Mazzolari – Patchouli 9.5/10

Augusto Mazzolari, egy ambiciózus borbély, 1888-ban nyitotta meg műhelyét Milánó szívében, ahol elkezdte kikeverni első parfümeit és arcszeszeit, melyeknek receptjeit is gondosan lejegyezte. Később fia, majd unokája is folytatta a parfümkészítést, így 1967-ben végre megalapították a parfümházukat is, amely mind a mai napig családi kézben van. Ne csodálkozzatok, ha nem hallottatok még Mazzolari illatairól, Olaszországon kívül kevéssé ismert, a nagy parfümkritikus, Luca Turin sem ír egyetlen alkotásukról sem, de illataik minőségét és komplexitását figyelembe véve, szerintem egy méltatlanul elhanyagolt parfümház.

Azt hiszem, én sem akadtam volna rájuk egykönnyen, hacsak az utóbbi időben bele nem bonyolodom a pacsulis illatokba és nem kezdem mániákusan kutatni őket, de belebonyolodtam és így hosszas nyomozás után eljutottam Mazzolari Patchouli-jához is, amely pillanatok alatt levett a lábamról. Igazi pacsuliközpontú illathoz hűen, egy nagy adag földes, fás, mégis kissé mentolosan zöldes, avarszagú pacsulival kezd, amely számomra fantasztikusan jó minőségűnek tűnik, nincs egyetlen szúrós, nyomasztó vagy kellemetlen mellékjegye sem. Ahogy az idő múltával kicsit lecsillapodik ez a sötét kavalkád, megjelenik az alap bódító, meleg ámbrája és egy fuvallatnyi édes méz, valamint egy kevés benzoén, az egyik legérzékibb pacsulivá téve az illatot. A leszáradás legkevesebb tíz órát tart a bőrömön, sötét, földes és mégis szédítően balzsamos aurát vonva körém, amely az első óra elteltével már csak igen keveset változik, de én nem is bánom. Szerintem úgy tökéletes az egyensúly a domináns pacsuli és a háttérben tevékenykedő ámbra-méz páros között, ahogy van. Egyetlen apró kis bánatom az, hogy két-három óra után nagyon halk szavúvá válik a bőrömön, de gyanítom, hogy ha majd nem egy apró kis mintából kell adagolnom, hanem igazi fúvókás üvegből, akkor ez a probléma is megoldódik.

Más pacsuliközpontú illatokkal összehasonlítva, elsősorban a puha, meleg alapjával tűnik ki, hozza képest még a Montale féle, majdhogynem gourmandnak tartott Patchouli Leaves is kissé szúrósnak, likőrösnek hat. Mazzolari Patchouli-ja, bár ízig-vérig pacsuli, annak minden buja, földes, állatias jellegével, mégis szofisztikáltabb, előkelőbb társainál, sokkal kevésbé hippis, mint mondjuk Etro Patchouly-ja, a Les Néréides Patchouli Antique-ja, vagy akár a L’Artisan féle Patchouli Patch. Ez a kellemes tapasztalat után vadászni fogok a többi Mazzolari alkotásra is, és Nektek is csak ajánlani tudom az ismerkedést.

Illatjegyek: Indonéz pacsuli, keleti fűszerek, fehér méz, ámbra

Kreátor(r): ismeretlen