotása. Szóval lehet hogy az, lehet hogy nem. De a leírtakhoz illik az illusztráció. üdv magor (I. névtelen)

    VálaszTörlés
  3. Nyomoztam egy kicsit, és arra az eredményre jutottam, hogy a festményen Juan da Silva őrnagy szerepel, aki egyben Monte márkija, és Toledo főjegyzője is volt.
    A kép címe egyébként Nobleman with His Hand on His Chest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szimat! Az említett könyv címlapján valóban az általad leközölt festmény van, ezt ki tudtam nyomozni a hálón. A barátom majd megnézi, hogy a könyvben mit írnak az illusztrációról. Remélem, senkit nem vittem tévútra. Mentségemre az szolgálhat, hogy 18 évesen olvastam a regényt. Azóta, nem mondom meg, hogy hány év telt el, de rengeteg. Holnap megírom, mire jutottam. magor

      Törlés
    2. Szimat! Csak annyi van a könyvben, hogy El Greco festménye. A többit én költöttem hozzá. Föltételeztem, hogy II. Fülöp spanyol királyt ábrázolja, mivel a könyv őróla és a korabeli spanyol viszonyokról szól. Úgyhogy bocs. magor

      Törlés
    3. http://www.abcgallery.com/E/elgreco/elgrecobio.html

      Itt van az oldal, ahonnan az információt vettem. Persze, ez sem biztos, hogy pontos.

      Törlés
  4. Az MPG sajnos még mindig terra incognita számomra, pedig többször próbáltam már hozzájutni. Az ALZD ráadásult pont a Santal Noble-t nem kínálja mintaként. Az én kedvenc szantalom eddig a LV féle Sandalo volt, de a leírásod alapján itt vmi egészen másra kell számítani. Nem hasonlít az Amouage Epic Man-hez véletlenül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem hasonlít az Epic Man-hez, de nem annyira komor és szigorú, az alap édesebb, ámbrás jegyeinek, és a fűszereknek köszönhetően batátságosabb hatást kelt. De gondolom, mostanra már befutott a mintád, és te is érzed :)

      Mi a véleményed róla?

      Törlés
    2. Tényleg megjött, de még csak papíron próbáltam ki. Nekem ez az illat is egy kicsit szikár és szigorú, legalább is elsőre, és továbra is Villoresi Sandaloja a legmelegebb és legbarátságosabb szantál. VIszont a kép választásod telitalálat, pont ilyen az illat! Este megpróbálom bőrön is. Első szippantásra a Parfum d'Habit és az Ambre précieux nagyon meggyőzőek.

      Törlés
    3. Örvendek, hogy tetszenek az MPG-k :)
      Szerintem bőrön tesztelve elő fognak jönni a melegebb jegyek is, rajtam elég meghatározóak voltak.

      Törlés
  5. nasobravo - theperfumedcourt küld Neked mintàt belöle.

    Ja, a szantálfa - én már rájöttem, hogy igencsak kedvelem azokat az illatokat, ahol a szantál az alapban nyugszik (krém és vaj, ahogy írtad), és asszisztál. Sokat reméltem Lutens Santal de Mysore-töl - de csak gyerekkorom juttatta eszembe, amikor egy halom grafitceruzát egyszerrer hegyeztem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Santal de Mysore-t én is nagyon régóta kerülgetem, de még nem sikerült hozzájutnom. Engem a római kömény miatt vonz nagyon a dolog, az mennyire érződik benne? A ceruzahegyzéket nem bánom, azzal jó viszonyban vagyok ;)

      Törlés
  6. LJD:Köszönöm. Végül mégis kaptam mindent az ALZD-nál! a ThePerfumedCourt olyan lassan, körülményesen szállít és folyton kifolynak az üvegeik.
    A mysore-i szantálnak pont nem lenne szabad ceruzahegyezék szagúnak lennie, az elvileg olyan krémes, laktonos szantál. A ceruzahegyezék a rosszabb alapanyagok sajátja.
    Más kérdés, hogy az eredeti mysori szantál már nagyon nehezen hozzáférhető, védett, lopják, hamisítják, csempészik, lelövik az ültetvények őreit, stb, és évről évre kilátástalanabb normális alapanyaghoz jutni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, igazan örülök, hogy nekem még soha nem folyt ki üveg a TPC-tól...
      Na ja, egy kicsit túloztam a ceruzahegyezékkel... - de valahogy többet vártam töle, kifinomultabbat, rafináltabbat. Hermessence Santal Massoia a következö, amire vadászom

      Törlés
    2. Számolj be a Santal Massoia-ról, ha sikerült kipróbálnod. Kíváncsi vagyok rá, sok dicséretet olvastam róla.

      Törlés
  7. Most néztem az e-bay-en a Hermessence sorozatot, van fenn 10 minta, darabonként 4 ml, csak nagyon drága, de ha valaki vágyik rá, érdemes rápillantani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, ez bizony tényleg nem olcsó. Pedig, de jó lenne kipróbálni őket...

      Törlés