Christian Dior – Fahrenheit 32 (2007) 6/10

A vak véletlen úgy akarta, hogy a birtokomba kerüljön egy Fahrenheit 32, amelyet aztán ímmel-ámmal évekig használgattam és végül húsz milliliterrel az üveg aljában félretettem a süllyesztőbe. Pedig az eredeti Fahrenheit hatalmas kedvencem és ha csak valamelyest is hasonlítana rá a Fahrenheit 32, akkor valószínűleg vele is jobb lenne a viszonyom és a maradék húsz millilitert is magamra locsolnám. Sajnos azonban csak a Fahrenheit szót és az üveg alakját vették kölcsön a 88-as remekműtől és a zseniális motorolajas jegyet teljességgel mellőzve egy “friss orientális” illatot dobtak össze Dior-ék, amelynek már a neve is jelzi, hogy az elődjével ellentétben itt egy hűvös alkotással van dolgunk (a 32 Fahrenheit-fok 0 Celsius-foknak, azaz a fagyáspontnak felel meg).

Ennek a hűvösségnek az elérése érdekében a szintetikus narancsvirágok mellé ózonos, dinnyés-uborkás jegyeket adott a parfümőr-páros és így tényleg sikerült egy rendkívül friss, szellős fejillatot létrehozniuk, amelybe egy kis fantáziával a havas hegycsúcsok levegőjét is bele tudom képzelni. Az első néhány percben kifejezetten szimpatikus ez az érdekes, friss aroma és ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért is nem hordom gyakrabban ezt a parfümöt, de aztán további néhány perc múltán mindig eszembe jut a válasz. Ennyi kell ugyanis ahhoz, hogy elteljek ezzel a rengeteg szintetikummal, nyomasztóvá, már-már fullasztóvá válik az illata és ezzel oda is van az élvezet. Persze, ha óvatosan adagolom és az orromtól lehető legtávolabb eső testrészemre helyezem a parfümöt, akkor valamivel meg lehet nyújtani ezt a periódust, de hosszú távon ez a módszer sem az igazi.

Egy másik dolog, ami miatt félretettem a Fahrenheit 32-t, az a parfüm identitás-zavara, amely az első fél óra után jelentkezik. Ekkor ugyanis a friss jegyek mögül előtör a vanília, megédesítve a fehér virágokat, de valami oly módon, hogy szinte elviselhetetlenné teszi őket és ezen az őt követő leheletnyi kesernyés vetiver sem tud segíteni. Ennél a pontnál egyáltalán nem világos, hogy a cél egy friss vagy inkább egy orientális parfüm volt, és a két műfaj összemosása, pontosabban összefércelése nem tűnik jó ötletnek. Túl éles a szakadék és hirtelen az átmenet, ráadásul az alapillat ózonos, szintetikus, fehér virágos édessége nem is kellemes és nem is igazán tartós.

Bár a fejillattal sem voltam maradéktalanul elégedett, mégis úgy gondolom, hogy jobb lett volna azt a friss, hűvös irányt tartani és elfelejteni az orientális vonalat, kihagyni az édes vaníliát. Úgy legalább egy közepes minőségű, de nem teljesen érdektelen friss parfüm lett volna az eredmény, így azonban egy műfajok közti kellemetlen szagú eltévelyedést kaptunk. Maradjatok az eredeti Fahrenheit-nál.

Illatjegyek: aldehidek, narancsvirág, friss jegyek, vetiver, napfény, vanília

Kreátor(r): Francois Demachy és Louise Turner