Yves Saint Laurent – Kouros (1981) 9/10

Az Yves Saint Laurent egykoron nagyon bátor divatház volt és csupa hajmeresztően bevállalós parfümöt dobott piacra (lásd: Y, Opium, Rive Gauche), amelyeket lehetett imádni, lehetett gyűlölni, de egy kézlegyintéssel elintézni – mint ahogy a legtöbb modern illattal eljárunk – képtelenség volt. A Kouros (Fiatalság) még ezen nagyágyúk közül is kitűnik vadságával, szélsőséges magatartásával, és szilárd meggyőződésem, hogy ez a legdurvább, legnehezebben viselhető mainstream alkotás, amelyet ember megvásárolhat magának egy átlagos parfümériában (a niche szektorban talán még létezik egy-két hasonló fenevad). Ennek ellenére, vagy inkább ezzel együtt a Kouros egyáltalán nem rossz parfüm, s a kezdeti orrhúzó magatartásomat fokozatosan egy ördögi vigyorrá formálta át, most meg már azon gondolkodom, hogy nem lenne-e jó egy egész üveggel beszerezni belőle.

Amiért annyian rettegik a Kouros-t, az a hatalmas adag húgyszagú civet, amely rögtön az első néhány perc bergamottos frissessége után nyilvánvalóvá válik, hogy aztán az egész leszáradást végigkísérje. Ez az akkord tényleg nagyon brutális: piszkos, ragacsos, maró vizeletszagú, amilyent csak egy elhagyatott aluljáróban lehet érezni, de szerencsére ellenpontozás gyanánt megjelenik a szegfűszeg-fahéj páros, amely a bergamott és narancs lédús, fanyar citrusosságával kiegészülve egy nagyon kellemes, friss, szappanosan fűszeres akkordnak ad életet. Emellett érezni lehet még némi száraz, zöldes aromát is (talán üröm), meghatározhatatlan virágokat, kevés köményt, meg egy szintén száraz, férfias tömjént, de nem a spirituális fajtából; a Kouros elkerül mindenféle miszticizmust, tisztán testi, érzéki lapokkal játszik. Érdekes módon ennek a sok illatjegynek (főként a szappanos-fűszeres résznek) sikerül elérnie, hogy a civet ne hasson nagyon kellemetlenül, távolról érezve a Kouros szikrázóan férfiasnak, szexinek és piszkosan tisztának hat.

Ahogy átverekedjük magunkat ezen a jó néhány órán át tartó, bivalyerős illatkavalkádon, fokozatosan rájövünk, hogy az alapban a főszerep az édességé lesz, mégpedig nem is akármilyené, hanem a felforralt méz szúrós, csípősen tömény édességéé, amelyet sűrű, piszkos mósusz, a tölgymoha reszelős, szúrós aromája és némi pacsuli fokoz tovább. Kiváló! Persze a civetről nem kell megfeledkezni, ide is elkísér egy fuvallatnyi húgyszag, de már a legkevésbé sem zavar; nagy barátok lettünk. A Kouros tartóssága tizenegynéhány órában mérhető, a hatósugara meg pont olyan, amilyent egy 80’-as évekbeli kőkemény férfi parfümtől elvárnánk: fergeteges.

A Kouros úgy emelkedik ki a mainstream parfümök tömegéből, mint egy égbe törő napsütötte, hófehér márványszobor a mélykék Égei-tengerből. Egy igazi unikum, amely mindig is meg fogja osztani az embereket, de ez egyáltalán nem baj, nem is akarunk egyformák lenni. Én ezt a parfümöt az Apocalypse Now csodálatosan őrült Kilgore őrmesterén tudom a leginkább elképzelni, akitől a jópofa idézet is származik: „Imádom a reggeli napalm szagát!”, de persze minden vállalkozó kedvű, tökös legénynek ajánlom figyelmébe. Lehet, hogy hamarosan én is beállok Kouros közlegénynek…

Megjegyzés: A Kouros szélsőséges illata ellenére, megjelenése után jó néhány évig bestseller volt, és állítólag még napjainkban is egészen jól fogy. A fene sem érti…

Illatjegyek: aldehidek, üröm, bergamott, zsálya, koriander, babér, szegfű, fahéj, geránium, jázmin, írisz, pacsuli, vetiver, ámbra, civet, méz, bőr, mósusz, tonkabab, vanília, szegfűszeg, tölgymoha, tömjén

Kreátor(r): Pierre Bourdon