2010. okt. 15.

Les Néréides – Musc de Java vs. Musc Samarkand

A Les Néréides - amely sajnos nemrég eltűnt a magyar piacról – nem egy megszokott parfümház: nem jelenik meg évente újabb meg újabb illatuk, nem próbálnak meg divatosak lenni (nézzük csak meg az üvegcséiket) és nem az eget verő áraikkal próbálják felkelteni az érdeklődést. Mindössze hét különböző alkotásuk jelent meg, amelyeknek mindegyike szép, egyedi és minőségi alapanyagokról árúlkodó illat. Nekem a Patchouli Antique a kedvencem tőlük, de a Mósusz Nővérek is méltók arra, hogy megismerkedjünk velük. Az alábbiakban ezt a két illatot próbálom meg összehasonlítani.


Musc de Java 7.5/10

Számomra egyértelműen ez a “hugica”, a kettő közül a fiatalosabb illat, amely bohókás, csacska, eleven tekintetű lányokhoz illik. A fejillatban az erdei gyümölcsök és feketeribiszke adta frissesség dominál, amely egyszerre fanyar és édes, és csak úgy árad belőle az energia. Ezt egészíti ki az ibolyalevél hűvös, zöld illata, amely szárazabbá teszi a kompozíciót és egyfajta üde eleganciát kölcsönöz a viselőjének, anélkül, hogy bármit is elvenne a parfüm fiatalságából. A leszáradás során előkerül a névadó mósusz is, amely a tiszta, könnyű típusból való, nyoma sincs itt nehéz, meleg illatfelhőnek, minden friss, kissé szappanos és fehér, akár egy szűzlány térdhajlata. Sajnos ennek a törékeny, majdhogynem áttetsző szépségnek ára van: a Musc de Java mindössze három-négy órát marad a társaságomban, aztán végképp feloldódik a légben, parlagon hagyva a bőrömet.

Illatjegyek: feketeribizke, erdei gyümölcsök, zöld jegyek, ibolyalevél, zsálya, frissen vágott széna, mósusz


Musc Samarkand 8/10

Ha a Musc de Java-t a “hugicának”neveztem, akkor nem nehéz kitalálni, hogy a Musc Samarkand az idősebb nővér lesz. Azonban ez nem egy otthonűlős vénleány, hanem egy igencsak szexi és dögös illat, amely a francia divatnak hódol és kifejezetten klasszikus karakterrel rendelkezik. Fejillatában elegáns fehér virágok dominálnak, egy kevés labdanummal megédesítve, de már kikandikál mögülük a mósusz, amely teljes mértékben különbözik a Musc de Java-étól. Ez a mósusz mély, meleg és kifejezetten állatias jellegű, amely egy könnyed vizeletszag formájában jelentkezik, amolyan igazi klasszikus stílusban. A folytatásban megjelenik még egy kevés vanília és a tölgymoha hoz egy leheletnyi szúrósságot is a kompozícióba, de a főszerep mindvégig a mósuszé marad. Ha hasonlítani szeretném valamihez ezt a mósuszt, akkor talán a Musc Ravageur piszkos mósusza az első ami eszembe jut, de a Musc Samarkand annál sokkal nőiesebb és elegánsabb illat. Tartóssága valamivel jobb, mint a Musc de Java-é, de rajtam nem haladja meg az öt órát, így nem árt kézűgyben tartani az üveget.

Illatjegyek: fehér virágok, labdanum, fás jegyek, tölgymoha, vanília, mósusz


Amint láthattátok, nekem a Musc Samarkand orientális, erotikus jellege tetszett jobban, de a Musc de Java is szimpatikus illat. Ti melyikre szavaztok?

Kreátor(r): mindkét esetben ismeretlen

8 megjegyzés:

  1. A nagyobbik nővér talán még mindíg székletvisszatartásos problémákkal küszködik :))
    Az az édes angyalkás üvegcse fekália szagú fehér virágocskákat tarthat fogva :P Piszkos egy illat, így én csakis domina cuccban tudom a nagyobbik nővért elképzelni.
    A hugica viszont elég szobatisztára sikerült, mindenképp e mellé teszem le a voksom.

    Különben épp azon töprengtem, h a nővérem ezt kapja majd karácsonyra :)

    VálaszTörlés
  2. :))
    Érdekes tapasztalataid vannak a Musc Samarkand-al, azt juttatja eszembe, hogy több helyen olvastam már, hogy Serge Lutens hírhedt Muscs Koublai Khan-ját is az emberi ürülék szagához hasonlították (gondolom, ugyanaz a típusú mósusz a tettes). Én nem igazán találom ezt az akkordot benne, de az kétségtelen, hogy piszkos kis parfüm :)
    Remélem, a nővéred nem olvassa a blogot, különben oda a karácsonyi mglepetés :P

    VálaszTörlés
  3. Nemrég sikerült megismerkednem Musc da Java-val, és sikerült szert tennem egy üvegnyi fürdőolajra potom pénzért. (Kb 1500 ftért)
    teljesen egyetértek avval, amit írtál róla, annyira üde és ártatlan. Még saját magam is meglepődtem, hogy valami ami ibolyát tartalmaz és mósuszt, ennyire bejön. :) Ugyanis alapból nem annyira rajongok ezekért a jegyekért.

    VálaszTörlés
  4. Húúú, tényleg nagyon jó vételnek tűnik az a fürdőolaj. Egy Patchouli Antique-ot én is boldogan elhasználnék...

    VálaszTörlés
  5. Majd még kutakodok, onnan ahol ezt szereztem volt még több is... Remélhetőleg nem csaptak le még mindre :)

    VálaszTörlés
  6. Jól hangzik :) Majd írj, ha sikerült kiderítened valamit ;)

    VálaszTörlés
  7. Timka: Ezek szerint mindre lecsaptak? ;)))

    VálaszTörlés