2013. jan. 9.

Parfums de Marly - Lippizan (2010) 9/10

A Parfums de Marly egy 2010-ben alapított parfümház, amely sokadmagával próbálja meglovagolni az újonnan támadt niche divathullámot. Hogy aztán ki marad meg a nyeregben, és kiknek lesznek még húsz-harminc év múlva is illataik, azt nehéz lenne megjósolni, de az tény, hogy a Parfums de Marly jól indított. Hangzatos, fennkölt háttértörténet (XV. Lajos francia király parfüm-, és lóimádata ihlette az alkotásaikat), elegáns üvegek, és jól belőtt árak jellemzik őket, ami már szinte egymagában is elég a sikerhez. Ha ehhez még ütős illatokat is komponálnak, akkor semmi nem állhat az útjukba. Igaz, én eddig három paripájuknak szálltam a nyergébe, és mindössze egyet találtam közülük tenyésztésre érdemesnek.

A Lippizan-t ihlető lipicai lovakat 1580-ban kezdték el tenyészteni II.Károly főherceg kezdeményezésére, aki egy erőteljes, szilárd szervezetű, de szép mozgású, elegáns lófajtát szeretett volna kialakítani a királyi udvar számára. A genetikai alapot a helybéli lovakkal, valamint Spanyolországból behozott ménekkel teremtették meg, és egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve, azóta is idegen vér bevitele nélkül tartják fenn az állományt. Napjainkra a szürke lipicai fogalommá vált, Európa egyik legnépszerűbb fogatlova. A Lippizan parfüm eme nagyszerű fajta előtt próbált meg tisztelegni, és bár kétkedve vágtam bele a tesztelésbe, egy-kettőre be kellett látnom, hogy az ismeretlen parfümőr jó munkát végzett. A parfüm egy nagyon intenzív, maszkulin kavalkáddal indít, amelyben versenyt ágaskodik a bergamott, és a tárkonyból, zsályából valamint kakukkfűből álló aromás fűszercsokor. Ezen kívül van itt még valami nehezen beazonosítható, amit én leginkább a frissen zúzott római köményhez hasonlítanék, és ami egy jó adag állatiasságot csempész az illatba. No, nem teljesen lószag, de valami egészen hasonló. Mindenesetre, ez a fejillat nagyon üt, számomra a tavalyi év legkellemesebb meglepetései közé tartozott. És aminek szintén nagyon örvendtem, az az, hogy nem ér itt véget a citrusos-állatias történet, hanem szépen átporoszkál a szívillatba is, ahol a markáns galbánummal, bőrrel, némi rózsával, pacsulival, és a fás hátteret képező cédrussal, meg férfias tölgymohával folytatja a parádét. A leszáradás során a parfüm egy kicsit ugyan púderessé, édesebbé válik, de azért alapvetően mindvégig egy sziporkázóan friss, fűszeres eleven illat marad, amelyből csak úgy sugárzik a klasszikus elegancia. Rajtam sajnos mindössze négy-öt órára futja az erejéből, a hatósugara viszont kitűnő.

A Lippizan egy igen komplex, ízig-vérig férfias, régimódi illat, amilyent manapság már csak kevesen viselnek, de bízom benne, hogy azért még vannak olyan férfiak akik szeretik az ilyesmit. Én nem érzem sem öregesnek, sem elavultnak, elcsépeltnek meg végképp nem, az viszont tény, hogy igényel egy fajta eleganciát, férfias kisugárzást, amelynek hiányában bizony elég furcsa hatást kelthet. Azonban egy lipicai nyergében ülő, hetyke bajszú férfi keresve sem talál ennél megfelelőbb illatot.

Illatjegyek: bergamott, citrom, kardamom, kakukkfű, tárkony, zsálya, jázmin, rózsa, írisz, galbánum, pacsuli, cédrus, vetiver, moha, vanília, bőr, ámbra, mósusz

Kreátor(r): ismeretlen

14 megjegyzés:

  1. A római kömény nagy gyengém, de kétlem, hogy régimódi, ráadásul citrusos körítéssel el tudnám képzelni... Azért majd adok neki egy esélyt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre a római köményre ne végy mérget, mert nem olyan egyértelmű a dolog :) Az illatpiramis nem is említi, és én sem vagyok biztos, hogy azt érzem, de valami kétségtelenül nagyon animális benne. Szerintem, ha szereted az Eau d'Hermés stílusát, akkor mindenképp próbáld ki, és majd referálj ;)

      Törlés
  2. Csondben jegyeznem meg, hogy jelenleg Kincsesbanyaban tartozkodik az illat a Neroliban, vagyis 14.500 penzzel olcsobban vasarolhato a 125 ml, mint altalaban. Ez egyben azt is jelenti, hogy el fog tunni a polcokrol hamarosan.
    Katus - videk.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet. Tegnap én is észrevettem, el is gondolkodtam rajta, de aztán lemondtam róla. Majd, ha lesz hozzá lovam is... :)

      Törlés
  3. Én megvettem az összes Marly férfi illat mintáját, de az egész vonalban érzek valamit, ami nem engedi, hogy közel kerüljenek hozzám. De ahogy belegondolok, talán ez a Lippizan még az, amit a legjobbnak gondolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Godolphin-t, és a Shagya-t próbáltam még, azok engem sem fogtak meg...

      Törlés
  4. Én a Herodban szerettem bele decemberben, pedig a dohányos illatokért nem rajongok túlzottan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Herod nekem is listás. Az alapanyagai jól hangzanak.

      Törlés
    2. Kíváncsi lennék, mint mondanál róla, én kifejezetten el tudnám hölgyeken is képzelni.

      Törlés
    3. Én egyáltalán nem érzem nőiesnek, de azért egyetlen hölgyet sem térítenék el a használati szándékától :)

      Törlés
  5. Igazäbol nem herod-ot akaram venni, és végül az lett, mert az eladonö fel kelltette a figyelmemet rä...szerintem nagyszerü illatvilläg..elösször nöiesnek tünt, de amikir magamra fujtam, meg érte meg venni még ha dräga is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kipróbáltam a Herod-ot. Elsőre nem ment át a lécen. Még kap egy esélyt, de nem hiszem, hogy képes lesz átmenőre vizsgázni nálam :(

      Törlés
  6. Teszteltem már én is a Herod-ot.Nekem sem tetszett.Rajtam szinte a dohány elő sem bújt,csak a tömény vaníliát éreztem.Émelyítős parfümnek neveztem el. negro

    VálaszTörlés
  7. Casino Review | Claim the Welcome Offer! - Poormans
    Casino Review. Is it safe 7 포커 to 바카라총판양방 gamble online 코드 벳 in the UK? Read our in-depth review on how this casino game 텍사스 홀덤 룰 works, payouts, bonuses and more! 블랙 잭 무기 Rating: 4.5 · ‎Review by Ryan Gutzler

    VálaszTörlés