2011. febr. 19.

Marc Jacobs – Daisy (2007) 4.5/10

Megpróbálom rövidre fogni a mondandómat, mert erre a parfümre nem érdemes sok szót vesztegetni. Marc Jacobs szeretett volna egy illatot, amely vidám és fiatalos, ugyanakkor kifinomult is, de mégsem túl komoly, ezért felhívta Alberto Morillas-t, és megszületett a Daisy (Százszorszép). Ennyi. Szerintem az egész nem tarthatott tovább tíz percnél. Egy olyan tapasztalt parfümőrnek, mint amilyen Alberto Morillas, a Daisy teljesen semleges, ártatlanul könnyed illatának kikeverése a kisujjában lehetett. Azt is el tudom képzelni, hogy csak levett a polcról egy már régóta megalkotott, bevált virágos kompozíciót, felöntötte ugyanannyi hígítószerrel, s azzal kész is volt a műalkotás. Marc Jacobs rajzolt neki egy cuki kis virágocskás, gyermeteg üvegcsét, s a Daisy már mehetett is a boltokba, ahol az emberek egymás nyakára hágva próbálják azóta is beszerezni a “csodaparfümöt”.

Közelebbről szemügyre véve Marc Jacobs bestsellerét, egy rendkívül egyszerű és visszafogott gyümölcsös-virágos parfümöt láthatunk, melynek hasonló, de hangoskodóbb változatából tucatszámra találni az olcsó parfümházak kínálatában is. Fejillata halk szavú erdei gyümölcsökből, leheletnyi citrusosságból és némi zöldes ibolyából áll, melyet rövid idő után követ a szívillat virágosabb, de még mindig nagyon könnyed és jellegtelen aromája. Ebben a stádiumban, számomra a szokatlanul testetlen, lelketlen szintetikus jázmin jelenléte a legnyilvánvalóbb, de lengedezik körülötte még egy-két másik fehér virágocska is. Az alapillat lapos, unalmas, enyhén fás és főként a fehér mósuszról szól.

Bosszantó, hogy az emberek ennyire manipulálhatóak, és három darab műanyag fehér virágocskával bármit el lehet nekik adni. Ez a parfüm teljességgel fantáziátlan, az üvegét leszámítva mindenféle egyediséget, megkülönböztető jelleget nélkülöz és ráadásul annyira könnyed, hogy szinte nem is érződik. Az egyetlen pozitívum, amit elmondhatok a Daisy-ről, az a cukorkás édesség, és a rózsaszín masnik jótékony mellőzése, így legalább marad egy kis természetes ártatlanság az illatában. Ha mindenképp javasolni szeretném valakinek a viselését, akkor a tíz-tizenkét éves lányoknak ajánlanám, meg azoknak, akik nem szeretik a parfümöket, és legszívesebben soha nem is éreznék, hogy épp mi van rajtuk. De legjobb, ha nem viseli senki…

Illatjegyek: eper, ibolyalevél, grapefruit, ibolyaszirom, jázmin, gardénia, mósusz, fehér fák, vanília

Kreátor(r): Alberto Morillas

45 megjegyzés:

  1. Hű de bepipultál! :)))
    Néha velem is előfordul, de én a rózsaszín masnis- cukrosokra szoktam ennyire kiakadni.
    Ennél a parfümnél abszolút lényegtelen hogy mi van az üvegben. A művészet ott kezdődik hogy a Mester agyából kipattan a három műanyagvirágos kupak, amiből jelenleg 7, azaz HÉT félét számoltam össze, és ez eladja majd a harmincadik színösszeállítást is.
    Ritka gusztustalannak tartom, ezt csak a Lola virágai überelik.
    Az EDP egyébként jobb egy fokkal, kissé mélyebb zöld, és tartósabb is.
    Ettől függetlenül meglennék nélküle.

    N_azalea

    VálaszTörlés
  2. Nem is tudtam, hogy már hétnél járnak. Tiszta röhej :) Egyébként teljesen egyetértek veled, a Lola virágai iszonyatosak, még megfogni sem esik jól...

    VálaszTörlés
  3. Nem szagoltam még, de valószínűleg nem is fogom ezek után. Jó mérges vagy rájuk! :)

    VálaszTörlés
  4. Szegény virágocskák, jól le lettek nézve, pedig én észrevettem, egy funkcionális termék, bár esztétikailag nem nyújt semmit, porfogóként csodásan működik :D (főleg a Lola virágaira gondolok)

    VálaszTörlés
  5. Csí: Annyira nem akartam mérges lenni, hogy még a tesztelésétől is elriasszalak; szerintem mindenkinek kell adni egy esélyt :)

    VálaszTörlés
  6. Illatvirág: Nekem is úgy tűnt, hogy a Lola hatalmas szirmaira kitűnően le tud telepedni a por :P Egyébként a Lola illatát még nem vizsgáltam meg elég tüzetesen, úgyhogy inkább nem kekeckedem vele. Nehogy kiderüljön, hogy tetszik... :)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, Szimat, minden szabad percem tesztelgetéssel telik. :)
    Most a PG Un Crime Exotique van a csuklómon. Tudom, hogy nincs benne, de nekem teljesen szilvaillatú. Vagy egy jó kis szilvaillatú pálinka.:)

    VálaszTörlés
  8. A Crime Exotique-t én is nézegettem a minap, de aztán valamiért mégsem rendeltem belőle mintát. Ha szilvapálinka illatú, akkor lehet, hogy nem is lesz rá szükségem, nem igazán rajongok érte :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon finom gourmand illat, én abszolút szilvának érzem, bár nincs benne. Talán az ánizs, a gyömbér és a fahéj összjátéka. Szilvásgombóc. :)

    VálaszTörlés
  10. Hmmm, ez így már egy kicsit másként hangzik. Imádom a szilvásgombócot. Lehet, hogy mégis csak rendelnem kell egy mintát :)

    VálaszTörlés
  11. Húú micsoda indulatok...:) Engem egyáltalán nem érdekelt, hogy hogy néz ki az üveg, tehát ezzel engem nem manipuláltak. Mégis imádom ezt az illatot (ha hiszitek, ha nem) és hiába illattoztam már meg sok-sok parfümöt, kevés olyat találtam, ami ehhez hasonlóan tetszett volna. Lehet rám mondani h kifinomulatlan az ízlésem, de én legalább nem csak a drága niche illatokban látom (vagyis érzem) meg a jót és a különlegességet. :)

    VálaszTörlés
  12. Valószínűleg ezért is mondják azt a művészetre, hogy szubjektív :) Abban egyébként tévedsz, hogy csak a niche parfümöket értékelem, elég ha elolvasod a Jaipur, Déclaration, Fahrenheit, Eau d'Hermés, Light Blue vagy akár a Shalimar alatt lévő dicshimnuszaimat :) Mellesleg, ezekhez a parfümökhöz képest - akárhogyan is nézem - igencsak dimenziószegénynek és jellegtelennek érzem a Daisy-t.

    VálaszTörlés
  13. Azzal kezdem, hogy a Lolát szeretem, mert baromi jól működik a bőrömön, meglepő módon, annak ellenére, hogy nem egy egyedi alkotás. Mint populáris parfüm, egyedibb, de mint egyedi, inkább populárisabb...ha érthető:))
    A Daisy-t pedig akárhányszor kipróbáltam, a kifújás első percében felragyogott az arcom, hogy végre egy finom kis fás jellegű, vidám illat, de a következő percben oda is lett az örömöm...szerintem is túl halovány:)

    VálaszTörlés
  14. Ja, félreértettél én nem konkrétan rád gondoltam, mikor az előző hozzászólásomat írtam, csak ezt a postodat olvastam el :)

    VálaszTörlés
  15. Parfümblog: Azt hiszem, adok még egy esélyt a Lolának, papírcsíkon már kipróbáltam a minap, és úgy nem tetszett, de lehet, hogy megérdemel egy bőrön való tesztelést is...
    Ha tetszik a Daisy, de halványnak tűnik, akkor nem kellene kipróbálnod az EdP-t is? Vagy már próbáltad, és az is illanékonynak bizonyult?

    VálaszTörlés
  16. Kedves Névtelen: Nincs harag :) További kellemes böngésződést!

    VálaszTörlés
  17. Egyébként tetszik a blogod, egész jó :-) Sajnos csak névtelenül tudok írni mert a lehetséges profilok közül egyikkel se rendelkezek.

    VálaszTörlés
  18. Köszi a dícséretet! :)
    Nevet úgy tudsz a hozzászólásaid mellé rendelni, hogy a "Megjegyzés írása mintnél" kiválasztod, a Név/URL-címet, és ott beírod a nevedet. Remélem, sikerülni fog :)

    VálaszTörlés
  19. Szia!

    Én is nagy parfümrajongó vagyok és tekintélyes méretű gyűjteménnyel rendelkezek. A Daisy-vel kapcsolatosan ellentétes a véleményem!Igaz, hogy egy nem túlbonyolított kis virágillatról van szó, de az jól meg van alkotva és hordható. Tudod én már az évek során rájöttem, hogy nem kell mindig kaviár. Többre értékelem ezt az úgymond egyszerű illatot mint vmi hordatatlan niche alkotást...

    VálaszTörlés
  20. Tökéletesen egyetértek abban, hogy nem kell mindig kaviár - én leggyakrabban a Timbuktumat használom, amely szerintem elég egyszerű illat - de az egyszerűséggel szemben is vannak igényeim (jó alapanyag, megkülönböztethetőség, avagy egyediség, s legalább egy közepes hatósugár), de ezeket a Daisy-ben nem találtam meg. Szerintem túl rövid az élet és túl sok jó parfüm van ahhoz, hogy a Daisy féle tucatillatokra pazaroljuk a bőrünket.

    VálaszTörlés
  21. EGyetértek. A fekete üveges jobb valamivel.

    VálaszTörlés
  22. Még nem sikerült tesztelnem a feketét, de legközelebb megpróbálom összehasonlítani őket.

    VálaszTörlés
  23. A fekete Daisy pedig nagyon finomra sikeredett.
    Az áttetsző üveges fehér virágokkal tényleg gyenge.
    Az üveg nagyon szép, nagyon nagy PR ötlet volt, mert ki ne szeretne egy ilyen bájos flakonocskát kb 17 ezer forintért?
    (én annyiért vettem)

    VálaszTörlés
  24. JAjj a light Blue a Dolcétól...na az a legszemetebb parfüm amit piacra dobtak az illattörténelem során.
    Egyszerűen nincs illata...!
    De semmi sem.
    Jó átverés volt pár éve a hülyéknek!
    Illat vadász, a Deák téren van egy kis parfüm bolt ahol eredeti francia luxus parfümöket árulnak, akár százezer is lehet egy üveg.
    Nem divatházak termékei hanem parfümkészítő műhelyeké. A LaPerla fehérnemű van az üzlet másik részében.

    VálaszTörlés
  25. Ennyi dícséret után nem halogathatom tovább, ki kell próbálnom a fekete Daisy-t is :)

    A Light Blue-val kapcsolatosan nem értünk egyet, ha megnézed a róla szóló cikkemet, akkor te is látni fogod. Számomra nagyon tisztán érezhető, kiváló hatósugarú, tartós parfüm. Ha te nem érzed az illatát, akkor valószínűleg anozmikus vagy a benne lévő nagy mennyiségű mósuszra, esetleg rossz mintát teszteltél.

    A Deák téri parfümériát ismerem (gondolom, a Le Parfum Croisette-re, Zólyomi Zsolt parfümériájára gondolsz), már több általuk forgalmazott parfümről is írtam kritikát. Szerintem is nagyon jó parfümök, messze felülmúlják a mainstream illatokat.

    VálaszTörlés
  26. Én például utálom a parfümöket :-)

    Néha veszek, mert muszály fújni, de csak a ruhámra.

    A bolt nevét nem tudom, annyi pénzt sose adnék ki parfümre :-)

    Nem tetszett a light blue, bár nagyon sokat szaglásztam" és csak egyre dühösebb lettem, hogy egy ilyen szart akarnak eladni.

    Egy százezer forintos parfümöt a metrón vagy a Deák téren nincs értelme viselni...ehhez kell egy 5 ezer dolláros ruha, egy limuzin, és parti amin jelen van Marc Jacobs.
    Sokan attól is elhűlnek hogy 17 ezret adok egyért, aztán áll a fürdőszoba szekrényben. Remélem egyetértesz. :-)

    VálaszTörlés
  27. Hm...hm...lehet hogy igazad van.
    Nézegetem a Z zs honlapját végül is nem olyan drágák azok a parfümök és lehet nem olyan uncsik mint a nagy átlag.
    Un Matin d'Orage Butterfly Bottle ez tetszene lehet hogy veszek egyet.

    Van egy 4 hete vett Burberrym is a meguntak listáján...kicsi flakon, neve nincs.
    De a Marc J meztelen testét úgysem pótolja ;-)

    VálaszTörlés
  28. Azt hiszem, kezded jól látni a dolgokat :) A niche parfümök - mint amilyenek a Zólyomi Zsolt üzletében lévők is - alig drágábbak a mainstream illatoknál, a legtöbbjük azonban nagyságrendekkel kreatívabb, természetesebb és szebb Sephorás társainál. Ha ismerkedni szeretnél velük, akkor kezdetben ajánlom figyelmedbe a L'Artisan-okat, én is velük kezdtem, és nagyon megfogtak :) Az Un Matin d'Orage-t pont nem ismerem, de mivel Annick Goutal termék, valószínűleg az is szép, kifinomult, természetes illat.

    Egyébként a százezer forintos parfümökben egyetértek veled, az már nekem is határozottan túlzásnak tűnik.

    VálaszTörlés
  29. :-)
    Kár, hogy a ruhákhoz nem értesz ennyire...
    Abban is adhatnál tanácsot!

    VálaszTörlés
  30. Honnan tudod, hogy nem értek a ruhákhoz? :P Egyébként tényleg nem értek a ruhákhoz, nem is adok tanácsot senkinek :)

    U.I: Ma kipróbáltam a fekete Daisy-t. Tényleg jobb egy fokkal, mint az eredeti, de azért még van hová fejlődniük...

    VálaszTörlés
  31. Mint "hölgy"szakértő kijelentem hogy nekem tetszik:-D Mert ugye nekünk szánta Marc.

    VálaszTörlés
  32. Ez igaz, a nők viszont általában azért viselnek parfümöt, hogy nekünk, férfiaknak tetsszenek :)

    VálaszTörlés
  33. Szimat, nem tudom emlékszel e de én letenném a nagyesküt hogy létezett egy Berlin nevű parfüm, és az nekem nagyon tetszett. Anno a Luxus áruházban láthattam...vagy csak képzelődtem??

    A másik kérdésem: nem tudod miért szűnt meg a Dior Tendre Poisonja?

    VálaszTörlés
  34. Én még nem hallottam Berlin parfümről, de egy kicsit utánanéztem és a következőkre akadtam:
    1. Létezett a Joop-nak egy Joop! Berlin nevű parfümük, amely 1991-ben jelent meg, de aztán beszúntették a forgalmazását.
    2. A Berlin Cosmetics nevű parfümház 2000-ben adott ki egy parfümöt Adlon Homme néven, de már ezt sem gyártják.
    Egyebet sajnos nem találtam. Ezek közt van a megfejtés? :)

    VálaszTörlés
  35. Upsz, a második kérdést kifelejtettem :)
    Nem tudom pontosan megmonddani, hogy miért került fekete listára a Tendre Poison, de nagyjából két magyarázat lehet rá: vagy nem fogyott és nem volt már kijövedelmező a gyártása (kevéssé valószínű), vagy az IFRA tiltólistájára került néhány nélkülözhetetlen alapanyaga és nem tudták mással pótolni (szerintem ez történhetett).
    Olvastam egy elméletet arról is, hogy túlságosan hasonlított a nemrég felhígított eredeti Poison-ra, és ezért nem volt rá többé szükség. Fene tudja... :)

    VálaszTörlés
  36. Igen Berlin a Jooptól pontosan!
    Nagyon rég volt már.
    Zseni vagy!
    Hol lehet így utánanézni..?

    Hát amit a Dior mostanában kiad parfümként vagy nagyon kurvás, vagy olyan mint bármelyik másik parfüm.
    Vagyis nélkülöz minden eredetiséget. Ennyi erővel akár Britney Spears nevével is piacra dobhatnák őket :-)

    VálaszTörlés
  37. Hargita megye és világhódító parfümök...?
    Hogy jött a képbe hogy ezzel fogsz foglalkozni?

    Igaz ami nálam is képbe jött arról ne is beszéljünk..imádok öltözködni :-)
    És engem sem tanított senki.

    VálaszTörlés
  38. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy beírjam a keresőbe a Berlin szót :) A Basenotes.net-en kerestem rá, szerintem ez a legjobb online parfüm adatbázis, de a fragrantica.com-on is rengeteg parfüm megtalálható.

    Tényleg furcsa, hogy Hargita megyében, ahol nincs egyetlen valamire való parfüméria sem, valaki ennyire belegabalyodik ebbe a témába. De internet ott is van, így felfedeztem a Neroli parfümériát, rendeltem pár mintát, aztán már nem volt meggállás. Egyébként nem ezzel foglalkozom, a parfüm szigorúan csak hobby, mint ahogy gondolom, neked az öltözködés is az :)

    VálaszTörlés
  39. Ja, a Dior. Tényleg elég silány, amivel mostanában előálltak, a Dior Homme-ot, meg talán az Escale sorozatot leszámítva. Az Escale a Portofino sem különösebben eredeti, de legalább elég szép és természetes.

    VálaszTörlés
  40. Ha van tehetséged valamihez, pláne ha imádod, akkor azzal foglalkozz!
    Menj utána akár Franciaországba is hidd el megéri pláne ha még 25 alatt vagy!

    VálaszTörlés
  41. A 25 év alatt még egy ideig érvényes rám, de a tehetségnek, meg a vállalkozókedvnek azt hiszem híján vagyok :) Meg amúgy is jól érzem magam itthon :)

    VálaszTörlés
  42. Megértem Erdélyben a esőnek is parfümillata van nem úgy mint nálunk...:-)
    Próbáld ki mit tud az "orrod".

    VálaszTörlés
  43. Újabban Csíkszeredának kátrányszaga van, de azért a falvak még tényleg illatosak :)

    VálaszTörlés
  44. Itt az új Daisy! Rózsaszín és fekete, Hot Pink a neve.
    Ha nem tudnánk hogy mi hiányzott eddig...
    http://www.fragrantica.com/perfume/Marc-Jacobs/Daisy-Hot-Pink-12546.html

    VálaszTörlés
  45. Nahát! Már alig várom, hogy kipróbáljam :D

    VálaszTörlés