Kenzo – KenzoAir (2003) 7.5/10

Kenzo Takada, a tehetséges japán divattervező 1964-ben költözött Párizsba, ahol néhány év ügyeskedés után – egészen pontosan 1970-ben – sikerült is bemutatnia első kollekcióját, s innen az út egyenesen a csillagos égbe, és a divatlapok borítójára vezetett. A divatház első parfüme 1988-ban jelent meg és nemes egyszerűséggel a Kenzo névvel illették, majd ezt követte 1991-ben a Kenzo pour Homme, amely már igen szép sikereket ért el az eladási listákon is. Parfümeik – egy-két kivételtől eltekintve – megfelelnek a japán ízlésnek, azaz könnyedek, levegősek és frissek, mindenféle rizikó-faktor nélküliek, így a Kenzo sosem számított a kedvenc parfümházaim közé, azonban érdekes módon épp a legkönnyedebb, leglevősebb illatuk, a KenzoAir kivívta magának az elismerésemet.

A parfüm neve ugyan nem túl bíztató (vajon ki szeretne levegő illatú lenni?), az üvege viszont - amely egy égre nyíló ablakot szimbolizál és Laura de Santillana szobrász fantáziáját dícséri – annál szimpatikusabb, így még parfüm-öntudatra ébredésem kezdetén adtam neki egy esélyt, s az rögtön élt is vele. Azóta persze kiokosodtam egy kicsit és már tudom, hogy lehet ezt jobban is csinálni, de összességében még mindig kellemes kis parfümnek tartom a KenzoAir-t. A nevéhez hűen, egy nagyon könnyed és áttetsző parfüm, de a levegős hatást szerencsére nem a kellemetlenül szintetikus, ózonos jegyekkel éri el, hanem ánizs és egy leheletfinom vetiver pajkos játékával. A fejillat ugyan még bergamottos, és van benne egy kissé kellemetlen savanyú akkord is (mintha erjedésnek indult volna a parfüm), de néhány perc után az ánizs veszi át a főszerepet, s innentől kezdve minden szép és kellemes; csak azt kívánom, hogy bár lenne két-három fokozattal hangosabb. Az ánizs élénk, üde, hidegnek és természetesnek hat, s a szívillatot szinte teljesen egyedül képezi, majd egy két óra után színpadra szólítja a kissé szégyenlős vetivert is, s itt elérkezünk a parfüm csúcspontjához. Ez egy csendes diszkrét vetiver, nem nagyon földes, inkább csak fás és kicsit zöldes, s egy leheletnyi édességet is ad a parfümnek, helyrebillentve ezzel az ánizs jeges hűvösségét. Nagyon jól együttműködik ez a két jegy, engem az egyik kedvenc vetiveremre, a Fat Electrician-re emlékeztet, de annál kevésbé édes, és lényegesen éteribb. Ennek az áttetsző struktúrának köszönhetően sajnos nem is nagyon érződik, szinte egyáltalán nincs hatósugara, s szerintem ez a parfüm legnagyobb hibája. Ezek után nem is nagyon érdemes tartósságról beszélni, ami egyébként átlagosnak mondható.

Összesítve a dolgokat, a a KenzoAir egy kifejezetten kellemes, ötletes parfüm, a minimalista irányzat egyik jeles képviselője, s mindenkinek (nőknek, férfiaknak egyaránt) ajánlom figyelmébe, aki egy nagyon diszkrét, könnyed és mégis eleven illatot keres. Ha valaki megajándékozna egy üveggel, valószínűleg én sem utasítanám vissza, azonban ilyen hatósugár-mutatókkal és egy Fat Electrician szintű konkurenciával a nyakában, nincs arra esély, hogy valaha is megvásároljam.

Kiegészítés: Nemrég olvastam valahol, hogy a KenzoAir illatos anyagainak 48%-át az Iso E Super nevezetű molekula teszi ki. Egy kicsit szégyenkezem is, hogy erre nem jöttem rá magamtól, mert elég nyilvánvaló a dolog - a hűvös, fás, vetiveres jelleg legnagyobb része kétségtelenül ennek a népszerű anyagnak köszönhető

Illatjegyek: bergamott, ánizs, vetiver, ámbra, fás jegyek

Kreátor(r): Maurice Roucel