2010. febr. 3.

Montale - Sweet Oriental Dream (2006) 8/10

A lokum (más néven rahát) egy cukorból, keményítőből és rózsavízből készülő tradicionális török édesség, amely a tizenkilencedik század óta Európa többi részében is nagy népszerűségnek örvend és mostanra rengeteg új ízváltozata is megjelent. Ezen a különleges, keleti csemegén alapul Montale egyik legkelendőbb parfüme, a Sweet Oriental Dream.

A fejillatból rögtön kiderül, hogy ez az illat nem köt kompromisszumokat, nem próbálja meg elcsendesíteni a tömény édességet, hanem úgy tárja az orrunk elé a lokumot, ahogyan azt a török cukrászdákban vagy bazárokban is megtalálhatjuk. Lehengerlően erős, mézes és szirupos a nyitány, amiből elősejlik a rózsavíz szépsége és a fahéjra, szegfűszegre emlékeztető fűszeresség. Ez az egyik “legízletesebb” gourmand akkord, amit parfümben valaha is éreztem és rögtön kedvem támad egy nagy adag baklava bekebelezéséhez. A lendületes kezdet után fokozatosan eltűnik a fűszeresség és a rózsa is veszít az erejéből, így maradunk a mézes édességgel, ami már kevésbé izgalmas, de még mindig képes beindítani a nyáltermelést. A szívillatban fokozatosan megjelenik a mandula és a vanília, ami kissé púderessé teszi az összhatást és még éhesebbé engem. Ha alaposan elmerülök a csuklóm szaglászásában, akkor egy cukros, kesernyés cseresznye-akkordot is érezni vélek, ami jól kiegészíti a törökös jelleget. Az alapillatban a vanília uralkodik és a tömény, ragacsos illat apránként leszárad egy puha, meleg de lényegesen kevésbé fullasztó alappá, ami aztán egész nap körülleng, olyan érzést keltve, mintha mindvégig egy cukrászdában ücsörögnénk. Ami a hatósugarát illeti, az első néhány órában egy igazi hangoskodó illat, amit nem lehet nem észrevenni, aztán fokozatosan bőrközelivé válik és ott is marad az elkövetkező tíz-tizenkét órában.

Szerintem a Sweet Oriental Dream egy igazán jelentős képviselője a gourmand illatcsaládnak és mindenképp érdemes próbára tenni, kivált azoknak, akik szeretik a török édességeket. Vigyázni kell azonban az adagolásával, mert nagy mennyiségben könnyen émelyítővé válhat. Én például csak hidegben és éhgyomorra szeretem magamon érezni, olyankor nem zavar a szirupossága. Esti séta a ropogós hóban: ez az a közeg, ahol igazán elemében érzi magát ez a parfüm. Elsősorban női illatnak tartom, de édesszájú férfiak is próbálkozhatnak vele, a cukorbetegek azonban óvakodjanak tőle.

Szeretitek a lokumot?

Illatjegyek: mandula, méz, rózsa, gyümölcsök, vanília

Kreátor(r): Pierre Montale

24 megjegyzés:

  1. Igen, így leírva egy kicsit viccesen hat. De hát tényleg ez a neve... :)

    VálaszTörlés
  2. ínycsiklandozó olvasmány, de az orrom elutasitóan reagál...talán ha a Comptoir Sud Pacifique Amoure De Cacao-jaról szólna...szebben viselkedne:P

    Talán tényleg hozzáfoghatnál egy gasztroblog írásához is:P

    VálaszTörlés
  3. Az Amour de Cacao egy másik ínyenc parfüm, ami nekem is nagy kedvencem és talán majd írok is róla. Én a csokit és a rahátot is szeretem :P

    A gasztrobloggal meg az a helyzet, hogy ahhoz főzni is kell tudni, nem csak írni... :)

    VálaszTörlés
  4. A torok edessegek a kedvenceim, de illatkent nem birnam elviselni sokaig. Ugy gondolom, ezek azok az illatok, amelyektol fejfajasom lesz :(

    A foto nagyon tetszik :)es turelmetlenul varom a gasztroblogodat :P

    VálaszTörlés
  5. Én is tartottam egy kicsit a fejfájástól, de nem lett belőle semmi. Azt hiszem, kellőképpen természetes illat ahhoz, hogy ne okozzon kellemetlenségeket.

    A gasztroblogot meg mindenki sürgősen felejtse el :P

    VálaszTörlés
  6. A Montale-től a Chocolate Greedy-t próbáltad már? Mi a véleményed?

    VálaszTörlés
  7. Még nem sikerült kipróbálnom a Chocolate Greedy-t, de kiváncsi vagyok rá, lehet, hogy belefoglalom, a legközelebbi mintarendelésembe. Te találkoztál már vele? Milyennek találtad?

    VálaszTörlés
  8. Szerintem nagyon finom, bár én nem tudok ilyen szépeket írni. Annyit tudok, hogy először csokis-kekszes-süti illata van, de ez később elillan, és finomodik. Az Amoure De Cacao-nál gazdagabb illatvilág szerintem, valahogy fűszeresebb. Érdemes kipróbálni. Majd megnézem mit írsz róla :)
    Ma kipróbáltam a Sweet Oriental.D-et, és hát... ebbe is beleszerettem. Nagyon tetszik. Pedig nem vagyok egy szirupos édesség kedvelő. Mostanában ismerkedtem meg a Montale-al, és egyre több tetszik belőle, nem tudom mi lesz így velem...vagyis a pénztárcámmal :) Még csak a Chocolate G-ből van 50ml-m, és gyűlnek a mintáim.

    VálaszTörlés
  9. Én szeretem az Amour de Cacao-t, csupán a tartósságával vannak gondjaim, úgyhogy valószínűleg a Chocolate Greedy-vel is jó lesz a viszonyom :) A leírásod alapján jól hangzik.
    Montale-tól nekem is rengeteg kedvencem van, különösen az aoud-os illatait szeretem (Black Aoud, Aoud flowers, Red Aoud), de a Boise vanille és a Patchouli Leaves is nagyon tetszik. Ennyi jó parfüm közt okosnak kell lenni, ha meg akarjuk menteni a pénztárcánkat :)

    VálaszTörlés
  10. A C.G. tartós. Nekem is tetszik a másik, de ez érdekesebb.
    Én most próbálgatom az aoud-os illatait. A Red tetszett nagyon elsőre, de valamiért délutánra mintha eltűnt volna. Mondjuk beteg voltam. De majd még próbálom. Most a White Aoud van rajtam :)Nagyon finom.
    Azt próbáltad? Ebből is lesz 50 ml... :)
    A Blackat még csak a kezemen próbáltam, az még kicsit erősnek tűnt. Nem öreges szerinted?
    A Vanille Absolu is fini. A másik kettőt is kipróbálom, amit írtál. A Bois V-re azt írják inkább férfias.
    Mondjuk nekem a púderesek is tetszenek, mint a Powder Flowers. De a Ginger Musk is érdekes. Mondjuk ez nem púderes.
    Van min. 50 illatuk, úgyhogy még lesz mit kipróbálni...
    Te külföldről rendeled a mintákat?

    VálaszTörlés
  11. A White Aoud sem rossz, de nekem a Red izgalmasabbnak tűnik. Szerintem a tartóssága is nagyon jó, javaslom, hogy adj neki még egy esélyt.
    A Black Aoud a rózsának köszönhetően tényleg hordoz magában egy kis klasszikus levegőt, de öregnek semmiképp nem nevezném. Talán a gótikus szó a legmegfelelőbb :)
    A Boise Vanille tényleg férfias, meg nem is igazán a vaníliáról szól, ha igazi vaníliát keresel, akkor tényleg jobb választás a Vanille Absolu.
    A Powder Flowers-t és a Ginger Musk-ot sajnos nem ismerem, nem bánnám, ha részletesen leírnád őket :)
    Ami a mintarendelést illeti, én egy Magyarországon élő ismerősömhöz szoktam rendelni és ő postai úton továbbítja hozzám őket. Kicsit bonyolult megoldás, de jobb híján ezt használom...

    VálaszTörlés
  12. Na jó, akkor adok még esélyt neki. :)
    Ma azt monták, hogy olyan szantálfás illatom van, pedig a White Oud van rajtam. Az szantálfás? Nekem nem az jut eszembe.Nekik vajon miért? Ne már.
    A Powder Flowers a Villoresi Teint de Neige-re tudnám hasonlítani, de nem édes. (gondolom azt ismered) Púder-hintőpor illatú, amiről azt olvastam, Te nem szereted.:)
    A Ginger Musk-ot próbáltam megint, de van benne valami, amit egy idő után nem tudok elviselni.
    Feketeribiszke, gyömbér, mosusz, piros gyümölcsök. Pedig alapjában tetszik, mégis.
    Én a parfumneroli.hu-n, és a boltjukban szoktam nézelődni, vásárolni.
    Hajni

    VálaszTörlés
  13. Most nézem, hogy van benne szantálfa. Ámbra, oud, pacsuli, rózsa, sáfrány, szantálfa, vanília, vetiver. Na, azért nem olyan szantálfás az, nekem nem az dominál -ugye?-, de úgy látszik nekik is igazuk van. :)Hajni

    VálaszTörlés
  14. A White Aoud-ról nekem sem a szantálfa az első dolog, ami beugrik. Lehet, hogy ha figyelmesen szaglászom, akkor észreveszem benne a szantálfát is, de azért a fejillatot alapvetően az aoud uralja, a leszáradás meg vanília, ámbra és rózsa. Legalábbis szerintem :)
    A Villoresi féle Teint de Neige-et tényleg ismerem, és tényleg nem rajongok érte, úgyhogy valószínűleg a Powder Flowers sem lesz a kedvencem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha lehetőségem lesz rá, nem fogom kipróbálni :)
    A Ginger Musk leírása jól hangzik, de kicsit ódzkódom is tőle. Nem érzed nagyon szintetikusnak?

    VálaszTörlés
  15. Hmm mi ez a képen? Tutti Frutti porcukorban? Nagyon guszta :D Amúgy szerintem Aquolina Pink Sugar-nál nem lehet édesebb illatot találni, nem tudom ki szagolta, de nagyon kiüt :D A Blue Sugar elvileg For Men belőle, vajon milyen lehet? :)

    VálaszTörlés
  16. Amit a képen látsz, az rahát. És tényleg nagyon finom :) Aquolináékat nem ismerem, de a Pink Sugar hallatán nagyon nem is indult be a kiváncsiságom. Persze, azért ha szembejönne velem egy minta az úton, akkor kipróbálnám, de egyébként nem érzem hiányát a rózsaszín cukornak :)

    VálaszTörlés
  17. Akkor valószínűleg Aquolina Chocolovers illata sem fogja felkelteni a kíváncsiságodat. Elfajzott édes illat mindegyik, tudomásom szerint. Love or hate elég erőteljesen. :) Bár a Blue Sugar akkor is érdekelne. Milyen egy cukorka illat férfias kivitelben. :D

    VálaszTörlés
  18. Legfontosabbat elfelejtettem: sokszor kiböki a szemeimet a megoldás, erre nem megkérdezem, mi az ott? :D Pedig olvastam, de nekem annyira a régi gyümölcsös karamella volt a szemeim előtt, hogy el is siklottam a megoldás felett. :D Ez azért durva volt :)

    VálaszTörlés
  19. Cukorka illat férfias kivitelben: Paco Rabanne 1 Million :) De akár a Black XS-t is írhattam volna...

    VálaszTörlés
  20. Na igen, de egy férfi illat, amiben vattacukor és édesgyökér van, az milyen lehet? Mondjuk a vattacukortól rosszul vagyok, ha csak rágondolok. Barátnőm megszakítaná a barátságot velem, ha egy ilyet magamra fújnék szerintem. :D
    Black XS-t utálom! :) Nekem Ultraviolet van Paco Rabanne-tól.

    VálaszTörlés
  21. Én sem szeretem a Black XS-t, de ez gondolom, már az előbbi kommentemből is kiderülr :) Egyébként az édesgyökér és vattacukor jegyeket ne vedd túl komolyan, valószínűleg ugyanazokat az édes, karamellizált szintetikumokat takarják, mint ami a többi szirupos parfümben is szerepel, csak esetleg ott megmaradtak a karamella és a vanília elnevezés mellett...

    VálaszTörlés
  22. A Ginger Musk-ra visszatérve - jó régen kérdezted - most ez lett az egyik kedvencem. Tehát már elmúlt a nem tudom elviselni... :)És nem érzem szintetikusnak, azt hiszem.
    Megér egy próbát! Szerethető.
    A Sacrebleu-val is így voltam, de most az is az egyik nagy kedvencem. Talán azért, mert mindkettőben van egy élénkebb gyümölcsös kezdet ami idegen volt és távolt tartott először.
    Hajni

    VálaszTörlés
  23. Bizony régen volt, de a lényeg, hogy megérkezett a válasz :) Legközelebb talán neki is adok egy esélyt, bár egyre bővül a listám. Úgy tűnik, hogy Montale nem kegyelmez nekünk, folyton új parfümöket jelentet meg.

    VálaszTörlés