Caron - Nuit de Noel (1922) 8/10

A Karácsony a legszebb és legillatosabb ünnepünk, s biztos vagyok benne, hogy mindnyájunknak van néhány erőteljes illatemléke róla. Számomra a Karácsony a konyhát belebegő töltött káposztáról, a sülő mákos és diós kalácsról, a fenyőfa tűleveleiről, gyertyákról, narancsról, és az új könyvek illatáról szól. Félicie Vanpouille - Ernest Daltroff parfümőr kedvese - is imádta a Karácsony illatát, és addig unszolta a jeles művész urat, míg az meg nem alkotta neki a Nuit de Noel (Karácsony éjjel) nevű parfümöt. Azt nem tudjuk, hogy a megszületett mű elnyerte-e a hölgy tetszését, a nagyvilágot azonban bizonyosan lenyűgözte: az illat sikerességét jelzi, hogy 1922 óta fennmaradt, és mind a mai napig az egyik legnépszerűbb Caron parfümnek számít. Sokak számára ez a tökéletes karácsonyi illat.

Műfaját tekintve a Nuit de Noel egy chypre, sok-sok virággal, fűszerrel és fás jegyekkel orientalizálva (létezik ilyen szó?). A parfümöt a csuklómra fújva, az első dolog ami szembetűnik, az az erőteljes Mousse de Saxe alap. Tudva, hogy szakértők szerint a Nuit de Noel az egyik legalkalmasabb parfüm a Mousse de Saxe-szal való megismerkedésre, ez nem is okozhat meglepetést, legfennebb azon lehet eltűnődni, hogy ha alapnak hívják, akkor miért a fejillatban fejti ki a hatását. A Papyrus de Ciane kapcsán már szóba került ez a hajdan oly népszerű kompozíció, de most újra összefoglalnám röviden, hogy miről is van szó: a Mousse de Saxe-ot Marie Thérése de Laire hozta létre egy szintetikus bőrös jegy, isobutyl quinoleine felhasználásával, amit gerániummal, ánizzsal, vanillinnal, iodinnal egészített ki, míg végül egy friss, zöld, de ugyanakkor sötét, fás-mohás, és kissé púderes jelleggel bíró illatot kapott. Ernest Daltroff nagyon szerette ezt az alapot és rengeteg Caron parfümbe beleszőtte, megadva ezzel alkotásai sötét, enyhén férfias tónusát. A Nuit de Noel esetében a Mousse de Saxe először a kesernyés, bőrös, tölgymohás oldalát mutatja meg, némi méregzöld, a Bandit galbánumos fejillatát idéző aromával kiegészítve. Ez a meglepően goromba, sötét akkord egy csokor klasszikus, szappanos illatú fehér virággal, meg sziporkázó aldehiddel van nőiesebbé, kedvesebbé téve, de jó fél órát kell várni ahhoz, hogy igazán megnyíljon az illat, és végre meleggé, vonzóvá, és ünnepivé váljon. Ekkorra elillan a bőr, és a keserűség, s előkerül a Mousse de Saxe fűszeres, édes, púderes oldala. A virágos jegyeket itt ánizs, szegfűszeg és vanillin teszi gazdagabbá, és a puha szantálfa is előbukkan a sötétből. Ha nem lenne a tipikus, kissé szúrós, zöldes tölgymoha, akkor most egy orientális parfümről beszélhetnék, de itt van, és én nem is bánom. Egyre jobban megszeretem ezt a markáns, régimódi jegyet, úgy érzem hogy a modern orientálisokból teljességgel hiányzó kifinomult eleganciát kölcsönöz az illatoknak.

Ezt követően már nem áll be nagy változás a parfüm életében; a Nuit de Noel egy szúrós, fűszeres, de mégis meleg, fás és barátságos illatban ér véget, öt-hat órával azután, hogy a bőrömön landolt. Számomra ez az aroma - talán a kissé szegfűszeges szívillatot leszámítva - egyáltalán nem a Karácsonyról szól, de hát nem is várhatom el egy parfümőrtől, hogy töltött káposzta illatát csempéssze a szíve hölgyének szánt alkotásába. Ennek ellenére szeretem a parfüm hangulatát, és el tudom képzelni, hogy a Chanel No.5 őrülettől dühöngő Párizsban a húszas évek elején épp ilyen aldehides, bőrös, meleg, fűszeres illata volt a burzsoázia Karácsonyának, és ez után áhítozott Félicie Vanpouille.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Illatjegyek: jázmin, rózsa, ylang-ylang, szantálfa, tölgymoha, ámbra, mósusz, Mousse de Saxe, vetiver

Kreátor(r): Ernest Daltroff

Serge Lutens - Fumerie Turque (2003) 8/10

Amikor néhány évvel ezelőtt rendeltem tíz darab Lutens illatmintát, arra számítottam, hogy a Fumerie Turque (Török dohányzószalon) fölényes győzelmet arat majd, és titokban már készülődtem is egy egész üveg beszerzésére. Aztán úgy alakult, hogy az Ambre Sultan lett az, amelyik simán lekörözte a vetélytársait, és most egy gyönyörű üvegben tündököl a polcomon, a Fumerie Turque-ről pedig szép lassan megfeledkeztem. Nemrég, téli illatok után kutatva újra a kezembe került a mintácska, és úgy döntöttem, hogy végre "kiírom magamból".

Az illatpiramis alapján ezt a parfümöt nekem találták ki: gazdag, orientális, füstös orgiát ígérnek az illatjegyek, és tulajdonképpen ebben nincs is hiány. Hogy mégsem került be a legnagyobb kedvenceim közé (bár egy Top 10 téli helyezést azért megfogott), az annak köszönhető, hogy a mérleg inkább a szirupos édesség, semmint a füstös-dohányos-pacsulis irányba billen ki, és ez számomra egy kicsit soknak bizonyult. A parfüm fejillata főként a tonkababról, sztóraxról, és egyéb balzsamos jegyekről szól - a füst, és a dohány szárazabb illata diszkréten megbújik mögöttük. Talán egy csipetnyi mandula is van itt, de szépen elvegyül az édességben. Tíz-húsz perc elteltével megjelennek az első változások: kicsit felerősödik a füst, és ezzel egy időben megjelenik egy testes gyümölcsös akkord is, ami engem leginkább az aszalt meggy illatára emlékeztet, az illatpiramis alapján viszont a ribizlire és a kandírozott rózsára kell gyanakodnom. Itt lép a képbe egy nagy kanál méz is, amely erőteljesen szirupos, már-már az aluljárók vizeletszagát megidézően sűrű és szúrós, de Sheldrake ügyesen egyensúlyozott a pengeélen; igazából sosem lehet pisiszagúnak nevezni a Fumerie Turque-t. A parfüm komlexitását jelzi, hogy mindezen nehéz, karakteres jegyek mellett néha még egy kéjesen lebegő jázminfelhőt, és egy kevés kesernyés bőrt is fel lehet fedezni, ami kifejezetten jól mutat a gourmand aromák között. Kétségtelenül ez a legérdekesebb része a parfümnek, és távolról beszippantva kifejezetten kellemes, meggyes pipadohányra emlékeztető illatú, közelről azonban minduntalan orrba vág és elborít az édessége. Ha valahogy megoldhatnám, hogy ne én kelljen viseljem, hanem valaki a közelemben, aki gyakran elsuhan előttem, akkor nagyon tudnám imádni, így azonban egy kicsit tartok tőle. Egy másik megoldás az lehetne, ha csak szabad levegőn, lehetőleg mínusz húsz fokban viselném, de hát erre még Csíkban is csak ritkán van lehetőség. Az alap nagyon hosszan, több mint tíz órán át várat magára, és egy szép vaníliás, balzsamos, ámbrás illattal hálálja meg a türelmünket, amely, ha tusolás nélkül fekszünk le, akkor még másnap reggel is meglegyinti az orrunkat.

A Fumerie Turque a legsötétebb, legtitokzatosabb gourmand parfüm, ami valaha kipróbáltam, s ennek következtében talán túl is lépi a gourmand kereteket. Egy csábos, hódító illat, amely férfin és nőn egyaránt vágyakról és szenvedélyről beszél, még ha nem is annyira direkt módon, mint rettegett testvére, a Musks Koublai Khan. Hacsak egy kicsit is kevésbé lenne édes, és több lenne benne a száraz dohánylevél, akkor most talán küldeném a levelet az angyalnak, így azonban valaki mást kell behálóznom vele. Kipróbálásra javasolt.

Megjegyzés: A Fumerie Turque megjelenése után néhány évig kizárólag a párizsi Les Salons du Palais Royal-ban volt megtalálható, a gyönyörű, harang alakú üvegcsében, de 2006 óta már világszerte megvásárolható.

Illatjegyek: ribizli, fehér méz, kamilla, kandírozott török rózsa, egyiptomi jázmin, füstölt bőr, méhviasz, balkán pipadohány, peru balzsam, tonkabab, pacsuli, vanília, borókabogyó, sztórax

Kreátor(r): Christopher Sheldrake

Mona di Orio - Nuit Noire (2006) 10/10

2011 december 9-én, műtét közben fellépő váratlan komplikációk következtében elhunyt Mona di Orio, napjaink egyik legtöbbre tartott, legkülönlegesebb (női) parfümőre. Mivel ez egy parfümök elemzésével foglalkozó blog, azt gondoltam, hogy úgy tudnám kifejezni a legjobban a tiszteletemet, és megbecsülésemet Mona di Orio emléke előtt, hogy az egyik legszebb, legelismertebb parfüméről, a Nuit Noire-ról (Fekete Éjszaka) írok kritikát.

Mona 1969-ben született Franciaországban, és már egész fiatal kora óta tudta, hogy parfümőr akar lenni. Még gyerekcipőben járt, amikor apránként megspórolt pénzével elindult, hogy megvásárolja magának a L'Heure Bleue-t, és nem törődve az elárusítónő kijelentésével, hogy ez a parfüm idős hölgyeknek, és nem zsenge kislányoknak való, véghez is vitte a tervét. Azóta is ez az egyik kedvenc parfüme, és szerintem a Nuit Noire megalkotásában is ez volt az egyik kiindulópontja. Néhány évvel később, 1987-ben - miután visszautasításra talált a legtöbb parfümőr-képző szervezetnél - felkereste a korosodó, visszavonultan élő Edmond Roudnitska-t, és apránként sikerült annyira meggyőznie tehetségéről és ambíciójáról a mestert, hogy az segédjévé, tanítványává fogadta, és egészen 1996-ig, Roudnitska haláláig együtt dolgoztak.

Saját parfümházának kapuit 2006-ben nyitotta meg, Frank de Ruig befektető, és Jeroen Oude Sogtoen segítségével, aki az üvegek elegáns, pezsgős üveget mímelő formáját tervezte. Mona - lévén Serge Lutens nagy rajongója - a Nuit Noire-t az orientális parfümök királyának ajánlotta fel, s ez a tény önmagában is elég volt ahhoz, hogy több ezer parfümmániás kipróbálja az illatot. Én is főként ennek a kijelentésnek köszönhetően vállaltam be egy mintát, s nem bántam meg; ez a parfüm abszolút méltó Serge Lutens-hez, és szerintem még maga Edmond Roudnitska - aki nem volt nagy rajongója az orientálisoknak - is büszke lenne egy ilyen kompozícióra. A Nuit Noire ott veszi fel az események fonalát, ahol a L'Heure Bleue letette, vagyis az esténél, és aztán lágyan beleringatózik a sötét, fülledt éjszakába. A parfüm fejillatában édes, indolos fehér virágok - főként narancsvirág, tubarózsa és jázmin - kavarognak, amit aldehidek, civet és a L'Heure Bleue-ből, meg a Mitsouko-ból is ismert avas, régies bőr tesz klasszikus jellegűvé, és ha lehet, még erotikusabbá. Hogy ne legyen nagyon sűrű, és fullasztó a dolog, van itt egy kis citrusos gyömbér, meg némi zöldes, piszkos illatú kardamom is, ami egyben keleties hangulatot is ad az illatnak. Csodálatos és komplex fejjegy ez, ami szinte kiismerhetetlen, mivel annak függvényében, hogy mennyit viszek fel a bőrömre, mindig más illatok jelennek meg hangsúlyosabban. Vékonyan fújva a narancsvirág-kardamom páros dominál, ha viszont bátran rálépek a gázpedálra, akkor a tubarózsa-civet duó a nyerő. Lenyűgöző...

A szívillatba érve kissé lecsendesedik, elhelyezkedik a parfüm, és kibomlik a bőrömön egy fás-fűszeres-virágos illatköltemény, amelyben kibogozhatatlanul összekeveredik a lélegzetállítóan érzéki jázmin illata a szantálfával, bőrrel, naranccsal, fahéjjal és szegfűszeggel, meg az alapból felsejlő édes ámbrával és mósusszal. Ez a stádium egy kicsit fásabb és édesebb, mint a fejillat, kevesebb fehér virággal, aminek következtében egyre sötétebb tónusúvá, mélyebbé válik. Ha ez az illat a megfelelő nőn van, akkor nincs az a férfi, akinek nem indulna be a fantáziája tőle. Rajtam öt-hat órát tart ez a csodás illat, majd átadja a helyét az ámbrás, tonkababos, ízig-vérig orientális alapnak, ami további két-három órát dorombol a bőrömön. Érdekesség, hogy néha feltűnik egy szárazabb, cédrusos jegy is, ami szerintem az illat levegősebbé, modernebbé tételét segíti elő.

A Nuit Noire egy igazi átalakulóművész, amelynek millió arca van, és mind a csábításról szól. Még nem találkoztam olyan parfümmel, amely ennyire nyilvánvalóan váltogatja az arculatait, és ennyire jól követhetően siklik át egyik állapotból a másikba. Igazi élvezet a tesztelése, és csak ajánlani tudom mindenkinek, akit komolyan érdekelnek a parfümök.

Epilógus: Őszintén sajnálom, hogy Mona di Orio nincs már többé köztünk. Egy nemrég készült interjújában arról beszélt, hogy még rengeteg terv van a fejében, illatok, amiket szeretne világra hozni, de nincs rá elég ideje... A halálával egy izgalmas, színes egyéniséget veszített el a világ és a parfümipar, s talán jó néhány megszületendő remekmű is a föld alá került. Remélem, hogy a már meglévő alkotásai nem fogják eltörölni a föld színérő, és általuk még hosszú ideig megőrizhetjük az emlékezetünkben Mona di Orio-t.

Illatjegyek: narancsvirág, kardamom, gyömbér, narancs, fahéj, tubarózsa, szantálfa, szegfűszeg, cédrus, ámbra, bőr, mósusz, tonkabab, tömjén

Kreátor(r): Mona di Orio

Top 10 Téli Parfüm - 2011

Se hó, se hideg, de mégiscsak tél van, és ha használni szeretnénk a nehéztűzéreinket, akkor azt most kell megtennünk, mert megeshet, hogy ebben a válságos időszakban már a havazásra sem futja, és hiába várunk rá. Íme az én téli regimentem:

Boucheron - Jaipur: A vezérezredes, amely nélkül nem létezhet a parfümgardróbom. Egy tökéletes, megismételhetetlen orientális, amelyből elég néhány csepp, és már a mennyországban vagyok.

Parfum d'Empire - Ambre Russe: Az altábornagy szerepét az Orosz Ámbra tölti be, amely egy keménykezű, komoly férfias ámbra, csodálatos tartóssággal. Méltó helyettesítője lehet az Ambre Sultan-nak, amely a tavalyi Top 10-ben vitézkedett.

Micallef - Gaiac: A legújabb felfedezettem egy különleges, fás-vaníliás parfüm, diszkrét fűszerekkel kiegészítve. Az a típusú illat, amit egész télen, megállás nélkül lehetne viselni, mert nem válik sem nyomasztóvá, sem pedig unalmassá. A hadseregemben ő játssza a vezérőrnagyot.

Mazzolari - Lui: Ez a legpiszkosabb, legérzékibb dandártábornok, amelyet a föld valaha is a hátán hordott. Ámbra, pacsuli, és bőr sűrű, állatias keveréke, amitől a legszégyenlősebb fiú is azonnal egy olasz csődörré változna.

Maitre Parfumeur et Gantier - Eau des Iles: Az ezredes a leggorombább az egész társaságban. Megállás nélkül issza a füstös, keserű, kávéját, közben meg zöld növényeken tipor a bakkancsával. A végén persze ő is megenyhül, és mézédessé válik.

Annick Goutal - Sables: A Sables a kedvenc immortellás parfümöm, amely újra, meg újra meghódít magának, és most végre a Top 10-be is beküzdötte magát. Tökéletesen megérdemli az alezredesi pozíciót.

Maison Francis Kurkdjian - Absolue pour le Soir: A csapat iszákosa sűrű, édes vörösbor illatát árasztja magából, mézzel és római köménnyel megfűszerezve. Tipikus őrnagy.

Serge Lutens - Muscs Koublai Khan: A nagy kán ezúttal csak százados lett, de egy ilyen erős mezőnyben szerintem ez is szép teljesítmény. A legszemérmetlenebb, legvonzóbb mósusz, amit valaha éreztem.

Parfumerie Generale - L'Ombre Fauve: Egy sötét hangulatú, szomorkás parfüm, amely telt, édes, tömjénes illatának köszönhetően ugyanakkor megnyugtató is. Főhadnagyként nem sok feszültséget teremt az alárendeltjei életében, viszont mindenki szereti.

Serge Lutens - Arabie: Serge Lutens az orientálisok királya, és ő az egyetlen, aki két helyet is kapott a válogatásban. Az utóbbi időben egyre inkább tetszik az Arabie gyümölcsös, fűszeres édessége, így sikerült megkaparintania az utolsó, alhadnagyi funkciót.

Remélem, tetszik a hadseregem, és ti is csatasorba állítjátok a kedvenceiteket. Utána pedig tekintsétek meg a Parfümblogot, és az Illatoskertet, ahová szintén beköszöntött - ha nem is a hó - de a tél.

Etro - Patchouly (1989) 8.5/10

Az Etro leírása szerint a Patchouly egy egocentrikus, és lázadó illat, amely az Európába szállított indiai sál, és vállkendő rakományokat kísérő légkört idézi meg. Ha arra gondolunk, hogy nem is olyan régen még a pacsulit elsősorban a molylepkék távoltartására alkalmazták, akkor ez nem egy kifejezetten romantikus leírás, ha azonban egy rikító színű sálakkal feldíszített, pacsuliillatot árasztó, kedélyes kis vonatot képzelünk magunk elé, amint épp átszeli India hegyeit a hippi mozdonyvezető irányítása alatt, akkor sokkal szimpatikusabbá válik a dolog, és ugyanakkor a parfüm megértéséhez is közelebb kerülünk.

Az utóbbi időben jó néhány pacsulis parfümöt kipróbáltam, de egynél sem tapasztaltam annyira markáns, erőteljes bemutatkozást, mint az Etro változat esetében. Brutálisan dohos, alkoholos, méregzöld, benzingőzös és gyümölcsös a kezdet, amelyből nehéz külön-külön kihámozni a pacsuli árnyékában gomolygó bergamottot, gerániumot, ciprust, ürmöt és mentát, de a jelenlétükben biztosak lehetünk. Ezen kívül határozottan itt van egy sűrű, likőrös, jellegű szilvadzsemes illat is, amely valószínűleg a rózsának köszönhető, és aminek a következtében a Patchouly egyszerre emlékeztet de Sade márki parfümére, és a L'Artisan Rózsatolvajára (Voleur de Roses). A különbség csak annyi, hogy amíg a Rózsatolvaj mondjuk három évet kapna a kihágásért, addig a Patchouly minimum életfogytiglant.

Ez eddig nem a sálakról, meg a vidám színekről szólt, sokkal inkább egy dühöngve száguldó, sűrű füstöt pöfékelő vonatról, de az első fél óra elteltével lecsendesednek az indulatok, elpárolognak az agresszív zöld, és szilvás jegyek, s egy vidám, kissé púderes, kissé földes pacsuli marad a bőrömön. Igazi hippiket ezidáig még nem sikerült megszaglásznom, de ez az akkord számomra elég közel van ahhoz, amit a hippikről és az ők illatukról elképzeltem. Karakteres, de laza, természetes és eleven. A halkan doromboló ámbrának köszönhetően van egy diszkrét meleg, barátságos árnyalata is az illatnak, de összességében azért a távolságtartás és a szabadság jellemzi. Más pacsulikkal összehasonlítva elsősorban a nagyobb életkedve, és a pezsgőbb hangulata tűnik ki, ami szerintem a fejillatból hátramaradt kevéske rózsás-gyümölcsös jellegének köszönhető. Ehhez a stádiumhoz már illenek a sálak, a színek, a tánc, és a jó kis indiai zene. A parfüm tartósságát sajnos nem tudom megdicsérni, mivel rajtam két-három óra alatt szinte teljesen elolvad, és az első óra után a hatósugara is elég visszafogott. Lévén egy őszinte, bátor illat, amely mindkét végén égeti a gyertyát, elfogadom tőle ezt a tartósságot, de nem örvendek neki.

Összességében az Etro Patchouly-ja azt nyújtja, amit ígér: egy igazi, erőteljes, hangulatos pacsulit, egyenesen a hippikorszakból. Nagyszerű minőség, jó kivitelezés, épp csak a tartósságára kellene valami gyógyír, bár valószínűleg, hogy ha nem bőrre, hanem ruhára fújnám, akkor ez a gond is elhárulna. Az egyik kedvenc pacsulim.

Illatjegyek: bergamott, narancs, üröm, geránium, levendula, zsálya, jázmin, rózsa, szantálfa, menta, vanília, pacsuli, ámbra, ciprus, tömjén

Kreátor(r): ismeretlen

Houbigant - Fougére Royale (1882, 2010) 8/10

A Houbigant egy ősrégi parfümház, amelyet még 1775-ben alapított meg Jean Francois Houbigant. A siker nem váratott sokat magára, 1793-ban a guillotinera váró Marie-Antoinette francia királyné már akkora rajongója volt a Houbigant illatoknak, hogy az utolsó útjára is három üveggel vitt belőlük szíverősítőként. Ezt követően még rengeteg nagy nevű, és kevésbé szerencsétlen sorsú uralkodóháznak lett a kedvence a Houbigant, többek között Napóleon és Josephine, Viktória brit királynő, III. Sándor orosz cár, és utódai is igényelték a szolgáltatásaikat, de alkalomadtán holland és olasz királyi családoknak is készítettek parfümöket. És ha ez nem lenne elég, akkor állítólag Tolstoy, Guy de Maupassant, és a Rotschildok is a Houbigant-tól szerezték be az illatszereiket.

A parfümház leghíresebb alkotása, a Fougére Royale (Királyi páfrány) 1882-ben született meg Paul Parquet parfümőr jóvoltából. Ezt a parfümöt úgy szokás emlegetni, mint a modern parfümök atyját, és egyben a legnépszerűbb illatcsalád, a fougére megalapozóját. Ez volt az első parfüm, amely szintetikus elemet tartalmazott, mégpedig a szalicilsavból előállított koumarint, amely egyébként a tonkabab egyik legfontosabb illatanyaga, és a levendulában is jelentős mennyiségben megtalálható. Emellett, a Fougére Royale volt az első absztrakt parfüm is, amely nem egy, a természetben már létező illatot akart létrehozni, hanem valami teljesen újat. A legtöbb páfránynak, egy kis zöld növényszagtól eltekintve nincs saját, határozott illata, de Paul Parquet szerint, ha az Isten illatot adna ezeknek a növényeknek, akkor az olyan lenne, mint az általa megalkotott Fougére Royale.

A parfüm rövid idő alatt sikeressé vált, és széles körben másolni kezdték a stílusát, ám ahogy az már lenni szokott, lassan megváltozott az emberek ízlése, s vele együtt a parfüm is apránként átalakult. Emellett a válságos évek is beköszöntöttek a Houbigant-hoz, míg végül a 80'-as években, többszöri újraélesztési kísérlet után teljesen megszűnt létezni a Fougére Royale. 2010-ig kellett várnunk ahhoz, hogy a parfümtörténelem egyik legmeghatározóbb darabját végre újra kézbe vehessük és megillatolhassuk. Persze, ez már korántsem ugyanaz a parfüm, amely 1882-ben stílust teremtett - Rodrigo Flores-Roux és Roja Dove bevallásuk szerint csak az eredeti parfüm esszenciáját, a fougére illatcsalád alapkövét akarták újraalkotni, egy modern köntösbe öltöztetve.

Ez a kijelentés ugyan nem hangzik számomra túl kecsegtetően, de választási lehetőség híján (az eredetit valószínűleg soha nem fogom tudni megillatolni), kipróbáltam az új Fougére Royal-t, és tulajdonképpen egész kellemes élménnyel gazdagodtam. Ez nem egy bonyolult parfüm, inkább valami olyasmi, amiről Roja Dove is beszélt; egy alapkő, amiből építkezni lehet, és amelyre sok új, izgalmas fougére illatot lehet felépíteni. A fejillat üde, lédús, és nagyon jó minőségű citrusokból áll, amit zöld jegyek - főként rozmaring és levendula - tesz "páfrányosabbá". Nem mondhatom, hogy valami új, vagy egyedi lenne ebben az akkordban - a Paco Rabanne pour Homme, és a Cerruti 1881 is emlékeztet rá - de ilyen jó minőségben még sehol nem éreztem. A szívillathoz érkezve kissé fűszeresebbé, teltebbé válik a kompozíció, a háttérből előbújik egy hűvös, szinte mentolos illatú geránium, zsálya, némi feketebors, és egy csipetnyi szegfűszeg is felcsillan a levelek között, de az összhatás továbbra is citrusos, napsütötte, és lágyan zöld. A leszáradás során egyre csak fokozódik ez a puhaság, köszönhetően a mind nagyobb teret kapó meleg, vaníliás koumarinnak, amit csak egy csipetnyi moha és pacsuli ellensúlyoz. Ez a stádium sem kellemetlen, de sajnos egy kicsit anyagszegénynek, keskenynek érzem; nincs már meg benne a fejillat átütő ereje. Egyértelműen ez a leggyengébb láncszeme a parfümnek.

Összességében azt mondhatom, hogy egy szép, és kellemes átalakuláson megy át a Fougére Royale, amelyben minden nagyon a helyén van, az alapanyagok minősége meg egészen döbbenetesen jó, és ez feledteti velem az eredetiség, a meglepetés hiányát. Persze józan fejjel nem is remélhettem meglepetést egy olyan parfümtől, amelyet 1882 óta folyamatosan imitálnak. A parfüm élettartama rajtam öt-hat órát ölel fel, a hatósugara pedig diszkrét, de azért jól érezhető. Azt nem tudom, hogy az általam kipróbált illat mennyiben hű az eredetihez - valószínűleg kevésbé vad és állatias, a citrusok élei pedig le vannak kerekítve - de abban biztos vagyok, hogy a 2010-es Fougére Royale egy jó parfüm. Egyszerre érzem kellemesen régimódinak, és ugyanakkor tökéletesen modernnek, egy ízléses, elegáns, friss parfümnek, amit bárki feltűnésmentesen, de büszkén viselhet. Nem olcsó szórakozás, de szerintem megéri a próbát.

Illatjegyek: citrus olajak, marokkói kamilla olaj, levendula, mediterrán fűszernövények, Rondeletia odorata, geránium, százlevelű rózsa (Rosa centifolia), feketebors, fahéj, szegfű, ámbra, fás jegyek, tölgymoha, tonkabab, pacsuli, muskotályzsálya (Salvia sclarea)

Kreátor(r): Paul Parquet (1882), Rodrigo Flores-Roux és Roja Dove (2010)