2010. ápr. 11.

Giorgio Armani – Armani Code (2004) 8/10

Az Armani Code (régi nevén Black Code) az első kísérlete az Armani parfümháznak, hogy betörjön az orientális férfiparfümök soraiba, és próbálkozásukat rögtön hatalmas siker követte. Bár nem találtam adatokat róla, nekem meggyőződésem, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb számban eladott férfiparfüme, ugyanis az emberek közt járva, lépten-nyomon meglegyint az illata, emellett 2009-ben a basenotes közösség a legjobb esti viseletre alkalmas parfümnek választotta, ami jól mutatja, hogy mekkora népszerűségnek is örvend az Armani Code.

Az illat megalkotói az az Antoine Lie és Antoine Maisondieu, akik jelenleg az Etat Libre d’Orange boszorkánykonyháján keverik ki a provokatívnál provokatívabb illatokat, de az Armani Code készítésekor visszafogták magukat. Ez egy szép és jól megkomponált illat, de távol áll tőle mindenféle polgárpukkasztás, inkább nevezném amolyan selyemfiús, szelíd, nyájas parfümnek, ami szinte mindenkinek elnyeri a tetszését. És azt hiszem, hogy számomra épp ez a jellemvonása a legzavaróbb. Hiányzik belőle a megkülönböztető erő. Mivel mindenki számára szerethető, ezért bárki viselheti is, és így nem árúl el semmit a viselőjéről. Én viszont szeretem, ha a parfümöm személyesebb viszonyban van velem, jellemez engem. Ezzel a kis kötekedéssel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy az Armani Code-nak átlagos illata van - tulajdonképpen olyannyira egyedi, hogy nem is igen találok hozzá hasonlót – csak azzal, hogy ennyire szépre és kellemesre készítették, nem szűkíti le kellőképpen a lehetséges viselők körét. Szerintetek ez probléma?

Az Armani Code egy erősen lineáris illat, az első öt perc után szinte semmilyen változást nem észlelek és ez alatt is csupán annyi történik, hogy elillan a fejillat kissé citrusos, enyhén kesernyés része. Ami viszont nem tűnik el, sőt, igen hosszan kitart, az a virágos, balzsamos, fás alap. Az illatpiramis alapján a virágos elemet az olajfa virág képviseli, amelyhez még nem volt szerencsém, de gyanítom, hogy kellemes lehet. Itt a virágillat frissnek, selymesnek és érzékinek tűnik, kissé a tubarózsára emlékeztet, de annál könnyedebb. Ezt az akkordot nagyszerűen egészíti ki a guajakfa, amely amellet, hogy kiváló rögzítő (növeli az illat tartósságát), gyönyörű, fás, balzsamos aromával is rendelkezik. Mindehhez csatlakozik a tonkabab, amely itt meleg, krémes és kissé púderes; illata leginkább a vaníliára és a mandulára emlékeztet. A végeredmény egy fás, mégis puha, balzsamos parfüm, jó tartóssági mutatóval és méretes hatósugárral, mindenki kedvence stílusban megalkotva.

Illatjegyek: citrom, bergamott, olajfa virág, guajakfa (Bulnesia sarmienti), tonkabab

Kreátor(r): Antoine Lie, Antoine Maisondieu

13 megjegyzés:

  1. Azt semmikepp nem szeretem ha mason erzem az EN illatomat es azt sem ha mindenutt ugyanaz jon szembe velem, foleg ha az egy szamomra kellemetlen illat - de ugy gondolom az Armani Code-ot el tudnam viselni egy-ket ferfin az irodaban :)

    VálaszTörlés
  2. Én csak a női Armani Code-ot illatoltam, és az sem egy polgárpukksztó illat.Ha már az Etat Libre d’Orange parfümöket említetted, volt szerencsém megszaglászni őket, tényleg egyedi alkotások de annak ellenére, hogy nálam is a különleges, karakteres parfümök a nyerők, egy Sécrétions Magnifiques-et soha nem permeteznék magamra!!!Naaaaaaagyon durva.Viszont a Jasmine et Cigarette bármikor helyet kapna a retikülömben:)

    VálaszTörlés
  3. Én is el tudnám viselni az Armani Code-ot a környezetemben, sőt, örvendenék is a jelenlétének. Ugyanakkor a Sécrétions Magnifiques, vagy a Jasmin et Cigarette sokkal többet elárul a viselőjéről, sokkal inkább személyhez szóló és szerintem ez nagyon fontos. Mondom ezt úgy, hogy a Sécrétions Magnifiques-t én is naaaaaaagyon durvának találom :)

    VálaszTörlés
  4. Gondoltam megnézem ezt a Magnifiques-t magamnak, de azt hiszem ez a videó mindent elmond a durvaságáról. Nem érdemes kihagyni! 3:00 percnél kezdődik a lényeg, 3:25-nél a legjobb kb. Ez a hölgy irtó aranyos :DDD
    http://www.youtube.com/watch?v=u7QQxSevDu0

    Ha nem szabad videót belinkelni, akkor előre is bocsánat, de én végtelenül jól szórakoztam rajta :)

    VálaszTörlés
  5. Megnéztem a videót és azt hiszem,hogy reális Katie Puckrik reakciója. Ha nem is ennyire színpadiasan, de én is valahogy hasonlóképpen reagáltam, amikor kipróbáltam :) A papírcsík, amire kifújtam, utána még hetekig bűzlött.

    Ja, és szabad videót belinkelni, miért ne szabadna? :)

    VálaszTörlés
  6. Az eredeti Black Code egy egészen jó és érdekes parfüm, viszont beszereztem most egy mintát az Armani Code Sport-ból ami nyilvánvalóan a Code sportváltozata akar lenni.. Hát szerintem amilyen jól sikerült a Code, olyan szar lett ez az új sportos változat. Jellegtelen, erőtlen, utánzat feeling, kicsi hatósugár és gyors leszáradás... Nagyon kicsit emlékeztet a Code-ra, olyan mintha valami Allure Homme Sport replika lenne, de még annál is szarabb... :) Egy szó mint száz, ha Armani illat akkor marad a Code, meg még talán az Attitude...

    VálaszTörlés
  7. A Sport vltozatokból szerintem még soha, egy sem sikerült jól...

    VálaszTörlés
  8. Üdv!

    A Giorgio Armani Attitude parfümről tudnál írni egy jellemzést? : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincs belőle mintám, és mostanában nem igen járok parfümériákba. Amikor megjelent, egyszer teszteltem - akkor nem ragadott magával.

      Törlés
  9. Rajtam jól működött az illat,mármint a code,csupán nem találtam én sem személyesnek magamon,így elég volt kétszer magamra ölteni a parfümériában tesztelés céljából. negro

    VálaszTörlés
  10. Kedves Szimat!
    Régóta, nagyon régóta keresek egy férfi parfűmöt, amiről csak annyit tudok, hogy az 1970-es évek végén éreztem életemben először, azután is csak kettőször. Az akkori férfi ismerősöm dollárboltban vásárolta - mint tudjuk, a szocializmusban ilyen boltok a nívósabb szállodákban voltak megtalálhatók, ahol valutáért lehetett vásárolni ezt, azt - szóval, hogy jellemezzem kicsit a parfűmöt, számomra az egyetlen, amelyiknél nem éreztem azt a bizonyos szúrós bak szagot, ami szerintem az összes többi férfi parfűmöt, arcvizet jellemzi és engem nagyon taszít és zavar. Tehát, ennél a parfűmnél ilyen nincsen. Nagyon lágy, mégis felhívja magára a figyelmet, nyikhajok még véltelenül se használják, a Férfi illata. Tartós és olyan, mint a zenénél a fülbemászó csak ez orrbamászó és minél tovább érzem, annál jobban érzem magam. Számomra drog. :)
    Szóval, ha a fenti leírásomból esetleg felrémlene Nálad melyik illatról lenne szó és meg is neveznéd nekem, hálásan megköszönném.

    VálaszTörlés
  11. Végig néztem a blogodat itt, ott olvasgattam és e kettő férfi parfűmre esett a választásom, amelyek szerintem megfelelhetnek a fent említetteknek:
    Egyik: Knize – Knize Ten (1924) 9/10
    Másik: Guerlain Habit Rouge
    Mit szólsz hozzá, szerinted hasonlítanak?

    VálaszTörlés
  12. Hello Zsigmond!Az igaz,hogy ez egy közkedvelt illat,de szerintem,ez azért van,mert jó!Az én kedvenc ilyen "tucat"illatom a hugo boss bottled!Mondjon bárki bármit,számomra,az egy különleges,jól megkomponált parfüm!Gondolom,ismered...negro

    VálaszTörlés