2010. febr. 25.

Parfums de Nicolai – New York (1989) 7/10

A New York minden kétséget kizáróan a legismertebb és legnépszerűbb Nicolai alkotás és ebben a népszerűségben Luca Turin-nak is igen fontos szerepe van. Az említett úriember napjaink legelismertebb és legolvasottabb parfümkritikusa (még nálam is olvasottabb), aki határozott, élesszavú írásaival hívta magára a figyelmet. Turin nem kevesebbet állított a New York-ról, mint hogy az utóbbi húsz év egyik legnagyobb alkotása és ezzel a kijelentésével hatalmasat lendített a parfüm karrierjén. Többek között én is ennek a kijelentésnek a hatására szereztem be az illatmintámat, az más kérdés, hogy nekem nem lett a kedvencem.

Ez a parfüm egy klasszikus alapokon nyugvó modern chypre, ami annyit jelent, hogy a Coty 1917-es Chypre nevű parfüméről elnevezett illatcsalád létszámát növeli. A chypre, más néven ciprus illatcsalád olyan parfümöket zár magába, amelyek általában szúrósak és markánsak, illatjegyeik közül a pacsuli, tölgymoha, ámbra és bergamott dominál. Ennek megfelelően a New York is egy karakteres parfüm amely egy aromás bergamott-petitgrain-citrom trióval kezd, amelyet hamarosan követ a pacsuli és a szegfűbors fűszeressége. Szerintem ez egy igencsak férfias, kemény kezdet, bár sokan – többek között Luca Turin is – uniszex illatnak tartják. Ez a legtöbb klasszikus elemet magában hordozó rész, amely valószínűleg elijeszti a modern, könnyed illatokhoz szokott orrokat, de aki szereti a 70-es, 80-as évek nehéztűzéreit, az a New York-ot is fogja értékelni. Én is értékelem, viszont nem szeretem. Az egyértelmű, hogy fantasztikus minőségű alapanyagokat tartalmaz, amelyek nagyszerűen össze vannak hangolva, de számomra hiányzik belőle a meglepetés, a különlegesség, ami kiemelné a többi parfüm közül. Hiányoznak az asszociációk, az emlékekkel való összekepcsolások, amelyek nekem nagyon fontosak a parfümöknél.

A leszáradás során mindvégig megmarad a citrusosság, de megjelenik az ámbra, vanília, egy kevés bőr és egyre nagyobb teret kap a pacsuli is, ami egy orientális citrust eredményez. Bár az illatpiramis nem említi, biztos vagyok benne, hogy tölgymohát is tartalmaz, ami szintén nem segíti elő a szeretetem kialakulását. Az összhatás friss, fűszeres, édeskés és szerintem nagyon férfias, amit leginkább egy, a negyvenes éveiben járó, jól öltözött ügyvéden tudok elképzelni. A leszáradás öt-hat órát tart és azalatt jól érezhetően árasztja magából a minőséget és az eleganciát. Szeretitek?

Illatjegyek: citrom, bergamott, levendula, petitgrain, pacsuli, szegfűbors, cédrus, bors, vanília, bőr, ámbra, vetiver

Kreátor(r): Patricia Nicolai

9 megjegyzés:

  1. Luca Turin valamit nagyon "félreszaglászhatott":P
    nekem sem jön be...
    Még melyik parfümökről tudsz, azok közül melyek pozitív véleményezést kaptak ettől az úriembertől?(csak h eldönthessem, h kinek a táborát gazdagítsam...ezidáig még te állsz nyerésre:PPPPP)

    VálaszTörlés
  2. Nekem úgy tűnik, hogy Luca Turin a chypre-ket értékeli a leginkább. Minden idők legjobbjának a Mitsouko-t tartja, de a kedvencei közt említi a Chanel pour Monsieur-t, a No. 5-ot, az Amouage Ubar-t, a Le Temps d'une Fete-et és a L'Heure Bleue-t is. Mondanom sem kell, hogy ezeknek nagy része chypre. Amiben én is egyetértek vele, az a Timbuktu és a Shalimar felmagasztalása, de összességében azt hiszem, hogy nem egyezik az ízlésünk... :)

    VálaszTörlés
  3. :)érdekes, én csak a Shalimart és a Timbuktut ismerem ezek közül...ja és a No. 5-ot meg, ki ne ismernéééé:P

    VálaszTörlés
  4. Akkor már mindent tudsz, amit tudni érdemes :P

    VálaszTörlés
  5. Érdekes, hogy azért ebben a parfümben van valami számomra megfoghatattlan emlék, amiket felébreszt bennem. Nem igazán szeretem, de ha a parfümös szekrényemnél járok mindig beleszaglászok.Egyszer csak beugrik:-))Rajtam pl. nem lesz férfias a lecsengése..

    VálaszTörlés
  6. Nekünk is áruld majd el, ha beugrik, hogy mire emlékeztet ;)

    VálaszTörlés
  7. Hát most aztán kicsit sem értek egyet. Először is imádom!
    Szerintem nemhogy nem férfias, hanem nagyon is nőies! Főleg a végén az az ámbrás leszáradás, ami nekem valahogy a Shalimar-t juttatja eszembe..
    És nem, nem szaglászott semmit félre Luca Turin szerintem. Ez egy csillagos 5-ös alkotás, arról nem is beszélve, hogy rajtam rendkívül tartós és nagy a hatósugara is, amit szintén díjazok.
    De azért persze ez teljesen szubjektív, tulajdonképpen örülök, ha nem mindenkinek tetszik, legalább csak én fogom hordani(amint újra kapható lesz)! :)

    VálaszTörlés
  8. Egy parfüm két módon lehet uniszex. Vagy mindkét nem magáénak érzi, vagy egyik sem. Úgy tűnik, hogy a New York határozottan az első kategóriába esik :)

    Ami a csillagos ötöst illeti, én sosem találtam meg a New York-ban az egyediséget, az izgalmat; számomra csak egy jól összerakott, de biztonsági játékot játszó parfümnek tűnik.

    VálaszTörlés
  9. Nekem pl. nagyon bejön, és tényleg inkább 40 éven felülieken tudom jobban elképzelni, bár én is szívesen hordanám, 37 éves vagyok és kinézek kb. 30-ra. Nagyon kellemes illat.

    VálaszTörlés