2010. ápr. 30.

Versace – The Dreamer (1996) 10/10

A Versace egy itáliai divatház, amelyet Gianni Versace alapított 1973-ban, és amely elsősorban színpompás, rikító és szexi ruhadarabjaival vonta magára a figyelmet. Ahogy egy kritikus viccesen megjegyezte, még a klasszikus fehér ingjeik is túlságosan feltűnőek ahhoz, hogy egy hétköznapi halandó viselje őket. Ennek ellenére, egyik legsikeresebb parfümük, a Dreamer, épp visszafogottságával, melankólikus hangulatával ragadta meg a figyelmemet. Méghozza kétszer is. Először parfümmániám kezdetén találkoztam vele, megállapítottam, hogy ez nekem tetszik, még a megvásárlását is fontolgattam, de aztán túl sok volt az ismeretlen, hívogató illat és én továbbléptem. Több mint két év elteltével, újra a kezembe került egy üveg, kifújtam belőle és megdöbbenve tapasztaltam, hogy most még jobban tetszik, mint hajdanán.

A Dreamer egy hűvös levendula akkorddal nyit, amelyet kissé zöldebbé, aromásabbá tesz egy pár szem borókabogyó, de a sokak által emlegetett gin-tonic hasonlatot én nem találom ideillőnek. Ez annál sokkal kevésbé száraz és keserű, a háttérből felsejlő tonkabab és írisz biztosítja az orientális parfümökhöz illő puhaságot és meleget. Mindehhez csatlakozik egy könnyed, friss virágos jelleg, amely – az illatjegyekből kiindulva – csakis a liliom lehet. Ez a liliom, a tonkababbal kiegészítve szerintem épp elég ahhoz, hogy nők is nyugodtan viselhessék, annak ellenére, hogy a Versace csak a férfiaknak ajánlja ezt az illatos álmodozást. Megérkezve a szívjegyekhez, előtör a rejtekéből a dohánylevél, amely púderességet hoz magával, egy kevés dohos jelleggel kiegészítve. Azt hiszem, ez a legtermészetesebb dohánylevél, amit parfümből valaha kiéreztem, mindenesetre nekem nagyon tetszik. Ezt az egészet még szebbé teszi a tonkabab felerősödése és egy könnyed, fás jegy megjelenése, amely megóvja a Dreamer-t a túlzott édességtől. Tulajdonképpen, szerintem ez a parfüm egyik legnagyobb erőssége, hogy bár egy édeskés, orientális illat, mégis megőriz valami légies, meditatív jellegű frissességet, amely távol tartja a nyomasztó, fullasztó kategóriától. A teljes leszáradás nyolc-tíz órát tart, melynek vége fele kissé szappanossá válik az illat de mindvégig megmarad a dohánylevelek és a tonkabab poros, érzéki jellege is.

Úgy érzem, hogy ennek a parfümnek nagyon illő nevet sikerült találniuk (ritka jelenség), ugyanis a Dreamer tényleg egy csendes, álmodozásra késztető illat, amelynek tiszta, mégis érzéki leszáradása szomorkás és ugyanakkor kellemes hangulatba tudja ringatni a viselőjét. Persze, ehhez szükséges egy megfelelő befogadó személy is…

Illatjegyek: muskotályzsálya (Salvia sclarea), levendula, boróka, liliom, tárkony, mandarin, geránium, rózsa, írisz, dohánylevél, cédrus, tonkabab, ámbra

Kreátor(r): Jean-Pierre Bethouart

28 megjegyzés:

  1. hmm:)színes és szexi?(igencsak felcsigáztad kiváncsiságom, de ezúttal nem illattal, at közel sem találtam annyira érdekesnek,mint te)nem látom mért ne lehetne minden nap viselni, de vadászni fogom a Versace márkájú rucikat s talán rájövök:P

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, hogy csalétkekhez kell folyamodnod, ha Versace rucit akarsz lőni :) Én legalább is nem nagyon láttam errefele hasonló ruhadarabokat... A Dreamer viszont minden Sephora-ban megtalálható, és az én szememben/orromban a legszebb ruha sem veheti fel a versenyt vele.

    VálaszTörlés
  3. :))
    Én max. egy egyenlőségjelt tennék ha szép ruháról és jó parfümről van szó, semmiképp nem kedveznék a parfümnek, holott belátom, h az is fontos és ne hagyjuk figyelmen kívül a tényt, h te PASI és mániákus illatvadász vagy:p

    VálaszTörlés
  4. Hmmm... Azt belátom, hogy első-második találkozás alkalmával rám is a ruházatnak van nagyobb hatása, az árúlkodóbb, de hosszú távon szerintem fontosabb az egyén illata/szaga. És ez alatt nem csak a parfümöt értem... :)

    VálaszTörlés
  5. Jaja.Genetikai összeillés.
    A szimatunk a párválsztásban is segítségunkre lehet.Pl. ha tetszik az illatod-parfüm, arcszesz és egyéb kimikálé nélkül-akkor eléggé különbözik az MHC-nk(major histocompatibility complex)ahhoz, hogy .... ;):P

    VálaszTörlés
  6. Szimat, ismered ezt a két illatot? Ha igen kérhetnék egy kis véleményt?
    Ilyenem van, de már csak lötyög az alján 5ml, viszont újra megtetszett, lehet beruháznék egy újabb üvegcsébe. Erről nagyon érdekelne, hogy tetszene-e neked és mennyi pontot adnál neki.
    http://www.illatfelho.hu/index.php?menu=items&type=details&id=1635
    Erre pedig irtó kíváncsi vagyok, nem ismerem, viszont árban nagyon jó és klasszikus bőr illat, szeretnék régóta egy jó bőrös illatot magamnak. Remélem tudsz valamit róla. :)
    http://www.illatfelho.hu/index.php?menu=items&type=details&id=1651
    Ide írtam, hogy ne keverjük a márkákat. :)

    VálaszTörlés
  7. Na, ezekkel megfogtál, ugyanis egyiket sem teszteltem még. A Versace L'Homme-ot már kinéztem magamnak egy ideje, de még nem sikerült kipróbálnom, a Blue Jeans-t pedig nem is igen láttam az itteni parfümériában. Ha megyek Sephorázni, akkor mindenképp kipróbálom a L'Homme-ot, és a Blue Jeans-t is, ha megtalálom, de addig csak annyit tudok mondani, hogy ha egy igazi bőrös parfümöt keresel, akkor próbáld meg beszerezni a Knize Ten-t ;)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszi, tegnap óta kicsit nézelődtem és találtam olyat, ami még ezeknél is sokkal jobban érdekel. Nem is tudom, hogy milyen illatra számítsak, nem is merem megrendelni tesztelés nélkül. Véleményekből kiindulva ez is egy szép tesztelni való lehetne. :)
    http://www.illatfelho.hu/lolita-lempicka-au-masculin-1179

    VálaszTörlés
  9. Szerintem se rendeld meg tesztelés nélkül. Nekem ez a parfüm erősen közepesnek tűnt, nem sok egyediséget sikerült felfedeznem benne és az ánizsos jegy sem elég erős ahhoz, hogy izgalmasssá tegye. Az alapja édes, tonkababos. Persze, azért mindenképp adj neki egy esélyt, lehet, hogy neked jobban bejön majd.

    VálaszTörlés
  10. Érdekes, pedig arra számítottam, hogy ez a Lempicka nagyon jó sé egyedi illat lehet. Pedig ugyanaz követte el, mint a Jaipurt. Ezek szerint egy kivételes illat elkészítése nem garancia. :) Mondjuk a kommentekre nem is szabad adni tényleg, ha már a Bleu de Chanel 5 csillagot kapott ott. Azt hiszem inkább végigpróbálom a te 10/10-es válogatásaidat. Ez legalább egy elit orr véleménye és ajánlása. :) Hozzáteszem a Dreamert kipróbáltam és nekem nagyon elnyerte a tetszésemet, két ismerősöm meg leszólta. A jó illat tényleg sokszor megosztó.
    Még egy kérdés. Az nagy baj, hogy én sokszor inkább a ruhámra fújom az illatokat, tehát nyak alá egy spriccet és ennyi? Nagyon másképp alakul úgy, vagy aki érzi, az azt érzi amilyen a parfüm valójában? Biztos érted mire gondolok, belezavarodtam. :D

    VálaszTörlés
  11. Kösz a bókot :) Tegnap újra kipróbáltam a Lempickát és most egy kicsit jobbnak tűnt, a fejjegyekben az ánizs is jól érződött. Mindenképp próbáld ki! Sajnos a többi Versace nem volt meg a boltban, de keresem tovább, és ha megtalálom, akkor megírom a véleményemet is.

    Rátérve a kérdésedre, én is gondolkodtam már, hogy melyik a jobb, bőrre, vagy ruhára fújni, és úgy gondolom, hogy a bőr az igazi. Melegebb és zsírosabb, mint a ruha, így jobban párolog róla a parfüm, és nagyobb változásokon megy keresztül. A ruhán ugyan tovább tart, de nem bomlik ki olyan szépen és bizonyos aspektusok elveszhetnek. Nyakra három-négy fújás, én így szoktam :)

    VálaszTörlés
  12. Nemrég teszteltem a Dreamert és hát hmmm, nagyon fini, az első spricc viszont kicsit meghökkentő volt, lehet a borókabogyó? illata...már mjdnem el si dobtam a papírcsíkot, de áhh mondom még várok vele, milyen lesz a leszáradása, addig tezsteltem a Pour homme-ot is...és végül visszatértem a Dreamerhez, La male-hoz hasonlítanám, viszont ebből hiányzik az a komponens (szrencsére), ami miatt nem bírom a La male-t...szval épp gondolkodom, h be kéne szerezni belőle, csak mnhol drága, ahhoz képest, hogy milyen régi:/
    Amúgy eltelt 1,5 nap és a pcsíkon még mindig intenzíven érezni...*dreaming*

    Amúgy tetszik, hogy odaírod, h lányok/nők is hordhatják, ezt a jó szokásodat tartsd meg!:)

    Málni

    VálaszTörlés
  13. Örvendek, hogy neked is tetszik a Dreamer. És szívem szerint mindenhová odaírnám, hogy nők is viselhetik, mert szerintem nem szükséges a parfümöket nemekre bontani. Ahogy egyszer valaki viccesen megjegyezte, az illatoknak nincs nemi szervük :)

    VálaszTörlés
  14. Hát igen, csak elég sokan mereven elzárkóznak ettől, h hát ffiaknak van bla bla...

    Végül a Dreamer helyett a Joop homme-ra esett a választásom, nem bántam meg, ez most a N1, tökéletes:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen teszteltem a Joop Homme-ot - nekem akkor túl édesnek tűnt, de kétségtelenül egyedi volt.

      Törlés
  15. A Dreamer mellett a Blue Jeans is egy érdekes és vicces mainstream illat a Versace divatháztól.(Volt többfajta szín változatban, Red, Green, Black stb, de a Blue volt a legjobb mind közül) Régebben nagyon kedveltem. Eléggé különc illat volt a 90-es évek derekán. A hatósugara és a tartóssága is brutális volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sajnos nem volt szerencsém egyik Jeans-hez sem, pedig a leírásaik alapján egész érdekesnek tűntek.

      Törlés
  16. Az (Blue jeans) sem éppen egy ffias illat, majdnem megvettem:)

    VálaszTörlés
  17. Ejj, már nekem is elég édes a Joop!, bár szinte mnkinek bejövős, ráadásul baromi tartós, viszont vmiért a Dreamer kell most nekem, remélem vkivel tudok majd csereberélni:)

    Málni

    VálaszTörlés
  18. Ha választanod kéne a Davidoff cool water és a Versace Dreamer közül, melyiket választanád?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Dreamer-t. A Cool Water sem rossz, de nem az én stílusom.

      Törlés
  19. Kedves Szimat.. Lassan elolvasom összes írásod, néha hozzászólok, de most ismét nem tudom megállni. Jópár évvel ezelőtt vettem Tenerifén egy üveg Dreamert (akkoriban nagy gyűjtő voltam cca. 130 üvegcsével). Harsány, intenzív, félelmetes hatósugárral rendelkező csodálatos-csajozós.. isteni illat volt.. Illetve most is az. Mármint az amelyik fent lapul a fürdőszobapolcomon. Nemrég jártam a Müller drogériába és nosztalgiaképp' megszagoltam a Dreamert. Hát.. nem akartam hinni az orromnak. Egy gyenge, higított, hiányos nagyjából hasonló illat jött az üvegből. Nagyon elkeserítő. Olvastam sokat a reformulálásról, az IFRA "okoskodásairól" és azt kell, hogy mondjam, az illatvilág számára bizony kártékony tevékenységéről. Sajnos lassan egyik régi nagy klasszikus sem az ami volt, csak példaként YSL: Jazz.. Givenchy: Gentleman (írtam már itt).. a Dior Fahrenheit.. H. Boss "Szürke" Boss.. A Dune.. a Coriolan.. Fidji.. Shalimar.. Genny.. etc.
    Végigszagoltam a még megmaradt régi illataim és azok manapság kapható (beszerezhető) klónjait.. Elkeserítő. Illetve ez így nem helyes, mert végül is nem rossz némelyik mai változat, csak hát a régiek ismeretében.. Szomorú, hogy ide jutott ez az iparág, szomorú, hogy sok ember már nem is tudja, mit is jelent valójában az hogy Givenchy, Guerlain, Dior.. stb.
    Mi nem sokat tehetünk.. de a nagy házak..? Nekik nem fontos a hírnév, a patina.. a régi, hűséges rajongók, vásárlók..? Úgy latszik, nem..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adelmus! Egyedül a Chanel van az eredeti tulajdonosok kezében. Az összes többit befektetői csoportok vásárolták föl. Vagyis a jó ég tudja hol élnek, mivel töltik az idejüket. Őnekik egy a fontos, hogy minden évben többet és többet keressenek. Akik ezeket a csoportokat vezetik, a döntéseket hozzák, excel táblázatok fölé görnyednek és a döntéseikben csak egy számít: a minél nagyobb profit. Szomorú, de így van. Én is átestem ezeken a tapasztalatokon, amit leírsz. Elszomorító. Sajnos, már nem a kamaszkoromat élem, így nagyon sok jó illattal volt szerencsém találkozni a régi időkben. Ezért úgy hiszem, hogy ez csak még rosszabb lesz és nem csak az illatok terén, hanem minden vonalon. Az EU egy börtönön az ott élők számára. Mert mi az EU? A tőke és a munkaerő szabad áramlása. Ezt a dogmát leöntötték valami kulturális szósszal. Ennyi... Viszont a nagyvállatok olyan hatalmasra nőttek, hogy már ma is szinte mindent ezek irányítanak. Folyamatos fogyasztásra kényszerítenek bennünket, és egyre rosszabb termékeket sóznak ránk. Majd az így megszerzett ultra magas profitot kiviszik az EU-ból és befektetik Dél-Amerikában és Ázsiában. Itt még nagyobb profitot tesznek zsebre. Nem véletlen, hogy az EU összes lakosa rosszul jár, kivéve pár nagytőkést és fizetett felsővezetőjét. (magor)

      Törlés
    2. Egyet kell értenem Magorral. Napjainkban a mainstream parfümházak esetében teljesen elfelejthetjük a művészetet, a hajdani szívvel-lélekkel megkomponált illatokat. Ma már csak a profit számít.

      Én már annak is örvendek, hogy ha néhány niche parfüméria ki tud tartani az elképzelései mellet, és évente kiad egy-két izgalmas illatot. Szerencsére jó sok niche illatház lett, ha az ember figyelmes, akkor azért talál még tesztelésre méltó alkotásokat is szép számmal :D

      Törlés
  20. Az egyik legjobb mainstream illat a The Dreamer.A másik kettő ami nekem mutat egyediséget,az a Gentleman,meg a Déclaration.:)

    VálaszTörlés
  21. Szimat,ismered a Versace(eau fraiche)nevű illatát?Nagy a hasonlóság a számomra semmit mondó Creed(pure white cologne)illatával. negro

    VálaszTörlés