2010. máj. 12.

Editions de Parfums Frederic Malle – En Passant (2000) 9/10

Kolozsváron tombol az orgonaszezon. Bármerre járok, nyíló orgona- bokrokba botlom, amelyek szárnyaló illatukkal minduntalan a Frederic Malle féle zseniális En Passant-ot juttatják eszembe, így arra gondoltam, talán itt az ideje, hogy ezt a parfümöt is górcső alá vegyem. Frederic Malle 2000-ben nyitotta meg parfümériáját Párizsban, azzal az elképzeléssel, hogy más parfümházakkal ellentétben nem a designe-ra, az üvegcsék csínosságára meg a reklámozásra pazarolja a pénzét és az energiáját, hanem az alapanyagok minőségére és a művészi szabadság megőrzésére. Ő volt az első, aki a parfümökön feltüntette az alkotó nevét is, ezzel minden eddiginél nagyobb jelentőséget tulajdonítva magának a művésznek. Szerintem igen nagy részben neki köszönhető, hogy napjainkban az igazi parfümmániások már sokkal inkább alkotók szerint szimatolnak, mintsem a parfümházak szerint. Kezdetben hét tehetséges parfümőrnek adott zöld utat (ma már tizenegyen vannak), hogy mindenféle kikötés és keret nélkül megalkossa álmai illatát, és szerencsére köztük volt Olivia Giacobetti is, aki az En Passant-tal lepte meg Malle urat és kialakulóban lévő rajongótáborát.

Az En Passant Malle elmondása alapján egy impresszionista stílusban megalkotott, egyszerű orgonaparfüm, de szerintem a fejillata olyan tökéletesen megidézi a langyos májusi eső utáni orgonabokrok kigőzőlgésének illatát, hogy akár fotórealizmusról is beszélhetnénk. Az orgona édes, buja és nedves, egyszerre fullasztóan “virágos” és friss, s az uborkának meg a vizes jegyeknek köszönhetően megkapjuk az “eső után” érzést is. Ennél sokkal többre ne is számítsunk, ez tényleg egy egyszerű illat, de szerintem pont így tökéletes. A leszáradás során kissé elhalványul az orgona és fokozatosan teret kap a fantasztikus alap, amely engem a Philosykos alapillatára emlékeztet, csakhogy itt füge helyett orgonával van megbolondítva. A Philosykos-ban ezt a gyönyörű, friss és enyhén fás illatot a fehér cédrusnak tulajdonítottam, úgyhogy most sem teszek másként, bár tudom, hogy az En Passant illatjegyei között nem szerepel a cédrus és más parfümkritikusok sem éreztek hasonlót. Legtöbbjük ebben az akkordban a búzát vélte felismerni, és őket a frissen sült kenyér illatára emlékeztette. Ti milyennek érzitek?

Annak ellenére, hogy ez egy könnyed, tavaszi virágillat, csupa elillanásra hajlamos jegyekkel, a tartóssága nem rossz: rajtam akár négy-öt órát is eltart és ez idő alatt mindvégig május van az orromban (szívemben, fejemben, lelkemben – kinek, ahogy tetszik). Szerintem ez egy tökéletes orgona parfüm, és mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki az év többi hónapjában is szeretné érezni a nyíló orgona illatát. Egyetlen problémám az árával van, amely még a niche parfüm mércével mérve is szokatlanul borsos...

Illatjegyek: fehér orgona, uborka, búza, narancsfa levél, vizes jegyek

Kreátor(r): Olivia Giacobetti

14 megjegyzés:

  1. Hat igen, ha jol emlekszem en is elso szimmantasra felismertem, hogy virag illat es utana rogton mondtam, hogy orgona - es ez nalam nagy dolog :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt szeretném mégegyszer megszimatolni, a múltkor nem szenteltem elég figyelmet neki....úgy tűnik.:)

    VálaszTörlés
  3. Ezzel lassan minden kedvencem górcső alá került:)

    VálaszTörlés
  4. Lolita, nagy hibát követtél el! Az En Passant minden figyelmet megérdemel ;)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Szimat! Nagyon felkeltette a kiváncsiságomat ez a parfüm. Hol lehet kipróbálni? Magyarországon is lehet kapni vagy csak külföldön?
    Üdv. Hestia

    VálaszTörlés
  6. Kedves Hestia! Én az illatmintámat a http://theperfumedcourt.com/ honlapról szereztem be, ha több illatra is kiváncsi vagy, akkor ott szinte mindent megtalálsz. Frederic Malle bemutatóüzlet - tudomásom szerint - hozzánk legközelebb Bécsben található, ha arra jársz, ott biztosan kipróbálhatod az En Passant-ot. A bécsi üzlet pontos címe Pure Day Spa, Tuchlauben 11, a márka honlapján (http://www.editionsdeparfums.com) még térképet is találsz. Remélem segítettem :)
    Üdv, Szimat

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szimat! Köszönöm, a válaszodat! Nagyon kedves Tőled, hogy írtál.
    Üdv.Hestia

    VálaszTörlés
  8. awww... nagyon nagyon régóta keresek egy ilyen illatot,és így jutottam ide is :) nagyon jó ez a blog!!! :) ez a parfüm meg KELL! anyukámra emlékeztet mindig az orgona illat :) lesz egy utam bécsbe tavasszal :P
    mégegyszer, köszönöm ezt a postot,igaz már régi, de engem most kisegített :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a dícséretet, és örvendek, hogy sikerült segítenem. Legyen sok örömed az En Passant-ban :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, nekem is segített.

    VálaszTörlés
  11. Most érkezett meg néhány illatminta, ez az egyik. Csodálatos, igazi friss tavaszi orgona, ez hihetetlen.

    VálaszTörlés
  12. Bizony. Én is így reagáltam rá :)

    VálaszTörlés