2012. jan. 16.

Carner Barcelona - Tardes (2010) 5/10

Nemrég Magyarországra is megérkezett az utóbbi idők legzajosabban felkonferált niche parfümháza, a Carner Barcelona, és az illatok olyan mértékben kezdték gyűjteni a dicséreteket a világhálón, hogy egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy kihagyjam őket. A Sara Carner által 2009-ben megalapított parfümház Barcelona kozmopolita, törtető, szabad légköréből ihletődött, a parfümök pedig elegáns, minimalista, sőtét fakupakkal ellátott üvegcsébe kerülnek, amelyek a Carner lány fás jegyek iránti vonzalmát tükrözik.

A Tardes (Délután) a nagy tehetségnek tartott Daniela Andrier orra alól került ki, és egy békés, harmónikus nyári délutánnak állít emléket - egy könnyed séta a gabonaföldeken, a mandulafák árnyékában, a vadrózsával, és gerániummal csipkézett dombok között. Ez egész jól hangzik, s még az sem zavar meg a leírás élvezetében, hogy egész nyilvánvalóan szöges ellentétben van Gaudi városának dinamikus, modern légkörével, ami ugyebár a parfümházat is kellene jellemezze. Minden jó, ha a vége jó, mondom, és a csuklómra löttyintek egy tisztességes adagot a mintámból. Sajnos azonban itt már a kezdet sem fényes, s a továbbiakban csak tovább romlanak a dolgok. A Tardes fejillatában egy pillanatra ugyan még érezni lehet egy kifejezetten kellemes, üde rózsaakkordot, és egy csipetnyi zöld fényű gerániumot, hogy aztán néhány perc elteltével mindent elborítson az édes, émelyítő púderesség. Van egy kevés mandula is ebben a púderfelhőben, de a nyomába sem érhet a Jour de Féte ínycsiklandozó gyönyörűségének, mivel az akkord nagyobb része egyszerű tonkabab, pontosabban annak koumarin nevezetű illatanyaga, és valósággal megfojtja a mandulát. Jó dolog a koumarin, ha ügyesen, mértékkel van használva, más jegyek kiegészítésére, itt azonban nagyon egyedül marad, és az eredmény egy meglepően vulgáris, olcsó hatású illat, amihez hasonlót a mainstrem polcokon is találhatunk szép számmal. Ha nagyon kitartóan boncolgatom a szívjegyet, akkor fel lehet benne fedezni még valami fásat, növényeset, ami talán a zeller, vagy a cédrus lehet, de igazán jelentéktelen akkord - ha nem kerestem volna tudatosan, akkor soha észre nem veszem. A parfüm tartóssága egész jó (hét-nyolc óra), melynek a végére egy karamellizált levendulás illattá alakul át, amely ugyancsak tele van koumarinnal, meg némi vaníliavirággal, de kicsit kevésbé púderes, és már nem annyira nyomasztó, mint a szívillat.

Az elmúlt időszakban elég sokat volt rajtam ez a parfüm, és most már nagyon örvendek, hogy végre megírtam, és befejezhetem a tesztelését. Annak ellenére, hogy csak az egyik csuklómon viseltem, rendszeresen zavarónak, fárasztónak éreztem; folytogató levegőjű parfümériák, és könnyűvérű, túlillatosított nők képei váltogatták egymást a fejemben. Egy púderes parfüm igazán érzéki, nőies tud lenni, és a Citizen Queen, a L'Heure Bleu, vagy akár a Teint de Neige is a magasba emelhet egy hölgyet, a Tardes szerintem azonban inkább nehezékként működik.

Összegzés: Lehet, hogy túl szigorúan bánok ezzel a parfümmel, és egy kis jóindulattal adhatnék neki egy hatost, esetleg hat felet, de úgy gondolom - és ezt mindenképp érzékeltetni szeretném - hogy nincs szükségünk ezekre az illatokra, a hasonló újkeletű niche parfümházakra, és az elrugaszkodott áraikra. Ez egy népbutító parfüm, nagyszerű marketinggel, hangzatos leírással és illatjegyekkel, szép üveggel, és már veszik is mint a cukrot, pedig a mögötte rejlő kreativitás, és művészi munka közelít a nullához, s szerintem még az alapanyagok minősége sem jobb egy átlag mainstream parfüménél. Nem fogom hiányolni, ha egyszer csak megszűnik létezni.

Illatjegyek: egyiptomi geránium, bulgár rózsa, rózsafa, mandula, virginiai cédrus, zeller, szilva, venezuelai tonkabab, mósusz, vaníliavirág

Kreátor(r): Daniela Andrier

23 megjegyzés:

  1. Imádom, amikor valaki elegánsan, udvariasan, választékkal tapos bele valakit, valamit a mocsárba. Nagy vagy, Szimat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek, hogy elegánsnak és udvariasnak találtad :) Egy kicsit aggódtam, hogy durva voltam vele.

      Törlés
  2. Örülök, hogy tartod az ígért heti 2 kritikát! Egyébként pedig egyet kell értenem veled, szerencsére már a boltban, papíron és bőrön egy fújás után úgy döntöttem, hogy annyit sem érdemel, hogy mintát vegyek belőle. Pedig az üvege tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól döntöttél :) Én ebből és a D600-ból is beszereztem egy mintát, de nem is bánom. Valamire kis jegyet is kell adnom... :P

      Törlés
  3. Az utolsó betűig egyetértek, illetve egy betűvel nem, majd a "megfolytját" javitsd ki, mert nagyon szúrja a szemem :)
    Nekem a Tardes Lolita Lempickával indít, illetve a megtévesztésig ugyanaz, utána már csak a heliotrope játszik, és kész. Teljesen megfelel a jelenlegi trendnek, még gyengébb marketinggel is sikerre lehet vinni egy édes-púderes illatot mostanság. Fizessen érte egy vagyont, akinek mindegy mit fúj magára, csak divatos legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. N_azalea: Örvendek, hogy egyetértünk a Tardes-t illetően, a hibajavítást meg nem bánom - szeretem, ha minden rendben van a blogon.

      Törlés
  4. Szerintem meg elnéző voltál Szimat! A magukat niche-ként kategorizáló parfümházakat 2x szigorúbban kell értékelni, ez pedig egy bóvli. A Cuir ráadásul sokunk kedvencének a Black Afganonak gyenge koppintása. Különösen tanulságos, hogy ezen ugyan mit kajáltak a korábbi lelkes kritikák!?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cuir-t még nem próbáltam, de akkor talán meg is spórolhatom ennek a mintácskának az árát :)

      Törlés
  5. Kedves Szimat! Érdeklődnék hogy a jövőben várható-e a Creed Green Irish Tweed parfümről valami kritika? Illetve lenne egy kérdésem mindenkihez: Egy átlagos parfümből egy fújásra kb mekkora mennyiségű illatanyagot permetezünk? Köszönöm válaszod!
    Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Green Irish Tweed mintám sajnos nincs, nélküle meg nem megy az írás. Pedig szívesen írnék róla, azt hiszem, hogy fontos parfüm, izgalmas háttér-történettel.
      A másik kérdésedre pötty tökéletesen válaszolt, én nem is fűznék hozza már semmit.

      Törlés
  6. Attila, itt van egy szerintem elég jó bejegyzés róla:

    http://www.nstperfume.com/2008/08/19/perfume-for-life-how-long-will-your-fragrance-collection-last/

    A lényeg, hogy egy 50 ml-s üveg tartalma átlagosan 735 fújásra elég; tehát, egy fújással körülbelül 0,06-0,07 ml parfümöt permetezel magadra. Remélem, valamennyit segítettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kiegészítést :) Én is erre a cikkre akartam hivatkozni, de beletelt volna egy kis időbe, amíg megtalálom :)

      Törlés
  7. Kedves Pötty! Köszönöm a cikket, óriási!
    Attila

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szívesen mindenkinek :)

    VálaszTörlés
  9. Én is egyetértek a Tardes jellemzéseddel. Akkora hype volt körülötte, hogy engem is kíváncsivá tett. Nagy örömömre (eggyel kevesebb kívánság)hatalmas csalódás volt; egyszerű, butuska édeskés semminek tartom. Rajtam kifejezetten émelyítő volt. Ettől függetlenül a D600 kritikádra nagyon kíváncsi vagyok, szerintem az sokkal jobban sikerült darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A D600 tényleg jobb, de szerintem csak azért mert egy jobb parfümöt koppint :) Még egyszer-kétszer tesztelem, és akkor lehet, hogy azt is megÍrom.

      Törlés
    2. "... csak azért,mert egy jobb parfümöt koppint." EZ jó. Vagy csak a Tardes fényében tűnt nekem is jobbnak. :)

      Törlés
    3. Nekem is a D600 tetszett jobban, az melyik parfüm koppintása szerinted Szimat?

      Törlés
    4. Elsőre engem a Dior Homme-ra emlékeztetett, csak némiképp könnyedebb, zöldebb kiadásban. De kell még néhány tesztelés ahhoz, hogy meggyőződjem róla.

      Törlés
  10. "Izgalmas háttértörténet" ?? Erre igazán kiváncsi lennék, hogy mire gondolsz! Évek óta a kedvencem a GIT de lehet hogy lemaradtam valamiről vele kapcsolatban kedves Szimat!? :)
    Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cool Water-rel való hasonlatosságára, és az igazi megalkotója körüli vitákra utalok (Pierre Bourdon, vagy Olivier Creed?). Érdekes kérdések merülnek fel - talán egyszer majd bővebben kifejtem egy cikkben.

      Törlés
  11. Szintén a D600-ra szavazok a két illat közül, kíváncsian várom a kritikát.

    VálaszTörlés