2012. nov. 26.

Lorenzo Villoresi – Teint de Neige (2000) 8/10

A Teint de Neige (A hó színe), Lorenzo Villoresi legnépszerűbb alkotása maga a megtestesült púderes álom. Vagy inkább rémálom lenne? Mert bizony, Magyarország legkeresettebb niche parfüme, hatalmas rajongótábora mellett rengeteg “ellenséggel” is rendelkezik, és talán nem véletlenül.

Villoresi mestertől megszokhattuk már, hogy nem sokat óvatoskodik, és parfümei nem a diszkrécióról szólnak -  ha ő egyszer valamihez a nevét adja, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az egy markáns, térölelő illat lesz. A Teint de Neige esetében azonban sikerült önmagát is felülmúlnia, és egy olyan parfümöt alkotott, amelyből mindössze két-három fuvallat szükségeltetik ahhoz, hogy akár egy egész báltermet is illatfelhőbe burkoljunk, érzékenyebb szaglószervű társainknak pedig már néhány csepp is gyönyörű fejfájást képes okozni. Persze, ez egymagában még nem jelenti azt, hogy a Teint de Neige rossz parfüm – mint ahogy nem is az – csak nem árt óvatosan  bánni vele, mert ez a fagyi könnyen visszanyalhat.

A zsírkőből készített, illatosított púder, vagy talkum már hosszú ideje a női boudoir-ok elmaradhatatlan kelléke, és szinte egybeforrt a szépségápolás fogalmával. Lorenzo Villoresi ennek a púdernek a platóni ideáját ragadta meg és adta vissza parfüm formájában – véleményem szerint szinte tökéletesen. A bőrre kifújva egy picit fanyar, acetonos aromával indul az utazás, de aztán pillanatok alatt elárasztja a szaglóhámunkat, és vele együtt az egész környezetünket a puha, édes, rózsaszín, végtelenül púderes illatfelhő. Ebben az egyszerre andalító, és émelyítő kavalkádban a mandula és a rózsa játssza a főszerepet, a vaníliavirág, mósusz, és tonkabab hathatós segítségével, de ez nem az az illat, amelyet érdemes alkotóelemeire bontani. Itt egységes egészként kell élvezni, a nagy pelyhekben aláhulló, illatos púderzuhatagot, amely 14-16 órán keresztül el sem áll. Változás is mindössze annyi történik benne, hogy míg az első órákban a rózsa van előtérben, addig a vége felé már a mósuszos, vaníliavirágos árnyalat a meghatározóbb.

A Teint de Neige-el Villoresi egy elcsépelt, sokszorosan kimerített területen tudott, ha nem is újat, de valami maradandót, kiemelkedőt teremteni. Köszönhető ez annak, hogy amíg a legtöbb púderes parfüm csak bután nyomja a képünkbe az egysíkú, nyomasztó édességét, addig a Teint de Neige-ben az ügyesen használt rózsának köszönhetően van egy csipetnyi fanyarság is, ami némiképp ellensúlyozza a melegebb, pihe-puha jegyeket. Na meg, az sem elhanyagolandó szerintem, hogy míg a legtöbb púderes parfüm alapját az olcsó, közönséges tonkabab határozza meg, addig itt lényegesen finomabb vaníliavirágos, mósuszos jegyek munkálkodnak. Összességében úgy gondolom, hogy a Teint de Neige okosan használva egy kifejezetten elegáns, romantikus, vintage hangulatot árasztó parfüm tud lenni, amelyet minden nőnek érdemes legalább egyszer az életben kipróbálni.

Illatjegyek: ylang-ylang, jázmin, púderes jegyek, rózsa, tonkabab, mósusz, vaníliavirág

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi 

21 megjegyzés:

  1. Szimat drága! :) A legjobbkor tetted fel ezt a posztot. Valami nőiesre vágytam az elmúlt hónapok oud-felhői után. / Persze önszántamból../
    Elővettem a TdN-mintámat, amit több, mint két éve, az első nerolis mintacsomagban kaptam. Akkor kifejezetten nem tetszett. Viszont most..lenyűgözött, elkapott. Vagy elkaptam. :) Megérintett. Tényleg vintage, kicsit régimódi, egy modern csavarral, szóval pont erre vágytam. Örök hálám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek, hogy sikerült ötletet adnom :)
      Egyébként én is így kezdtem az ismerkedést a Teint de Neige-gel: eleinte semennyire sem tetszett, aztán lassan elragadott a hangulata.

      Törlés
  2. Jaj, de örültem ennek a bejegyzésnek, olyan szépen tudsz írni, élmény Téged olvasni Szimat!

    Érdekes, hogy a The Perfume Magazin Lorenzo Villoresi-vel készített interjújában rákérdeznek a Teint de Neige jelentésére, és LV azt a választ adja, hogy a francia nyelvben nem pontosan azt jelenti, hogy "a hó színe" (ahogy a saját honlapján az angol fordításban áll), hanem az arbőr színe, amikor valaki nagyon sápadt (ha jól értelmezem). Itt az ominózus kérdés és válasz, a link pedig alatta:

    "TPM: Tell us more about Teint de Neige. You translate it, literally, as “the color of snow.” What is that?

    LV: Well, it’s not exactly the color of snow. It is a French idiom that refers to the color of the skin, like when someone is very pale. It is our “French” fragrance. "

    http://www.theperfumemagazine.com/OCTOBER2012/lorenzo-villoresi-interview.html

    A Teint de Neige nekem olyan otthoni, békés, nyugtató illat, esténként, (el)alváshoz imádom, de úgy érzem, elég, ha pár ml áll rendelkezésre, nem vágyom egy egész üvegre. Ebben a púderes, vaníliás kategóriában nálam a Shalimar Edp az, ami mindent visz, bár a két illat különböző, mégis, ha ilyesmire vágyom, az Shalimar-omhoz fordulok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az alabástrom bőrszín lehet. Én is olvastam régebben, hogy inkább erre utal a név. A csatolt fényképhez hasonlóan, én is ilyesmit képzelek.
      Szeretem a TdN-t, bár egyre kevésbé használom. Ha esik a hó, akkor általában megkívánom, de szigorúan csak egy golyós üvegcsébe átfújt kenős változatban. Így nem lesz émelyítő a kezdet sem, viszont így is sokáig tart.

      Törlés
    2. TimeaZsofia: köszi a dicséretet, és még inkább a kiegészítést. Én nem tudtam erről a cikkről, de így sokkal jobbnak tűnik a parfüm neve. Viszont, úgy tűnik, hogy tudatlanul is sikerült jó festményt választanom mellé :)

      Törlés
    3. Marcsano: Jó ötlet a golyós üvegcse. Mi a Mona di Orio illatokat fogyasztjuk ilyenből, és nagyon jól működik a dolog.

      Törlés
  3. A T.d.N.-sel én nagyon nem tudok mit kezdeni. Itt van egy "ellenség"! :)
    Katus, vidék-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy jelentkeztél. Már azt hittem, hogy hülyeséget írtam, és igazából mindenki szereti :D

      Törlés
  4. Hmm..én sem tartozom kifejezetten a rajongótábora közé, annak ellenére, hogy a púderes illatokat kifejezetten kedvelem, számomra túl sok benne a krémes akkord. Ez nem von le semmit az illat értékéből, valóban szép alkotás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked melyik a kedvenc púderesed? Én csak felületesen tanulmányoztam őket, ezért kíváncsi lennék, hogy egy igazi rajongó mit választ :)

      Törlés
    2. Huh, most hirtelen a Puro Talco jut eszembe, az színtiszta púderillat az én orromnak. Szerettem még a Les Nereides Doucheur de Vanille-t is.

      Törlés
    3. A Puro Talco az én orromnak a TdN edt változata. Nagyon hasonlónak érzem, csak egy kicsit lájtosabb, mint a TdN.

      Törlés
  5. Én sem vagyok rajongó, illetve viszonyulásom leginkább Csi-éhez hasonlít: elsőre el voltam szörnyedve, hogy milyen borzasztó illat. Azóta megtaláltam a hasonmását is, és néhányszor újra tesztelve tulajdonképp egészen megkedveltem. De ha használnám, akkor nagyon óvatosan.
    A kedvenc, az az Intimissimi noname púderes illata, ami állítólag megszólalásig olyan, mint Montale Powder Flowers-e.

    VálaszTörlés
  6. Villoresi nagy tisztelője vagyok. A Musk és a Spezie a két kedvencem. A Teint púderessége nekem kicsit sok, de nem lehet vitatni, hogy szép, igényes alkotás.
    Az írás és a kép szuper! Nagyon visszaadja az illat hangulatát!

    Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is Boldog Karácsonyt! És köszi a dicséretet :)

      Törlés
  7. Ezt fogom az esküvőmön viselni.

    VálaszTörlés
  8. Én a feleségem figyelmét hívtam fel erre a parfümre, egy társaságban illatozott egy hölgy kerülő úton meg tudtam a parfüm nevét azóta sokszor ezt is használja.

    VálaszTörlés
  9. Simán felteszem, amikor egy kis simogatásra vágyik a lelkem :)
    Csodás, meleg, elegáns, nőies illat.
    Csak nagy melegben nem használom.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szeretem a TdN-t! A barátnőm is mindig megjegyzi, hogy nagyon finom ez a púder illat. A lányom (27) viszont ki nem állhatja😂-Ajjj anya, olyan régi vagy!😂😂

    VálaszTörlés