2010. okt. 11.

Jean Paul Gaultier – Le Male (1995) 8/10

Jean Paul Gaultier egy francia divattervező, aki 1970-ben kezdett tevékenykedni Pierre Cardin oldalán, majd 1976-ban önállósította magát és megjelentette első kollekcióját, amely természetesen mindjárt nagy sikert aratott. Ífjú éveiben a francia divat fenegyerekeként tartották számon és ehhez a státusához később is hű maradt, alkotásainak, így parfümeinek is kötelező velejárója a meghökkentő külső és feltűnést keltő reklámok. Első illata, a Ma Dame 1993-ban jelent meg és elsősorban női felsőtestet formázó üvegével keltett feltűnést, majd ezt követte 1995-ben a Le Male, amely egy matróz fej nélküli mellszobrában kapott helyet, és amely bombaként robbanva a parfümpiacon, rövid idő alatt hatalmas sikert aratott.

Azóta eltelt tizenöt év és több ezer új parfüm látott napvilágot, de a Le Male még mindig a legnépszerűbb, legkeresettebb parfümök közé tartozik. És hogy mi ennek a titka? Francis Kurkdjian, az illat kreátora erről azt mondta, hogy a kulcs a tisztaságérzet és a tömény erotika összehangolásában rejlik; a Le Male-t úgy tervezték meg, hogy egy érzéki, orientálisba hajló illat legyen, de ugyanakkor a modern igényeknek megfelelően “tisztának” is kellett lennie. Ehhez a fejillatban öreg borbélyműhelyeket idéző levendulát kevert egy kevés mentával és narancsvirággal, amely régivágású, majdhogynem klasszikus hangulatot ad a parfümnek, de már itt is érezhető az alap tömény, púderes édessége, ami rövid idő után teljesen eluralkodik az illaton. Nekem ez a kezdeti rész a kedvencem, ami utána következik, az számomra már túl sok: átható, lomhán hullázó, tonkababos púderfelhő, amely a kumarinnak köszönhetően kissé mandulás, emellett pedig nagy adag vanília, ámbra és egy csipetnyi fahéj kavarog az orromban. Ráadásul nem csak az orromban, hiszen a Le Male hatósugara és sűrűsége atombombát megszégyenítő erejű, néhány fújás az egész szobát könnyűszerrel betölti, s szinte képtelenség nem észrevenni. Ez a parfüm nem egy elvadult, durva tengerész illata, hanem egy tengerészsapkát viselő, szőrtelenített mellkasú szépfiúé, akinek az óceánról elsőre a Titanic jut eszébe.

Ahogy azt Zólyomi Zsolt parfümőr is mondta, a Le Male tényleg egy korszakalkotó parfüm, a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb alkotása, amely még mindig sokak térdét megremegteti. Ezt a parfümöt lehet szeretni, akár gyűlölni is, de azt nem lehet a fejéhez vágni, hogy átlagos, vagy jelentéktelen. Én ugyan nem tudom magamon viselni, a leszáradást túl édesnek találom és néha fejfájásra is felbujtat, de egy-két fuvallat mindig jól esik belőle. És ha valakinek fontos az ilyesmi, akkor a lányok is nagyon szeretik…

Illatjegyek: menta, üröm, kardamom, bergamott, levendula, narancsvirág, fahéj, kömény, szantálfa, vanília, cédrus, tonkabab, ámbra

Kreátor(r): Francis Kurkdjian

15 megjegyzés:

  1. Hát itt a mi kis tengerészünk, a vágyakozó Womanity asszonyság mellé :)
    Félretéve a tréfát, annyit szerettem volna még hozzátenni, hogy ez a parfüm mérföldkő volt Francis Kurkdjian karrierjében, amellyel örökre beírta magát a legjobbak közé. Mellesleg huszonegynéhány éves volt csak.
    Amúgy próbáltad már a Francis Kurkdjian parfümöket?

    VálaszTörlés
  2. Még nem sikerült egyetlen olyan Kurkdjian parfümre sem rátennem az orromat, amelyet a saját neve alatt hozott forgalomba, de a leírások alapján jónak tűnnek (különösen az APOM pour Homme csigázott fel). Te próbáltad már őket?

    VálaszTörlés
  3. Van pár illatmintám. Még nem mélyedtem el bennük, de nekem nem tűnnek olyan karakteres illatoknak, mint a La Male.
    Valószínűleg sokkal inkább saját parfümjei viselik magukon Kurkdjian személyiségét, lágyak, de jól megkomponáltak.
    Nagyon tetszik viszont az, hogy még parfümös öblítőket is árulnak, szobaillatosítót, stb.
    Lehet, hogy van Apom pour Homme mintám, majd előkeresem és felfrissítem az emlékezetem, hogy többet tudjak róla mondani.

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy az idő múlásával Kurkdjian is visszafogottabb és kifinomultabb lett és ez jelentkezik most a saját kreációiban. Egyébként én jobban szeretem a nem visszafogott illatokat :)
    Kiváncsi vagyok, hogy mi a véleményed az APOM pour Homme-ról, mindenképp írd meg, ha megtaláltad a mintádat ;)

    VálaszTörlés
  5. Érdekes a viszonyom ezzel az illattal. A legnagyobb bajom vele, hogy úgy érzem, nem lehet belőle elég keveset fújni ahhoz, hogy ne jusson eszembe a "meglódult a kölnis üveg" érzés. Mikor kipróbáltam a csuklómon, úgy éreztem, hogy jön utánam az egész parfümbolt, hazáig olyan intenzív volt az illatfelhő körülöttem. Nekem ez már túl sok a jóból, de azt el kell ismernem, hogy igazán finom, bódító és hóditó illat. 8/10 nálam is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. CH 212 Sexy Men-t próbáltad már? Lényegében egy púderesebb, kevésbé vadállat Le Male.

      Törlés
  6. Próbáld ki az arcszesz változatát. Ugyanaz a kellemes illat egy kicsit kisebb koncentrációban :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a tippet Szimat, de rájöttem a megoldásra. Belegyalogolok az illatba, ez segít valamennyire. :) Kedvet kaptam a Le Male-hoz, de csak egy 30ml kellene, mert ritkán szoktam ilyen édes, figyelemfelkeltő szerek után nyúlni. :) Amit most rendelek: Burberry London For Men és Escada Sentiment. Utóbbi akciós parfum.hu-n és gyanítom, ha most nem szerzem meg, később már nem is fogom, mivel beszüntetik. Akárcsak a Cacharel Nemo-t. :(

    VálaszTörlés
  8. Beszüntetik az Escada Sentimentet? Ezt nem is tudtam. Egyszer régen nekem is volt egy, spray formában, s tulajdonképpen egészen megszerettem.

    Egyébként jó ötletnek tűnik ez a belegyalogolás. Én szeretem, ha tömény rajtam a parfüm, de az érzékenyebbeknek jó alternatíva lehet :)

    VálaszTörlés
  9. Ma végre rátaláltam a tökéletes Le Male-re, igaz a L'Erbolario tolmácsolásában. A parfüm neve Felci és a páfrány van megnevezve, mint illatjegy. 10-kor fújtam a kezemre a Myropoliumban és most van 21:00 és még mindig csodálatos. Teljesen olyan, mint a Gaultier, csak nem olyan fojtogatóan édes, stílusosabb kiadás. Nem tudom, hogy illat keltett-e már bennem ekkora birtoklási vágyat, de ez nekem kell. Szimat, neked ajánlom megszaglászni a L'Erbolario Méharées-t, nagyon a Te világod szerintem. Tiszta marokkói érzés. Nekem is nagyon tetszik, csak talán túlságosan egzotikus, de leesett az állam, hogy ilyen illat van 6000Ft környékén a boltok polcain. :-) Megszaglásztam a vetiver és pacsuli natúr illatokat és nagyon meglepődtem, hogy ez az illat az, amiért annyira odavagyok?! A vetiver olyan dohos föld illat, számomra viselhetetlen sajnos, a pacsuli meg erőteljes és a borospince szagára emlékeztetett. Lehet bőrön még kipróbálom. A muskotályzsálya még egészen hordható lenne, ha szeretném az illatát. :-)

    VálaszTörlés
  10. A Méharées tényleg elég jól hangzik, szívesen kipróbálnám, ha lenne rá lehetőségem :)
    A vetivert én meg épp azért szeretem, mert dohos és földes :)

    VálaszTörlés
  11. Az APOM Homme üvegem Kurkdjian üzletéből származik, személyesen volt alkalmam ott megvenni tavaly februárban. 30+ év keresgélés után megvan az az illat, amihez már minden mást viszonyítani fogok. Kb. egy évig minden áldott nap ezt viseltem, és soha egy pillanatra nem éreztem, hogy unalmas, soha nem találtam olyan vonását, amire azt mondtam volna, hogy azért ez egy kicsit sok, vagy erős, bármi módon kivetnivalót találnék benne. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nem olcsó, én 95 EUR-ért vettem az üzletben, szállítással jó 30.000 Ft egy 70 ml-es üveg, de megéri.

    VálaszTörlés
  12. Még nem próbáltam, de nem vetted el a kedvem tőle :)

    VálaszTörlés
  13. Mostanáig kerültem az édes illatokat. De most beleszerettem a Le Male-ba. Illetve először a Fleur de Male-ba, ami egy hihetetlenül gyönyörűséges virágos csoda. Próbáltátok már? Nem bírok betelni vele! Kurkdjian csinálta még a Narciso Rodriguez For Himjét is, ami a maga sötét tónusaival szintén nagy kedvencem. Szimat, különben köszi mindent. Miattad lettem illatfüggő!

    VálaszTörlés
  14. Próbáltam mintában az APOM-ot,piszok jó.Én erre mondom azt,hogy minőség.Minőség,luxus,igényesség.Feltűnő illat,tehát ha valaki kerülni akarja a feltűnést,bizony nem javasolt neki .negro

    VálaszTörlés