L’Artisan Parfumeur – Jour de Féte (2004) 8/10

Gyerekkoromban gyakran ruccantunk át családostól Gyulára, a Várfürdőbe, egy kis nyaralás céljából, ahol aztán ettünk-ittunk (igazából zabáltunk), úszkáltunk és folyton-folyvást jól éreztük magunkat. És itt ismertük meg a világ legjobb pörkölt manduláját, ami fantasztikus, fahéjas, vaníliás karamellizált cukorréteggel volt bevonva és amelyet forrón, irgalmatlan mennyiségben tömtünk magunkba. Sajnos, az utóbbi néhány évben nem vitt az útunk Gyula fele és ha az értesüléseim nem csalnak, akkor azóta eltűnt a mandulaárus pultja is a strand területéről és biztos vagyok benne, hogy a mindent elárasztó illatú karamellizált mandula és mogyoró nélkűl a Várfürdő sem ugyanaz már, mint régen. Csonka, akár egy nagymama nélküli családi összejövetel. Számomra ennek a tovatűnt, ínycsiklandozó mandula-finomságnak az illatához kötődik a L’Artisan Jour de Féte-je (Ünnepnap), amely a legjobb mandulás parfüm, amivel valaha is találkoztam és amely - mint megtudtam - szintén tovatűnt.

Úgy tűnik, elkalandozhatott a figyelmem néhány évre, ugyanis én csak ma vettem észre, hogy már 2007-ben beszüntették a Jour de Féte gyártását és a legtöbb forgalmazónál mostanra nem is lehet megtalálni. Így megy ez. Olivia Giacobetti egyik legártatlanabb alkotása egy mesés szépségű mandula-marcipán jeggyel indít, amely mellé Olivia odabiggyesztette a kézjegyét is, egy furcsa, kissé szintetikusnak ható, friss, fás jegyet, amelyet én elsősorban az En Passant-ban éreztem, de a Philosykos leszáradásában is felfedezhető egy hasonló aroma. Ott a fehér cédrusnak tudtam be ezt a hatást, de most már úgy gondolom, hogy talán a titokzatos búza jegynek az eredménye. Tulajdonképpen nem is annyira fontos, hogy minek nevezzük ezt a minden bizonnyal szintetikus jegyet, a lényeg, hogy az En Passant orgonája és a Philosykos fügéje után, most a mandulával is fantasztikus párost alkot, frissé és modernné teszi az illatot, annélkül, hogy bármit is elvenne a gourmand jellegéből. Sajnos ez a lenyűgöző kezdet alig egy óra után elveszíti a mandulás jellegének nagy részét és egy puha, meleg és kissé púderes vaníliává szelídül, amelyhez épp csak egy gyűszűnyi íriszt adtak, hogy kordában tartsa az édességét.

A Jour de Féte egy nagyon diszkrét és végtelenül egyszerű illat, halkszavú és mindvégig bőrközelben marad (ami nem feltétlenül hiba), de a tartóssága sajnos nem tudja túllépni a L’Artisan árnyékát: négy-öt óra után nyomtalanul elillan a bőrömről. Én leginkább csendes, otthonűlős délutánokon tudom elképzelni ezt a parfümöt, amolyan kényelmi illatként, de azt hiszem, hogy szűk körű családi összeröffenéseken (pl. Karácsony este) is jól működne.

Végezetül még egy apróság: több helyen is olvastam, hogy az Etro Heliotrope-ja kitöltheti a Jour de Féte nyomában maradt űrt, de miután egymás mellett teszteltem őket, számomra egyértelművé vált, hogy a fantasztikus marcipános jegynek a nyomába sem érhet a Heliotrope szintetikus mandulája. Ha szeretitek, igyekezzetek beszerezni az utolsó üvegeket, mert itt az elkerülhetetlen vég.

Illatjegyek: mandula, hegyi babér virágja (Kalmia latifolia), búza, írisz, bourbon vanília, cédrus

Kreátor(r): Olivia Giacobetti

Top 10 Őszi Illat - 2010

Itt van az ősz, itt van újra, s akár tetszik, akár nem, egyre bágyadtabban süt a nap, az éjszakákon pedig csípős szelek vágtáznak keresztül, vékony bőrt húzva a pocsolyák tükrére. Ilyenkor, lassan előkerülnek a szekrények mélyéről a nyár során mellőzött melegebb, testesebb és fűszeres parfümök, amelyek elviselhetőbbé teszik a reggeli nyirkos hideget és egy kis életkedvet csempésznek a hulló falevek fakó színei közé. Mivel azonban a globális felmelegedés korát éljük, nem árt ha néhány könnyed hangvételű, pörgős illatot is kézűgyben hagyunk, ami átsegíthet a vénasszonyok nyarán. Íme az én őszi álomlistám:

Tauer Perfumes - L’Air du Desert Marocain: Tömjén, gyanta, bőr és szemérmetes virágok egy különlegesen kreatív, férfias eleggyé összegyúrva. Ha végre megérkezik az üvegem, akkor biztos, hogy érte fogok a leggyakrabban nyúlni az ősz folyamán.

Montale - Black Aoud: A világ egyik legjobb oud-os parfüme, melynek a szíve helyén egy vérvörös rózsa dobog. Az ezt követő meleg, pacsulis alap, amely a végtelenségig kitart, már csak hab a tortán.

Christian Dior - Fahrenheit: Egy régi kedvenc, amely még mindig meg tud lepni egyediségével és a benne rejlő hatalmas energiával. Motorolaj, mandarin, zöld jegyek, a végeredmény pedig egy elegáns és lehengerlően férfias illat, amely szerintem a hűvös, nedves időben működik a legjobban.

Versace - The Dreamer: Ha magával ragad az ősz romantikája és egy dombtetőre kiűlve gyönyörködöm a hulló falevelek elégiájában, akkor ez az a parfüm amelyre szükségem van. Egy melankólikus, álmodozó szépség.

Hermés - Eau d’Hermés: Egy igazi veterán, amely a világ legjobb római kömény jegyét rejti magában. Ehhez jön még egy kevés frissen reszelt gyömbér és kész is van a melegebb őszi napok tökéletes illata.

Etro – Patchouli: A pacsuli szerintem az egyik leginkább őszt idéző illatjegy, így mindenképp be akartam válogatni egyet közülük, a kérdés csak az volt, hogy Villoresi, Mazzolari vagy Etro legyen a befutó. Végül azért döntöttem az Etro mellett, mert ez a legnyersebb, vad és férfias, szerintem jól illik a borús, viharos estékhez.

Lorenzo Villoresi – Spezie: Egy hatalmas fűszerkavalkád, amelyben megtalálható az őszi befőzésekhez szükséges összes fűszer, mégsem kelt konyha-hatást, hanem erőt és keménységet sugároz magából.

Parfumerie Generale – Felanilla: Vanília, banán, írisz, mit nem lehet ebben szeretni? Egy édes, gourmand erényeket megcsillogtató parfüm, amely igazi ellenszere lehet a szomorú, csepergős délutánoknak.

L’Occitane – Vetyver: A legmelegebb, legbarátságosabb vetiver, amelyet ismerek. Nekem egy lombhullató erdő és nagymamám süteménye jut róla eszembe. Árad belőle a természet szeretete és az otthon melege.

CB I Hate Perfume - Burning Leaves: Christopher Brosius-nak sikerült tökéletesen megfognia az ősz egyik legjellegzetesebb illatát, nevezetesen a kerttakarítás után elégetett égő falevelek kesernyés aromáját. Egy füstös, nosztalgikus illat, amely nem is igazán parfüm, inkább egy emlék, üvegbe zárva.

Ha kiváncsiak vagytok a lányok őszi kedvenceire is, akkor mindenképp ugorjatok át az Illatoskertbe és Parfümbloghoz is. Ti mit viseltek mostanában?

Annick Goutal – Encens Flamboyant (2007) 9/10

Egy segítőkész és nagylelkű olvasómnak köszönhetően jó néhány illatmintával gazdagodtam és nagy örömömre ott lapult köztük Annick Goutal Encens Flamboyant-ja (Lángnyelvű Tömjén) is, amelyre igen régóta kiváncsi vagyok. Ez a parfüm a Les Orientalistes sorozat tagjaként jelent meg az Ambre Fétiche-el és a Myrrhe Ardente-vel karöltve, majd 2008-ban a Musc Nomade is követte őket. A sorozatot a tizenkilencedik század festészete ihlette, azon belül is a keleti háremek szépséges rituáléit megörökítő alkotások, így azt hiszem, nem meglepő, hogy mind a négy illat a keleties, édes, meleg és fűszeres jegyek kavalkádjából lett kikeverve.

Számomra az Encens Flamboyant-al való ismerkedés egy kis csalódással kezdődött, ugyanis egy orientális parfümhöz és az elvárásaimhoz képest meglepően légies és áttetsző a szövete, mintha csak egy távoli füstölőből szivárogna felém a tömjén illata, és nem a csuklómon volna. Többszöri teszteléssel és a parfümről alkotott belső képem módosításával azonban kifejezetten megszerettem a kifinomúlt, könnyen viselhető és mégis misztikus hangulatú aromáját, s boldogan viselném, ha egy egész üveg a rendelkezésemre állna. A parfüm fejillatában rögtön összetalálkozunk egy kesernyés, kissé fanyar és füstös jeggyel, amely finoman fűszerezett, mintha csak a tömjént kardamom , fekete bors és zsálya társaságában égették volna el. Egy fél óra elteltével a füst kissé elcsitul (de sosem tűnik el teljesen), teret adva a szerecsendió és a fenyőbalzsam párosának, megédesítve és gyantás jellegűvé téve az illatot, de ez az édesség sosem emelkedik szirupos magasságokba, bármennyit szimatolom is a csuklómat, egyetlen pillanatra sem érzem nehéznek, vagy nyomasztónak. Ha nagyon igyekszem, akkor a mastic különleges, fűszeresen gyantás illatát is ki tudom venni a kavalkádból - amit leginkább török és görög süteményekből ismerhetünk – de nem nevezném domináns jegynek. Ezek után nagy változás már nem áll be az illat életében, de ez a kissé fűszeres, gyantás és füstös illat még jó ideig elkísér. Hatósugara rajtam egészen méretes, de mint már mondottam, kifejezetten könnyed és áttetsző, nem válik tolakodóvá.

Az Encens Flamboyant egy atipikus tömjén-parfüm, ugyanis nem a templomok spirituális légkörét eleveníti fel, hanem sokkal inkább az ősz hangulatát, az égő falevelek, fűszerek és meleg gyanták kellemes, megnyugtató illatát idézi elém. Éppen ezért, számomra ez a parfüm nem az Avignon (Commes des Garcons), Messe de Minuit (Etro) és Lorenzo Villoresi Incensi-jének sorát hosszabbítja, hanem valahol a L’Artisan fűszeres Tea for Two-ja és Christopher Brosius evokatív, az őszt megtestesítő Burning Leaves-e között van, félúton.

Illatjegyek: kardamom, fekete bors, rózsabors, szerecsendió, zsálya, fenyőbalzsam, tömjén, mastic gyanta (Pistacia lentiscus)

Kreátor(r): Isabelle Doyen és Camille Goutal

Juliette Has a Gun – Miss Charming (2006) 7/10

A Juliette Has a Gun sorozat második darabja, a Miss Charming (Elbűvölő Kisasszony) talán a legkevesebb port kavarta a parfümház eddig megjelent illatai közül, de még így is meglehetősen népszerűnek számít a fiatalok körében. Köszönhető ez főként annak, hogy a sorozat többi tagjával ellentétben a Miss Charming kifejezetten fiatalos, szinte gyermekien üde és ártatlan illat, naiv romantikát áraszt magából.

Mint az összes többi Juliette Has a Gun parfüm, a Miss Charming is a híres Francis Kurkdjian orra alól került ki, és a központi eleme a rózsa, amely jelen esetben Marokkóból származik. Hogy ez a marokkói rózsa mennyiben különbözik az itáliai rózsától, amely a Lady Vengeance alapanyaga, vagy épp a bulgár rózsától, amely a Citizen Queen-t ékesíti, az számomra nem nyilvánvaló, az viszont teljesen egyértelmű, hogy a mellérendelt anyagok jelen esetben sokkal frissebbek, könnyedebbek, mint az előbb említett illatokban. A Miss Charming fejillata citrusos, borsos, könnyed és kissé szappanos jellegű, kevés licsivel és sok rózsával, a citrusok azonban egy-kettőre eltűnnek, és kapunk helyettük egy erősen szintetikus, gyümölcsös aromát, amelyet az illatpiramis szamócaként tüntet fel, de az én orrom számára sokkal inkább egy vegyes, erdei gyümölcsös koktélnak tűnik szederrel, málnával, ribizkével és csak aztán a szamócával. Azt nem mondanám, hogy kellemetlen ez az illat, de hosszú távon kicsit fárasztó, tolakodó, mintha csak folyton az orromba dörgölné, hogy nézd milyen friss, üde és kívánatos vagyok. Néhány óra elteltével szerencsére elcsitul ez a gyümölcsös jegy, és ami marad, az egy bájosan zsenge, ropogós szirmú, rózsaszín rózsa egy puha és tiszta mósuszágyon. Nem rossz... Ártatlan és kislányos illata ellenére, a hatósugara igencsak bőre lett szabva, csupán egy-két fújást tettem magamra, de az is könnyedén betöltötte a szobát.

A Miss Charming nem egy különösebben eredeti alkotás (Montale Roses Musk-ja egy kis extra édességet leszámítva nagyon hasonlít rá, és biztos vagyok benne, hogy egy kevés nyomozással a Les Parfums de Rosine illatai között is találnánk hasonlót), de a sorból enyhén kilógó gyümölcsös jegyet leszámítva, kifejezetten kellemes. Én elsősorban hamvas bőrű, rózsaszín ruhájú, vasárnap reggeli misére igyekvő ifjú hölgyeken tudom elképzelni, de biztos vagyok benne, hogy az idősebb, romantikus lelkületű nőknek is nagy kedvence. Ismertek hasonló illatokat?

Illatjegyek: licsi, szamóca, marokkói rózsa, mósusz

Kreátor(r): Francis Kurkdjian

Mazzolari – Patchouli 9.5/10

Augusto Mazzolari, egy ambiciózus borbély, 1888-ban nyitotta meg műhelyét Milánó szívében, ahol elkezdte kikeverni első parfümeit és arcszeszeit, melyeknek receptjeit is gondosan lejegyezte. Később fia, majd unokája is folytatta a parfümkészítést, így 1967-ben végre megalapították a parfümházukat is, amely mind a mai napig családi kézben van. Ne csodálkozzatok, ha nem hallottatok még Mazzolari illatairól, Olaszországon kívül kevéssé ismert, a nagy parfümkritikus, Luca Turin sem ír egyetlen alkotásukról sem, de illataik minőségét és komplexitását figyelembe véve, szerintem egy méltatlanul elhanyagolt parfümház.

Azt hiszem, én sem akadtam volna rájuk egykönnyen, hacsak az utóbbi időben bele nem bonyolodom a pacsulis illatokba és nem kezdem mániákusan kutatni őket, de belebonyolodtam és így hosszas nyomozás után eljutottam Mazzolari Patchouli-jához is, amely pillanatok alatt levett a lábamról. Igazi pacsuliközpontú illathoz hűen, egy nagy adag földes, fás, mégis kissé mentolosan zöldes, avarszagú pacsulival kezd, amely számomra fantasztikusan jó minőségűnek tűnik, nincs egyetlen szúrós, nyomasztó vagy kellemetlen mellékjegye sem. Ahogy az idő múltával kicsit lecsillapodik ez a sötét kavalkád, megjelenik az alap bódító, meleg ámbrája és egy fuvallatnyi édes méz, valamint egy kevés benzoén, az egyik legérzékibb pacsulivá téve az illatot. A leszáradás legkevesebb tíz órát tart a bőrömön, sötét, földes és mégis szédítően balzsamos aurát vonva körém, amely az első óra elteltével már csak igen keveset változik, de én nem is bánom. Szerintem úgy tökéletes az egyensúly a domináns pacsuli és a háttérben tevékenykedő ámbra-méz páros között, ahogy van. Egyetlen apró kis bánatom az, hogy két-három óra után nagyon halk szavúvá válik a bőrömön, de gyanítom, hogy ha majd nem egy apró kis mintából kell adagolnom, hanem igazi fúvókás üvegből, akkor ez a probléma is megoldódik.

Más pacsuliközpontú illatokkal összehasonlítva, elsősorban a puha, meleg alapjával tűnik ki, hozza képest még a Montale féle, majdhogynem gourmandnak tartott Patchouli Leaves is kissé szúrósnak, likőrösnek hat. Mazzolari Patchouli-ja, bár ízig-vérig pacsuli, annak minden buja, földes, állatias jellegével, mégis szofisztikáltabb, előkelőbb társainál, sokkal kevésbé hippis, mint mondjuk Etro Patchouly-ja, a Les Néréides Patchouli Antique-ja, vagy akár a L’Artisan féle Patchouli Patch. Ez a kellemes tapasztalat után vadászni fogok a többi Mazzolari alkotásra is, és Nektek is csak ajánlani tudom az ismerkedést.

Illatjegyek: Indonéz pacsuli, keleti fűszerek, fehér méz, ámbra

Kreátor(r): ismeretlen

Etat Libre d’Orange – Like This (2010) 8.5/10

Tilda Swinton nem egy hétköznapi színésznő, mint ahogy az Etat Libre d’Orange sem nevezhető egy átlagos parfümháznak, és ha mindehhez még a szufista perzsa költő, Rumi egy verse is csatlakozik, nem csodálkozhatunk, hogy a frigyük egy igazán egyedi parfümöt eredményez. Tilda Swinton bevallottan nem nagy parfümrajongó, de annál jobban szereti az otthon és a nyugalom illatát, így arra kérte Mathilde Bijaoui-t, hogy olyan parfümöt alkosson neki, amely - bárhol is tartózkodik éppen - mindig a családi fészek békét és nyugalmat árasztó légkörét idézze fel benne. Hogy még egy támpontot adjon a parfümőrnek, Rumi egyik verséből idézett neki, amelynek címe később a parfüm névadója is lett. Az idézett részlet így szól:

If anyone wants to know what "spirit" is,
or what "God’s fragrance" means,
lean your head toward him or her.
Keep your face there close.

Like this.

Hogy mindebből Mathilde Bijaoui mit szűrt le, azt nem tudjuk, az viszont tény, hogy Tilda Swinton nagyon elégedett volt a végeredménnyel és a parfümkritikusok is jól fogadták az illatot. A Like This egy kifejezetten „narancssárga” parfüm, mintha csak Tilda Swinton hajkoronájának illattá való lepárlásából született volna, és erre a hatásra az illat üvegcséje is rájátszik. A nyitány citrusos, gyümölcsös jellegű, itt a főszerep az édes mandariné és a fűszeres gyömbéré, de már a sütőtök krémes illata is jelzi a jelenlétét. Ez az akkord egyszerre szokatlanul egyedi és mégis valahogy ismerősnek hat, mintha a távoli múltban már éreztem volna hasonlót, csak most képtelen vagyok beazonosítani. A szívillathoz megérkezve még mindig kissé fanyar az illat, de a sütőtöknek és egy kevés juharszirup illatú szalmavirágnak köszönhetően az édes oldala is kezd hangsúlyossá válni. Ez a stádium engem egy sütőtök-, vagy édesburgonya krémleves illatára emlékeztet egy picit, és bár nincs az illatjegyek között megemlítve, egy leheletnyi római köményt is érezni vélek. Hogy a Like This mégse váljon egy gourmand parfümmé, arról a visszafogott anyaghasználat és a mindvégig kitartó fanyar mandarin-gyömbér páros gondoskodik. Az utolsó néhány órára aztán előkerül a tiszta, kissé samponra emlékeztető mósusz és egy gyűszűnyi édes vaníliavirág is, azonban ez a rész már nem sok meglepetést tartogat számunkra.

A Like This-nek a legfőbb erőssége szerintem az, hogy bár kifejezetten egyedi, (egyetlen parfümhöz sem tudom hasonlítani az illatát), mégsem egy feltűnést keltő, hangoskodó parfüm, inkább egy furcsán ismerős, visszafogott, kiegyensúlyozott és harmóniát árasztó alkotás, amely tökéletesen működhet a hétköznapokon is. Like this.

Illatjegyek: mandarin, gyömbér, sűtőtök, szalmavirág, marokkói neroli, rózsa, vetiver, vaníliavirág, mósusz

Kreátor(r): Mathilde Bijaoui