Parfumerie Generale – Papyrus de Ciane 24 (2010) 9/10

Pierre Guillaume, napjaink egyik legtehetségesebb fiatal parfümőre, amellett, hogy folyton újításokon és eredeti kompozíciókon töri a fejét, a hagyományos megoldásoknak is nagy tisztelője; így történhetett meg, hogy a Papyrus de Ciane elkészítése során egy 1911-ből származó parfüm-alapból, a Mousse de Saxe-ból ihletődött. Ezt a bizonyos Mousse de Saxe-ot az első parfümőr hölgyként számon tartott Marie Thérése de Laire alkotta meg nagy mennyiségű isobutyl quinoleine (IBQ) felhasználásával, amelyet további illatjegyekkel díszített, a végeredmény pedig egy lehengerlően friss, geránium-zöld, kissé ánizsos akkord lett, amely érdekes módon mély, állatias, púderesen édes illattá száradt le. Ezt az alapot önálló parfümként sosem árusították, viszont olyan remekművekben játszott fontos szerepet, mint a Caron Nuit de Noel-je, Molinard Habanita-ja, vagy épp a Chanel Bois des Iles-je. Néhány évtized siker után kissé teret veszített a Mousse de Saxe (napjainkban már nem is gyártják), így talán időszerű volt, hogy Pierre Guillaume felelevenítse, korszerűvé tegye egy kicsit.

Az eredeti Mousse de Saxe-ot sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni, de Octavian Coifan parfümkritikus csodálatosan részletes leírását olvasgatva, úgy érzem, hogy nem állhatott nagyon messze a Papyrus de Ciane illatától. A parfüm fejillata egy csipetnyi bergamott mellett egy intenzíven zöld, kesernyés galbánum jegyet tartalmaz, amelyhez hasonlót a Robert Piguet Bandit-jában is érezhetünk. Ez a kezdetben kizárólag növényes, zöld jegy fokozatosan kivirágzik, megjelenik egy kissé fémes, jázminos akkord, amely szerintem a Hedione névre hallgató szintetikus molekulának köszönhető (Dior Eau Sauvage-ából ismerhetjük), és amely egy nagyon kellemes, régimódi, szappanos jelleget kölcsönöz az illatnak. Ez a stádium a kedvencem; annyira frissnek, tisztának és üdének érzem magamat tőle, mintha valami nagyon régi, drága szappannal és jéghideg kútvízzel mosakodtam volna meg. Körülbelül egy óra elteltével ez a kesernyésen zöld, virágos illat fokozatosan édesedni kezd, és ezzel egy időben fássá, mósuszossá is válik a parfüm. Azt hiszem, itt lép be a képbe a Silvanone Supra, amely egy Givaudan által gyártott makrociklikus mósusz molekula (Guillaume ezzel helyettesíti a Mousse de Saxe-ban használt nitro-mósuszt), és erős, púderes, édes, állatias jelleggel bír. Ettől kezdve a parfüm inkább édes, mint sem, de érdekes módon megőrzi a légies jellegét, és a galbánumnak, meg talán egy fuvallatnyi vetivernek köszönhetően egy zöld, csalánra emlékeztető aromát is, így mindvégig megmarad a frissnek, szappanosnak lenni. Tartóssága rajtam négy-öt óra, hatósugara pedig kellemesen terjedelmes.

Ez a parfüm két, egymástól erősen különböző akkordot – a friss zöld galbánumos részt, meg a mély, púderes, állatias alapot - kapcsol össze úgy, hogy közben egyáltalán nincs törés benne, egységes, jól működő egészet alkot. Emellett egy régimódi témát dolgoz fel úgy, hogy egy abszolút modern, könnyen viselhető illat lett a végeredmény, de sikerült megőriznie valamit a parfüm klasszikus, régies hangulatából is. Le a kalappal!

Megjegyzés: Egy érdekesség a parfüm készítésével kapcsolatosan: Guillaume három részre bontotta az illatot (Les racines – A gyökér, La tige – A szár, L’ombelle – Az ernyős virágzat) és ezeket külön készítette el, majd összekeverve őket, megkapta a kész parfümöt. A L’ombelle a galbánumos, zöld akkord, a Les racines a testes, mély, mósuszos alap, a La tige pedig a kettőt összekötő jázminos, növényes híd.

Illatjegyek: galbánum, cirok (Sorghum bicolor), növényes jegyek, Mousse de Saxe, Silvanone Supra (Givaudan), bergamott, neroli, levendula, üröm, balzsamos szuhar avagy labdanum (Cistus ladanifer), szegfűszeg, vetiver, tömjén, Hedione (Firmenich)

Kreátor(r): Pierre Guillaume