2011. márc. 8.

Robert Piguet – Fracas (1948) 7/10

Nők Napja lévén, úgy döntöttem, hogy ma egy igazán nőies parfümről fogok írni, méghozzá a tubarózsás illatok királynőjéről, a Fracas-ról. És mivel Roja Dove szagértő, parfümkritikus szerint a tubarózsa a legérzékibb virág valamennyi közül, így egy kis logika segítségével nagyon egyszerűen beláthatjuk, hogy a Fracas-nak minden idők legérzékibb parfümének kell lennie. Na persze, az életben általában nem ilyen szögletesek a dolgok, kétszer kettő nem mindig négy, ezért talán nem ártana egy kicsit közelebbről is szemügyre venni ezt az illatkirálynőt.

A Fracas-t (Perpatvar) ugyanaz a Germaine Cellier komponálta meg, akinek a Bandit-ot is köszönhetjük, azonban a két alkotás szöges ellentétben áll egymással, mintegy létrehozva a női illatvilág két pólusát, amelyek közrezárják az összes többi parfümöt. Míg a Bandit vad, kemény és rideg, valósággal földbe döngöli az érzelmeket, addig a Fracas maximálisan romantikus, felmagasztalja a nőt, magasba röpíti és rózsaszín, pihe-puha felhőcskékbe burkolja a testét. Bár a kissé fennhéjazó illatpiramis alapján egy nagyon komplex illatra is számíthatnánk, az igazság az, hogy a Fracas egy abszolút egyszerű és kifejezetten lineáris parfüm, amelyben a tubarózsán kívül nagyon kevés más dolog történik. Fejillatában még érezni lehet némi zöldes kiegészítő elemet, meg egy kis élénk, vidám jácintot, de aztán néhány perc után leszárad egy nagy, vajas, eperkrémes tubarózsává, amely a nap további részében jóllakott elégedettséggel terpeszkedik a bőrömön, anélkül, hogy a többi jegynek túl sok teret engedne. Ha nagyon iparkodom, fel tudok fedezni még némi jázmint is, meg az alapban egy kevés púderes, hűvös íriszt, de egyebet képtelen vagyok kihámozni belőle. A Fracas egyik legfontosabb jellemvonásaként sokan megemlítik a félelmetes intenzitását és a mérföldes hatósugarát, de én ezt csak részben tudom megerősíteni; a hatósugara tényleg nagy, de számomra selymesnek és légiesnek tűnik, egyetlen pillanatra sem érzem fojtogatónak, s a fejfájás miatt sem kell aggódnom. Az egyértelműség kedvéért: ez nálam jó pont.

Azt hiszem, értem, hogy miért tartják sokan (főként nők) az egyik legérzékibb parfümnek a Fracas-t; tényleg krémes, vajpuha, rózsaszín és maximálisan nőies, valószínűleg tökéletesen illik a romantikus filmek baldachinos ágyaihoz, de a legtöbb férfi erotikus álmaiban szerintem nem jótündérek, naiv hercegnők és baldachinos ágyak szerepelnek. Én a magam nevében azt mondanám, hogy egy igazán érzéki parfümnek a puha nőiessége mellett kell lennie egy piszkosabb, sötétebb oldalának is, ami egy leheletnyi izgalmat csempész a dologba, másként fogalmazva, ellenpontozza a sok természetellenes szépséget. Persze nem kell ezzel mindenkinek egyetértenie, úgyhogy várom az ellenvetéseket!

Megjegyzés: A Fracas-t – miután néhány évre eltűnt a színről – 1996-ban Pierre Negrin újrakomponálta, és bár valószínűleg nem módosított sokat a képleten, azért szívesen kipróbálnám az eredeti változatot is. Találkoztatok már régebbi évjárattal?

Illatjegyek: bergamott, mandarin, jácint, zöld jegyek, tubarózsa, jázmin, narancsvirág, gyöngyvirág, rózsa, fehér írisz, ibolya, nárcisz, szegfű, koriander, barack, illatvirág, rózsaszín geránium, mósusz, cédrus, moha, szantálfa, írisz gyökér, vetiver, tolu balzsam

Kreátor(r): Germaine Cellier

26 megjegyzés:

  1. Na, ez az az illat, ahol nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a tubarózsától fejfájásom van.
    Nekem túl brutális / úgy látszik, mégis van ilyen /, erőszakos, elviselhetetlen. Bár egyetértek veled a szükséges mocskosságban, ez nem az a fajta izgalom, amit tolerálni tudok.
    96 előtt volt szerencsém megismerkedni vele, hát, nem lett életre szóló szerelem, inkább azonnali ellenszenv.

    VálaszTörlés
  2. Úgy tűnik, téged nem sikerült megbántanom azzal, hogy csak hetesre értékeltem a Fracas-t :)
    Amúgy, egyetlen tubarózsás parfümöt sem bírsz elviselni, vagy csak ezzel akadtak gondjaid?

    VálaszTörlés
  3. Ez a parfüm elrettentett a továbbiaktól. :) Illetve szagoltam a L'Artisan tubarózsásait, de nem szeretem őket. A Tubereuse narancssárga nyomot hagyott az illatcsíkon, már ekkor gyanút fogtam. :)
    Nem, ez nem az én világom.

    VálaszTörlés
  4. Szia Szimat!
    Szerintem mindkét említett tubarózsás parfüm az idősebb korosztály kedvence. Van viszont a Diptyquenek egy Do Son nevű tubarózsás illata, ami a márkára jellemzően nagyon áttetsző, természetes fiatalos illat, habár a tubarózsa elég erőteljesen jelen van. A leírásban az áll, hogy tengerparti levegő keveredik a virágok illatával, és talán nem csak emiatt, mintha tényleg egy enyhe sós illat is érezhető lenne. (Én szerencsére még nem kaptam fejfájást egyik parfümtől sem.) Szerintem ez egy egész jó illat.
    Üdv. Hestia

    VálaszTörlés
  5. Csí: A L'Artisan Tubereuse-t nem ismerem még, de a Le Chasse aux Papillions-ból van egy mintácskám, és az egészen szimpatikus. Könnyed, játékos, tavaszi virágillat. És - bár nem vagyok nagy tubarózsa rajongó - egyre kiváncsibb vagyok a Carnal Flower-re (Frederic Malle) és a Tubereuse Criminelle-re is (Lutens).

    VálaszTörlés
  6. Hestia: A Do Son-hoz eddig sajnos nem volt szerencsém (elég nehezen tudok hozzajutni a diptyque mintákhoz, és ha mégis sikerült, akkor valahogy mindig mást preferáltam helyette), de remélem, hogy előbb-utóbb összejön a találka. A leírásod alapján jól hangzik :)

    VálaszTörlés
  7. Ezekről olvastam itt-ott, mocskos kis illatoknak gondolom őket. :) Már a nevük is árulkodó...

    VálaszTörlés
  8. Nekem sem fejfájós, pedig a testes, erőteljes illatok néha meglepnek vele.

    Egyetértek veled Illatvadász, ami az érzéki nőies parfümöket illeti, én is a piszkosan szexi illatok fele hajlok, de azért ellenkampányt ne indítsál a nőiességet kedvesen, puhán megidéző illatok ellen, jó? ;)gondolj a sokszínűségre :p

    VálaszTörlés
  9. Én szeretem a sokszínűséget, és a kedves, puha nőiességgel sincs bajom, csak egyszerűen azt szerettem volna leszögezni, hogy a Fracas számomra nem érzéki :) És sajnos nem is elég izgalmas... De ettől még tökéletesen megértem azt, aki szereti és boldogan viseli.

    VálaszTörlés
  10. SZia!

    Számomra a Fracas ambivalens illat, hol tetszik, hol nem. Én sem találom olyan túlzottan szexinek és ellenállhatatlannak.
    Frederic Malle Carnal Flower-je viszon maga a csoda! Tökély a köbön!

    VálaszTörlés
  11. Eddig egy kicsit tartottam tőle, hogy a Carnal Flower hasonlít a Fracas-ra, de ezek után még sokkal kiváncsibb vagyok rá. Kár, hogy olyan nehéz Frederic Malle illatmintákhoz hozzajutni...

    VálaszTörlés
  12. n úgy egy éve rajongok a tubarózsáért, és nem szépkorú vagyok:) nem mondom, hogy számomra ezek az illatok a legérzékibb illatok, de szeretem őket, főleg a L'Artisan Nuit de Tuberose...sajnos még nem sikerült egy üveggel beszereznem:(

    VálaszTörlés
  13. Nekem sajnos még illatmintát sem sikerült beszereznem, pedig igazán illene már megismernem :)

    VálaszTörlés
  14. Mikor írsz végre a Visa-ról? Szerintem a mai embereknek a Visa ezerszer szexibb, mint a Fracas. Legalábbis nekem

    VálaszTörlés
  15. Mostanában nem volt időm régi illatmintákat szagolgatni, így a Visa-val kapcsolatosan még mindig bizonytalan vagyok, nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Remélem, hogy előbb-utóbb találok majd időt a rá, s akkor majd cikk is lesz :)

    VálaszTörlés
  16. A Fracas-hoz csak üvegből volt szerencsém, így különösebb véleményem nincs. Viszont a Nuit de Tuberose-zal úgy jártam, hogy kipróbáltam. Megállapítottam, hogy semmi különös (számomra). Majd amikor még másnap, zuhanyozás után is fel- feltűnt rajtam az illata, kénytelen voltam rájönni, hogy nem is rossz együtt lenni vele. De férfi véleményét nem kértem a tubarózsás afféromról, így aztán fogalmam sincs, mennyire szexi. Vagy érzéki. De azt gondolom, hogy sokszor a viselője tesz szexivé egy illatot. Ezt onnan tudom, hogy vagy 15 évig számomra nem létezett szexisebb férfiillat az egyik Rexonánál :) Mert jókor volt jó helyen. Ahányszor megéreztem, már mentem volna az orrom után. Hm.

    VálaszTörlés
  17. Egyetértek azzal, hogy néha a viselő tesz szexivé egy illatot, de szerintem az az igazán erotikus illat, ami egy papírcsíkor is vonzóvá tud tenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már kíváncsi lennék, melyek a dög-illatok... Pár tipp..?

      Törlés
  18. Ha így vesszük, akkor valószínűleg nem szexi illat a Fracas, viszont nagyon finom (tegnap végre bőrön is kipróbáltam). Számomra a többséggel ellentétben nem annyira a szexis illatát mutatta, sokkal inkább elegánsan nőies. Na jó, kicsit tényleg túl romantikus, ennél vadabb az ideálom. Ettől függetlenül úgy érzem, rendkívül eltalált illat, nem véletlenül tekintik klasszikusnak.

    VálaszTörlés
  19. Szerintem is finom, nőies, csak valahogy nem tud megfogni. Nem nekem találták ki :)

    VálaszTörlés
  20. Pár napja próbálgatom a Fracas-t.micsoda dög egy illat:) Mint már írtam, én igazán szeretem a tubarózsát, de ilyen fokú töménységben még engem is fejbe vágott..először. Másodszor már nem engedett az illat, engem a régi idők nosztalgikus hangulatára emlékeztet, nem tudom, miért:)
    Hihetetlenül tartós, lerobbantani sem lehet.
    Nem mondom, hogy nap mint nap használnám, de néha jól esne ebbe burkolózni:)

    VálaszTörlés
  21. Ugye? Amilyen krémes, egyszerre vonz és taszít, egyszerre lágyan simuló és agresszíven támadó, nekem olyan, mint táncban a tangó.

    VálaszTörlés
  22. Tetszik a tangós hasonlat, bár nekem a Fracas agresszivitásából nem sok jött át :)

    VálaszTörlés
  23. Én innen rendeltem mintákat, sok Frederic Malle is van: http://shop.lessenteurs.com/ Nem a sample service-re kattintva, mert ott nincs minden feltüntetve, hanem a shop-ra.

    VálaszTörlés
  24. Köszi. Megnéztem. Sajnos úgy tűnik, hogy júliustól egy rendelésen belül maximum 4 darab illatmintát lehet kérni. Az pedig nekem nem elég :)

    VálaszTörlés
  25. Üdv! Elsőre annyit, hogy a legimádottabb parfümöm a Fracas. Nekem volt szerencsém 1980-ban Párizsból kapni egy üvegcsét.

    VálaszTörlés