Chanel – Égoïste (1990) 8/10

A Chanel divatházat 1910-ben alapította Gabriel “Coco” Chanel, aki varrónőként és kalapkészítőként próbált boldogulni a párizsi forgatagban, és ez olyan jól sikerült neki, hogy napjainkban a Chanel egyike a világ legismertebb márkáinak. A tehetség és az ambíció a parfümök terén is meghozta a gyümölcsét, a kezdeti sikert hozó illatokat ugyan nem Coco, hanem Ernest Beaux kreálta, de mégiscsak az ifjú varrónő irányítása alatt jöttek létre az olyan klasszikusok, mint a No.5, No.22 vagy a Cuir de Russie. Jelenleg a Chanel a parfümiparban is igazi nagyhatalom, a Guerlain mellet a legelismertebb parfümháznak számít.

Az Égoïste először 1987-ben jelent meg, de ekkor még a Bois Noir (Sötét Erdő) nevet viselte és kizárólag a Chanel butikokban lehetett megvásárolni a régi nagyok társaságában, amelyek a Les Exclusifes gyűjtőnév alatt futnak. 1990-ben azonban úgy döntöttek, hogy szükség van a drogériák polcain egy új férfiillatra, így a Bois Noir új nevet kapott, kissé felhígították, hogy a tömeg számára is “érthető” legyen, készítettek hozza egy reklámfilmet és elindították a nagyvilágba. A várva várt siker azonban elmaradt és ezt azzal magyarázták, hogy túlságosan szofisztikált az amerikaiak számára,viszont a parfümöket komolyan gondolók körében egyre népszerűbb lett.

Ezen háttérinformációk után, érthető, hogy úgy éreztem, ezt nekem is ki kell próbálnom, az első szippantás azonban le is törte a lelkesedésemet. A parfüm nagy kavarodással kezdődött, valami szúrós citrust éreztem és egy vajas, puha szantálfa-szerűséget, de az egész nem állt össze és aggódni kezdtem. Szerencsére, néhány perc után letisztultak a dolgok és kiderült, hogy miért is a szofisztikáltságáról nevezetes az Égoïste. A ködből előbújtak az illatjegyek, előbb a koriander, majd a rózsa és a fahéj-szegfűszeg duó, amelyet a szantálfa követett. Az egész felvonulás könnyed és elegáns volt, amelyben minden elem visszafogottan viselkedett és csendben tette a dolgát. A rózsa kiváltképp meglepett, ez a jegy álltalában hangos és könnyen beazonosítható, itt azonban alig kivehető, épp csak egy kevés nőiességet, érzékiséget kölcsönöz a parfümnek, többre már nem futja az erejéből. Néhány óra elteltével megérkezett a vanília is, amely édességével tökéletesen kiegyensúlyozta az illatjegyeket és ezzel számomra a leszáradást tette a parfüm csúcspontjává. Ez a stádium igen hosszan elűl a bőrömön, de nagy bánatomra mindvégig halkszavú marad.

Ma délután ittam egy teát, amely tele volt finomabbnál finomabb fűszerekkel és igazán élvezetes lett volna, de sajnos nem volt elég forró a víz, amivel nyakonöntöttük, így a végeredmény kissé erőtlen, ízetlen lett. Ugyanez a problémám az Égoïste-tal is, bár nagyon szép lehetne, valahogy vérszegénynek, testetlennek tűnik és így szerintem egy fantasztikus lehetőség megy veszendőbe. Ha lehetne, szívesen megillatolnám az erdeti Bois Noir-t, úgy gondolom, hogy ott még minden rendben lehetett a tűzzel és erővel, ami időközben elmaradt az Égoïste-ból az emberarcúbbá tevés során.

Illatjegyek: sziciliai mandarin, brazil rózsafa, koriander, damaszkuszi rózsa, szantálfa, vanília, ámbra

Kreátor(r): Jacques Polge