2011. márc. 20.

Bvlgari – Black (1998) 7.5/10

A Black-nek - Bvlgari-ék legnagyobb kultuszt keltő parfümének - látszólag mindene megvolt ahhoz, hogy abszolút kedvencemmé váljon: Annick Menardo készítette, akitől a zseniális Jaipur is származik, a vanília mellett az egyik legmeghatározóbb illatjegye a lapsang souchong, amely a kedvenc teám, és amely a Tea for Two-ban is csodálatos volt, ráadásul Luca Turin is dicshimnuszokat zengett róla, s beválasztotta minden idők tíz legjobb női parfüme közé is (egyébként tökéletesen uniszex illat). Ennek ellenére engem nem vett le a lábamról, inkább csak megcirógatott egy kicsit, s a következőkben megpróbálom kifejteni, hogy mi is a gondom vele.

A Black egy roppantul mesterséges füstös-bőrös jeggyel indít, amely távol áll a Tea for Two, vagy a Burning Leaves természetesnek ható füstjétől, sokkal inkább egy autógumi nyers, kesernyés, égett szagára emlékeztet, de az édes alappal kiegészítve nem hat kellemetlenül; tulajdonképpen ez a parfüm legérdekesebb, legvonzóbb része. Ez egy kifejezetten lineáris alkotás, úgyhogy az első tíz perc után el lehet dönteni róla, hogy tetszik-e vagy sem, a továbbiakban már csak annyi történik, hogy kissé elhalványodik a füstös gumiillat, s ezzel nagyobb teret kap az édesség. Ez a meleg, púderes alap főként vaníliából áll, de némi tonkabab és egy modern – szerintem nem igazán jó – fás ámbra is felfedezhető benne. Kellemes, puha és meleg, de semmi több. Bár a parfüm kezdete sem túl hangos, amire eljutunk idáig, teljesen halkszavúvá válik és már csak közvetlenül a viselőjéhez bújva lehet érezni az illatát. Ennek megfelelően a tartóssága sem a legjobb, rólam négy-öt óra alatt teljesen elillan.

Ezt a parfümöt mindenhol úgy emlegetik, mint egy nagyon szélsőséges, szokatlan és tökéletesen eredeti alkotás, ehhez képest engem elfelejtett meglepni, sokkal inkább a déja vu-ért felelős agyközpontomat bosszantotta. Belekerült egy kis fejtörésbe, amíg kitaláltam, hogy mire emlékeztet, de aztán apránként beugrottak a dolgok: tulajdonképpen a szikrányi gumis füstösségtől eltekintve több Annick Menardo alkotásnak is hasonlóan édes, púderes, vaníliás alapja van (lásd: YSL Body Kouros, Lolita Lempicka au Masculin, Diesel Fuel for Life pour Homme stb.), ráadásul a közelünkben lévő mall egyik üzletének is határozottan hasonlít a légköre. Lehet, hogy ha csak a Black-ben találkoztam volna ezzel az alappal, akkor jobban tudnám értékelni, így azonban kissé elcsépeltnek és közönségesnek érzem, ha mégoly kellemes is.

És hogy miért kapta a Black nevet? Talán azért, mert fekete az üvege… Viccet félretéve, a fejillat gumis, műanyagos füstjében tényleg van egy sötét árnyalat, de számomra összességében inkább bársonyos és krémszínű, mint fekete. Ennél sokkal vadabb, mélyebb és sötétebb parfümök is léteznek, amelyek ráadásul karakteresebbek is, mint a Black. Hogy csak a kedvenceimet említsem: Messe de Minuit, No. 88, L’Ombre Fauve, Cozé, Lonestar Memories, Cuir Ottoman, Mazzolari Lui, Fumerie Turque, Ambre Sultan, meg Montale aoudjai, mind-mind jobban kiérdemlik a fekete jelzőt, így ha sötét akarok lenni, inkább közülük válogatok.

Nektek melyik a kedvenc “fekete” parfümötök?

Illatjegyek: lapsang souchong tea, bergamott, jázmin, cédrus, szantálfa, bőr, ámbra, mósusz, vanília

Kreátor(r): Annick Menardo

22 megjegyzés:

  1. Már megint egyetértünk:) Én is vártam a beígért brutált, de csak egy kellemes, lényegében érdektelen, édeskés szantált kaptam. Még égett gumit se, pedig arra azért befizetnék.
    Én még keresem a tökéletes, ütős feketét, egyelőre a Lonestar Memories és a Montale Aoud Cuir d'Arabie áll hozzá a legközelebb (úgy látszik, nálam a feketének az is feltétele, hogy cseppet se legyen édes, így az imádott Lutens-ok is kiesnek).
    A.

    VálaszTörlés
  2. Nekem abszolút fekete a Piguet Bandit, és az Amouage Tribute Attar. Ezeket nem használom, mert félek hogy kilyukasztja a bőrömet :)Na meg az utóbbit ki sem tudnám fizetni. Én megálltam Tom Ford Black Orchid-jánál, ami lehet hogy csak sötétszürke, de ennél nem megyek sötétebbe.
    Igen, a feketeüveges csomagolás jól mutat, és sokszor még a parfüm nevébe is beviszik, pedig egyáltalán nem illik hozzá. Ez is üzletpolitika.

    N_azalea

    VálaszTörlés
  3. Hát természetesen a Black Aoud. Tudom, szimpla válasz. :) Közelit hozzá a Royal Aoud, ami szerintem a Black egy fokkal könnyedebb verziója. Emlékszem, régebben a Knowing Estée Laudertől volt rám 'sötét' hatással. Mintha az EL egyébként kissé megkopott volna, egyre satnyább parfümökkel jön.

    VálaszTörlés
  4. A: A Lonestar Memories és az Aoud Cuir d'Arabie tényleg a legfeketébb két illat, amivel valaha találkoztam, nekem ezek már a szinte viselhetetlen kategóriába tartoznak :)
    Sötét dolgokat hallottam még a Nostalgia-ról, az Or Black-ről és a Black Tourmaline-ról is de ezeket még nem sikerült kipróbálnom. Ismered/ismeritek?

    VálaszTörlés
  5. N_azalea: A Bandit-ra én is gondoltam, az utolsó előtti pillanatig rajta volta a feketelistámon is, aztán számomra is érthetetlen okokból kitöröltem :) A Tribute Attar-t nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy igaz éjsötét, erotikus darab.
    A Black Orchid szintén kérdőjel nálam, valamiért idegenkedem Tom Ford parfümeitő, meg nehéz is beszerezni őket.

    VálaszTörlés
  6. Csí: A Black Aoud tényleg kézenfekvő válasz, de ugyanakkor tökéletesen helyes is :) Nekem az Original Aoud és az Aoud Lime is nagyon sötétnek tűnik.
    Mellesleg, érdekesek ezek az egybeesések, a barátnőmmel épp tegnap teszteltük a Knowing-ot, nekem hatalmas, szúrós rózsának tűnt. Van benne gonoszság :)

    VálaszTörlés
  7. Igen, az Original nagyon jó, szúrós, éppúgy, mint az Attar /amit kicsit lehúztál/, de úgy tűnik, nekem ez bejön.
    És persze a L'Air du Désert Marocain, amire most fenem a fogam. Koromfekete, még a füstösség lemúlása után is.

    VálaszTörlés
  8. Nekem a L'Air du Désert Marocain inkább füstösszürke, mint fekete, de azért kétségtelenül beillik a sorba :)

    VálaszTörlés
  9. Számomra sötét még a The Different Company Rose Poivrée-je, mert a rózsának a legsötétebb, legerotikusabb, állatiasan erotikus oldalát mutatja. Egyszerűen fölkavaró illat. Másik a Bandit - szerintem is.

    VálaszTörlés
  10. A Rose Poivrée számomra nem annyira sötét illat, de, hogy gonosz, erotikus kis dög, az biztos :)

    Tegnap próbáltam ki, és szerintem tökéletesen beillik a sorba Francis Kurkdjian Absolue pour Le Soir-ja is. Sűrű, sziruposan édes, fűszeres fenevad.

    VálaszTörlés
  11. Hogy felejthettük el a Piper Nigrumot!!! A legcsodásabb fekete parfüm. Ez az illat mindent visz. Akárki akármit mond! Ez az illat vezet, minden egyéb csak utána következhet.

    VálaszTörlés
  12. Számomra a Piper Nigrum egyáltalán nem hat feketének, de abban egyetértek, hogy nagyon jó parfüm. Egyébként Villoresi férfi parfümeiből szinte mindegyik remekmű.

    VálaszTörlés
  13. Most, hogy beszéltetek róla, elővettem a Rose Poivrée mintámat. Amit eddig utáltam, ugye..izé...már nem nem utálom. Valami történt, talán kezdem érteni? Tetszik...

    VálaszTörlés
  14. Ne hagyd abba az ismerkedést, lehet, hogy idővel igazán megszereted. Én is lassan barátkozom vele, de egy ideje már kezdem látni az értékeit :) Úgy tűnik, hogy ez egy időigényesebb parfüm...

    VálaszTörlés
  15. az egyik netes parfüméria most igen jó áron kínálja a Black-et, gondoltam a párommal közösen csak elhasználunk egy üveggel...

    VálaszTörlés
  16. Újabb uniszex illat? :) Egyébként szerintem is ideális a közös felhasználásra.

    VálaszTörlés
  17. Paco Rabanne Black XS:)
    Málni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezt egyáltalán nem találom feketének, de neve alapján ide illik :)

      Törlés
    2. Csak azért írtam ide, mert Black és xintem unisex szintén:) Legalábbis rajtam finom édesnek érzik (málnás-epres)...

      Törlés
    3. Nekem is málnásnak tűnt, amikor anno kipróbáltam.

      Törlés
  18. Képzeljétek, a Marrionnaud-ban átrakták a Black-at a férfi parfümök közé. Egyébként nekem sem volt benne semmi meghökkentő, amikor kipróbáltam a bőrömön, és alig tartott tovább 2 óránál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az régen általam látogatott parfümériában is gyakran megtörtént, hogy egy uniszex illatot - főként a Hermés-eket - vagy csak a női, vagy csak a férfi oldalon lehetett megtalálni...

      Törlés