Frederic Malle parfümháza jelenleg tizennyolc remekbe szabott parfümmel büszkélkedhet, melyeknek mindegyikét világhírű parfümőr alkotta, jobbnál jobb alapanyagokat felhasználva, és a Musc Ravageur-nek (Pusztító Mósusznak) ebben az igen erős mezőnyben sikerült a legnépszerűbbnek lennie. Többek között olyan hírességek rajonganak érte, mint Demi Moore, Adriana Karembeu, George Clooney, vagy épp Pierce Brosnan és bár az esetek nagy többségében számomra nem jó ómen a közönségsiker (és itt most nem csak parfümökre gondolok), a niche parfümházakkal kicsit másként áll a helyzet. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy az imént említett parfümházakat mindezidáig megkímélte a reklámok által elbutított tömeg közönségességért való rajongása és a legnépszerűbb niche illatok tényleg a legjobbak is, nem pedig a legkommerszebbek; így ki mertem próbálni a Musc Ravageur-t, és láss csodát, tényleg jó!
Maurice Roucel karrierje során megkomponált már egy-két dögös, érzéki alkotást (lásd: Gucci - Envy, Hermés - 24 Farbourg, Bond No. 9 - New Haarlem), de azt hiszem, hogy a Musc Ravageur a koronaékszer. A fejillaton ugyan még a bergamott uralkodik, amely kellemesen élénk, de köszönhetően az édes háttérnek, egyáltalán nem szúrós, vagy savanyú, szépen le vannak kerekítve az élei, néhány perc elteltével azonban előtör a szívillatból a forrón izzó, fűszeres fahéj, felperzselve az utolsó cseppig a bergamottot, mintegy útat vágva az alap sűrű, lávaként folydogáló, édes jegyeinek, amelyek aztán megszilárdúlva a bőrön, a parfüm igazi arcát képezik. A név alapján egy mósusz dominálta illatra számítottam, és bár a szívillatban illatozik is egy kevés édes-púderes mósusz, szerintem a vanília, ámbra és fahéj az, ami igazán meghatározza a Musc Ravageur-t. Ez a három jegy egy ördögien érzéki és erotikus alapot alkot, amely egyszerre édes, meleg és fűszeres, akár a forró, zubogó méz, ráadásul a fahéjnak köszönhetően egy kissé vulgáris, civetre, vagy az aluljárókból ismeretes sűrű vizeletszagra emlékeztető jegy is felfedezhető a kompozícióban, amely szerintem az illat szépségflastromaként szolgál. Az első néhány óra hatalmas tüzijátéka után, ugyan kissé lehalkul az illat, közelebb húzódik a viselőjéhez, mint ahogy az este folyamán a párok is közelebb húzódnak egymáshoz a parkban, de az erotikától forrongó kisugárzásából semmit sem veszít. Tartóssága kitűnő.
A Musc Ravageur számomra a Musks Koublai Khan és a Dzing fahéjjal megspékelt keveréke, és bár kevésbé mósuszos mint az előbbi és kevésbé szokatlan mint az utóbbi, de ugyanazt a piszkos, fülledt, kéjesen vonagló aurát kölcsönzi a viselőjének, ami a másik két illatot is mesterművé tette. Ha bátor vagy, próbáld ki!
Celine Ellena nem szereti az orientális parfümöket. Ezek után kicsit furcsának tűnhet, hogy mégis egy orientális parfüm megalkotására adta a fejét, de a The Different Company-nak bevallottan hiányzott a polcáról egy meleg, keleties parfüm, és mivel Celine Ellena is igyekezett nyitott maradni mindenféle illatcsaláddal szemben, így 2009-ben megszületett az Oriental Lounge. Ugyanakkor Celine fontosnak tartotta, hogy ne egy megszokott, klasszikus orientális parfümöt alkosson, hanem kitörve a clichék közül, egy új szemszögből világítson rá erre a népes illatcsaládra. Ennek érdekében az alkotás során mellőzte az orientális parfümök egyik alappillérét, a vaníliát és bevezette a keleti származású caloupilét, amelyet ezidáig nem igen használtak a parfümőrök.
Az eredmény egy krémes, lágy illat lett, amely megosztja a véleményeket: sokak rajonganak érte, de vannak szép számban fanyalgók is, akiknek a táborát én is szaporítom. Azt kell mondanom, érződik rajta, hogy Celine Ellena nem szereti az orientálisokat. Bár nagyon vártam a találkozást és még az első néhány perc után is úgy éreztem, hogy ez egy nekem való parfüm, lassan be kellett látnom, hogy számomra valami hiányzik belőle. A fejillatban néhány percig a bergamott dominál, de aztán nyomtalanul elillan és átadja a helyét a caloupilé kissé érdes, fűszeres, enyhén zöld és fémes illatának, amely a parfüm egyediségéért lenne felelős, de szerintem ahhoz kevés, viszont arra jó, hogy mindvégig kordában tartsa az édességet. Ehhez az akkordhoz csatlakozik a krémes, meleg labdanum és az ámbra, de ezek a jegyek sem erősek, mintha csak le lennének “halkítva”, nehogy zavarjanak valakit, a caloupilének köszönhetően pedig az édességük is visszafogott. Nekem hiányzik az ámbra gyantás, keserédes jellege, amely annyira gyönyörűvé teszi az Ambre Sultan-t, vagy a Blue Amber-t. A szaténfa, amely egy púderes, szantálfára emlékeztető szintetikus anyag fedőneve, az alapban hallat magáról először, kiegészítve a labdanum, ámbra és a halványan derengő tonkabab kellemes, de unalmas melegét . 18%-os töménysége ellenére az Oriental Lounge-ot én nem találom elég testesnek, és bár a hatósugara és a tartóssága is rendben van, mégis anyagszegénynek érzem.
Számomra az Oriental Lounge az orientális parfümök lecsupaszított csontváza, amelyből hiányzik minden elem, amely igazán érdekessé és egyedivé tehetne egy illatot. Mint egy karácsonyfa, díszek nélkül. Azt hiszem, hogy ez a folyadék kitűnő kiindulási alap lenne minden orientális parfüm megalkotásához, gyönyörűen fel lehetne díszíteni egzótikus fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel, vagy éppen füstös tömjénnel, édes vaníliával és borostyánszínű ámbrával. Persze, ez elsősorban az én ízlésemet jelzi, és biztos vagyok benne, hogy sokan vannak akik az egyszerűbb, halkszavúbb illatokat szeretik és nekik az Oriental Lounge maga a tökély. Szeretitek?
Illatjegyek: bergamott, caloupilé (curry levél), fekete bors, vörös rózsa, labdanum, tonkabab, ámbra, szaténfa
Andy Tauer kémikusnak indult, majd autodidakta módon parfümőrré képezte magát és 2005-ben, Zürich-ben Tauer Perfumes név alatt létrehozta saját kis niche parfümházát. Azóta az illatvilág egyik legelhivatottabb képviselője, aki mindent megtesz azért, hogy az emberek a parfümre, mint művészi alkotásra tekintsenek, és ennek érdekében elsősorban gyönyörűen megkomponált parfümeivel tesz, de emellett blogot is ír, ahol gyakran gondolatébresztő beszélgetéseket kezdeményez. Jelenleg tíz alkotásnál tart, ezek közül a L’air du Desert Marocain (Marokkói Sivatagi Szellő) a legnépszerűbb, amely egyben bevallottan a saját kedvence is.
Talán a szépséges nevének köszönhetően, már a parfümökkel való ismerkedésem kezdete óta nagyon csigázta a fantáziámat ez a parfüm, aztán amikor végre beleszippanthattam az illatmintámba, nagy volt a meglepetés. A várt könnyed, fűszeres fuvallat helyett egy tömény, füstösen goromba fergeteg süvített az orromba, nekem pedig ellenállhatatlanul mosolyognom kellett. Bár kétségtelenül egy jó illatra számítottam, azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire egyedi és bátor alkotással fogok találkozni, amely annyira szokatlan, hogy szinte már nem is nevezhető parfümnek, ugyanakkor mégis olyan szép, hogy igazi éke lehet egy hozzá illő férfinak. Az illat hajnala, mint már említettem, kifejezetten marcona, kesernyés, tömjénes füsttel, gyantával és egy kevés római köménnyel, melyben nyomtalanul feloldódnak az illatpiramis által beígért citrusos jegyek, akár a faggyú a cserzőkádak savában. Ez a stádium nekem Montale Aoud Cuir d’Arabie-ját juttatja eszembe, hasonlóan szigorú és intenzív, de míg ott mindvégig kitart a szigor, addig a L’Air du Desert Marocain fokozatosan megszelidül. Ahogy felkel a nap, beragyogva a sivatagot, felszáll a pára, magával ragadva a füstöt, illatozni kezdenek a sivatagot övező jázminligetek, a távolból pedig a marokkói bőrcserző műhelyek illatát hozza a szél. Az egyaránt száraz tömjénhez, bőrhöz és cédrushoz gyönyörűen illik a jázmin eleganciát sugárzó, virágos könnyedsége és a balzsamos szuhar (vagy csak egyszerűen labdanum) gyantás melegsége és bár a fejillat is élményszámba megy, azt hiszem, mégis ez a kedvenc részem. Ezt a kavalkádot követően az alapillat egyszerűnek hat, hűvös, száraz cédrus és édes, meleg ámbra tökéletes keveréke. A L’Air du Desert Marocain - az első fél órát leszámítva - nem egy orkán erősségű illat, jobbára bőrközelben marad, de a tartóssága igen jó, rajtam tíz-tizenét órát is eltart.
Azt hiszem, hogy ez nem egy egyszerű alkotás és nem is ajánlom kezdő orroknak, de aki szereti a különlegességeket és egy karizmatikus, kemény de ugyanakkor érzéki szívillattal ellátott parfümöt keres, az föltétlenül próbálja ki Andy Tauer remekművét. Én mostantól erre gyűjtök.
Mivel az utóbbi időben az IFRA (International Fragrance Association) rengeteg borsot tört a parfüm-rajongók orra alá a különböző anyagok betiltásával, vagy korlátozásával, melynek következtében sok régi kedvenc alakult át, vagy szünt meg teljesen, úgy döntöttem, hogy egy kicsit utánajárok a dolognak és megtudom, hogy miként vélekednek erről a szakmabeliek. Ehhez a témához pedig keresve sem találtam volna jobb beszélgetőpartnert, mint Zólyomi Zsoltot, Magyarország egyetlen parfümőrét, aki készségesen segített nekem. Sikerült vele az IFRA-ról és egyéb érdekes témákról is beszélgetnem, ennek kivonatát olvashatjátok az alábbiakban:
Szimat: Üdvözlöm. Kezdjük egy fontos kérdéssel. Ön szerint műveszi alkotás a parfüm, vagy csak egy kozmetikai kellék?
Zólyomi Zsolt: A jó parfüm egyértelműen művészi alkotás.
Sz: Hol van a határvonal a művészi alkotás és egy egyszerű illat között?
Z. Zs: Ez egy esztétikai döntés, tehát rendkívül szubjektív. Egy egyszerű illat is lehet műalkotás, sőt, nem a bonyolultság teszi azzá.
Sz: Melyek azok a főbb paraméterek amelyek alapján meg lehet ítélni egy parfümöt?
Z. Zs: Ha három-négy parfümőr ül egy asztal körül és véletlenül egybehangzóan lelkes és pozitív a véleményünk, az már jó jel, akkor volt értelme "értékelni" a parfümöt, mégpedig a következők alapján: korhűség, relevancia, ötlet, kidolgozottság, bátorság, etc. Különben ez is csak ízlés kérdése és..., a nagyközönség azaz a piac értékítélete nem feltétlenül egyezik a szakértőkével.
Sz: Milyen szinten áll jelenleg a magyar parfüm-kultúra? Miben különbözik az átlagos magyar parfümfogyasztó a párizsitól?
Z. Zs: A parfüm-kultúra alacsony szinten van még itthon, sajnos, de szerencsésen fejlődik. A magyar fogyasztó trend/márkavásárló, messze nem olyan bátor, mint egy párizsi, nincs - még - önálló véleménye, azt veszi, amit a reklámok eladnak vagy a barátok/rokonok kínálnak.
Sz: Mi a véleménye az évente megjelenő 600-700 új parfümről?
Z. Zs: Eszement mennyiség, egy drámai hatású fegyverkezési háború a márkák között, és nem tudjuk, hova fog kulminálni.
Sz: Szükség van ezekre?
Z. Zs: Nincs.
Sz: Nem hígult fel túlságosan a szakma?
Z. Zs: De.
Sz: Az utóbbi években az IFRA rengeteg alapanyag használatát betiltotta, vagy korlátozta. Ön is úgy gondolja, hogy ez a helyes út? Hogyan vélekedik a parfümőr-közösség?
Z. Zs: Az IFRA nem olyan kemény szabály ma már, mint az EU vonatkozó szabályozása, pl. az allergénekről, vagy legfőképp a REACH. Ma már nagyobb gyártók is kvázi bojkottálják az IFRA-t, mert eleget nyeltek tőlük, egy lassú "hatalmi erodáció" látható e tekintetben.
A parfümiparban nagyságrendekkel több szintetikus alapanyag érkezik, mint természetes, kipróbáljuk és ha jó, használjuk, és bár valóban nincs gyógyszer kvalitású biztonsági kockázatelemzés, de a II. világháborús orosz katona óta nem sokan isznak már meg kölniket, inkább csak - egyre csökkenő! - koncentrációjú illatos alkoholos oldatokat spriccelünk fel a bőrünkre, és ez azért messze nem ugyanaz.
Én nem látom rossznak egy alapanyag ellenőrző-véleményező testület fönnállását, ám ha ez az iparág évszázados, vagy több évtizedes standardjainak drasztikus megváltoztatásához vezet, alternatívák felmutatása nélkül, akkor ott már gond van. Ráadásul nem csekély üzleti érdekek is mozognak a háttérben, lévén egy 40-50 mrd USD-s üzletágról beszélgetünk, és bizonyos alapanyagokra monopóliumok érvényesek.
Személyesen ha lehet választani, jobb szeretem a természetes alapanyagokat, de ha minden rózsaillatú mosópor rózsával lenne illatosítva, akkor nem lenne hely búzának, és éhen vesznénk - némi túlzással.
Csak két példa a "kemikáliák rémisztő veszélyeire": a limonene egy feltüntetendő allergén, olvasható is több híres parfüm alján. Ez azt jelenti, hogy féltjük azt a pár száz allergiást, és ezért korlátozzuk a használatát, de ha az illető tömény limonene-ba fekszik egy héten át, akkor éri el azt a határértéket, amit a parfüm használata során veszélyt jelenthetne. Egyébként a limonene a narancshéj illóolaj egyik 60-80%-os alkotója, tehát nem egy rémisztő vegyületről beszélgetünk, hanem valamiről, ami minden gyümölcs kibontásakor töményen végigcsurog a kezünkön. Egy modern EdT-ben, mint kb. 4-8 %-ra kihigított végtermékben meg jelen van max. 0,2-0,5 %-ban, de akkor már túloztam, és tudtommal nem sok halálos áldozattal járt eddig bármelyik művelet - akár a narancsbontás avagy a parfümhasználat - az emberiség számára.
A kumarin (egy nemrég betiltott anyag – a szerk.) pedig alkotója a levendulának, tonkababnak, stb. Miért lenne rossz, ha egy velünk, az emberiséggel "együtt" evolválódott természetes molekula, egész kis koncentrációban, de az illatszeripar révén is együtt lenne velünk az életünkben? Persze, ha valami mérgező, rákkeltő, azt ki kell szűrni, de ez sokkal inkább veszélyes lehet az újonnan érkező szintetikumoknál, amelyek ismeretlenek az immunrendszerünknek. Én támogatom a környezetvédelmet, de nem azon az áron, hogy robbantsunk fel mindent, ami nem természtes, hanem, hogy nyújtsunk alternatívát helyettük, és legyen szabad választani.
Sz: Lehet más alapanyagokkal eredményesen pótolni a betiltottakat?
Z. Zs: Néha igen, máskor közel lehetetlen, vagy a szintézisvegyiparra várunk. Ennek következtében valószínűleg sok régi parfüm sérül, átalakul, ám ezeket nem szoktam figyelemmel követni, ezért most nem említenék egy nevet sem.
Sz: Végezetül néhány személyesebb hangvételű kérdés: Melyik az öt, Önnek legkedvesebb parfüm?
Z. Zs: Nem jó a kérdés, de azért íme öt szerintem zseniális: Guerlain - Aprés l'Ondée, Laura Biagiotti - Laura, Serge Lutens - Rahat Loukoum, Frapin - 1270 és a legújabb szerelmem: Annick Goutal- Ninfeo Mio.
Sz: Ön szerint melyek a leginkább korszakalkotó parfümök?
Z. Zs: Jean Marie Farina – az eredeti cologne, Fougére Royal, a korai Guerlain-ek és Coty-k, Dior - Eau Sauvage, Jean-Paul Gaultier - Le Male, Chanel No 5, E. Arden - Green Tea, L'Artisan - Mure et Musc, Premier Figuier, Thierry Mugler - Angel és legújabban a The Different Company, Serge Lutens, Jar, Frapin parfümök... Miért? Erre nincs rövid, jó válasz. Mert korszakalkotóak.
Sz: Lesznek Zólyomi Zsolt alkotta parfümök a nagyközönség számára is? Mikorra várhatóak?
Sz: Köszönöm a válaszait, a segítségét és hogy megtisztelt az idejével, azt hiszem rengeteg érdekességgel gazdagodtunk. További sok sikert kívánok és remélem, hogy Magyarország hamarosan felnő Önhöz.
Ange ou Démon? Angyal, vagy Démon? Szerintem egyik sem. A Givenchy-nak egy kifejezetten érzékletes, gondolatébresztő nevet sikerült találniuk, amely mögé egy fantasztikus és izgalmas parfümöt kreálhattak volna, de nem tették. Helyette összedobtak egy átlagos, unalmas, orientális szirupillatot, kihasználatlanul hagyva az utóbbi idők egyik legígéretesebb parfüm-nevét.
A parfümőrök - Olivier Cresp és Jean-Pierre Bethouart – pedig ügyesebb is lehetett volna; mindkettő nagymultú, tapasztalt fickó és karrierjük során sikerült már egy-két jó illatot is összedobniuk: Olivier Cresp orrát dícséri a népszerű D&G Light Blue és Thierry Mugler lenyűgöző Angel-je, míg Bethouart többek között a kultikus Parfum Sacré-val (Caron) és a melankólikus hangulatú Dreamer-el (Versace) ajándékozott meg minket. Ezekhez képest az Ange ou Démon egy ebédszünetek során összedobott rutinmunkának tűnik, melynek alkotása során a legfontosabb szempont az olcsó népszerűség volt. A fejillat rózsaszín cukorkákat juttat eszembe, kifejezetten édes, virágos jellege van, épp csak egy leheletnyi mandarinos frissességgel, amely azonban az első öt perc után nyomtalanul eltűnik. A szívillat fele haladva előbukkan egy nagy, fehér virágcsokor, amelyben talán az ilang-ilang és a liliom dominál, de akár egy szintetikus jázminakkordnak is hihetném. Ha nagyon megerőltetem az orromat és a fantáziámat, akkor az illatpiramisban megemlített sáfrány fűszerességét is érezni vélem, de egyébként szinte észrevehetetlen. Ezt a gazdag és terjengős virágcsokrot egészíti ki az émelyítően édes, vaníliás alap, amely a tonkabab kumarinjának köszönhetően egy kevés kesernyés, púderes aromával is bír, de azért alapvetően az édes dominál és ezen a harmatgyenge rózsafa sem sokat változtat. A teljes leszáradás akár tíz órát is tarthat, úgyhogy erre nem panaszkodhatom, a hatósugara meg talán túlságosan is jó, egész szobát betöltő.
Az Ange ou Démon-ból egy-két fuvallatot beszippantani egészen kellemes - egy ultrafeminin, és lehengerlően szexi parfüm -, de hosszú távon érezni az áthatóan édes illatát, szerintem unalmas és fárasztó. Lehet, hogy sokan így éreznek a barátnőikkel kapcsolatosan is, így számukra értelmet nyer az Angyal, vagy Démon fantázianév, de bennem hiányérzet maradt. Angyalnak túl hangoskodó, a démoni pedig teljes mértékben hiányzik belőle, hacsak a túladagolása okozta ördögi fejfájást nem tekintjük annak. Szerintem egy kevés tömjén és pár szem izzadt római kömény csodát tehetne vele, azonban amíg erre az újításra várunk, próbáljátok ki a Sacrebleu-t.
Illatjegyek: mandarin, fehér kakukkfű, sáfrány, orchidea, liliom, ilang-ilang (Cananga odorata), tonkabab, vanília, rózsafa, tölgyfa abszolút
Kreátor(r): Olivier Cresp és Jean-Pierre Bethouart
Az Iskander név Makedón Nagy Sándor, avagy III. Alexandrosz perzsa nyelvű megfelelője és Corticchiato ezzel az alkotásával az ifjú és egy egész világ által csodált uralkodónak állított emléket, aki nem mellesleg kiváló atléta is volt, s amint azt a fiatal és tehetséges parfümőrtől már megszokhattuk, most is egy igazán kreatív és kiváló minőségű illatnak adott életet.
Corticchiato hasonlóképpen alkothatta meg ezt az illatot, mint ahogy Nagy Sándor megoldotta a gordiuszi csomót: eszesen, de ugyanakkor kissé durván és önkényesen is, fittyet hányva a hagyományoknak és az elvárásoknak. Ez a parfüm egy igazi erőfitogtatás, egyike a legerősebb és leghosszabban tartó citrusoknak. A fejillat, amelynek cédrátcitroma a Nicolai féle Cédrat Intense-re emlékeztet, kifejezetten gazdag és lédús; savanykás, fanyar citrusokkal (főként citrommal) és tárkonnyal, amely egy majdhogynem mentolos, jéghideg jelleget ad az illatnak. Ebbe a savanyú gyümölcsbe nem szívesen harapna bele az ember, viszont egész nap szívesen szagolgatná; annyira friss és üde, hogy ha nem lenne ennyire erős és opulens, könnyen azt hihetnénk, hogy egy kölnivízzel van dolgunk. A folytatásban megjelenik egy vidám, elegáns és nagyon kellemes narancsvirág jegy (Nagy Sándor női alteregója), de nem veszi el a citrusoktól a rivaldafényt, diszkréten a háttérben marad és onnan bűvöli el az orromat. Időközben egyre nagyobb szerephez jut a tárkony, és már-már gyógyszeresen kesernyés, fémesen hűvös illatot ad a parfümnek, de sosem válik kellemetlenné, csupán a citrusok savasságát ellensúlyozza. Elérkezve az alapjegyekhez, a még mindig kitartó citrus és tárkony mellé társul egy leheletnyi mósusz, egy kevés fás jegy (talán cédrus) és egy adag tölgymoha, amely férfias szúrósságot kölcsönöz az Iskander-nek.
Ami igazán jó ebben a parfümben, az a hihetetlen tartóssága (hat-nyolc óra), kiváló hatósugara és a frissessége, amely mindvégig kitart és ténylegesen megkönnyíti a hőség elviselését. Szerintem zseniális ötlet volt a tárkony és citrusok keverése; egy igazán eredeti és nagyszerűen működő akkordot eredményezett, amelynek egyetlen hibája, hogy néha egy picit szintetikusnak hat. Azt nem hiszem, hogy Nagy Sándornak, vagy környezetének valaha is hasonló illata lett volna – ahhoz túl modern és a természettől elrugaszkodott illat az Iskander -, de ez semmit nem von le a parfüm érdemeiből. A legjobb citrusos alkotás, amelyhez valaha is szerencsém volt.
Kacifántos története van a minden idők talán leghíresebb kölnivizének, a 4711-nek. Sokan úgy tartják számon, mint a parfüm-történelem első kölnijét, és erre a neve is rájátszik (Echt Kölnisch Wasser), ezzel szemben viszont az igazság az, hogy Jean Marie Farina már 1709-ben, Köln városában megalkotott egy citrusos, gyógynövényes, alkohol alapú illatot, amelyet kezdetben királynővízként (aqua della regina), majd a párizsi lerakat létrehozása után (1741) már Eau de Cologne-ként ismert meg a világ. A 4711 története valamivel később, 1792-ben kezdődött, amikor is Wilhelm Mülhens egy karthauzi szerzetestől nászajándék gyanánt megkapta az aqua mirabilis, azaz a csodálatos víz titkos receptjét, amely igencsak hasonlónak bizonyult a Farina féle illathoz és amelyet rövid idő elteltével szintén Eau de Cologne-ként kezdtek emlegetni. A 4711 jóval később, csak 1881-ben lett a márka hivatalos neve, amikor Ferdinand Mülhens, Wilhelm unokája a Glockengasse-n lévő üzlethelyiségük házszámát kezdte használni a cég névjegyeként.
A 4711 rövid idő alatt hatalmas siker lett, többek között Bonaparte Napóleon, Richard Wagner, az orosz cár és a walesi herceg is a fogyasztók közé tartozott. Napóleon például szó szerint is fogyasztotta a kölnivizet, állítolag kockacukorral szerette a leginkább, valamint a fejére és a vállára is bőségesen locsolt belőle. A kezdetekben, amikor még aqua mirabilis néven forgalmazták, sokan használták belsőleg, csodaelixírként, mint olyan folyadékot, ami jótékony hatással van a szívre, az emésztésre, a másnaposságra és inhalálása megszünteti a fejfájást. Napi javasolt adag: 50-60 csepp, vízben feloldva. Később Napóleon hozott egy rendeletet, melyben kijelentette, hogy amennyiben a 4711 gyógyszer, úgy a cég köteles közölni az összetevőit, ezt azonban jobb szerette volna elkerülni a Mülhens család, így ettől kezdve kizárólag illatszerként hozták forgalomba a csodavizet.
Azóta eltelt két évszázad és meggyöződésem, hogy a 4711 jó néhány reformuláláson átesett és valószínűleg sok alapanyag szintetikummal lett helyettesítve, de még mindig megmaradt egy klasszikus, könnyed kölninek lenni. A fejillat szikrázóan friss, benne ropogós, majdhogynem szúrós szagú citrusokkal (nem aldehidekkel), amelyet egy kevés neroli tesz selymesebbé, virágosabbá. Hamarosan előkerül a rozmaring zöld aromája is ami rövid idő után egy lágy, tiszta és friss alapba torkollik. Az egész leszáradás nem tart tovább fél óránál, ami még akkor is kevésnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy egy Eau de Cologne-ról van szó.
A 4711 nem egy eget rengetően jó kölni, a kezdet szerintem egy picit szúrósabb a kelleténél, az alap pedig tiszavirág életű, de tulajdonképpen nagy hibái sincsenek. Bármikor fel tudja frissíteni a hőségtől elcsigázott embert és köszönhetően a kifejezetten fogyasztóbarát árának bátran locsolhatjuk magunkra. Kóstoljátok meg!
Annick Goutal a sikeres zongoraművésznő, majd modell 1980-ban egy teljesen új irányt adott az életének: megalapította Párizsban első illatos boltocskáját és ezzel rálépett az illatkreátorok rögös ösvényére. 1999-ben bekövetkezett halálát követően lánya, Camille és Isabelle Doyen parfümőr folytatta a tradíciókat, azonban addigra az Annick Goutal név fémjelezte parfümök már világszerte elismertek voltak. Ebből a kezdeti korszakból származik a Sables is, amelyet Annick Goutal a férje kérésére alkotott meg, aki szeretett volna egy illatot, amely a Ré szigetén eltöltött közös nyaralásukra és a forró homokdünékre emlékeztetheti. Hogy végül sikerült-e megidézni a közös nyaralás romantikus pillanatait, arról nem szól a fáma, de a Sables hatalmas siker lett és mostanra igazi klasszikusnak számít a niche parfümök körében.
Bár tudtam, hogy mire számíthatok, az első teszteléskor mégis sokkolóan hatott rám a Sables fejillata. A brutálisan erős és egyben káprázatosan egyedi kezdet elsősorban a szalmavirágnak köszönhető, amely egy ritkán használt, ám annál szebb illatjegy, és amelynek aromája keserédes, növényes jellegű, leginkább a juharszirup ínycsiklandozó, ragacsos aromájához hasonlítható. Ez az akkord több mint egy fél órán keresztül egyeduralkodóként tündököl a bőrön, sziklacsúcsként kimagasodva a többi jegy közül, majd kissé lecsendesedik, esélyt adva a száraz, fás feketeborsnak és egy csöppnyi fahéjnak, hogy jelezze a jelenlétét. Emellet még érezni lehet egy könnyed füstös fuvallatot is, ami talán csak még fokozza a gourmand jelleget és még inkább eszünkbe juttathatja a juharszirupot. A leszáradás során (ami jó pár órát eltart), fokozatosan előtűnik az ámbrás-vaníliás alap karamellszagú melegséget adva az illatnak, de a szalmavirág is makacsul ragaszkodik a már meghódított területhez, így ezt az aromát sem kell nélkülöznünk. Ez a stádium szerintem már gond nélkül uniszexnek nevezhető és egyetlen nőnek sem kellene, hogy gondot okozzon a viselése. Hatósugara, a bődületes kezdet után visszavesz az erejéből és a továbbiakban viszonylag közel marad a bőrhöz, de még hosszú ideig jól érezhető marad.
A Sables olyannyira meleg illat, hogy szinte már éget, és bár szerintem egyáltalán nincs nyaralás illata és nem is igazán viselhető nyáron, mégis elképzelhető, hogy Annick Goutal férjében felidézte a forró homokdünék felől fúvó, száraz szalmavirágokat kergető szellő simogatását. Romantikus kép egy fantasztikusan egyedi, gourmand alkotás mögött, amely a sok testes, meleg jegy ellenére sosem válik túl édessé, vagy nehézzé, sőt, a szalmavirágnak köszönhetően még valami vibráló, kesernyés feszültséggel is rendelkezik, aminek a férfias kisúgárzását köszönheti. Kötelező darab.
Antoine Maisondieu több ízben is bebizonyította nekem, hogy igazán tehetséges parfümőr: már az Armani Code is egy jól sikerült, modern orientális volt, aztán az Etat Libre d’Orange-nál nagyobb szabadságot kapva, még inkább lenyűgözte az orromat a Jasmin et Cigarette megalkotásával. Úgy gondolom, hogy aki képes két jó parfüm összerakására, arra érdemes odafigyelni, ezért adtam egy esélyt a Brit for Men-nek is, az meg élt a lehetőséggel.
A fentiek ellenére nem tápláltam vérmes reményeket a teszteléssel kapcsolatban, ugyanis az a tapasztalatom, hogy az esetek nagy többségében a nagy divatházak túlságosan is keretek közé szorítják a parfümőröket, ráadásul minél olcsóbb alapanyagok kerülnek a parfümbe, nekik annál jobb, jelen esetben azonban ebből a mentalitásból nem sok látszik. Bár kétségtelenül egy jobbára szintetikus parfümmel állunk szemben, Antoine Maisondieu-nek köszönhetően ez egyáltalán nem hat zavarólag. A fejillat kellemesen citrusos, gyömbéres, csipetnyi kardamommal fűszerezve, és meglepően hosszantartó üdeséget biztosít a parfümnek. E mögül a fiatalos és modern fejillat mögül kacsintgat elő a szintúgy fiatalos és szexi szívillat, amelynek a központi eleme egy virág – az illatpiramis alapján a vadrózsa lehet -, azonban ez egy teljesen absztrakt és szintetikus akkord, amely nem igazán hasonlít a természetben illatozó rózsára, sem pedig a rózsaparfümökből ismertre, de ettől még egészen jó. Ez a rózsa édes, és mégis könnyed, s nagyon szépen összeillik a cédrussal meg az egyéb fás jegyekkel. A leszáradás során előkerül az Armani Code-ból is ismert mósuszos, tonkababos alap, amely púderes, kumarinos, vaníliás jellegével kissé édesebbé és melegebbé teszi az illatot, de sosem válik nehézzé, mindvégig megmarad a parfüm kezdeti, citrusos, virágos éle. A szürke mósusz egyéként csak egy szintetikus és bonyolúlt hangzású mósuszmolekula közérthetőbb megnevezése, jellegében a fehér mósuszra emlékeztet. Az én bőrömön a Brit for Men egészen tartósnak bizonyúlt és a hatósugarára sem panaszkodhatom.
A virágos szívillatnak és a púderes, édeskés alapnak köszönhetően a férfias kezdet kifejezetten nőiesbe torkollik, de szerintem ez egyáltalán nem árt a parfümnek; talán épp ennek a nőies jellegnek köszönheti a szexi és fiatalos kisugárzását. Fiatalosnak mondom, mert ez a domináns jellemvonása, de a Brit for Men rendelkezik egy elegáns, tradicionális oldallal is, amely a klasszikus, férfiaknak szánt virágillatokat idézi, és ez legalább annyira szeretnivaló, mint a modern oldala. Egy kellemes meglepetés és egy újabb bizonyíték Antoine Maisondieu tehetsége mellett. Próbáljátok ki!
Frederic Malle parfümháza jelenleg tizennyolc remekbe szabott parfümmel büszkélkedhet, melyeknek mindegyikét világhírű parfümőr alkotta, jobbnál jobb alapanyagokat felhasználva, és a Musc Ravageur-nek (Pusztító Mósusznak) ebben az igen erős mezőnyben sikerült a legnépszerűbbnek lennie. Többek között olyan hírességek rajonganak érte, mint Demi Moore, Adriana Karembeu, George Clooney, vagy épp Pierce Brosnan és bár az esetek nagy többségében számomra nem jó ómen a közönségsiker (és itt most nem csak parfümökre gondolok), a niche parfümházakkal kicsit másként áll a helyzet. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy az imént említett parfümházakat mindezidáig megkímélte a reklámok által elbutított tömeg közönségességért való rajongása és a legnépszerűbb niche illatok tényleg a legjobbak is, nem pedig a legkommerszebbek; így ki mertem próbálni a Musc Ravageur-t, és láss csodát, tényleg jó!
