Chanel – Bleu de Chanel (2010) 4/10

Hatalmas várakozás előzte meg az új Chanel parfüm megjelenését, amely az Allure Homme 1999-es megjelenése óta az első önálló, férfiaknak szánt illata a világ egyik legnépszerűbb parfüm- és divatházának és bizony sok rajongónak már elvonási tünetei voltak (2004-ben ugyan volt még egy Allure Homme Sport, de az nem számít önálló parfümnek, inkább csak az Allure Homme egy alfaja). A nagy felhajtáshoz hozzá tartozott az is, hogy a reklámfilmet a népszerű rendező, Martin Scorsese rendezte, a “főszerepet” meg Gaspard Ulliel kapta, így minden adva volt a fergeteges sikerhez.

Maga a parfüm, egy aromás-fás illat, amely egy 1931-es, azóta megszüntetett Chanel parfümtől örökölte a nevét, és a kék jelzőnek megfelelően vizes, sportos jellemvonásokkal is rendelkezik. Általában nem szoktam elhamarkodottan dönteni egy illatról, azonban a Bleu de Chanel olyan unalmasra és elcsépeltre sikerült, hogy mindössze egyetlen ismerkedés is elég volt ahhoz, hogy határozott képem legyen róla. Már az előzetes hírek alapján sem sok jóra számítottam, de mivel volt néhány kritikus, aki dícsérte a kifinomult stílusát és a kompozíció tökéletes egyensúlyát, félig-meddig reménykedve vágtam bele a tesztelésbe. Aztán az első óra elteltével már tudtam, hogy itt nagy a baj. Mármint az én szemszögemből. Ugyanis a Chanel szemszögéből minden a legnagyobb rendben lehet: egy olcsó alapanyagokból és clichékből építkező parfüm, amely kellőképpen friss és jellegtelen ahhoz, hogy rengeteg embernek elnyerje a tetszését és hatalmas hasznot hozzon a konyhára. A fejillatban az utóbbi időben divatossá vált halvány citrusok és szintetikus bors kavarog egy kevés szinte felismerhetetlenségig leegyszerűsített mentával téve hűvössé. Megérkezve a szívillathoz, a Bleu de Chanel kissé felmelegedik a bőrön, fás-vizes jelleget ölt magára és csak úgy árad belőle az olcsó, szintetikus és unalomig ismert légkör, az utolsó óra meg még ennél is rosszabb, langyos, édeskés semmibe fullad. Ami az illatpiramis érdekesnek tűnő jegyeit illeti, azokat gyorsan el kell felejteni, nincs itt sem vetiver, sem pacsuli, de még jázmin sem igen, a tömjénnek meg egyenesen sértés, hogy ide sorolták. Tartóssága rajtam átlagon alulinak bizonyult, mindössze négy órát tisztelt meg a jelenlétével, de ebben az esetben ez a legkevésbé sem zavart, a hatósugarával viszont majdhogynem elégedett voltam: szintetikusságához képest meglepően bőrközeli és csendes maradt.

Összességében úgy gondolom, hogy hasonló illat tucatjával akad a parfümériák polcain és ha az Adidas vagy egyéb olcsó sportmárka jelentette volna meg ezt a parfümöt, akkor sem csodálkozott volna senki, legfennebb kisebb lett volna a felhajtás körülötte. Ehhez képest még a gyengécske Guerlain Homme is egy jó próbálkozásnak tűnik... Értem én, hogy manapság első a pénz, de valahol a minőségnek és az egyediségnek is számítania kellene, és szerintem ezzel a taktikával a Chanel is előbb-utóbb visszatornázza magát a langyos középmezőnybe. Abban meg egészen biztos vagyok, hogy ilyen hozzáállással Coco Chanel soha nem tudott volna kitőrni a szegény varrólány szerepéből.

Illatjegyek: rózsaszín bors, citrom, gyömbér, borsmenta, grapefruit, szerecsendió, vetiver, cédrus, labdanum, jázmin, tömjén, pacsuli, szantálfa

Kreátor(r): Jacques Polge