2012. febr. 15.

Escentric Molecules – Molecule 01 & Escentric 01 (2005)

Geza Schoen parfümőri pályafutása kezdetén, 1990-ben találkozott először az akkor már igencsak népszerű Iso E Super nevezetű szintetikus molekulával, és rögtön felkeltette az érdeklődését, mégis 2005-ig kellett várnia ahhoz, hogy a ThisCompany és a MeCompany segítségével megalapítsa az Escentric Molecules nevű parfümházat, és kibontakoztassa a terveit. Még ugyanebben az évben piacra is dobta az Iso E Super-en, mint egyetlen illatjegyen alapuló, Molecule 01-et, valamint annak felcicomázott változatát, az Escentric 01-et. Az ötlet forradalmi volt, és rövid idő alatt hatalmas siker lett a jutalma (a Neroli szerint a XXI. század kultparfümével van dolgunk), de véleményem szerint nem minden forradalom hasznos, ez pedig a kifejezetten kártékonyak közül való. Az alábbiakban megpróbálom kifejteni, hogy miért is vagyok ennyire lesújtó véleménnyel ezekről az illatokról.


Molecule 01 1/10

Mint már említettem, a Molecule 01 nem más, mint színtiszta Iso E Super, valamint annak izomérje, az Iso Gamma. Ez egy mesterséges úton előállított molekula, amelynek csak a művészneve az Iso E Super, a kémikusok sokkal inkább úgy ismerik, mint 7-acetil, 1,2,3,4,5,6,7,8-oktahidro-1,1,6,7-tetrametil naftalin. Molekulatömege 234.38 dalton, az illata pedig legjobban úgy jellemezhető, mint egy friss, fás, bársonyos aroma, cédrusos és ámbrás felhangokkal. Feltalálása óta igen népszerű a parfümőrök között, mint univerzális alap, és többek között olyan híres parfümöknek képezi a gerincét, mint a Terre d’Hermés (55%), KenzoAir (48%), Encre Noire (45%), vagy épp a Déclaration (40%). A Molecule 01-ben azonban nem egy kompozíció ölén nyugszik, hanem egy szál magában próbál parfümöt képezni. Geza Schoen művészi munkája mindössze annyiból állt, hogy bekevert az illatba egy kis Iso Gamma-t is, ez pedig aligha elegendő az elismerésünk kivívásához. S ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy az Iso E Super litere centekért megvásárolható, íly módon műalkotássá változtatva pedig egy kissebb vagyonba kerül, akkor egyenesen felháborító a dolog.

Egy másik dolog, ami engem igencsak bosszant, és amire a Neroli is felhívja a figyelmünket, az az, hogy a bőrre való felvitelt követően az orrunk igen hamar belefárad az Iso E Super-be, és innentől kezdve mi magunk nem nagyon fogjuk érezni, hogy milyen illat van rajtunk, és csak a környezetünk visszajelzéseire hagyatkozhatunk. Én önző módon elsősorban a magam szórakoztatására viselek parfümöt, és nem látom be, hogy miért lenne olyasmire szükségem, amit nem is érzek. Az a pár perc alatt egyébként, amíg érződik, kifejezetten kellemesnek tűnik az Iso E Super illata, de ez a legkevésbé sem Geza Schoen érdeme, és semmiképp sem nevezhető művészi alkotásnak.

Illatjegyek: Iso E Super, Iso Gamma


Escentric 01 5/10

Az Escentric 01 a Molecule 01 továbbfejlesztett változata, ami annyit tesz, hogy az Iso E Super és izomérje itt az illatos anyagoknak mindössze 65%-át teszi ki, a maradék 35%-ot pedig a parfümőr kreativitása hívatott kitölteni. Geza Schoen lágy, lekerekített citrusos jegyekkel, kevés borssal és puha, fehér, tiszta illatú mósusszal egészítette ki az Iso E Super-t, az eredmény pedig egy, a Dolce & Gabbana Light Blue-jának alapjához megszólalásig hasonlító, lineáris szerkezetű parfüm lett. Ha valaki szeretne a furcsa hangzású névért és különleges háttér-storyért jelentős többletet fizetni, akkor az Escentric 01 jó választás lehet, egyébként szerintem nincs értelme a létezésének.

Illatjegyek: 49% Iso E Super, 16 % Iso Gamma, Trisamber, rózsaszín bors, lime-olaj, tömjén, mósusz


Összességében úgy gondolom, hogy a Molecule 01 egy kellemes illatú, és a sznobizmusra alapozott ügyes üzleti fogással befuttatott molekula, de nem nevezhető parfümnek, az Escentric 01 pedig egy unalmas és drága Light Blue klón. Geza Schoen állítólag öt teljes évet áldozott a 01-es sorozat kifejlesztésére. Jobban tette volna, ha a strandon múlatja el az időt…

Kreátor(r): Geza Schoen

35 megjegyzés:

  1. Tökéletesen egyetértek. Mindenben. A Light Blue-ban is és egyáltalán nem örülök, hogy most még pontosabban megtudtam, amit már eddig is sejtettem, de azért köszönöm az élvezetes bejegyzést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bíztam benne, hogy egyetértünk. Köszi a dicséretet :)

      Törlés
    2. Kedves Szimat!

      Érdekelne, hogy a biehl parfumknutswerke termékeivel találkoztál-e már, Geza Schoen náluk is tevékenykedik, ahogy sokan mások is. Ők niche termékeket készítenek vagy ott is szintetikus molekulákkal dobálóznak?
      Köszi
      Alphons

      Törlés
    3. Sajnos egyetlen parfümüket sem próbáltam még, ezért inkább nem mondanék véleményt róluk.

      Itt viszont olvashatsz róluk ezt-azt:

      http://www.basenotes.net/fragrancedirectory/?house=103071

      Törlés
    4. Köszönöm!
      Ha egyszer megillatolod valamelyik alkotásukat kiváncsian várom a véleményedet!
      Én az al03-at és az eo01et próbáltam és elég kommersznek tűntek az illatok...kellemes, de úgy éreztem ilyet a Müllerben vagy Douglasben is szagolhatok..ráadásul elég hamar eltűnnek rólam...de hát én nem vagyok szakértő. :)

      Szép napot!
      Alphons

      Törlés
  2. Jaj, Szimat, most úgy megölelnélek:))
    Félve mertem bárhol is mondani hasonló véleményemet az Escentric M. illatokról. Pár hónapja teszteltem a Neroliban őket, és teljesen letaglózott, hogy se nem aléltam el tőlük, nem rohamoztak meg az ismerősök, hogy mit viselek, és hogy a Light Blue-t véltem felfedezni a csuklómon az E.01 helyett.

    Nem értem azt a tömeghisztériát, ami körülveszi ezeket az illatokat, véleményem szerint mesterségesen gerjesztett, zseniális PR fogás (ezúton is gratulálok, bárki követte is el).

    Azért van abban valami bizarr, hogy súlyos Euroért a jónép zabálja az "olcsó" Light Blue niche változatát, nem?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, elég sok mindent elmond ez az Escentric Molecules őrület a napjain fogyasztásra kondicionált társadalmáról :)

      Törlés
  3. Nekem inkább a Carner Barcelona illatokra emlékeztett, és nem volt rossz, de semmi "extra" hatás.
    Nagyon túlárazott termék, hiába harcolnak ellene, szerintem ez olyan taktika mint a "feromonos" parfümök esetében, csak a célcsopot más. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem, a Neroli honlapján írnak is valamit az Iso E Super feromon-szerűségéről... :)

      Törlés
  4. Hát már "évezredek" óta várom a véleményed ezekről, és most lám..hát meglepődtem..őszintén. Vártam a kipróbálását, de azt hiszem, már csak az érdekesség kedvéért letesztelem..
    Üdv, és grat az írásaidhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp teszteld, ha lesz rá lehetőséged, ha másért nem is, akkor azért, hogy megismerd a tiszta Iso E Super illatát :)
      Egyébként megtudhatom, hogy miért lepett meg a cikkem? Pozitívabb véleményre számítottál?

      Köszi a dicséretet! :)

      Törlés
  5. Ez a Geza Schoen biztos magyar ősökkel rendelkezik.
    Nagyon jó üzletember, de persze, nem parfümőr. A biznisz kreátora. Mindig a piac határozza meg a kínálatot. Megérdemeljük. A Neroliban is ez fogy a legjobban - állítólag. Érthetetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is magyar származású. Büszkék lehetünk rá :D

      Törlés
    2. Neve Magyar ősökre utal,de ő tud Magyarul beszélni?

      Törlés
  6. Nem hogy létjogosultsága nincs, de még egy parfümblogban sincs helye egy ekkora blöffnek, legfeljebb így, ha felvilágosító missziót teljesít. :)
    A Neroli oldalán szereplő információk nyilván a zseniális marketing átvett elemei, amik az itthoni üzletet is feldobják.
    Mindenesetre nevetséges Montale árban adni ezt a triviális csomagolást, aminek a tartalma filléreket ér, no de a marketing nagyon drága dolog. Fizessen, aki az ötletgazdát akarja támogatni, és nem egy jó illatot szeretne magának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ha csak egy lenne a sok átlagos parfüm közül, akkor nem írtam volna róla, de mivel ennyire érthetetlenül népszerű, úgy gondoltam, hogy nem árt, ha tiszta vizet öntök a pohárba :)

      Törlés
    2. Egyetértek N_azaleával, erről így kellett írni, így viszont kellett! Felejtős, lépjünk tovább. :)

      Törlés
  7. Sziasztok! Szóval akkor legyen tiszta víz abban a pohárban! Hogy ki milyen produktumot nevez parfümnek szerintem elég szubjektív dolog. Én úgy gondolom, hogy ha már ilyen szépen le lett hurrogva ez a termék meg lehet nézni más niche parfümházak végletekig körberajongott illatait, amiket a jónép parfümnek hív de végeredményben hordhatatlan illatok. Sokszor inkább szobaillatosítóknak jobban megfelelnének. Ami egyszerű az nem feltétlenül rossz! A felhajtás? Igen túl van lihegve! Az ára? És itt megvédem a niche parfümériákat: Volt szerencsém szeptemberben kilátogatni a firenzei fragrance kiállításra ahol rengeteg ( közel száz ) niche márka képviselte magát az Amouage-tól Villoresi-ig és szépen végigjártuk őket azzal a szöveggel (ami persze nem igaz) hogy niche parfümériát nyitunk és márkákat keresünk. Ott szembesültünk a következő dologgal és árképzési módszerrel: ezeknek a termékeknek minimum ára van, ami alatt nem lehet forgalmazni őket ( különben azonnal elveszik a márkát) Baromira nem érdekli őket az adott országban az emberek anyagi helyzete! Sőt egyenesen megmondták a szemünkbe bizonyos márkáknál, hogy nem fogjuk tudni eladni, úgy hogy máshol pl. Londonban még drágábban is viszik, mint a cukrot! A márkák 90% 100-120 euro eladási ár körül mozgott átlagban!! (lehet utána számolni) tehát nem feltétlenül a parfümériák kapzsisága ha 30000 ft körül adnak egy parfümöt. Ez az összeg (pl. a fent említett illatnál) egy 5-600.000 ft-ot kereső külföldinél messze nem probléma! Így már én is tovább lépek! Üdv. Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán értem, hogy mire akartál kilyukadni. Nyilvánvaló, hogy a művészi munkának, és a különleges alapanyagoknak magas ára van, mint ahogy az is egyértelmű, hogy a parfümházak már csak a presztízs okán sem engedhetik egy bizonyos szint alá az áraikat, még ha ezt egyébként meg is engedhetnék maguknak. Azonban, amíg egy Villoresi, Andy Tauer, vagy Vero Kern parfümben akár több évnyi munka, érzelem, és sok értékes alapanyag van, addig a Molecule 01 egyetlen olcsón megvásárolható szintetikus molekulából áll. Szerintem elég egyértelmű, hogy miért lett lehurrogva az Escentric Molecules.

      Végezetül: Az, hogy mit nevezünk parfümnek, nem egészen szubjektív. A parfüm egy olyan műalkotás, amely különböző illatos anyagokból van megkomponálva, azzal a céllal, hogy viselőjében és környezetében érzelmeket, emlékeket ébresszen. Az általad hordhatatlannak tartott parfümök mindegyike mögött sokkal több munka, gondolat, és érzelem áll, mint a Molecule 01 mögött, és meggyőződésem, hogy a viselője is sokkal többet kap tőle, mint egy egyszerű molekulától.

      Törlés
    2. Tudod, mikor cipőt veszel, optimális esetben az is csak egy bőrdarab, és mégis megfizeted azt, ami ennél jobb/több/más. A niche-t is megfizetjük, mindössze arról van szó, hogy a molekulák NEM férnek bele a niche kategóriába véleményem szerint. Az egyszerűsége sem lenne baj alapvetően, de visszatérve az alapproblémára, nyilván te se lennél elájulva, ha egy bőrdarabot, amit a lábad köré tekerhetsz úgy, mintha lenne rajta valami, olyan árban adnának el neked, mint mondjuk egy Christian Louboutin cipőt. A néphülyítést nem szeretjük, na.

      Törlés
    3. Igen, igen ez egy pimasz blöff. De ennél is felháborítóbb akkor, hogy van aki már le is másolta: a Romano Ricci fémjelezte Not a Perfume, még akkor is ha itt legalább választ kapunk arra, hogy ez nem parfüm.
      Az más kérdés, hogy a niche parfümházak egy része csak a marketing szintjéig niche, és semmivel sem különb, mint bármelyik divatház parfümje, de azért van az orrunk és Szimat orra, hogy kikerüljük ezeket az átveréseket.

      Törlés
  8. Én is kaptam egy illatmintát a Molecule 01-ból.Én alig éreztem az illatát, de azt vártam, hogy majd megrohannak, megállítanak engem is az ismerősök és ismeretlenek, hogy mit viselek, ahogy ez le van írva több helyen (fragrantica.com). Sajnos semmi sem történt. Este páromhoz is hozzábújtam, még rá is kérdeztem, hogy na hogy tetszik az új illatom, azt mondta nem érez semmit. :-(((

    VálaszTörlés
  9. Az egyes széria nekem sem jött be, viszont az Escentric 02 olyan elképesztően jó az én bőrömön, hogy csak pislogok.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltad már a Juliette Has a Gun Not a Perfume-ét? Ugyanaz...

      Törlés
    2. Még nem.Nem túl régen (kb.1 éve) kezdtem a niche parfümök felé fordulni, és egyelőre még a Neroliból hurcolom haza a mintákat tesztelésre. Ott már megszűnt a Juliette Has a Gun forgalmazása, de látom, Zólyominál van, szóval azt hiszem, őt is meglátogatom.:)Egyébként nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra, és várva várom a jövőbeli kritikáidat!:)

      Törlés
    3. Kedves Névtelen!
      Mivel Te is a Neroli-ból szerzed be a mintákat, megkérdezhetem, hogy az ottani kínálatból mik a kedvenceid? Köszönöm

      Törlés
    4. Kedves Tímea!
      Ezennel előlépek a névtelenség homályából.:)
      Nem túl rég tesztelek, szerintem a tizedét próbálhattam ki az illatoknak, így csak ezekről tudok nyilatkozni. Három nagy kedvencem van/volt, amiket időközben vagy megszűntettek, vagy levettek a polcokról, a Ginestet Botrytis (ez számomra a No.1), a L'Artisan Tea for two és a Montale Original Aoud.Úgy tűnik, mindent amit szeretek, megszűntetnek.:( Ezek mellett kedvelem még a Montale Vanilla Extasy-ját, és a Sweet Oriental Dream-et, valamint Villoresi Yerbamate-ját. Folyamatosan hordom haza a tesztereket, remélhetőleg év végére újabb kedvencekkel bővül a lista.:) Megkérdezhetem, Neked mik a kedvenceid?

      Törlés
    5. Kedves Veronika!
      Hát persze, hogy megkérdezheted! :)
      De előbb a Te kedvenceidről: Botrytis, érdekes, mert a barátom imádta ezt, nekem meg picit túl édes volt, ugyanígy voltam a Sweet Oriental Dream-mel. A Tea for Two, szintén a barátom kedvence és most figyelj, a harmadik kedvence: Yerbamate! El sem hiszem, hogy így hasonlít az ízlésetek. Persze az első két illatot inkább rajtam szereti, de a Yerbamatét még magán is el tudná képzelni.
      Az én kedvenceim pedig:
      Montale: Black Aoud, Blue Amber, Chocolate Greedy, Patchouli Leaves, Golden Aoud
      L'Artisan: Timbuktu
      Villoresi: Musk, Yerbamate, Spezie, Donna
      Juliette has a Gun (ezt is megszüntették): Citizen Queen
      Parfum d'Empire: Cuir Ottoman, Eau de Glorie
      Parfums Nicolai: Vanille Tonka, New York
      Diptyque: L'Eau, Eau Lente, 34blvd Saint Germain
      Robert Piguet: Fracas

      Az Original Aoud-ot még nem is próbáltam. Milyen? Hasonlít valamelyik másik Montale illatra?

      Törlés
    6. Szia Tímea!Tényleg hihetetlen, hogy a barátodnak is ugyanezek tetszenek!:D
      Én mindig is szerettem az édes illatokat, ezért ezek a kedvenceim, a Yerbamate pedig nekem nagyon különleges, azért kedveltem meg. A Botrytis azért a nagy Ő, mert a kedvenc évszakom az ősz, és nekem ez az illat tökéletesen megtestesíti mindazt, amit nekem az ősz jelent.Ha van illatszerelem, akkor ez az.:)
      Az Original Aoud számomra egy kis csoda, nem tudom még mihez hasonlítani, mert mint mondtam,nem próbáltam sok illatot eddig.Ami eszembe jut róla: nedves fa, gyanta, pipadohány, régi könyvek, kissé dohos pince... Elsőre orrbavágóan erős, de kis idő múlva nagyon finom illattá változik és olyan megnyugtató érzés viselni!Nem könnyen hordható szerintem, mert eléggé rátelepedik az emberre, de én megszerettem nagyon.
      A te kedvenceidről: Blue Amber a párom kedvence!:)) A Black Aoud-ra nagyon kíváncsi voltam, mert agyon dícsérték.Nem lett a kedvencem. Kétség kívül remek parfüm, de nem érzem hozzám illőnek,magassarkús-elegáns hölgyön tudom elképzelni, én pedig nem vagyok az sem kívül sem lélekben.:)A Chocolate Greedy nem tudom melyik összetevője váltja ki belőlem, de egyszerűen rosszul vagyok tőle, valahogy az én bőrömön inkább fura penész szaga van sajnos.:( Azok közül, amit leírtál, a Diptyque 34 blvd S.G.-t próbáltam még, nem rossz, de nem ájultam el, hiába kapott díjat és csak a páromon tudom elképzelni. Úgy tűnik eddig, eléggé különbözik az ízlésünk.:)
      Igyekszem tesztelni folyamatosan,kipróbálom amiket még írtál és beszámolok róla, ha valamin "megakadt az orrom".:)

      Törlés
    7. Ok, majd számolj be róla! :)

      Törlés
  10. Szia szimat,üdv minden idelátogatónak! Azért van ám ennek a parfümnek nem kevés pozitív tulajdonsága is.egy kicsit most meg szeretném védeni,mivel nekem is van belőle a polcomon.Az igaz,hogy nem egy művészi alkotás,meg hogy olcsón hozzálehet férni az anyaghoz,de azt nem hinném,hogy ha valaki szerez iso e supert,azzal meg is van a molecule 01.Gondolom,azért ennél többről van szó.A pozitív tulajdonságait fel szeretném sorolni,hogy én miért tartom mégis ezt az antiparfümöt jónak.1.az illat maga nagyon kellemes,tényleg egy finom bőr-test illatot juttat eszembe,frissen tisztálkodással egybekötve(rengeteg pozitív visszajelzést kaptam rá).2. bármikor,bármilyen alkalomra megállja a helyét.3. kombinálható más illatokkal,parfümökkel.4. én sokszor érzem magamon,pedig csak 2-3 fújást teszek magamra.Mellesleg,sokan nem szeretik,ha úgy illatoznak,mint egy virágmező egész nap,tehát valakinek pont ez a nyerő ilyen téren,hogy nem lengi körül az illat akármerre fordul.Félreértés ne essék,szeretem én is néha az erőteljesebb illatokat,mint pl.a black aoud(párom azt használja,néha én is :),de ezt is megvásároltuk,és én nagyon nem bántam meg.Hát ennyi,nem vagyunk egyformák,de hát ez így szép :) negro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az általad felsorolt pozitív tulajdonságokkal egyet tudok érteni (tényleg elég kellemes, és jól keverhető más illatokkal), azt viszont továbbra is bosszantónak tartom, hogy egy ilyen banális, olcsó, fantáziátlan dolgot csodaszerként emlegetnek, és méregdrágán kínálják. Márpedig tényleg nem más mint Iso E Super, és egy izomérje. Nekem ez így édeskevés :)

      Törlés
  11. Értelek szimat!Neked végül is az ár-érték aránnyal van problémád.Így már világos és igazad van,bár én lusta voltam kutakodni iso e super után :).negro

    VálaszTörlés
  12. Szimat, volt már szerencséd a művész úr Kinski-nevű alkotásához? A Neroli elkezdte forgalmazni.

    VálaszTörlés