Lorenzo Villoresi – Musk (1995) 7/10

A mósusz (pézsma, muszk) szerintem a parfümipar egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb alapanyaga, amely szinte minden parfümben jelen van és mégis nehezen megfogható vagy kategorizálható illat. A parfümkészítés hajnalán a mósuszt a pézsmaszarvas (Moschus moschiferus) nemi mirigyeiből nyerték ki (a szanszkrit muszká szó herét jelent), manapság azonban egy egész sereg szintetikus anyaggal helyettesítik. Talán ennek köszönhető a sokoldalúsága és az, hogy két igen élesen elhatárolódó csoportja is kialakult a mósusznak: a tisztaságillatú mósusz (lásd: Jovan-White Musk, Serge Lutens-Clair de Musc, D&G-Light Blue) és a piszkos, testszagú, állatias mósusz (Serge Lutens-Muscs Koublai Khan, Frederic Malle-Musc Ravageur).

Villoresi, maga is elkészítette a saját mószusz interpretációját, amely szerintem a piszkos és a tiszta közötti békeövezetben helyezkedik el. A fejillat itt is a Villoresi-től megszokott kavalkáddal indít, amelyben egyszerre érezhető a bergamott, rózsa, szantálfa és mósusz is, azonban a bergamott citrusossága néhány perc után nyomtalanul elillan, így valamelyest lecsendesedik, megpuhul az illat. A rózsa visszafogott, épp csak annyira van jelen, hogy egy kevés virágos jelleget adjon a fás, mósuszos alapnak, amely az idő előrehaladtával egyre édesebbé, púderesebbé válik és ebben a halvány, zöldes illatú geránium sem tudja megakadályozni. A mósusz, a parfüm főszereplője nem a modern parfümökből megszokott szintetikus mosóporszagot hozza, de nem is a Koublai Khan féle testes, mély illat, inkább az édes, púderes irányba mozdul el. Számomra jól kivehető a szantálfa illata is, amely a mósusz és a vanília lágy krémességét egészíti ki a száraz, fás jellegével, elhárítva az orrunktól a túlzott édességet. Bár uniszex illatként hirdetik, számomra a mósusz, rózsa és vanília túlságosan nőiessé teszi, ráadásul a szantálfa az egész parfümnek egy régimódi jelleget kölcsönöz, ami kissé elriaszt a viselésétől. Itt is, mint már több Villoresi alkotásnál, egy nagy, régimódi szobában érzem magam, tele öreg,nehéz fabútorokkal és korosodó, elegáns hölgyekkel. Nem rossz, de nem az én stílusom. Tartóssága és hatósugara kiváló és az alapanyagok minőségére sem lehet panaszom.

Összességében egy kellemes parfüm, szépen megkomponálva, elegáns, majdhogynem arisztokratikus, csak kissé öregesnek tűnik, és valahogy hiányoznak belőle az emlékezetes pillanatok. Talán ha egy mélyebb, erotikusabb, testszagúbb mósusz lenne az alapban, akkor izgalmasabbnak találnám, viszont lehet, hogy úgy sok potenciális viselőjét elriasztaná... Ti hogy szeretitek a mósuszt, melyik a kedvenc mósuszos alkotásotok?

Illatjegyek: bergamott, galbánum, virágos jegyek, kardamom, geránium, rózsa, mósusz, rózsafa, szantálfa, tölgymoha, vanília

Kreátor(r): Lorenzo Villoresi