2011. febr. 1.

Yves Saint Laurent – Opium (1977) 8.5/10

Yves Saint Laurent 1936-ban született Algériában és már tizennyolc évesen, 1954-ben Christian Dior-nak dolgozott, majd 1957-ben, a mester halála után átvette a cég irányítását is. Sokáig azonban nem élvezhette ezt a kényelmes pozíciót, 1960-ban kirúgták a Dior-tól, így 1962-ben – jobb ötlete nem lévén – saját divatházat alapított, mellyel villámgyorsan a csúcsra ért. Első parfüme, az Y 1964-ben jelent meg, de igazi sikereket csak az 1971-ben kiadott Rive Gauche hozott a háznak, majd ezt követte 1977-ben az Opium, amely valóságos mámoros függőséget okozott a nők körében és rövid idő alatt korának legfontosabb, legnépszerűbb parfümévé vált. Izgalmas, sokat sejtető nevének, a meztelen nős reklámhadjáratának és nem utolsósorban a jellegzetes, egyedi illatának köszönhetően még azok a nők is Opium-tól akartak illatozni, akik egyébként nem is vonzódtak az orientális parfümökhöz.

Márpedig az Opium egy orientális parfüm, méghozzá a műfaj egyik legnagyobb, leggazdagabb illata, legalábbis az volt, amíg az IFRA bele nem szólt a dolgokba az eugenolra és az izo-eugenolra vonatkozó korlátozásaival. Ezen anyagok, melyek a szegfűszeg és a szegfű illatának nagy részéért felelősek, az Opium-ban is fontos szerepet játszanak, így amikor nemrég az Yves Saint Laurent új üvegcsébe zárva az illatot, egyúttal az eugenol szintjét is az IFRA szabályokhoz igazította, jelentősen megcsonkította a parfüm szépségét. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a csonka Opium is mérföldekkel jobb, mint a 2010-ben piacra dobott Belle d’Opium, amelynek a létezésére egyszerűen nem kapok magyarázatot. Sic transit gloria mundi.

Amikor néhány éve először teszteltem a parfümöt (még az eugenolban gazdag változat volt), valósággal fejbevágott a kissé ódivatúnak tűnő, de hatalmas, gazdag szegfűszeges bukéja, ezzel szemben a minap kipróbált változata – bár még mindig egészen jó – némileg vékonyabb, szegényesebb és a szegfűszeg is halkabban muzsikál benne. A hosszan tartó fejillatában azonban még ott vannak a pezsgő aldehidek, a narancs, a fahéj és az érett szilva, s az engedélyezett kevéske eugenollal kiegészítve egy olyan opulens, hivalkodó akkordot alkotnak, amilyet csak az Opium tudhat magáénak. Belépve a szívillatba már kevésbé tűnik rózsásnak a helyzet, a pikáns szegfű, az öreges gyöngyvirág, a zöld babérlevél és a száraz mirha inkább szúr, mint simogat, és kissé testetlenebb is mint hajdanán, de szerencsére az alapillat már megint rendben van. Az opoponax, krémes szantálfa, édes balzsamok, meleg ámbra és aszalt gyümölcsök keveréke érzéki, puha és hívogató, igazi orientális kéjelgés. Az Opium tartóssága kiváló, illatfelhőcskéi pedig még mindig félelmetesen messzire elmerészkednek.

Az eredeti Opium egy hatalmas parfüm volt és bár elvesztett egy-két csatát, megkopott kissé a fénye, meg a parfüm-kultúra is jelentősen átalakult 1977 óta, szerintem még mindig érdemes kipróbálni és esetleg elraktározni belőle a nehezebb időkre, mert igazán egyedi darab. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha a barátnőmön szegfűszeges orientálist szeretnék érezni, akkor valószínűleg a Diptyque Eau Lente-jét adnám a kezébe, amely az Opium-hoz hasonlóan szegfűszeggel, naranccsal és édes mirhával játszik, de valahogy letisztultabban és természetesebben teszi mindezt.

Szeretitek az Opium-ot?

Illatjegyek: aldehidek, szilva, gyöngyvirág, narancs, feketebors, koriander, bergamott, babérlevél, citrom, mandarin, szegfűszeg, jázmin, fahéj, rózsa, barack, írisz, szegfű, mirha, ylang-ylang, benzoin, pacsuli, opoponax (édes mirha), cédrus, szantálfa, labdanum, kasztóreum, mósusz, vanília, tolu balzsam, ámbra

Kreátor(r): Jean Louis Sieuzac

30 megjegyzés:

  1. Igen, már szeretem, de amikor tizenévesként először éreztem, borzalmasnak találtam. Alighanem hozzá kellett öregedni.:)
    Emlékszem, nem akartam elhinni, hogy ilyen parfüm létezik, annyira orrbavágó volt. Azóta 180 fokot fordult a dolog, most kifejezettem ezek érdekelnek. Fenem a fogam a Muscs Koublai Khanra.:)

    VálaszTörlés
  2. Hiányolom a rómi kömény említését, valószínű, h nincs az illatjegyek közé sorolva, de én határozottan érzem az EDT változtban :)Vajon valamelyik két illatjegy összjátéka csalhatott meg, vagy tényleg van benne?

    VálaszTörlés
  3. Az opiumot nem tudom szeretem-e, de csak mind olvasnam az irasaid, egyre jobbakat irsz....

    VálaszTörlés
  4. Csí: Nekem is szükségem volt néhány tesztelésre, amíg eljutottam az érdekes, de viselhetetlentől a szeretetig. Szerintem nem kell feltétlenül öregedni hozza csak kitartóan ismerkedni vele és a többit elvégzi az orrunk :)
    Ami meg a Muscs Koublai Khan-t illeti, nekem van egy aprócska teszterem és bár nem annyira vad, mint amire számítottam, azért kétségtelenül az egyik legérzékibb és főként legtestesebb mósusz. Nem rossz választás.

    VálaszTörlés
  5. Illatvirág: Igazad van, csakugyan érezhető a fejjegyek között egy kis rejtett testszag is ami a római köményre utalhat. Örvendek, hogy megemlítetted :) Egyébként az EdT nekem sokkal élénkebbnek, fűszeresebbnek és szebbnek tűnt, mint az EdP. Neked melyik tetszik jobban?

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen!
    Köszönöm a dícséretet. Ha teheted próbáld ki az Opium-ot, hátha nem csak leírva tetszik :)

    VálaszTörlés
  7. Nem öregnek kell lenni az Opium-hoz, hanem érzékeny, kifinomult orr kell hozzá, hogy a szépségeit megtalálja benne az ember. Ehhez persze lehet hogy meg kell érni egy bizonyos kort :)
    A mai huszonévesek többsége sajnos a pinksugáron szocializálódik, onnan pedig nagyon nehéz visszajutni, és másik úton elindulni az illatok felfedezésére.
    Sokáig, több éven keresztül az Opium volt az egyetlen parfümöm, és a mai napig szeretem. 24 évesen kaptam az első üveggel, és 4-5 is elfogyott nálam.
    Szerintem ugyanolyan jelentőségű klasszikus, mint a Chanel No5. Ma már nem születnek ilyen parfümök, amik majd 30-40 évig tartják magukat a piacon.

    N_azalea

    VálaszTörlés
  8. Szimat, fogsz írni róla bővebben? Számomra kifejezetten mérvadó a véleményed.

    VálaszTörlés
  9. Kedves N_azalea!
    Örvendek, hogy te is így látod a helyzetet, teljes mértékben egyetértünk. Mint az Opium hűséges használójától, szeretném megkérdezni, hogy te vettél észre változást rajta? És ha igen, akkor mikor és miben jeletkezett az? Kiváncsi vagyok, hogy szerinted az eugenolon kívül történt-e más módosítás :)

    VálaszTörlés
  10. Szia Csí!
    Természetesen tervezem, hogy írok a Muscs Koublai Khan-ról (egy ilyen fontos parfüm nem hiányozhat a blogról), csak még egy kicsit érlelgetem magamban a dolgot. Szerintem néhány héten belül sorra kerül, de ha a rendelés miatt sürgős, akkor írhatok ide is egy minivéleményt :)

    VálaszTörlés
  11. Részemről nagyon érik a gondolat, megköszönném, ha megtámogatnád egy minivéleménnyel.:)

    VálaszTörlés
  12. Ajaj..Opium. Jöhetnek a kövek, de ez az egyik illat, amivel nagyon nehezen barátkozom meg, pedig ha valaki szereti az orientális bombákat, akkor az én vagyok. Emlékszem még lánykori emlékeimre, amikor egy valamire való nő vagy Poisont, Opiumot vagy Lou Lout használt, és már akkor is az Opium volt az, ami valahogy bántotta az orrom. Hozzá kell tennem, hogy pl az Estée Youth Dew ha nem is kifejezetten tetszik, de szívesebben használnám, mint az Opiumot.

    És nem utolsó sorban, van még egy magyarázatom, hogy miért vált ki belőlem ellenérzéseket: az anyósom Opiumot használ....:)))

    VálaszTörlés
  13. Csí: Íme a minikritika: a Muscs Koublai Khan hatalmas, sűrű és nagyon édes mósuszos parfüm, amely már rögtön az elején letaglóz az erejével. A mézes, mósuszos, szegfűszeges jegyek között ott bújkál a kedvencem, a római kömény is, amely egy izgalmas, erotikus kicsengésű, izzadt ágyékszagot ad a parfümnek. Emellett még érezni némi virágos kavalkádot is, de a hangsúly mindvégig az édes, puha és fülledt mósuszon van, amelyhez a leszáradásban egy kis krémes, szinte tejes vanília csatlakozik. Ha őszinte akarok lenni, akkor talán a Musc Ravageur fűszeressége jobban tetszik egy kicsit, de ez is simán megérdemli a kilencest. Az egyik legérzékibb parfüm, amit valaha illatoltam.

    VálaszTörlés
  14. Parfümblog: Az anyósos dolog tényleg sok mindent megmagyaráz :P Amúgy én a Mitsouko-t vagyok képtelen megszeretni, pedig nem is ismerek senkit, aki viselné :)
    Az Estée Lauder féle Youth Dew-ra nagyon hosszú ideje kiváncsi vagyok, de mostanig még nem sikerült kipróbálnom. Valamiért úgy érzem, hogy nekem való illat...

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm szépen, szerintem nagyon alapos voltál, nem tudom, még mit lehetne hozzátenni.:) Méginkább felkeltetted az érdeklődésem, nem pont ezek az illatok az eseteim. Sűrű, édes, erotikus. Ez kell.

    VálaszTörlés
  16. Örvendek, hogy segíthettem. Remélem nem fogsz csalódni benne :)

    VálaszTörlés
  17. Képzeld, pont egyik nap fiatalabb, csinos nő állt előttem a sorban, és az egyikük Opiumot viselt, egyből negatív érzelmek ugrottak be, ráadásul ebben a gyönyörű napsütésben nekem túl sok is volt..tudom, az én hibám, de nem tudom megszeretni:)

    VálaszTörlés
  18. Ma nyílt alkalmam kipróbálni az új Opiumot, eddig valahogy nem szívesen "mentem a romok közé".
    Nincs jó hírem: ez már valóban csak az árnyéka a '77-es illatnak.
    Nem is lenne baj, ha megpróbálnak modernizálni egy régi klasszikust, csak nagyon ritkán sikerül hasonló színvonalat létrehozni. A Chanel No5-nál ez az akció jól sikerült, bár a neve is változott..
    Az új Opium, amit most próbáltam EDP, de már kifújáskor könnyebbnek érződött mint a régi EDT, amit sokáig használtam. Igazad van, a fejillatban ezen kívül nem találtam nagy különbséget, de a leszáradásnál már nagyon előjöttek az eltérések.
    Arról fogalmam sincs hogy az eugenol hiánya miatt lett-e ilyen szúrós, olcsó férfi arcszesz jellege, de számomra ez hordhatalan kategória.
    A Belle D'Opium pedig még ennél is siralmasabb. Szegény YSL meghalt, odalett a színvonal. Nagyon sajnálom :(

    N_azalea

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm, hogy megerősítetted a meglátásomat :) A cikk megírása óta folyamatosan találkozom az Opiummal, ugyanis a kabátujjamra került belőle egy kevés, és azóta kitart. Érdekes módon kifejezetten kellemesnek és gazdagnak érzem. Talán manapság a parfümöket nem a bőrön, hanem a ruhán való viselésre tervezik... :P

    VálaszTörlés
  20. Ja, hát textilen vsz. örökéletű lesz, lehet hogy még a tisztítást is túléli. :))
    Nekem az óraszíjamon maradt meg, ott is finom...

    N_azalea

    VálaszTörlés
  21. Úúúú, az Opium volt az első ILLAT az életemben, pedig akkor csak valami lengyel piacos másolattal találkoztam, és voltam vagy 17. És amikor először a valódi illat jött szembe, került rám, az maga volt a gyönyör! A második persze a LouLou volt (máig állítom, hogy ász az az illat, bár lehet, hogy csak az emlékek szépítik...)
    És ahogy öregszem, már nem kedvencem az Opium, bár még mindig királynőinek gondolom, de valahogy sokkal inkább egy nálam idősebb nő illatának érzem. Bezzeg 17 évesen! :)

    VálaszTörlés
  22. Az Opium az én fejemben is egyértelműen egy idősebb nő képéhez kapcsolódik, de talán pont ezért, nagyon izgalmas lenne egy fiatal lányon érezni.
    A LouLou-t sajnos nagyon régen illatoltam és nem sok maradt meg belőle, de újra lesz tesztelve. Hátha nálam is ász lesz... :)

    VálaszTörlés
  23. Van egy titkos üvegcsém amiben a 70-es évek végéről vagy a 80-as években kapható Opium-ot rejtegetek. Biztos vagyok benne hogy az eredeti recept van a birtokomban. Sajnos az eredeti üveg tönkre ment, beesett a pumpa, és elveszett a műanyag záró rész, mert hogy ez még a kupak nélküli változat volt, amelynél a pumpa a felső piros műanyagban mozgott le-fel. Szóval az illatra vissza térve, itt a szegfűszeg nem ordít a pofámba, nem ugrik ki a fej illat vonalából, szúr, de még sem. puhán körül veszi az opoponax a tolu balzsam a benzoé és a pézsma. És amit sehol sem találok feltüntetve, határozottan nárcisz illatmolekulákat érzek felszabadulni.
    Valahol a 2004-es években újra megillatoltam az Opium-ot, és azt tapasztaltam hogy a szegfűszeg éles és rideg. Ez sokáig tartott, ami viszont a birtokomban van ott rögtön puhán körbeölet és egyáltalán nem rideg szegfűszeg illatozik. nem olyan riasztó mint gondolják sokan, de a mai változat kiüresedett illatára viszont elismerem hogy sokak számára elviselhetetlen. Annyira kiemelt a szegfű, és kevésbé puha meleg a környéke, mint az eredeti kiadásban, hogy valóban fejfájdító hatása lehet.
    Számomra ez a felfedezés annó meglepő volt, mivel fordítva szokott működni a reformulációs történet!

    VálaszTörlés
  24. Én a 70'-es évek beli változatot nem ismerem, de épp tegnap sikerült összehasonlítanom az öt évvel ezelőttit a jelenlegivel, ezekben meg újra azt tapasztaltam, amit már a cikkben is leírtam, mégpedig, hogy az újban kevesebb a szegfűszeg. Ugyanakkor azt is éreztem, amit te említesz, hogy a régebbi testesebb, kerekebb és az alapja valamivel melegebb mint az újé.
    Nem lehet, hogy a régi üvegcsédben már megtört/átalakult a fejillat (általában az romlik el először) és azért nem annyira intenzív a szegfűszeg-aldehid páros?

    VálaszTörlés
  25. halihóó,
    beszereztem egy Opiumot(ffi) a páromnak, nagyon finom, még nem kapta, de jó áron jutottam hozzá, kivárom a megfelelő pillanatot.:)és meglepem magam is ezzel a remek fülledt, rejtélyes illattal:) már alig várom.

    VálaszTörlés
  26. Amióta megéreztem az illatott, csak ezt használom.
    S ennek már közel 20 éve.

    VálaszTörlés
  27. Dicséretes ez a hűség. Remélem még sokáig örvendhetsz neki, és nem teszik teljesen tönkre a különböző szabályozások, meg spórolási szándékok.

    VálaszTörlés
  28. Számomra MINDENEK FELETT ÁLL, évek óta a nagy-nagy kedvenc, és az is marad. Szívesen használok időnként másikat is, de mindig vissza térek, és akkor egy ideig nem tágítok ;-) <3

    VálaszTörlés
  29. Számomra MINDENEK FELETT ÁLL, évek óta a nagy-nagy kedvenc, és az is marad. Szívesen használok időnként másikat is, de mindig vissza térek, és akkor egy ideig nem tágítok ;-) <3

    VálaszTörlés